Nicole Weider, az egykor képes magazinok címoldalán szereplő topmodell megtérése óta küzd az ártalmatlannak vélt, ám valójában kiskorúakat megrontó „divatlapok” ellen.

Depresszív állapotában, keresztény barátnője biztatására Jézustól kért segítséget. „Csak annyit mondtam: Istenem, mutass nekem jobb utat! És elfogadtam az Urat. Utána mintha kitisztult volna az elmém. Megújultam az Úrban, és tudtam, hogy valami nagy feladatom van a Földön.”
A feladat szinte azonnal világossá vált: Weider hadat üzent az egyik legnépszerűbb magazinnak, a Cosmopolitannek. „Azzal, hogy 18–19 éves színésznőket tesznek a címlapra, a tizenéves lányokat célozzák. A Cosmót legtöbben ártalmatlan női divatmagazinnak tartják, pedig nem az. A lényege az, hogy egészen fiatal kortól nyomatja a szexet a kislányoknak, mégpedig olyan módon, ami kimeríti a pornográfia fogalmát. Ez nagyon ártalmas a 13–14 éves lányokra.”
Az egykori topmodell Dávidként küzd Góliát ellen. A hatalmas ellenfél válaszra sem méltatta; a közvélemény annál inkább.
Közel 27 ezren írták alá petícióját, amelyben követeli, hogy gyermekekre ártalmas tartalma miatt a Cosmót zárt fóliában árulják, kizárólag 18 év felettieknek. A petíció hatására a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság vizsgálatot indított a magazin tartalmára vonatkozóan.
Weider honlapot is indított, ahol a helyes – nem pedig a csúcsmodelleket utánzó – énkép kialakítására tanítja a lányokat. „El akarom mondani a lányoknak, hogy szépek, Isten igazi remekművei úgy, ahogyan megalkotta őket; hogy miatta értékesek, és feladatuk van az életben.” Azt is elárulja, hogy a képes divatlapokban szereplő modellek képei mind képszerkesztővel készülnek. „Saját szememmel láttam, amint Gizelle Bunchen fotóját retusálják: az orrát kisebbre, a haját dúsabbra, a lábait vékonyabbra – vagyis a modellfotók nem is valóságosak!”
Nicole Weider keresztényként már nem minden modellmunkát vállal. „Fehérneműt nem vállalok, sem fürdőruhát. Ma már férjnél vagyok, és a testem egyedül a férjemé. Nem mutogatom bárkinek.” Más modellfelkéréseket továbbra is szívesen elfogad. Ám igazi feladatának azt érzi, hogy jó mintát adjon a lányoknak. Honlapját, ahol Isten igéjéről is tanúságot tesz, havonta mintegy 90 ezren látogatják. Arra biztatja a lányokat, hogy törekedjenek egyensúlyra: örüljenek a divatnak, de sose feledjék, hogy csodálatos, egyedi teremtmények. És hogy az igazi boldogságot csak akkor találja meg az ember, ha Jézus Krisztusért él.
A feladat szinte azonnal világossá vált: Weider hadat üzent az egyik legnépszerűbb magazinnak, a Cosmopolitannek. „Azzal, hogy 18–19 éves színésznőket tesznek a címlapra, a tizenéves lányokat célozzák. A Cosmót legtöbben ártalmatlan női divatmagazinnak tartják, pedig nem az. A lényege az, hogy egészen fiatal kortól nyomatja a szexet a kislányoknak, mégpedig olyan módon, ami kimeríti a pornográfia fogalmát. Ez nagyon ártalmas a 13–14 éves lányokra.”
Az egykori topmodell Dávidként küzd Góliát ellen. A hatalmas ellenfél válaszra sem méltatta; a közvélemény annál inkább.

Weider honlapot is indított, ahol a helyes – nem pedig a csúcsmodelleket utánzó – énkép kialakítására tanítja a lányokat. „El akarom mondani a lányoknak, hogy szépek, Isten igazi remekművei úgy, ahogyan megalkotta őket; hogy miatta értékesek, és feladatuk van az életben.” Azt is elárulja, hogy a képes divatlapokban szereplő modellek képei mind képszerkesztővel készülnek. „Saját szememmel láttam, amint Gizelle Bunchen fotóját retusálják: az orrát kisebbre, a haját dúsabbra, a lábait vékonyabbra – vagyis a modellfotók nem is valóságosak!”
Nicole Weider keresztényként már nem minden modellmunkát vállal. „Fehérneműt nem vállalok, sem fürdőruhát. Ma már férjnél vagyok, és a testem egyedül a férjemé. Nem mutogatom bárkinek.” Más modellfelkéréseket továbbra is szívesen elfogad. Ám igazi feladatának azt érzi, hogy jó mintát adjon a lányoknak. Honlapját, ahol Isten igéjéről is tanúságot tesz, havonta mintegy 90 ezren látogatják. Arra biztatja a lányokat, hogy törekedjenek egyensúlyra: örüljenek a divatnak, de sose feledjék, hogy csodálatos, egyedi teremtmények. És hogy az igazi boldogságot csak akkor találja meg az ember, ha Jézus Krisztusért él.
Forrás: cbn.com
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése