2011. december 11., vasárnap

Van megoldás! - A Mária Népe Magyarországért Egyesület bemutatkozása



Hosszú ideje annak már, hogy sodródik Nemzetünk, mint egy elszabadult hajó amelynél, vagy nincs senki a kormánynál, vagy kapitányjelöltek sokasága tolong, hogy megragadhassa a kormánykereket. Ezek ráadásul mind olyan kapitányjelöltek, akik csak a saját és bandájuk érdekét, hasznát nézik és így, ezért vezetnek mindannyiunkat egyre mélyebbre a teljes káoszba......amíg hagyjuk.
Ebből a sodródásból azt mindenki érzi, még ha nem is ugyanolyan mértékben, hogy itt valami nincs rendben, hogy a dolgok nem úgy és nem abba az irányba mennek, ami jó lenne a többség számára. Az apró és a nagyobb gondok szinte mindenhol körbevesznek minket, és ha esetleg épp nekünk nincs, akkor az ismerősök, barátok küszködnek valamivel. A saját lehetőségeinket pedig sehogyan sem tudjuk kibontakoztatni úgy, ahogy azt szeretnénk, úgy ahogy az elvárható lenne.
Igazából mára már a fentieket mindenki beismeri, hiszen belül mindenki érzi, és tudja – hogy baj van.
Lassan mindenki ráérez arra is, hogy tulajdonképp az igazi probléma, nem azzal a konkrét dologgal van amivel éppen küszködünk, hanem sokkal inkább a rendszerrel, amiben élünk, azzal, ahogy a dolgok működnek pontosabban, ahogy azt működtetik, mert életünk szinte minden problémája visszavezethető erre a hibás működésre.
A hiba lényege, hogy a hatalomba került ember vagy emberek nincsenek a megfelelő kontroll alatt és az általunk rájuk bízott irányítást nem a mi érdekünkben végzik, hanem a sajátjukéba amivel folyamatosan károkat okoznak nekünk. Az egyik legnagyobb csapás, ami ért minket, és ami legjobban rávilágít erre a problémára az a "rendszerváltás” körüli privatizáció néven futó nemzet rablások sora. Ekkor a Nemzet tulajdonában lévő értékeket tömegesen lopták el az általunk ezen értékek őrzésével, irányításával megbízott személyek. Egy gyárat például, amit a Nemzetünk épített saját pénzéből, kemény munkával, önmagunk számára, ami több ezer ember életének alapja lett, néhány személy, akiket az irányításával megbíztak tudatosan rossz döntéseket hozva csődbe vitték a gyárat, hogy a csőd alá vont, hamisan alul értékelt berendezéseket, üzemrészeket olcsón megvehessék, hogy aztán igazi áron túladva rajtuk meggazdagodhassanak. Ennek következtében több ezer ember ment tönkre, családok váltak szegényé, vagy hullottak szét, nyomor, betegség és halál az, ami követi ezeket rablásokat, mind a mai napig, hiszen a felülről az irányítással megbízott emberek részéről történő korrupció, lopás, rablás tovább folytatódik és ölt egyre nagyobb méreteket.
A pszichológia megállapította, hogy a hatalomba került emberek hajlamosak alantasabb ösztöneiknek engedni, mivel csökken az a külső nyomás, ami visszatartaná ezeket. Személyiségük eltorzul, beteggé válik. Sajnos eddig ilyen beteg személyek alantas ösztönei irányították azt a rendszert, amiben élünk, és ezáltal a mi életünket. A megoldás az hogy vissza kell venni életünk irányítását, és többet ki nem adni a kezünkből!
Közös ügyeinket együtt, a nemzetünk, vagyis a saját érdekünk szerint kell irányítani. Csak is így kezdenek majd el a dolgok úgy működni, hogy lehetőségünk nyílik majd egy normális, biztonságos, emberi életet teremteni magunknak és családunknak, hogy legyenek munkahelyek, olyanok, amikben tisztességes béreket adnak, hogy mindenféle bűnözés visszaszoruljon, mert a hatóságok megfelelően teszik a dolgukat és a törvényeket is végre a mi érdekünkbe hozzák-hozzuk. Ezért mi nekünk kell irányítani, és ott ahol ez nem valósul meg, ott pedig akire rábíztuk az irányítást annak a munkáját kell felügyeljük keményen!
Nálunk Magyarországon ez egy szokatlan és viszonylag új személet, ezért sokan rögtön kételkednek abban, hogy egyáltalán lehetséges e ezt megvalósítani. Természetesen lehetséges. Magyarországon szerencsére már egyre több helyen és nagyszerű eredményekkel kezdődött el a fenti elgondolás átültetése a gyakorlatba.
Van ahol majd egy személy, egymagába vág bele és viszi sikerre, és van ahol többen állnak majd össze, hogy egy jó csapatot alkotva hatékonyabban dolgozhassanak a dolgok jobbá tételén. A legnagyszerűbb pedig az lesz, ha egyre több csoport áll össze és alkot országos hálózatokat és tesz majd szert egyre nagyobb erőre és befolyásra.
Hogyan kell tehát megvalósítani? Ez nem titok, hét szóban összefoglalható, és egy rövid magyarázatot követően mindenki számára könnyen érthetővé tehető.
Ez a hét szó a következő:
Áldozat. Tájékozódás. Konfrontáció. Irányítás. Felügyelet. Nyomás. Büntetés.
A szavak magyarázata pedig a következő:
Áldozat:Ezalatt azt értjük, hogy munkánk, családunk mellett időt, energiát és bizony néha pénzt is kell szakítanunk arra, hogy a közügyeivel foglalkozhassunk. Ez a mai helyzetben tényleg komoly áldozat, de látni kell, hogy pont azért vagyunk ebbe a jelenlegi rossz helyzetbe, mert eddig nem hoztuk meg ezt az áldozatot, és bizony minél tovább halogatjuk annál rosszabb lesz. Ezt a plusz munkát sajnos nem lehet megúszni, legfeljebb könnyebbé tenni azáltal, hogy megosszuk másokkal, hiszen ha egyre többen dolgozunk valamin, annál hamarabb megleszünk vele. Ezért érdemes, ha lehet csoportokat alkotni, egyesületeket létrehozni, jól működő közösségeket alkotni.
Tájékozódás:
Szükséges, hogy megfelelő képet kapjunk a valós helyzetről, arról hogy mi történik, mi a pontos oka problémáinknak, ki vagy kik a felelősek érte, milyen lehetőségeink vannak, kivel lehetne együtt megoldani, aki megbízható és jól végzi e a dolgát. Ezekhez szükséges, hogy alaposan tájékozódjunk, mert csak így látunk rá majd a dolgokra és így tudunk megfelelő döntéseket hozni.
A könyveken, újságokon, interneten túl szükséges az, hogy személyesen járjunk utána a dolgoknak, hogy személyesen és alaposan ismerjük meg azokat, akiket az irányítással megbízunk. Részt kell venni, meg kell nézni a különböző témába vágó előadásokat, figyelemmel kell kísérni a döntéshozók üléseit, munkáját és sokszor kikérni, kikövetelni a számunkra szükséges információkat, amikből megtudhatjuk, milyen munkát végzett a vezetés, hogy a hátunk mögött soha többé ne tudjanak ártani nekünk.
Konfrontáció:
Ez az, amit senki se szeret de ez az, ami elkerülhetetlen. A tolvaj bandáknak, korrupt vezetésnek természetesen nem fog tetszeni, ha valaki megelégeli működésüket, és számon kéri a munkájukat. Az igazságot ki kell mondani, és ez a hazugoknak, tolvajoknak nem fog tetszeni, de ezzel jelezzük feléjük, hogy állj! Valamint a többi ember felé, hogy így nem mehetnek tovább a dolgok. Vállalni kell az adódó konfliktusokat, a szóbeli konfliktustól kezdve mikor adatokat követelünk tőle, vagy felhívjuk a figyelmét, hogy épp törvénysértést, mulasztást követ el, addig, amíg a bíróság elé nem kényszerítjük az épp aktuális személyt.
Irányítás:
Ez az, amit nekünk "átlag" embereknek a kezünkbe kell venni. Vagy úgy, hogy mi magunk ülünk a vezetői székbe, vagy úgy, hogy egy olyan személyt támogatunk, akiről meggyőződtünk, hogy a Közösség érdekét szolgálja, és hajlandó együttműködni abban, hogy folyamatosan ellenőrizzük a munkáját.
Felügyelet:
Mikor nem mi ülünk a vezetői, vagy egyéb hivatali székbe, hanem egy általunk, vagy a közösség által megbízott, vagy a közösség által fizetett személy, akkor válik szükségessé, hogy felügyeletet gyakoroljunk felette, hogy hogyan dolgozik, munkáját jól végzi-e. Figyelni kell, milyen döntéseket hoz, hogyan szólal meg nyilvánosan, ha szükséges adatokat kérni tőle munkájáról, beszélni vele és másokkal mit hogyan végzett, ha valamit találunk, amit nem értünk, vagy nem tetszik, azt jelezni kell neki és mindenkinek a közösségbe. Ennek az ellenőrzésnek, felügyeletnek folyamatosnak kell lennie, folyamatosan tájékozódnunk kell az elvárásoknak megfelelően végzi e a tevékenységét és keményen meg kell értetni mindenkivel, hogy a köz szolga az a köz, a közösség szolgája!
Nyomás:
Mikor az irányítással általunk megbízott személy munkájával nem vagyunk megelégedve nyomás alá kell helyezni őt. Ennek számtalan módja van. Vannak olyan személyek akik, már ha információt kérünk munkájukról, már azt is nyomásnak érzik, és kissé visszavesz a káros működéséből. Tehát már maga az egy presszió, hogy van, vannak olyanok akik figyelik a tevékenységét, akik ott állnak mögötte. Ezt természetesen, ha szükséges lehet fokozni, lehet tüntetést szervezni, lehet a nyilvánosságot segítségül hívni és egyéb módokon rávenni, hogy változtasson a viselkedésén.
Büntetés:
Mivel, az hogy rosszul mennek a közösség dolgai mindig a közösség irányításával megbízott személy, személyek felesége, ezért jogosan merül fel, hogy a rosszul végzet munkának legyen valami következménye, különösen, amikor bűncselekmények is kapcsolhatók, a vezetők tevékenységéhez. Ekkor mindent meg kell tennünk, hogy a törvénytelenségekre fény derüljön, a közösség tájékoztatva legyen és a felelősök bíróság elé legyenek állítva. Fontos elítélni a jogilag nem, de erkölcsileg kifogásolható tetteket is, mivel ezek általában alapját képezik egy olyan viselkedés mintának, ami előrevetíti a közösség megkárosítását vagy, már akár jele annak, hogy a vezető személy megcselekedte azt. Az ilyen személyt örökre ki kell zárni az irányítás közeléből, akár megbánta tettét akár nem. A vezetésben elkövetett bűnök a súlyosabbak, mert nem egy-egy személyt vagy annak vagyonát érinti hanem a közösségét! Így több ezer vagy akár több millió embert károsíthat, tehet tönkre egy ilyen bűnöző, személyesen felelősé válva minden rosszért, ami tettének következménye, legyen az szegénység, szétesett családok, betegség vagy halál. Ilyenkor törekedni kell a legszigorúbb büntetés kiszabására!
Mi a Mária Népe Magyarországért Egyesület tagjai azt vállaltuk és azért dolgozunk, hogy Nemzetünk újra egészséges és erős legyen. Rend legyen, és mindannyiunk számára lehetőségek nyíljanak egy emberhez méltó boldog életre. Ezért küzdünk elsősorban a korrupció ellen, ami a legnagyobb gátja kibontakozásunknak. Ezért vállaljuk azt a kulturális feladatot, hogy nemzeti értékeinket, történelmünket, hagyományainkat népszerűsítsük, mert ha tisztában vagyunk azzal, hogy egy nagy, ősi és dicsőséges családhoz tartozunk, amire csak büszkék lehetünk, akkor az erőt ad és segít abban is, hogy a megfelelő erkölcsök szerint éljünk.
Támogatjuk azt, hogy önellátó települések jöjjenek létre, hogy ezáltal az alapvető élelem és ellátás mindenki számára biztosítva legyen, bármi történjék is. Valamint támogatjuk, hirdetjük, és véghez visszük azt, hogy az irányítás a fent részletezett módon újra a közösségek kezébe kerüljön. Ennek a módszernek, elfogadottá, mindennapossá kell válnia, és hisszük hogy ez így is lesz. Az országban mind több és több ember munkálkodik azon, hogy a fentiek megvalósuljanak és egyre jobban egymásra találunk, erősítjük egymást. Egyre több hasonló emberrel, csoporttal, szervezettel vesszük fel a kapcsolatot, dolgozunk együtt, segítünk egymásnak.
Mindenkinek segítünk, aki tenni akar a közösségért, a Nemzetünkért, bátran meg lehet keresni minket bőven információkért, szívesen beszélgetünk mindenkivel és ajánljuk további ismeretszerzés céljából az oldalunkat a marianepe.blogspot.hu és a facebook oldalunkat a „Márianépe Magyarországért” - valamint későbbi kiadványainkat, előadásainkat.
Drótposta elérhetőségünk:marianepe1456@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése