A humanitárius háborúk az imperializmus modern formája. A szokásos minta – melyet az USA és szövetségei használnak és követnek – az, hogy népirtással és etnikai tisztogatással gyanúsít kormányok, média szervezetek, és nem állami kirakat szervezetek egy koalíciója, melyet szankciók, elszigetelés majd katonai beavatkozás követ. Az a NATO és az USA hidegháború utáni eljárásmódja.
Ennek kivitelezésében az ENSZ is segédkezik, mivel kulcspozícióit és tisztségeik Washington megszállta. Jelenleg Kofi Annant nevezték ki közvetítőnek Szíriába, de pozíciója az R2P-ben (Responsibility to Protect, továbbiakban R2P. jelentése: A Védelmezés Felelőssége. ENSZ direktíva mely a „humanitárius beavatkozást” támogatja. 2005-ben lépett érvénybe. – a fordító) nem figyelmen kívül hagyható, ahogy az sem, hogy az Egyesült Államokat és szövetségeseit egy békekötés nem érdekli.
A magok Irakban voltak
Ahogy a hidegháború leáldozóba került, a NATO látta a Szovjetunió összeomlása után maradó geopolitikai vákuumot, és a keleti blokk széthullását. Nem csak, hogy a NATO védelmi jellegű katonai szervezetből támadóvá kezdett átalakulni, de elkezdett humanitárius felhatalmazást szerezni e célra. A humanitáriusság ezen elsajátításán keresztül tudott az Észak-atlanti Szerződés Szervezete támadó katonai szövetséggé válni a védelmi szervezetből, melynek eredetileg lennie kellett volna.
Az emberek többségének ismeretlen, szakértőket is beleértve, hogy a hidegháború utáni évtized legnagyobb NATO katonai művelete az Öböl háború volt. A NATO nemhivatalosan, az árnyak közt bujkálva vett részt benne, de ez az iraki háborúban, és a kapcsolódó iraki Kurdisztánbeli műveletekben való részvétel adta meg az alapütemét a NATO egykori Jugoszláviabeli humanitárius beavatkozásának. A reptilalmi zónák, melyeket humanitárius alapon hoztak létre Irak felett, később Jugoszláviában, majd nemrégiben, 2011-ben, Líbiában is visszaköszöntek.
Jugoszlávia: Szrebrenyica és Racak
1995 július 11-én a boszniai szerbek erői bevonultak az úgynevezett „ENSZ Szrebrenyicai Védett Területre”. A hivatalos NATO történet úgy szól, hogy az ENSZ katonák beleegyeztek a kivonulásba, és hagyták, hogy a boszniai szerbek vegyék gondjaikba a helyi bosnyákokat, de amikor a boszniai szerbek a területre érkeztek, lemészároltak körülbelül 8000 bosnyákot. Ezt a mészárlást a II. Világháború óta a legszörnyűbb európai mészárlásként tartják számon.
Valójában a szrebrenyicai eseményeket használták, és csűrték-csavarták a közfelháborodás kiváltására és a nagyszabású NATO válasz igazolására. A bosnyák vezetők megtagadták az áldozatok és a területről elmenekültek neveinek kiadását a Vöröskereszt számára, mely az eltűntek számának nagymértékű eltúlzását eredményezte, valamint mint utóbb kiderült, az elhunytak száma is jelentősen kevesebbnek bizonyult az eredetileg jelentettnél. A média becslései szintén változtak az idők során. A legrégebb óta Bosznia-Hercegovinában szolgáló ENSZ hivatalnok, Phillip Corwin szintén azok mellett foglalt állást, akik szerint a szrebrenyicai eseményeket eltorzították politikai célokból, valamint a NATO beavatkozás megindokolására.
Valójában Bill Clinton igazította el Alija Izetbegovicsot, hogy legalább 5000 bosnyákot fel kell áldozni azért, hogy a NATO-t harcoló félként be lehessen vonni a háborúba. A feljegyzések szerint a bosnyák küldöttség szrebrenyicai túlélő tagjai jelentették ki, hogy Izetbegovics azt mondta, hogy a NATO katonailag is beavatkozik, ha legalább 5000 holttestet elő tudnak teremteni. A „Szrebrenyica elestéről” című 1999. november 15-i ENSZ jelentés (The Fall of Srebrenica) szintén megemlíti ezt a 115. bekezdésben. A szrebrenyicai bosnyák rendőrség feje szintén megerősítette Clinton 5000 holttestes „áldozat” követelését Izetbegovicstól, hogy megnyissa a NATO támadások kapuját a boszniai szerbek ellen.
A boszniai háborúban minden fél szörnyű tetteket követett el, de a NATO számára nem az etnikai tisztogatás volt lényeges. A boszniai szerbek vétke az volt, hogy Jugoszlávia megőrzéséért harcoltak. Még azokat a horvátokat és bosnyákokat is célba vették, démonizálták vagy megölték, akik Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában Jugoszlávia, és az etnikumok közötti béke megőrzése mellett voltak. Egy példa a bosnyák Fikret Abdic, akit Horvátországban háborús bűnökkel vádoltak miután elhagyta Bosznia-Hercegovinát, és Josip Rejhl-Kir, Osijek horvát rendőrfőnöke, akit horvát nacionalisták öltek meg a horvátok és Horvátországi szerbek közötti békéért való munkájáért.
A NATO azért avatkozott be Bosznia-Hercegovinában, hogy megváltoztassa az erőviszonyokat. A boszniai szerbek voltak a legnagyobb katonai erő. Ha a NATO erők nem alakították volna nemzetközivé a konfliktust, és nem avatkoztak volna közbe, akkor a boszniai szerbek megszerezték volna az ország irányítását, és azt megtartották volna Jugoszlávia részeként. Ez elrontotta vagy keresztülhúzta volna a balkáni euro-atlanti terjeszkedést.
1999 január 15-én Racakban a szerb erők és a betiltott Koszovói Felszabadítási Hadsereg (Kosovo Liberation Army, KLA – a fordító) – melyet az USA Külügyminisztériuma terrorista szervezetként tartott számon – közötti harcokat használták arra, hogy mészárlás és etnikai tisztogatás hasonló képét fessék a háború igazolására. Addigra a NATO és a média már sikeresen démonizálta a szerbeket, és állította be őket az egykori Jugoszláviabeli etnikai tisztogatások elkövetőiként, így a szerbek rágalmazása a NATO számára viszonylag könnyű volt. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy az USA külügyminisztere, Madeline Albright és a KLA vezetősége már azon dolgozott, hogy humanitárius ürügyet találjanak a beavatkozásra. Ebben a kontextusban történet az, hogy az USA és a NATO nyomást gyakorolt a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságra, hogy azt az egyezséget elfogadja, hogy kivonul katonai erejével Koszovóból, de közben engedték a KLA-nak, hogy folytassa támadásait. Ez az pattanásig szított feszültség, melyet a NATO Szíriában is próbál megismételni az úgynevezett Szabad Szír Hadsereggel (Syrian Free Army – a fordító), ami valójában egy a NATO-val és az Öböl Menti Együttműködési Tanáccsal (Cooperation Council for the Arab States of the Gulf, GCC – a fordító) kapcsolatban álló terrorszervezet.
Arabság: Líbia és Szíria
2011-ben a humanitárius kártyát újfent kijátszotta a NATO. Kadhafi ezredest a saját népének mészárlásával gyanúsították, különösen Bengáziban. A repülőgépes támadásokról és külföldi zsoldosokról szóló állításoktól felbuzdulva az ENSZ engedélyezte az USA és NATO csatlósai számára hogy egy újabb repüléstilalmi zónát alakítsanak ki, épp úgy, mint Jugoszláviában, ami egy rezsimváltást tett lehetővé Tripoliban.
Szíriában az USA és seregei Homszot próbálták egy újabb Szrebrenyicának, Racaknak, Bengázinak használni. Ugyanazt a taktikát szerették volna a feszültség szítására használni. Az Egyesült Államok és szövetségesei arra akarják kényszeríteni a Szír Hadsereget, hogy hagyja abba a harcot, míg a Szabad Szír Hadsereg lázadó erői szabad kezet kapnának a támadásra, épp így ahogy a Jugoszláv hadsereggel és a KLA-val tették. Az orosz és kínai követelések, hogy mindkét fél tartson tűzszünetet, kisiklatták ezt a stratégiát.
Moszkva és Peking ENSZ Biztonsági Tanácsban tanúsított eltökéltsége áll egy újabb beavatkozás útjában, valamint a Szíriát Iránhoz kötő szövetség szálai. Damaszkusz és szövetségesei azonban óvatosak kell legyenek a Szíriát politikailag vagy jogilag egyoldalúan korlátozó csapdákat illetően. A szíreknek az ENSZ-ben sem lehet semmi bizodalmuk.
Kofi Annan és a „Responsibility to Protect”
Sokat magasztalják Kofi Annant, mint az Arab Liga és az ENSZ különleges küldöttét. Vigyázni kell azonban, amikor Annannal van dolgunk. Ez ügyben meg kell vizsgálni a múltját a „humanitárius beavatkozást” érintően.
Richard Holbrooke szerint, aki szorosan kapcsolódik Jugoszlávia balkanizációjához, Annan volt az USA balkáni külpolitikájának a legnagyobb támogatóinak egyike. Annan valójában, kanadai diplomatákkal együtt, részt is vett az R2P (Responsibility to Protect – Védelmezés Felelőssége) összeállításában, hovatovább Annan úr a hatalomra jutását az Egyesül Államoknak valamint a szrebrenyicai eseményeknek és az egykori Jugoszláviabeli harcoknak köszönheti. Boutros Boutros-Ghali főtitkárt az USA állította félre, hogy helyet csináljon Annannak az ENSZ élén.
Kofi Annan az R2P nyílt támogatója. Ottawában részt vett egy vitafórumon az R2P-ről (The Responsibility to Protect – 10 years on: Reflections on its past, present and future), melyet az Ottawai Egyetemen tartottak 2011. november 4-én. Érkezése előtt Allan Rock, az Ottawai Egyetem elnöke, korábbi kanadai ENSZ követ, és Lloyd Axworthy, a Winnipegi Egyetem elnöke és korábbi kanadai külügyminiszter, az R2P úttörője, írtak egy közös cikket az R2P-ről az Ottawai Polgár (Ottawa Citizen) című újságban 2011. október 15-én. Mind Axworthy, aki Annannal egy párbeszédben szerepel, mind Allan Rock, aki Annan vendéglátója a Nemzetközi Tanulmányok Központjában (Centre for International Policy Studies), magasztalták a líbiai háborút, azt az R2P győzelmének nevezve.
A vitaesten Annanhoz társult a tagadhatatlanul NATO-párti kanadai képviselő Christopher Alexander, a kormányzó Kanadai Konzervatív Párt tagja. Alexander Peter MacKay államtitkára, aki a jelenlegi védelmi miniszter, s aki többször hangot adott a Szíria és Irán elleni háborút támogató véleményének. Christopher Alexander évekig kanadai diplomataként dolgozott Oroszországban is, valamint korábban nagykövet volt a NATO által megszállt Afganisztánban, és ENSZ Afganisztáni Támogató Küldetés (UNAMA) különmegbízottja is volt. Az R2P párbeszédet Lyse Doucet moderálta, a BBC egy munkatársa és Alexander jóbarátja.
Amit fontos megjegyezni az Ottavai Egyetem R2P vitaestjéről az, hogy az támogatta azt. Kofi Annan szintén hangot adott a líbiai NATO küldetést támogató véleményének. Amikor Szíriáról kérdezték, nem adott határozott választ, de támogató hangot ütött meg. Végül pedig Annan és Axworthy felvetették, hogy regionális szervezetek kapjanak R2P felhatalmazást. Például Afrikában az Afrikai Uniónak kéne képesnek lennie a nemzetközi közösség nevében közbeavatkozni olyan afrikai országokban, mint Uganda és Szudán, vagy hasonlóképp az Arab Liga kaphatna felhatalmazást olyan országok esetében, mint Szíria.
Ezek a legfontosabb pontok. Ezeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Annan pártatlansága megkérdőjelezhető, különösképpen a Líbiáról alkotott véleménye és a NATO beavatkozást támogató nézetei miatt.
Humanitáriusság: A modern imperializmus arca
A NATO jugoszláviai beavatkozásai kolonialista megszállások voltak humanitárius törekvés álruhájába bújtatva, sőt, amit a NATO Jugoszláviában tett, az apránként beavatkozás volt, hogy az oszd meg és uralkodj módszerrel szállja meg az országot. John Galvin ezredes, a NATO korábbi főparancsnoka szerint ezt azért csinálták így, mivel a NATO tisztviselői tudták, hogy egy teljes körű invázió az ország széthullása idején masszív gerillaháborúba torkolna, és a NATO számára nagy költségekkel járna. Azt is hozzá kell tenni, hogy a NATO beavatkozás úgy fordított hatással is járhatott volna: egyesíthette volna Jugoszláviát ahelyett, hogy a szövetségi állam széthullását okozza.
2011 elején mind Líbia mind Szíria távolmaradtak a NATO Mediterrán Párbeszéd együttműködésétől, és az EU Unió a Földközi térségért (Union for the Mediterranean, UfM) együttműködéssel kapcsolatban is fenntartásaik voltak. Ez lényegében azt jelenti, hogy mindkettő kimaradt az euro-atlanti terjeszkedésből. Míg a bahreini és jordániai tüntetések észrevétlenül zajlottak, minden tekintet Líbiára és Szíriára irányult, az mindkét arab állam felforgatására irányuló imperialista érdek miatt.
Az atlantizmus menetel. Mind a balkáni NATO akciók, mind az arab világbéliek az euro-atlanti zóna kiterjesztésére irányulnak. Az Afrikai Unió kelet-afrikai küldetéseibe való bekapcsolódás szintúgy ehhez kapcsolódik. Minden figyelmes szemlélő számára világos ez, ha a NATO által legyőzött országok átszervezését tekintve. A humanitáriusság lett a modern imperializmus új arca.
Mahdi Darius Nazemroaya - Fondsk.ru
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése