2012. január 22., vasárnap

A világot irányító elit szándéka és a rafinált eszközei



Részlet David Icke beszédéből:

„Mert nélkülözhetetlen, hogy a lehető legkevesebb ember legyen tudatában a játék lényegének, ami valójában az a végkifejlet, ami felé haladnak, hisz az emberek általánosságban nem akarják, hogy egy rosszindulatú, globális centralizált diktatúra rabszolgaságba taszítsa őket és a gyermekeiket. Ezért a lehető legtöbb embert kívül kell tartani a hurkon. A részekre tagoltság pedig ezt lehetővé teszi számukra.
Találkoztam egy CIA tudóssal, ennek pár éve már 1997-ben. Tudatni akarta az emberekkel, hogy mi vár ránk a jövőben, és az Ő helyzetében ezt lehetetlen volt megtennie.
Mondtam neki, ha annyira ellene vagy annak ami történik, miért nem mondod, hogy nem csinálod többé? – Erre Ő kinyitotta az ingét, és a mellkasán volt egy átlátszó kis nylon zacskó, olyan, mint egy átlátszó shampoonos tasak, narancssárga és aranyszínű folyadékkal töltve, és azt mondta: „Erről nem beszélhetek”. A CIA-n belül ezeket „foltoknak” nevezik, úgy mondják, hogy valakit megfoltoztak. Tehát az történt, hogy ez az ember csatlakozott a CIA-hoz a mágnesesség és elektromosság területén mutatott zsenialitásának köszönhetően. Azt hitte, hogy az országot szolgálja, a zárt piramis rendszert, aztán rájött, hogy ez a globális diktatúrával kapcsolatos terv, a globális rendőrállam terve. Nemcsak az összeesküvés-elmélet hívők fantáziája, hanem a valóság és visszautasította, hogy tovább dolgozzon a CIA-nak.
Aztán egyszer elment otthonról, és időkiesést tapasztalt. Semmire nem emlékezett, amíg fel nem ébredt egy kórháziágy-szerű padon egy szobában, és ahogy visszanyerte képességeit rájött, hogy valamit a mellkasára ragasztottak. És az volt ez az átlátszó tasak a folyadékkal. Az történik, hogy ezeknek az embereknek a testét megváltoztatják a kieső időben, hogy szükségük legyen a zacskóban lévő szerre az életben maradáshoz, és ezt az anyagot 72 óránként ki kell cserélni. Ha ezek az emberek megtagadják a közreműködést, és nem járulnak hozzá a tudásukkal az emberek globális irányításához szükséges technológiai kifejlesztéséhez, akkor nem kapnak új tasakot, és kétségbeesett szörnyű halált halnak.
Ez az ember elmondta nekem, hogy létezik már olyan technológia, amellyel bőséges termést lehet létrehozni a sivatagban víz nélkül. A növények természetes elektromos erőterének rezonálásával, és igen gyorsan nőnek így a növények, optimálisan olyan gyorsan, mint ahogy egy gyorsított felvétel. Nem szükséges az éhezés ezen a bolygón. Nem azért van éhezés, mert így kell, hogy történjen. Szándékosan van így – egy nagyon egyszerű okból kifolyóan. Amikor az emberek bőségben élnek, van választásuk, és ha van választásuk, szabadok.
A bőség egyenlő a választással, és az egyenlő a szabadsággal.
Így aztán az elit hiányt idéz elő. A hiány egyenlő a függőséggel, az pedig egyenlő az irányítással. És mondta ez a férfi, hogy nincs szükség éhezésre, mert megvan a technológia rá, hogy bárhol szükséges termést hozzunk létre.
Azt is kérte, hogy mondjam meg az embereknek, ha csak egyetlen dologra akarnak NEM-et mondani, akkor az a MIKROCHIP legyen. Mert a mikrochipeknek nemcsak az elektronikus cimkézés a funkciója. Arra is szolgálnak, hogy az emberek viselkedését szellemi, lelki és fizikai egészségi állapotát a távolból manipulálják, pusztán azzal, hogy jelet küldjenek a chip-re. Tehát add össze mindezt és ilyen világban fogunk élni, ha megengedjük, hogy a rendőrállam bevezetésének folyamata elérje azt a célt, ami felé már régóta halad. Az emberek manipulálásának a legerősebb formája – valójában két módszer van rá, de ezek összekapcsolódnak – az, amit úgy neveznek, hogy Probléma-Reakció-Megoldás és a diktatórikus lépésről-lépésre módszer. A Probléma-Reakció-Megoldás az a kifejezés, ami egy olyan rendszert ír le, amiben teremtenek egy problémát (klasszikus példa erre a 9/11). De még csak valódi problémára sincs szükség, van ennek egy olyan verziója is, hogy „nincs Probléma-Reakció-Megoldás”, mint pl. az Iraki tömegpusztító fegyverek. Csak egy probléma észlelésre van szükség.
Ráveszed az emberekre, hogy higgyék el,van egy probléma, és kell rá egy megoldás. Aztán szerzel embereket, akik titokban megteremtik a problémát, mint pl. a 9/11-es terrorizmust, aztán valaki mást hibáztatnak, hogy elrejtsék a tényt, hogy valójában ők maguk állnak a dolog mögött. Aztán felhasználsz egy rendkívül szánalmas és vakon engedelmeskedő fősodrású médiát arra, hogy elmondod az embereknek az esemény azon verzióját, - 9/11-et, vagy bármi mást, - amit az elit el akar hitetni az emberekkel. Például, hogy Osama bin Laden egy afganisztáni barlangból szervezte meg a szeptember 11-i támadásokat, tudod mikor!
És ezek után, hogy megvédjék az embereket a „terrorizmustól”, amit „mi teremtettünk, de nem mond el senkinek”, felajánlják az általuk teremtett problémára a megoldást. Ezek a problémák pedig arra hivatottak, hogy a társadalmat pontosan abban az irányban változtassák meg, amit a nagy és a Probléma-Reakció-Megoldás és a naív emberek hatására – hála a naív embereknek, akik elhiszik, hogy az egész az ő védelmük érdekében történik – a társadalomban bekövetkező változások, amiket az emberek normál esetben reflexből elutasítanának, vagy nem váltanának ki ellenszegülést olyan mértékben, mint normálisan megtörténne, szabad utat, mi több támogatást élveznek az emberek részéről, hiszen egy látható problémára jelentenek megoldást. Mindig halljuk az emberektől, hogy „ Tudom, hogy elveszik a szabadságunkat, de mit tehetünk? Az embereket meg kell védeni a terorristáktól.”
Az elkövetkezendő években egyre több káoszt és problémát fogunk látni, amelyeknek a félelemkeltés a célja, mert ez az a szó, ami a világot irányítja. Ha egyszer az emberek félnek, kifelé figyelnek, hogy találjanak valakit, vagy valamit, ami megvédi őket attól a dologtól, amelytől való félelemre programozzák őket. Egy félelmet nem ismerő nép vagy személy a manipulálók és az irányítók rémálma! Aki fél, azzal gyerekjáték elbánni. Tehát minden arról szól, hogy káoszt teremtsenek, félelmet keltsenek, majd pedig felajánlják a káoszból kivezető utakat. Ezek pedig a rendőrállam fokozott bevezetését jelentik, azzal a céllal, hogy az embereket megvédjék, és a káoszból rendet teremtsenek.”
http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/08/mit-latsz-meg-ha-kinyitod-az-elmed.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése