A tudósok kiszámolták, hogy a szívünk nem elég erős akkora nyomás biztosításához, ami keresztül tudná nyomni a vért a hajszálerek finom hálózatán, és csak egy sokkal erősebb pumpa lenne képes erre. Kicsit zavarta őket, hogy ennek ellenére valahogy mégis élünk, valahogy mégis kering a vérünk, míg végül rájöttek, hogy a vérkeringést az ereken belüli billentyűk támogatják. Ezeknek a szív ritmusára nyitva és zárva engedik át és nyomják tovább a vér áradatát
A földjeink vére a víz. Nem sok hull belőle az magyar Alföldre. Átlagban 500 mm, de előfordul, hogy csak 400 mm csapadék esik egy évben. Ez a szerény mennyiség csak egy füves pusztát tudna életben tartani, mégis a középkori Alföldet erdők fedték, és az erdőket folyók, patakok és erek hálózták bek. Ennek a rendszernek a vize a Kárpátokból eredt, de a víz áramlásához szükség volt fokok rendszerére.
A Fokok működése
Az síkságon kanyargó folyó lerakja a hordalékát, és természetes gátakat épít a partján. Áradáskor a víz átbukott ezeken a gátakon, és elárasztotta a mélyebb területeket, és gyakran ott is maradt az áradások visszahúzódások után is, és az ilyen helyeken mocsarak alakultak ki.
Erre szolgáltak megoldást a „fokok”, melyek az áradások vizét az élet forrásává változtatták. A fok jelentése áttörés, nyílás folyó partján, a folyóra merőleges rés vagy csatorna. Áradáskor a fokokon keresztül vezették ki a az áradó vizet a környező mélyebb területekre, majd apadáskor ugyanitt tudott a víz visszahúzódni, ahogy ezt az alábbi vázlat szemlélteti.
Erre szolgáltak megoldást a „fokok”, melyek az áradások vizét az élet forrásává változtatták. A fok jelentése áttörés, nyílás folyó partján, a folyóra merőleges rés vagy csatorna. Áradáskor a fokokon keresztül vezették ki a az áradó vizet a környező mélyebb területekre, majd apadáskor ugyanitt tudott a víz visszahúzódni, ahogy ezt az alábbi vázlat szemlélteti.
1: ártér, 2: természetes part, 3: övzátony, 4: fok, 5: tó 6:falu. (Molnár Sándor,2010)
A következő képen a tímári fokokat láthatjuk a Tisza mellett. Fontos jellemzője a fokoknak az alsó töltés, vagyis hogy ideális esetben a vizet az ártér legmélyebb pontjáról vezették felfelé, így a víz lassabban töltötte fel az árteret halastavakat és mezőket, és jóval kevésbé rombolt maga előtt, mint az ártéren felülről lefelé végi rohanó áradat.
A Tímár falu melletti fokrendszer
A fok-rendszer előnyei
- Az alulról töltés lehetővé teszi a víz teljes visszavezetését a folyómederbe apadáskor, csökkentette a pangó vizes mocsarak kialakulását.
- Az áradás lassítása csökkenti a folyómeder változását. Másrészt a fokozatosan visszahúzódó víz mozgásba tartja kisebb folyóvizeket, és megakadályozza, hogy teljesen benőjék őket a vízi növények.
- Kiegyenlítő hatással vannak a vízrendszerre: csökkentik az áradások erejét, és visszahúzó víz emeli az apadó folyók vízszintjét.
- Nagyobb víztömeget tárolnak az árterek, és nem csak közvetlenül, de a növényekben és a talajban is. Az áradások elöntik a magasabban fekvő erdőket is, és átitatják alattuk a talajt. Az ár vissza húzódása után az erdők alatt magasabb talajvíz alakul, és ezek a “vízdombokból” lassan visszaszivárog a víz az patakokba.
- Az áradás lassítása csökkenti a folyómeder változását. Másrészt a fokozatosan visszahúzódó víz mozgásba tartja kisebb folyóvizeket, és megakadályozza, hogy teljesen benőjék őket a vízi növények.
- Kiegyenlítő hatással vannak a vízrendszerre: csökkentik az áradások erejét, és visszahúzó víz emeli az apadó folyók vízszintjét.
- Nagyobb víztömeget tárolnak az árterek, és nem csak közvetlenül, de a növényekben és a talajban is. Az áradások elöntik a magasabban fekvő erdőket is, és átitatják alattuk a talajt. Az ár vissza húzódása után az erdők alatt magasabb talajvíz alakul, és ezek a “vízdombokból” lassan visszaszivárog a víz az patakokba.
Vízdombok – BOKARTISZ: Ártéri erdők” kiadványából
- Javítják a régió időjárását, enyhítik a szárazföldi éghajlatunk szélsőségeit. A nagyobb víztömeg önmagában is hőmérséklet kiegyenlítő hatású, és vizek a erdők kipárolgása emeli a levegő páratartalmát, és újabb esők forrásai.
- A víz gyorsan levezetése csökkentette az elárasztás idejét az időszakosan területeken, és javította az olyan növények túlélési esélyét, amelyek nem sokáig bírják az víz alatt.
- A gyors áradások megtermékenyítik az erdőket, mezőket és a gyümölcsösöket.
- A hagyományos erdők melletti gyümölcs-erdők nőnek elképesztően sok helyi gyümölcs fajtával. Sárköz vidékén régebben 45-50 almafajtát, 30-40 szilvát, 20 körtét, 5-6 cseresznyét és 4-5 fajta meggyet termesztettek. (Személy szerint nem tudnék tíznél több almafajtát felsorolni.)
- Hal, hal és hal. Nem véletlen a régi mondás szerint, a Tisza két rész vízből és egy rész halból állt. Az ártérbe kiúszó halak jó ívóhelyet találnak a sekély vízben, ami gyorsan felmelegszik, és sok tápanyagot tartalmaz. Apadáskor a halak megérezik a vízmozgás változását, és elkezdenek vissza húzódni a folyókba és a mélyebb vizekbe. Régen a kivezetéseseket hálóval elzárták, és lehalászták a nagyobb halakat. Ez önmagában gazdag fogás biztosított, de ugyanilyen fontos volt, hogy kisebb halak visszaúszhattak a folyóba, és úgy feltöltötték az állományt, hogy a folyóban is bőséges fogást biztosítottak. Még egy-két aszályos év után jó fogás volt, csak hosszabb száraz időszak okozott nagyobb visszaesést.
- Az arra alkalmas területeken gabonát is lehet termeszteni.
- A tartósan vizes területen növő vízi növények építő anyagot, kézműves alapanyagokat és élelmet nyújtanak. A vízi növények változatosságára és sokoldalú felhasználására jellemző, hogy külön sás fajtát használtak építéshez, állati takarmánynak és kötözőanyagnak.
- A végére maradt, ami talán a legfontosabb, az állattartás. Az Alföld “dús” legelői ártéri legelők voltak. A külterjes vagy félig külterjes állattartásban tenyésztett marhák, lovas és sertések nem csak a falvakat látták el élelemmel, de jól exportálható “termékeket” nyújtott, és mezővárosok gyarapodásának is az alapjául szolgáltak.
- A víz gyorsan levezetése csökkentette az elárasztás idejét az időszakosan területeken, és javította az olyan növények túlélési esélyét, amelyek nem sokáig bírják az víz alatt.
- A gyors áradások megtermékenyítik az erdőket, mezőket és a gyümölcsösöket.
- A hagyományos erdők melletti gyümölcs-erdők nőnek elképesztően sok helyi gyümölcs fajtával. Sárköz vidékén régebben 45-50 almafajtát, 30-40 szilvát, 20 körtét, 5-6 cseresznyét és 4-5 fajta meggyet termesztettek. (Személy szerint nem tudnék tíznél több almafajtát felsorolni.)
- Hal, hal és hal. Nem véletlen a régi mondás szerint, a Tisza két rész vízből és egy rész halból állt. Az ártérbe kiúszó halak jó ívóhelyet találnak a sekély vízben, ami gyorsan felmelegszik, és sok tápanyagot tartalmaz. Apadáskor a halak megérezik a vízmozgás változását, és elkezdenek vissza húzódni a folyókba és a mélyebb vizekbe. Régen a kivezetéseseket hálóval elzárták, és lehalászták a nagyobb halakat. Ez önmagában gazdag fogás biztosított, de ugyanilyen fontos volt, hogy kisebb halak visszaúszhattak a folyóba, és úgy feltöltötték az állományt, hogy a folyóban is bőséges fogást biztosítottak. Még egy-két aszályos év után jó fogás volt, csak hosszabb száraz időszak okozott nagyobb visszaesést.
- Az arra alkalmas területeken gabonát is lehet termeszteni.
- A tartósan vizes területen növő vízi növények építő anyagot, kézműves alapanyagokat és élelmet nyújtanak. A vízi növények változatosságára és sokoldalú felhasználására jellemző, hogy külön sás fajtát használtak építéshez, állati takarmánynak és kötözőanyagnak.
- A végére maradt, ami talán a legfontosabb, az állattartás. Az Alföld “dús” legelői ártéri legelők voltak. A külterjes vagy félig külterjes állattartásban tenyésztett marhák, lovas és sertések nem csak a falvakat látták el élelemmel, de jól exportálható “termékeket” nyújtott, és mezővárosok gyarapodásának is az alapjául szolgáltak.
A fok-rendszer rövid története
Nem tudjuk, mikor épültek az első fokok. Vízművek maradványait találhatók már a III. századból, de majd két ezer távlatából nehéz megítélni, hogy ezeket védelmi vagy gazdálkodási célból építettek.(A válasz valószínűleg “igen”, vagyis védelmi célból kezdtek hozzá, amit hasznosítottak a megélhetésükhöz, ami újabb vész-időkben háborús bővítettek.) A honfoglaló magyarok a vizek mentés telepszenek le, és összeolvadnak az őslakókkal. Megint csak nehéz megítélni, hogy a fokokra épült ártéri gazdálkodás mennyire helyi eredetű, és mit hoztak belőle az Etelközből érkező magyarok. XIV. századra belakják a folyók és patakok melletti területet, vagyis az egész Alföldet. A korabeli utazó elképedve számol be a sűrű falvak hálózatáról, a gyümölcs-erdők és halastavak sokaságáról. Még ennél is meglepőbb volt a nyugat-európainak a szabad erdő- és vízhasználat, vagyis hogy falvak lakói saját használatra szabad halászhattak és vághattak fát.
Vessünk egy pillantást a Magyarország vízzel fedett területeit mutató térképre. A kékkel színezett részek mutatják az ideiglenes vagy tartósan vízzel fedett területeket. Az Alföld közel két harmadrésze ilyen. Mégis milyen sűrű település hálózatot tudott ez a terület eltartani:
Vessünk egy pillantást a Magyarország vízzel fedett területeit mutató térképre. A kékkel színezett részek mutatják az ideiglenes vagy tartósan vízzel fedett területeket. Az Alföld közel két harmadrésze ilyen. Mégis milyen sűrű település hálózatot tudott ez a terület eltartani:
Magyarország vízzel fedett területei
A 15. század végétől az Alföld háborús zóna lesz ennek az összes velejárójával. Égő falvak, erőszak és embervadászat. Sok falu eltűnik, elpusztul, az emberek elmenekülnek belőlük, vagy olyan is előfordult, hogy Bocskai maga rendelte el az sárréti terület kiürítését a császári katonaság pusztítása miatt. Ezzel együtt a fok-rendszer is összeomlik, mert megszűnt az a falközösség, ami karbantartotta. Sokszor szándékosan teszik tönkre a fokokat azért, hogy megnehezítsék az ellenség közlekedését az elárasztott területen, és hogy növeljék a menedékül szolgáló mocsaras részeket. (Az ártér és a mocsár nem ugyanaz.) Gazdasági okok is közrejátszanak. A fok-rendszer halastavaiból kifogott halakra a törökök 50 % adót vetnek ki, ezért jobban megérte hagyni tönkre menni a halastavakat, és inkább a mocsárban halászni, ahol nem lehetett adóztatni a fogást. (Valahonnan ismerős ez a történet.) Egy lefele tartó spirál alakul ki , aminek az első körébe hatalmas mocsárvilág alakul ki a fok-rendszer helyén.
Véget érnek a háborúk. A népesség kezd újra emelkedni, de az új Habsburg kormányzat kedvezőtlen változásokat hoz. Nem ismerték el a szabad halászatot. Ez viszont előfeltétele a vízművek közösségi karbantartásának, ami nélkül a nincs fok-rendszer.
A napóleoni háborúk végével beindul a gabona-konjunktúra. Korunkhoz hasonlítva az akkori idők gazdaságában a közlekedés állati-meghajtású volt, és az nagy folyók jelentették a Habsburg birodalom autópályáját. A felszabadított termékeny Délvidéket gyakorlatilag gyarmatosították, és gabona termelésre állították rá. A terményt uszályokra rakták, és lovakkal, ökrökkel vontatták fel a Dunán a Birodalom belsejébe. Azonban a Duna partját kis fokok százai szelték át, és ezek a fokok a haladás útját állták, mert keresztezték a vontató állatok útját. A kormányzat elrendelte az összes fok betemetését. A falusiak kétségbe esetten tiltakoztak, de panaszuk nem hallgatta meg sem a kormányzat sem a földesuraik.
A földbirtokosokat a gabona-konjunktúrából származó pénz ígéretével sikerült elcsábítani. Ehhez újabb gabonatermő földekre volt szükségük, de falusi jobbágytelkeket (nem véletlenül) törvény védte tőlük, ezért a közös földekre tették rá a kezüket. Először az erdőket vágták ki, utána kerültek sorra az árterek, ott viszont a a gyakori áradások akadályozták a gabona termesztését. 1840-ben elkezdődött a Tisza nagy folyószabályozása, ahol a magyar földesurak kapzsisága találkozott a külföldi vízmérnökök öntelt tudatlanságával. A német és olasz egyetemeken végzett mérnökök semmit se tudtak sem a korábbi vízművekről, sem a Tisza vízjárásának rapszodikus jellegéről. Első lépésben itt is a fokokat zárták le, később levágták az folyó kanyarulatait. Sokat nem kellett várni az eredménnyel. Egyrészt az Alföld fokozatosan kiszáradt, puszták alakultak ki, másrészt jöttek az árvizek. Az 1879-es árvíz elsöpörte Szegedet, lerombolta a házak nagy részét, és megölt 200 embert. Azóta is folyamatosan küzdünk a szárazsággal és az árvizekkel, gyakran egy éven belül mindkettővel.
A földbirtokosokat a gabona-konjunktúrából származó pénz ígéretével sikerült elcsábítani. Ehhez újabb gabonatermő földekre volt szükségük, de falusi jobbágytelkeket (nem véletlenül) törvény védte tőlük, ezért a közös földekre tették rá a kezüket. Először az erdőket vágták ki, utána kerültek sorra az árterek, ott viszont a a gyakori áradások akadályozták a gabona termesztését. 1840-ben elkezdődött a Tisza nagy folyószabályozása, ahol a magyar földesurak kapzsisága találkozott a külföldi vízmérnökök öntelt tudatlanságával. A német és olasz egyetemeken végzett mérnökök semmit se tudtak sem a korábbi vízművekről, sem a Tisza vízjárásának rapszodikus jellegéről. Első lépésben itt is a fokokat zárták le, később levágták az folyó kanyarulatait. Sokat nem kellett várni az eredménnyel. Egyrészt az Alföld fokozatosan kiszáradt, puszták alakultak ki, másrészt jöttek az árvizek. Az 1879-es árvíz elsöpörte Szegedet, lerombolta a házak nagy részét, és megölt 200 embert. Azóta is folyamatosan küzdünk a szárazsággal és az árvizekkel, gyakran egy éven belül mindkettővel.
Napjaink
A 1879-e nagy árvíz idején a Tisza vízszintje 8,5 méter volt. Akkor a szegediek megfogadták, hogy mindig meg fogják védeni a városukat az ár ellen, és meg is védték, utoljára 2004-ben 10,4 méter magas vízállás mellett. Egy diákköri dolgozatban olvasom, hogy a statisztikai elemzésük szerint ilyen magas ár csak 500 évente fordul elő. Burkolt állítást fogalmaz meg, miszerint ha ezt az árt kivédték, akkor 500 évig nem lesz baj.
Őszintén kívánom, hogy így legyen. Mégis azt hiszem, hogy a megoldás nem az lesz, hogy újabb méterekkel magasabbra emeljük a gátakat, hanem újra megtanuljuk a vizek járását, és segítjük a folyónk visszatérését az Alföldre. Gazdálkodni fogunk az ártereken, ahol a vízzel együtt dolgozunk, nem pedig ellene.
------------------------------------------------Őszintén kívánom, hogy így legyen. Mégis azt hiszem, hogy a megoldás nem az lesz, hogy újabb méterekkel magasabbra emeljük a gátakat, hanem újra megtanuljuk a vizek járását, és segítjük a folyónk visszatérését az Alföldre. Gazdálkodni fogunk az ártereken, ahol a vízzel együtt dolgozunk, nem pedig ellene.
Linkek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése