Az amerikai hírszerzés folyamatos erőfeszítéseket tesz arra, hogy felélessze a politikai ellenzéket a Washingtonnal szemben ellenséges latin-amerikai országokban. A stratégia magába foglalja a már meglévő politikai pártok és más csoportok radikalizálását, illetve újabb csoportok alapítását, egyre agresszívabb tevékenységi körrel, és alátámasztásként civil szervezetek egész hálózatát alakítják ki. Ezek többnyire még nem aktivizálódnak, csendben hálózzák be az országot. Ecuadorban, Bolíviában, Nicaraguában, és Venezuelában az újabb újságok gyorsan terjednek, és az elektronikus média is azzal bombázza a lakosságot, hogy az uralkodó kormány nem tudja kezelni a társadalmi problémákat, továbbra is gond a korrupció, a kábítószer-kereskedelem virágzik, vagy éppen hogy modernizálni kell a gazdaságot, amit a most hatalmon lévők nem fognak elvégezni.
Egyes becslések szerint az ALBA országokban a média 80%-a folyamatos információs háborút folytat az Amerika- és Izrael-barát civil szervezetek védelmében. Rafael Correa, Evo Morales, és Hugo Chavez a stabilitás érdekében tartja magát a jogi korlátokhoz, de ezek a civil szerveződések nem fogadják el a legális kormányt, különösen ha a már megszokott "sokszínűség forradalma" néven ismert jelenséget kezdik el propagálni (bár a szerveződések nagy része még alvó állapotban van). Legtöbbjük számára a polgárháborúvá mérgesedő kormányellenes lázadás az optimális forgatókönyv, ami ürügyet adna egy amerikai katonai beavatkozásra. A feltételek megteremtése végett az idegen érdekeket képviselő szervezetek általában valamiféle humanitárius jelleget vesznek fel, és a kormányellenes retorikájukat is ez irányban kezdik meg.
Rafael Correa ecuadori elnök, aki rendszeresen az ilyen szervezetek célkeresztjébe kerül, nemrég abban a helyzetben találta magát, hogy az El Universo újság diktátorként hivatkozott rá, és meggyanúsították, hogy az ő parancsára egy kórházban minden előzmény nélkül ártatlan civilekre nyitottak tüzet. A fenti történet az El Unvierso magyarázata volt arra az esetre, mikor 2010 szeptember 30-án Ecuadorban a CIA által szervezett zavargások kezdődtek. (Aznap Correa megmenekült egy merénylet-kísérletből, és több órán keresztül a kórház épületében húzódott meg a mesterlövészek elől.) Mindezek után az újság kijelentette, hogy a "diktátort" követő legitim vezető bíróság elé fogja őt állítani, mert ártatlan civilek meggyilkolására adott parancsot. A Correa által létrehozott bizottság utasítására akkor lehallgatták több olyan "szólásszabadságért" harcoló civil szervezet hívásait, ami próbálta ellene szítani a kedélyeket, mivel a folyamat már ott tartott, hogy azok többször is felszólították az elnököt, hogy mondjon le. A bíróság végül három év börtönt rótt ki az El Universo tulajdonosaira és az uszító cikkek szerzőire. Az elítéltek természetesen azonnal politikai menedékjogot kértek az Egyesült Államokban, és a teljes csapat úgy ahogy volt, elmenekül Miamiba, hogy elkerülje a büntetéseket. Correa azonnal felhívta a környező országok figyelmét, hogy ez az ügy példaértékűvé kell váljon minden latin-amerikai ország számára.
2009 szeptembere óta több intézkedés is született ez irányba, az ecuadori országgyűlés megvitatta és a nyugati térség leghaladóbb tervezetének nyilvánította a Correa által is dicsért médiatörvényt. Az ecuadori vezető szerint az új szabályozás tisztán a nemzeti érdekeket tükrözi, és véget kell vessen a gazdag kevesek, főleg az idegen érdekeltségek kezében összpontosuló médiának, illetve védeni fogja a médiát a korrupciótól és a nagy pénzmozgások kellemetlen hatásaitól. Az amerikai nagykövetségnek felelősséggel tartozó civil szervezetek és az ellenzék azonnal kijelentette, hogy ez a tervezet sérti a szólásszabadságot, és elítélendő. Az egyre hangosodó kritikák szerint a törvény lehetővé teszi Correa számára, hogy ő diktálja a feltételeket az információs szférában, és a média feletti személyi ellenőrzés egyetlen célja, hogy elhallgattassa az elnök politikai ellenfeleit.
A tervezet szerint a kormánymédia és a magánkézben lévő média ugyanazon elbírálás alá fog tartozni, és egy független bíróság ellenőrzése alá kerül. Csak néhány szabályozót iktattak be, főleg azon a téren, hogy a média nem szólíthat fel erőszakra, illetve nem lehet pornográf tartalmú. Mivel ezek kimerítik a nyugati típusú média fogalmát, ezért a civil szervezetek hangosan tiltakoztak. Az ecuadori büntetőtörvénykönyv tartalmaz egy olyan cikkelyt, ami kimondja, hogy a szerzők és a kiadók felelősek a rágalmazást, vagy bármiféle törvényszegést elkövető cikkek tartalmáért, így megszűnt az a korábbi módszer, hogy egy-egy ember uszít a kormány ellen, majd a felelősségre vonás elől az Egyesült Államokba menekül. Az új szabályozás szerint ilyen esetben magát a kiadót is felszámolják és a tulajdonosokat három év börtönbüntetéssel jutalmazzák.
Az ecuadori kormány számára innentől elsődleges fontosságú, hogy szigorítsa az országban gomba módra szaporodó civil szervezetek felügyeletét. Correa és közeli szövetségesei rövid távon számolnak egy esetleges puccskísérlettel, ami a már megszokott amerikai forgatókönyv szerint zajlana le, vagyis az amerikaiak által pénzelt civil szerveztek biztosítanák a tömegbázist a kormány megdöntéséhez és folyamatosan nagyszámú tüntetőt mozgósítanának a kormányellenes megmozdulásokra, hogy a "társadalmi többség" látszatát mutassák a külföldi média felé.
Bolíviában szintén lépéseket tettek a magánkézben lévő média befolyása ellen. 2011 júliusában a törvényhozás nagy többséggel elfogadott egy jogszabályt, ami kimondta, hogy a médiaipar terén a magánérdekeltségek aránya maximum 33% lehet (azt megelőzően néhány év alatt 90% közelébe emelkedett). A folyamat során elsődleges engedélyeket adtak ki a bolíviai indián közösségeknek, a szakszervezeteknek, így a 33% elsősorban a bolíviai őslakosok érdekeinek enged teret, csak utána az egyéb szervezeteknek. Evo Morales elnök azonnal az ellenzék támadásainak középpontjába került, a megszokott klisék hangzottak el: diktátor, aki a személyes hatalmát akarja kiterjeszteni a teljes médiára. Nem is csoda, mivel az utóbbi években a kormánymédiát kivéve gyakorlatilag az ország valamennyi médiája külföldi érdekeltségek kezébe került, az őslakosok pedig anyagi bázis híján nem tudták ellensúlyozni ezt a folyamatot. (A kormány most az őslakos indián lakosságot igyekszik bevonni az országban működő amerikai nagykövetségek előtti rendszeres tiltakozásokba.)
A bolíviai média modernizálására irányuló terv 2016-os határidővel folytatódik, akkor járnak le a korábban kiadott engedélyek. Az újabb rendelkezésére kibújt a szög a zsákból, ugyanis a rasszizmus elleni harc és egyéb, hasonló jelszavak mentén kampányoló civil szervezetek azonnal rasszista kampányba kezdtek az őslakos lakosság ellen, de sok mindent nem tehetnek, mivel ez is a kormányerők által megkezdett folyamatot fűti.
Az új szabályozás értelmében a civil szervezetek által működtetett médiák nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, mivel részét képezik annak a módszerben, amit a nyugati érdekeltségek minden országban az őslakosok érdekérvényesítésének kiszorítására használnak.
Nicaraguában több mint száz magánérdekeltségű TV csatorna üzemelt mindeddig teljesen cenzúrázatlanul, ami szintén folyamatosan a kormány ellen fűtötte a kedélyeket. A kormány kielemezte a helyzetet, és úgy döntött, hogy a betiltás és azonnali felszámolás helyett felveszi a versenyt a lázító tevékenységgel. Legalább tucatnyi új csatorna indul az országban, amik az eddig sikeres csatornák nézettségi mutatóihoz alkalmazkodva állítják össze a műsorokat, és elsődleges céljaiknak tekintik, hogy felhívják a figyelmet a CIA felforgató tevékenységének arra a módszereire, hogy milyen szerepet töltenek be az amerikaiak által pénzelt civil szervezetek, és hogy más országokban hova fejlődött ez a kezdetben látszólag az emberek érdekeit szem előtt tartó kormányellenes retorika. Az országban a kormányellenességen kívül a "civil" média elsősorban a Kínával és Oroszországgal érvényben lévő együttműködés aláásását folytatta, vagyis sokkal inkább külpolitikai, mint belpolitikai jellegű volt.
Venezuela 2010 decemberében életbe léptette a "Törvény a Politikai Önállóság és Nemzeti Önmeghatározás Védelmében" rendelkezést. A jogszabály már régóta érett az országban, mivel a külföldi titkosszolgálatok itt is civil szervezetek teljes hálózatát építették ki az elmúlt években. 2002 áprilisában vált egyértelművé a kormány számára, hogy a burjánzó civil szervezetek közül sokat gyakorlatilag nemhogy nem manipulált emberek, hanem tudatosan ügynökként feladatot végrehajtó személyek irányítanak. Beiktattak egy szabályozót, ami lehetetlenné teszi, hogy a Venezuelában működő civil szervezetek külföldről pénzhez juthassanak. Az ilyen szervezetek most vagy törvényellenes módon jutnak pénzhez, vagy vállalják a teljes átláthatóságot. Előbbi esetet automatikusan a nemzeti függetlenség megsértéseként és az államhatalom megdöntésére irányuló kísérletként kezelik a hatóságok. Ha egy civil szervezet külföldről kap pénzeket ilyen úton, akkor a hatóságok a külföldről kapott összeg kétszeresét róják ki befizetendő pénzbüntetésként. Így a külföldi támogatás többnyire nem éri el a célját, hanem az államkasszába kerül.
Venezuelában a törvény kimondja, hogy azok a civil szervezeti vezetők, akiket rajtakapnak hogy külföldről kapnak támogatást, elvesztik jogosultságukat minden politikai tevékenységre a következő 5-8 évben, vagy megvonják a választásokon indulás jogát, a pénzügyi támogatás típusának függvényében. Az új szabályozás azt is kimondja, hogy a civil szervezetekkel kapcsolatban lévő külföldieket deportálják az országból.
Nem valószínű, hogy ezeknek a rendelkezések fel tudnák számolni a belső bomlasztásnak ezt a formáját, de a törvények üzenete egyértelmű, és az irányvonal is egyértelmű: az ALBA országok tanulnak más tapasztalataiból, és a nyugati titkosszolgálatok társadalmi szervezési módjainak kitapasztalása könnyen gátat állíthat a térnyerésük elé.
Juhász Pál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése