A fennálló rend, vagy rendszer, esetleg valamilyen erővel fenntartott közösségi képlet elleni szintén közösségi fellépésnek, ellenszegülésnek különböző fokozatai vannak. Azt, hogy mikor melyik érvényesül, nem a politikusok, vagy a média, hanem az ellenszegülés, ellenállás, vagy a tevőleges cselekvés körülményei határozzák meg. A politikusok politikai érdekeiknek megfelelően címkézik annak, aminek az ellenállási tevékenységeket, a médiának pedig csak a botrány számít és azok érdeke, akiket kiszolgál.
Azért akkora a zűr-zavar ezen a téren, amekkora, mert nincsenek pontosan meghatározva az ilyen jellegű cselekmények. Azok, akik az egyik állítás szerint terroristák, a másik szerint szabadságharcosok, de a zavargó bűnözőkből is így lesznek felkelők, és fordítva. Ezért pontosan meg kell határozni azokat a feltételeket és cselekvési elemeket, melyek szerint a közösségi erőszakos cselekedeteket minősíteni tudjuk. A Párizsban sok ezer gépkocsit felgyújtó bevándorlók, az ujgur és a tibeti rombolók, az aleppói gyilkosok, vagy a líbiai mészárosok nyilván nem tartoznak abba a kategóriába, mint Dózsa György kaszás népe, vagy az 56-os magyar harcosok. A tevőleges ellenállásnak is épp úgy megvannak a pozitív és a negatív változatai, mint minden más társadalmi tevékenységnek.
A tüntetések, az aláírásgyűjtések, élőláncok, és más demonstrációk már nem tartoznak a passzív ellenállási kategóriába, de még nem érik el az erőszakot is alkalmazni kész közösségi tevékenység szintjét, ezért jelzés értékű tevékenységeknek nevezzük ezeket. Jelzik, hogy a társadalomban, vagy annak egyes rétegeiben gondok vannak. A bajok akkor kezdődnek, amikor a tevőleges ellenállás is elkezdődik. A 2006-os őszi események idején a társadalom nem tudta minősíteni a történéseket. Voltak, akik forradalomnak gondolták (esetleg népfelkelésnek), mások egy radikális zavargásnak, megint mások pedig óriási botránynak. Akárki akárminek is gondolta a TV székháznál történt és az ezt követő eseményeket, mindenképp tevőleges ellenállási megnyilvánulás volt. A TV székháznál történt esemény a hatalmi arrogancia által kiváltott, érzelmi és indulati alapú zavargás volt, az októberi események viszont megemlékezésnek indultak, majd tüntetéssé váltak, és a rendőrségi brutalitás következtében zavargássá növekedtek. Milyen ismérvek alapján minősítjük az ilyen eseményeket?
A tisztánlátás érdekében a tevőleges ellenállást, vagy a rend elleni fellépést fokozatai szerint osztályozzuk, és pontosan meghatározzuk azok megnyilvánulási formáját, tevékenységi körét.
Zendülés, lázadás, zavargás, népfelkelés, forradalom, polgárháború, szabadságharc.
Zendülés: erőszakot is alkalmazni kész csoportos ellenszegülés. Szervezett közösségekben a vezetés, illetve az általuk hozott döntések elleni szervezett fellépés, erőszakot csak szélsőséges reakciók esetében használ. Erőszak alkalmazása következtében lázadássá növekedhet. Általában fegyveres erőknél, vagy más zárt, kis közösségi rendszerekben fordul elő. Kiváltó okai legtöbbször materiális alapúak, némi morális színezettel.
Történelmi példa: 1831-ben a Felvidéken kolerajárvány tört ki, melyet egy falú lakossága (Szécs-Keresztúr) a zsidóság által elkövetett mérgezéseknek tartott. A településen megverték, elüldözték a zsidókat, és ez a járvány sújtotta térségben elterjedt. A hatalom katonaságot vezényelt a térségbe, és erőszakkal akarta megszüntetni ezt a zendülést. A katonai erőszak hatására a zendülés zavargássá növekedett, sok halottal, gyújtogatásokkal, rombolásokkal és egyre nagyobb térségre terjedt ki. A további erőszak lázadássá növelte a zavargást, vérengzésekkel, kegyetlen kínzásokkal, családok, gazdatisztek lemészárlásával, uradalmi épületek felgyújtásával. Erős katonai egységek sortüzei a lázadást leverték, a vezetőiket később felakasztották. (A halottak száma pontosan nem ismert, de jóval 100 felett volt).
Lázadás: Erőszakot alkalmazó csoportos és fegyveres ellenszegülés, mely az eszközökben már nem válogat. Jellemzői olyanok mint a zendülésnek, kisebb térségekre terjed ki és a résztvevők száma is viszonylag alacsony. Ennek ellenére hatásos, mert általában jól szervezett, céltudatos és brutális megnyilvánulásai miatt félelmet kelt. A legtöbb országban államellenes bűncselekmény, mert a lázadók nem a helyi rendelkezések, vagy személyek ellen lázadnak, hanem a központi irányítás valamelyik eleme, vagy a központi irányítás -államhatalom- ellen.
Történelmi példa: 1919. június 24-én a Ludovika tiszti akadémia 254 növendéke fegyveres lázadást indított a Tanácsköztársaság ellen. A lázadáshoz csatlakozott az akadémia pár tisztje és a dunai flottilla három hajója. Elfoglalták a Ludovika épületét, majd a városi telefonközpontot. A hajók tűz alá vették a Hungária szállodát, a kommün vezetőségének a székhelyét. Haubrich zsidó hadügyi népbiztos a Ludovikán szolgáló zsidó tisztektől tudomást szerzett a felkelés előkészületeiről, és nagy létszámú vörös katonaságot rendelt a fővárosba. A lázadók terve az volt, hogy felkeléssé fejlődjön a művelet. Súlyos harcok bontakoztak ki a fővárosban, de csak egyedül Kalocsán lázadtak fel a hazafiak a kommün ellen. A lázadást mindét helyen leverték, de a kivégzéseket végrehajtani már nem tudták. Árulás nélkül akár sikeres is lehetett volna a 254 fiatal katona lázadása.
A lázadás erősebb jellegű ellenállási megnyilvánulása, jobb szervezettséget megkövetelő műveletei és nagyobb társadalmi hatása ellenére is alacsonyabb besorolást kapott mint zavargás, a benne résztvevők csekélyebb száma és a térbeli korlátozottsága miatt.
Zavargás: általában olyan, a közösségre nézve hátrányos, felháborító vagy félelemkeltő események váltják ki, melyek csak egy jól behatárolható térségre, vagy társadalmi rétegre vonatkoztatható. Szervezeti hátteret nem igényel, érzelmi, indulati alapú, sok esetben a legelemibb életfeltételek veszélybe kerülése váltja ki, de lehet felforgató célzatú is. Jellemzője a gyors kiteljesedése (eszkalálódása) a társadalom minden szektorába. Diktatúrákban a tüntetéseket általában zavargásnak minősítik.
Történelmi példák: a tiszaeszlári per végén a környék lakossága felháborodásának adott hangot, mely helyi zavargássá növekedett. A kivezényelt csendőrség sortüze (5 halott) vetett véget a zavargásnak.
1906-ban Csernovában új templom épült, és a falu lakói Hlinka pátert akarták plébánosnak, és ennek érdekében tüntetést szerveztek. Ezt a csendőrség durva módon akarta feloszlatni, mely miatti felháborodás kiterjedt és ellenállásra késztette a tüntetőket. Csendőrsortűz vetett véget a zavargásnak (15 halálos áldozat).
Felforgató célzatú: 2005. novemberében Párizsban a bevándorlók egy rendőri intézkedést kövezően zavargásba törtek ki, mely országossá vált. Több ezer autót felgyújtottak, közel 300 rendőr megsérült, az őrizetbe vettek száma szintén sok száz volt. Sortűzre nem került sor.
Népfelkeléstől a szabadságharcig
Az eddig ismertetett közösségi ellenállási műveletek elfojtása a mindenkori hatalom számára különösebb gondokat nem okozhat. Talán a lázadás az a kivétel, amit a lehetséges kifejletei következtében a leggyorsabban és gyökeresen fel kell számolni, mert veszélyes eszmei, szellemi üzenetei lehetnek az egész társadalom számára, és a történelmi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy minden sikeres hatalomátvétel lázadással kezdődött. Többségében a katonaság, vagy más, szervezett fegyveres erők által kirobbantott lázadások kiterjedése következtében olyan helyzetek alakultak ki, melyek népfelkelésekhez, polgárháborúkhoz vezettek. A népi támogatottság függvényében.
Népfelkelés a néplélek (közösségi tudat) ösztönös megnyilvánulása, nem ideológiák vezérelte, hanem önvédelmi-érzelmi alapú össznépi művelet. Az ország lakosainak a többségét érintő negatív események és folyamatok következményeként megbomlik a normális viselkedés mód, és a társadalomban erős nyugtalanság, növekvő feszültség keletkezik. Amikor a közvélemény már úgy ítéli meg a helyzetet, hogy azon a közösség érdekében akár erőszak árán is változtatni kell, megteremtődtek a népfelkelés feltételei. (A népfelkelést nem szabad összetéveszteni a népfelkelőkkel, akik a hadsereg polgári kiegészítői voltak a dualizmus idején.) Ez még nem azt jelenti, hogy a népfelkelés megtörténik, hanem csak azt, hogy megtörténhet. A népfelkelésnek nem célja a fennálló hatalmi rend politikai struktúrájának a megváltoztatása, hanem a kiváltó okok megszüntetése, a népellenes cselekedeteket elkövetők felelősségre vonása. Ha van legalább egy elszánt, fegyveres csoport, mely úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a népfelkelés feltételei adottak, és képes egy olyan jól időzített műveletre, mely az egész társadalmat megrázza, a népfelkelés kirobbanhat. Ha a népfelkelés erős hatalmi ellenállás, vagy társadalmi megosztottság miatt rövid időn belül nem éri el a célját, rendszerdöntő forradalommá, vagy honvédő szabadságharccá is alakulhat.
Történelmi példák:
1514-ben Dózsa György (lófő székely nemes, a kor híres bajvívója, a keresztesek vezére) seregét a királyi rendelet zsold nélkül elbocsátotta, és feloszlatta. A zömmel földművelésből élő paraszt-katonák (40.000 fő) földjeiket megművelni nem tudták, és az elmaradt zsold miatt családjaikkal éhezés és fagyoskodás rémével kellett szembe nézniük. A sereg katonai vezetői és hivatásos katonái, valamint az őket támogató papság fellázadtak, és fegyveresen követelték a járandóságot. A jogos járandóság helyett a lefejezés fenyegetését kapták, mely miatt már az egész sereg csatlakozott a lázadókhoz, és megütközött az ellenük küldött királyi sereggel. A királyi sereg legyőzése után a lázadás népfelkeléssé nőtte ki magát, és az ország nagy részére kiterjedt. (Lázadás - népfelkelés.)
1848. március 15-én Pesten egy kis létszámú csoportosulás tüntetést kezdeményezett. A tüntetés célja egyes hatalmi rendelkezések (cenzúra, sajtóperek) elleni tiltakozás volt. A tiltakozókhoz a város sok lakosa csatlakozott, és így a tüntetés zavargássá fejlődött. A hatalom nem tett semmiféle ellenlépést a zavargás leverésére, ezért egy fogoly kiszabadításával (Táncsics Mihály) és két osztrák hivatalnok meggyilkolásával véget értek az erőszakos cselekmények. Március 16-án az újra összeverődött tömeg fegyverekhez jutott, melyből megalakult a nemzetőrségnek elnevezett fegyveres szerveződés (kerületenként 100 - 100 fővel) Különböző politikai események ellenére a társadalom alapvető struktúrája nem változott, ezért forradalomról nem beszélhetünk, és még a népfelkelés alapvető feltételei sem teljesültek egészen szeptember 29-ig, a pákozdi csatáig, mely egyúttal a nemzeti szabadságharc kezdetét is jelentette. (Tüntetés-zavargás, átmeneti állapot, népfelkelés, szabadságharc.)
1956. október 23-án a zsidókommunista Rákosi-rendszer ÁVH-s terrorja elleni tüntetés fegyvertelen résztvevőire Magyar Rádió székháza előtt sortüzet adtak le. A sortűz után a Bródy Sándor utca végén megállt három leponyvázott teherautó, melyről a KGB központ utasítására fegyvereket osztottak a felháborodott tömegnek. A fegyveres lázadók elfoglalták a rádió épületét, melyről az egész ország értesült. Mindenhol, de különösképp a fővárosban lázadó csoportok szerveződtek, melyek fegyvereket szereztek és támadásokat indítottak a hatalmi terror központjai ellen. Ez a folyamat két napon belül országos méretűvé növekedett és népfelkeléssé vált. A zsidókommunista hatalom megdöntése után külföldi beavatkozással szemben a népfelkelés szabadságharccá változott. Nem akarta visszaállítani a kegyelmes és nagyméltóságú urak, a tőkés kizsákmányolók rendszerét, az emberséges, munkásérdekű szocialista képlet kiharcolása volt a célja. Alapvető ideológiai változást nem akart, ezért forradalomról nem beszélhetünk 1956 vonatkozásában.
Forradalom hosszú előkészítést igénylő, ideológiai alapú, rendszerdöntő művelet, melynek alapvető célja a fennálló politikai képlet erőszakos megváltoztatása. Ezt a célt az uralkodó réteg (osztály) kiirtásával, brutális fegyveres műveletekkel, az egész politikai struktúra szétverésével, és betarthatatlan ígéretekkel valósítja meg. A forradalmak kiváltó okai között első helyen szerepel a társadalom, különösen az uralkodó réteg totális erkölcsi válsága, a hatalom erőtlensége, és ezekből adódóan a rend hiánya, mely minden esetben gazdasági válsággal is jár. A forradalmak két főszereplője, a dekadens, erőtlen és hanyatló hatalomgyakorló réteg (osztály), és a gátlástalan, törtető, hatalomra vágyó réteg (osztály) olyan gyűlölettel lépnek fel egymással szemben, mely kizár minden megegyezést, és melyhez mindkét fél ideológiai alapokon keres támogatást a számukra különben semmit nem jelentő társadalomban.
Történelmi példák:
Magyarország történelmében eddig forradalom nem volt. Egyetlen forradalmi jellegűnek nevezhető hatalomátvétel történt, 1919. március 21-én, amikor a hatalmi struktúra összeomlását kihasználva a zsidókommunista csőcselék árulással (Károlyi), és nem fegyverrel, megszerezte a hatalmat, melyet támogatottság hiányában megtartani nem tudott a proletárdiktatúrának nevezett terror ellenére sem.
Klasszikus forradalmi képletet a franciaországi, 1789. július 14-i zavargásokból, a zavargók oldalára átállt katonaság árulásából, és ezt saját céljaikra felhasználó forradalmi összeesküvők által fellázított tömeg rombolásaiból, gyilkosságaiból kibontakozó féktelen terror adja. A Bastille várbörtön (senki nem volt már oda bezárva) szimbolikus lerombolásától egyenes út vezetett a "Szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszó nevében százezrek kivégzéséhez, meggyilkolásához (Vendée). A nyíltan bejelentett terror idején a jakubinusok a teljes arisztokráciát, a vallási vezetőket és papokat, és minden köztársaság ellen állást foglalót kivégeztek. Ennek a gyilkos folyamatnak az anarchia kialakulása, és az ezt erővel felszámoló Napóleon és diktatúrája vetett véget.
Szabadságharc minden, idegenek által elnyomott, kizsákmányolt, gazdasági javaitól, politikai szabadságjogaitól megfosztott nép legelemibb kötelessége. Nem lehetőség, hanem kötelesség. Kitörése nem szabályozható, a közösségi tudat legszebb megnyilvánulása, a nemzet életképességének bizonyítéka. Népfelkelés jellegű, nemzeti öntudat és érdekérvényesítő akarat vezérelte fegyveres, katonailag szervezett, össznépi totális ellenállás, mely a nemzet minden katonai és gazdasági erejét latba vetve igyekszik a szabadságát kivívni.
Történelmi példák:
A magyarság történelme a szabadságharcok történelme. Rákóczi szabadságharc, 1848-1849-es szabadságharc, 1944-es hungarista szabadságharc, 1956-os szabadságharc.
Egy országon belüli különböző ideológiájú csoportok harca a hatalomért: polgárháború. Különböző fajú csoportok harca: etnikai (faji) háború. Mindkét belháborúról bővebben egy következő írásban.
Kassai Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése