A fiatalok, diákok helyzete is egyre romlik, jövőjük kilátástalan. A középszintű és felsőoktatásban résztvevők egy része már látja ezt. Egyre kevesebb hely van az egyetemeken, a középiskolákban, gimnáziumokban úgyszintén, köszönhetően a sok iskola „összevonásnak”, melynek egyenes következménye a tanárok leépítése is. Az oktatás színvonala pedig évtizedek óta meredeken zuhan. Műszaki szakemberképzésünk szinte alig van, ráadásul, annak minősége meg sem közelíti a 30-40 évvel ezelőttit. A műszaki, a tanári pálya sem vonzó ma már, nem utolsó sorban az erkölcsi és anyagi megbecsülés hiányának, mely sok más életpályára is jellemző.
Az eltolódott liberális értékrend az oktatásban is megmutatkozik. Szükségtelen tömegtermelés mutatkozik az úgynevezett kommunikációs, marketing és jogi szakoknál, a valódi, a teremtő munka egyidejű leértékelődésével és leépítésével. Ennek köszönhetően a szakemberek is lassan kihalnak – ha csak nem a multi szemlélet és a tömegtermelés érdekét szolgálják.
Mire gondolok? Manapság már lámpással kell keresni a jó szakembereket, mondjuk cipészt, aki nemcsak készíteni tud lábbelit, de javítani is. Ráadásul úgy, hogy az általa készített, javított cipő, tartós anyagból, és tartós munkával is készül. Ugyanez érvényes más, régen megbecsült szakmákra is. Legyen az, asztalos-, festő, műszerész-, autószerelő-, kőműves-, gépész-, vegyész-, gyógyító- ács-, vagy bármi más szakma.
Gyakran hallok embereket, akik arról panaszkodnak, hogy a „mester” által elvégzett munka, nem megfelelő, utólagos javításra szorul, netán másik „szakemberrel ” ismét elvégeztetni a munkát.
A legfontosabb az érték teremtő munka, ezeket a szakmákat pedig nem az egyetemi képzésen oktatják. Felesleges kilószámra gyártani a dilettáns diplomásokat, ellenben a jó szakemberek gyakorlati képzésére és az elhivatottságra minden oktatási formában erős hangsúlyt kell fektetni!
Azokat a képzéseket kell erősíteni, melyre a társadalomnak valóban szüksége van! Ebben azonban semmiféle pártpolitikai vagy multi szemléletnek nincs helye. Amiben egy államvezetés segíthet, csupán az, hogy a szakmák becsületét visszaadják, és nem befolyásolják cionista, multi érdekeik mentén. Az életpályák megbecsültségét, a fiatalok jövőjét, anyagi és erkölcsi szinten egyaránt garantálják, és nem csak 4-16 éves ciklusokra, hanem generációkon át.
Ezzel szemben ma sem jövőképe, sem létbiztonsága nincsen a fiataloknak – igaz, ez utóbbi, a már életük java részét ledolgozott embereknek sincsen.
A liberális politika áldozatul vetette mindannyiunk jövőjét, életét a cionista harácsolásnak, a multinacionális érdekeknek, ezen belül leginkább is a bankoknak, azaz a fosztogatóknak.
Ez jól látszik az eladósítás módszerében. Már nem elégedtek meg a dolgozók, és tisztességben megőszült „nyugdíjas” emberek kifosztásával, további új prédát keresve rátámadtak a fiatalokra is.
Ennek legjobb eszközét bevetve, a szülőket, diákokat alattomosan megtévesztve bevezették a diákhitelt!
Ez, egy jól megtervezett aljas módszer. Ugyanis, ha mégsem akarna a naiv diák, vagy szülő hitelt felvenni a mind drágább (és silányabb) felsőoktatás, továbbképzés, megfizetésére, arra az esetre megalkották az eladósítást. Lakáshitel, dráguló – s ezzel egyenes arányban romló minőségű – élelmiszer- és fogyasztási cikk árak, irreális adónemek, megfizethetetlen közüzemi- és egészségügyi „szolgáltatások”formájában.
A bérből, vagy kisvállalkozásból élők vállára olyan anyagi terheket raktak, melyeket egyre kevesebben tudnak megfizetni, így aztán, akár tehetséges gyermekük oktatásának finanszírozása is ellehetetlenül. (Egy hároméves alapdiploma 1-2 millió, egy ötéves mesterdiploma 3-4 millió forintba kerül átlagosan. A pénzt a hallgatók többsége saját zsebből vagy diákhitelből fizetheti.)
És akkor még nem is beszéltünk, csak az anyagiakról, valamint az oktatásban tetten érhető hangsúlyeltolódásról. A most divatos, ám haszontalan oktatási ágak mesterségesen keltett térnyeréséről, más, a nemzetgazdasági szempontból is fontosabb szakterületek kárára, azok háttérbeszorítása árán.
Holott nem ez az egyetlen gond. Mert fentiekben tetten érhető az anyagi kontraszelekcióin túl – vagyis gazdagok privilégiumává tett oktatásról -, másféle kontraszelekció is, mégpedig a ki-kinek a rokona, barátja effektus is, mely az amúgy is csökkenő férőhelyeket, későbbiekben pedig a jobban fizető munkahelyeket is ezeknek juttatja, háttérbe szorítva, a tehetséget, rátermettséget, elhivatottságot, s nem utolsó sorban a hozzáértést és tisztességet.
A magyar oktatás Magyar (sic) Bálint nyomdokain haladva így liberalizálódik – mondhatnánk. A valóság és a tények azonban ennél is messzebb mutatnak. Ez az irányvonal ugyanis a magyarság kreativitásának, (a „józan paraszti észnek) a hivatástudatának, a munka – főként a kétkezi munka – szeretetének és becsületének a kiirtásáról szól, mely hagyományosan magyar sajátosság.
A pénzértékrendűség, a kufárkodás erre a területre is lecsapott, és magához rántotta a mocsokba, ahogy minden más értéket, amihez csak hozzáfért. Ám ez mondhatni természetes is a részéről, hisz, ha a rabszolga önállóan gondolkodik, azt üldözendő, kiirtandó bűnnek tartja!
Pedig a valódi, és megbocsájthatatlan bűn pont a jövőnk zálogának tartott fiataljaink, szellemi elkorcsosítása.
Félő, hogy amíg ezeket a fosztogatókat és támogatóikat ki nem űzzük, addig nem javul semmi sem.
Már pedig az elvesztegetett idő, behozhatatlan hátrányt rejt.
A legutóbbi „Békemenet” elnevezésű kormánytámogató színjáték azt mutatja, hogy a szükséges irány- és szemléletváltás továbbra is várat magára. Az agyak önálló gondolkodásra, a szemek látásra képtelenek, ugyanazt a moslékot tolják a szánkba továbbra is, mint az elmúlt közel hat, vagy több évtizedben, mindössze a tálalása más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése