Az a normális dolog, ha szégyelljük hibáinkat, mert legalább titkon érezzük, hogy valami ideális szinthez mérten lemaradtunk.
Súlyosabb eset, ha valaki már nem is röstelli bűneit, hanem nyíltan beszél róluk fűnek-fának, sőt értéket kovácsol belőlük, és bizonyítani akarja, hogy ez a jó. A rosszat annyira meg lehet szokni, hogy a végén azt hisszük, az a jó, csak éppen az unalom és a fásultság jelzi állandóan, hogy valami nem stimmel. Mert az igazi szeretetet nem lehet megunni, a színlelt szeretetet igen.
Jézus beszél a Szentlélek elleni bűnökről. Ez úgy is megfogalmazható, hogy azzal vétünk a Szentlélek ellen, ha mindig elnyomjuk magunkban a lelkiismeret jelzéseit. Aki szégyelli a bűneit, „csak” a Fiú ellen vét, és még nincs veszve. Aki viszont nem szégyelli, nehezebb helyzetben van, mert már majdnem körbeépítette magát saját poklával. Isten adja, hogy sose érjen körbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése