A kapitalizmus halála

Mára már a kapitalista társadalmak mind szélesebb rétegeit fonta át az a nyílt titok, hogy a kapitalista rendszer felbomlása törvényszerű – és mind többen kezdenek azzal is tisztában lenni, hogy ez nem a közeljövőben várható esemény, hanem a kapitalizmus bukása olyan eseménysorozat, aminek kibontakozása már hosszú évek óta folyamatban van. Tisztában vagyunk vele, hogy vannak, akik a kapitalizmus felbomlásának törvényszerű voltával már a kezdetekkor tisztában voltak – és ennél fogva a kapitalizmus egy eszköz – de ez a kapitalizmus mibenlétén és megítélésén nem változtat, nem változtathat.

Mi a kapitalizmus?

Az angol capital (főváros) szóból származtatható kapitalizmus (capitalism) szó egy gazdasági rendszert és egy abból eredeztethető életformát jelöl. Bár egy a szó szoros értelmében vett rendes társadalomban a lelki/szellemi tényező nem vezethető vissza az anyagi (gazdasági) tényezőre, a jelenlegi társadalom a szó szoros értelmében vett rendtelen társadalom, amire a Karl Marx által megállapított törvényszerűségek, ha nem is egészében, de nagy mértékben vonatkoztathatóak. Ez betudható a kapitalizmus egy elsődleges társadalmi hatásának, ami a figyelem lekötésével a tömeg szellemi lezüllesztését, a társadalom istentelenítését jelenti. A szellemi tényező jelenlétének hiányában pedig a társadalom lelkületét nagyon is befolyásolják az anyagi (gazdasági) viszonyok, így jelen körülmények közt helytálló az a megállapítás, hogy a társadalmi viszonyok a gazdasági viszonyok felépítményének tekinthetőek.

A kapitalizmus működését jellemzi a kapitalizáció, amire a legjobb magyar szó a fővárosiasulás. A kapitalista rendszer a tőkeösszpontosítással összpontosítja a gazdaságot, a gazdaság összpontosításával összpontosítja a munkaerőt – ez az „urbanizáció”, a városi lakosság növekedésének, a vidéki lakosság elfogyásának folyamata. Ez a folyamat egyben a munkaerő könnyebben elérhetővé tételének folyamata is. A gazdasági viszonyok a nagyvárosokba terelik a munkaerőt, ami így könnyebben elérhetővé válik, kevesebb befektetett pénzt igényel mások munkájának megvétele és mozgósítása. Ezért a kapitalizmus egy öngerjesztő folyamatnak tekinthető, ami a pénzes kevesek (hazánkban a cionista zsidóság és közvetlen kiszolgálói) számára biztosítja az egyre olcsóbbá váló munkaerőt.

A kapitalizmus vírusként terjed a gazdaságokban, mert terjesztik. A kapitalizmus beindításához egy országban nem kell nagy áttörés, elég egyszer beavatkozni - megszüntetni a tömegeknek munkát adó vidéki vállalkozásokat és ellehetetleníteni az újabbak létrehozását. Attól a ponttól a kapitalizmus öngerjesztő folyamattá válik, és a „városiasodás” beindul. Ez a munkanélküliség mesterséges növelése, ami ideális közeget alakít ki azok számára, akik a tömegek munkáját olcsón akarják megvenni és saját céljaikra felhasználni. Ezt a célt szolgálja a szintén általánosnak tekinthető privatizáció (magánosítás) is, ami tömeges munkanélküliséghez vezet, mert rendszerint azok az erők követelik, melyek magas munkanélküliséget akarnak.

A munkanélküliség mesterséges szinten tartása a kapitalizmus lételeme. Onnantól kezdve, hogy a társadalmi elit mesterségesen megnöveli a munkanélküliséget, nem a foglalkoztatóknak kell versenyezni egymással a jó munkakörülmények és magasabb bérek felajánlása útján, hanem a munkavállalók, a dolgozni akarók vannak versenyben – olcsóbb munkát kell árulniuk, hogy foglalkoztassák őket. Ha nincs munkalehetőség, a munkavállalónak el kell fogadnia az alacsonyabb fizetést, és még annak is örülhet, mert százezrek tolonganak, akik olcsóbban is munkába állnának. A társadalmi elit érdeke, hogy ne munkaerőhiány, hanem munkaerőtöbblet legyen, ezért érdekelt a fejletlenebb gazdasággal bíró országokból a bevándorlás fokozásában is – egy afrikai államból idehozott bevándorló tizedannyiért is munkába áll, mint az őshonos nép egy tagja, aki megszokta a közepesnek vagy jónak mondható életszínvonalt.

A tömegmédián keresztül zajlik a tömegek figyelmének irányítása. Ennek több felhasználási módja is megfigyelhető, de az elitnek elsősorban az az érdeke, hogy a lakosság a rossz gazdasági helyzettel, az életszínvonal romlásával és a válságok rémképével állandó fenyegetettségben legyen tartva, s így a munkás megelégedjen azzal az alacsony bérrel, amit neki odavetnek. Ezzel az öngerjesztő folyamattal végzi a kapitalizmus a társadalom istentelenítését is. Az ember a feszültségre, a létbizonytalanságra figyel, mert a tömeg figyelmét irányítják, és a mindennapos fenyegetettség érzete Istentől távol sodorja a nemrég még kereszténynek mondható társadalom tagjait. Az állandó létbizonytalanság fenntartása, a feszültség szítása, a tömeg stresszben tartása eltereli a figyelmet arról, ami igazán fontos.

A társadalom hadilábon áll a törvénnyel, ami a fennmaradását biztosítaná, hogy az ember célja és feladata a fizikai, lelki és szellemi fejlődés, az Istenhez közel állóvá válás. A figyelem irányításával a kapitalizmus az embert fizikailag nyomorékká, lelkileg rabszolgává, szellemileg nem-létezővé teszi. Egy ilyen társadalomban pedig a gazdasági viszonyok meghatározzák a társadalmi felépítményt, a tömeg lelkületének minden mozzanatát. A kapitalizmus legnagyobb ellensége a hit, de a hitetlen ezt nem értheti, a hívőnek pedig nem szükséges mondani.

Mi a kapitalizmus? A kapitalizmus a hitetlenség gazdasági leképezése, egy olyan gazdasági modell, ami az ember félelemben tartásán alapszik. A hit pedig a félelmet kizáró tényező.

Mikor egy ország kapitalizálásra (és így gyarmatosításra) kerül, két ellenségkép szokott előkerülni: az Egyház és az állam. Az Egyháznak már régóta nincs világi hatalma, így a cionista tőke megelégszik az Egyház általános hiteltelenítésével. Pedofilbotrányok, a kereszténység (és a nagy világvallások) „maradiságának, túlhaladottságának” hangsúlyozása – ezek vannak a média mindennapi terítékén, hogy az átlag ember megundorodjon mindentől, ami a sötétből kiutat jelentene. Mikor a társadalom legnagyobb, befolyásolható részének a „pap” szóról már azonnal „a kisgyermeket molesztáló pap” képe jut eszébe, akkor kezdődik a privatizáció. A második ellenségkép az állam.

Az állam szerepe a kapitalista rendszerben

Ennek fontosságát sokan még a mai napig nem értették meg. A privatizáció során nem csak az állami vagyon magánkézbe (hazánk esetében cionista kézbe) adása történik, hanem a privatizáció előkészíti az állam új feladatköreit. A kapitalizmusban ugyanis az állam már nem népet formáló erő, de már a gazdaságot formáló erő szerepét sem tudja betölteni. Egyszerűen azért nem, mert a kapitalista rendszerben nem az állam irányít, hanem azok a kivételezett kevesek, akiknek a magánvagyona is elég ahhoz, hogy az állam mozgásterét szűkítse vagy szélesítse. A közelmúltban megkötött Csányi-üzlet kiváló példa erre. Az állami vagyon kiárusítása amiatt történik, mert a kapitalista rendszerben az állam már nem vezető gazdasági tényező, hanem helytartói feladatokat lát el.

A kapitalista állam egyetlen kiváltsága a hitelszerzési monopólium. Ez a hitelszerzési monopólium a szó legszorosabb értelmében monopóliumnak tekinthető, mert kizárólag azok számára válik hozzáférhetővé, akiknek a cionista elit helytartói feladatkört szán és ennél fogva állami vezetői pozícióhoz juttatja. Ez a helytartók fizetsége. Mi a hitelszerzési monopólium? Állampapírok, kötvények – olyan, az állam részéről kibocsátott, értéktelen papírok, aminek eladásával a helytartói szerepet betöltő államvezetés hitelhez juthat. Ez minden szempontból egy helytartói fizetésnek tekinthető, mivel csak akkor hozzáférhető, ha az államvezetést a hitelező megbízhatónak tartja – vagyis a maradéktalanul ellátja helytartói feladatait. Az abszolút irányító pozícióban lévő nagytőkés (nyugaton a cionista tőke) ad hitelt az államnak – mert a nagytőkés személye gazdasági tényező, az állam már rég nem az. Csak az arányok érzékeltetésére: egy-egy ilyen hitelező személy egyetlen cégének nemzetközi szinten annyi a havi bevétele (multinacionális vállalatok), mint az állam teljes éves költségvetése. Érthető, hogy az állam ilyen feltételek mellett nem gazdasági tényező, csupán végrehajtó. Az a gazdasági tényező, aki az államnak hitelt ad. A kapitalista államot úgy kell elképzelni, mint egy nagy részvénytársaságot. A társaság részvényeket bocsát ki, a befektető pedig megveszi. Aki többségi tulajdont vesz, az szabja meg a társaság összes tevékenységének irányát. Mindig a tulajdonos irányít - és ha az állam (képletesen: a „részvénytársaság”) nem a tulajdonos irányítása szerint működik, akkor ott személycserék lesznek. Aki nem a munkáltató által kiírt munkát végzi, azt páros lábbal rúgják ki (az államvezetésből).

Ez alatt helyezkedik el egy demokratikus cirkusz, amiben az emberek azt gondolják, hogy a megválasztott kormány őket képviseli. Ebből a demokratikus cirkuszból két kiút van, ami közül választani lehet: a teljes anarchia, vagy a hungarista munkaállam.

A fentiek miatt valós népképviselet állami szinten csak a kapitalista viszonyok felszámolásával lehetséges. A kapitalizmus viszont önmagában sem egy olyan rendszer, amit hosszú élettartamra terveztek.

A kapitalizmus halála

Nem a pénzügyi válság, az olajcsúcs, vagy az egyre romló gazdasági teljesítmény az, ami miatt a kapitalizmus törvényszerűen megszűnik létezni, hanem mert a kapitalizmus egy átmeneti állapotnak lett kitalálva. A kapitalizmus félelem alapú – egy olyan rendszer, amit a nélkülözéstől való félelemre alapoztak. Nem ezek az okok, amik közvetlenül vezetnek a kapitalizmus bukásához. Viszont a pénzügyi válság, az olajcsúcs, a gazdasági hanyatlás mind olyan tényezők, amik elvezetnek a teljes nélkülözéshez. A dráguló élelmiszer, a dráguló benzin, a lakhatás költségeinek elviselhetetlenné válása mind ebbe az irányba mutat. A kapitalizmus egy folyamat, aminek a végén a teljes nélkülözés van. Aki teljes nélkülözésben él, annak pedig már nincs vesztenivalója. Akkor megszűnik a félelem is – amivel a kapitalizmus egyik legstabilabb építőköve semmisül meg.

Mire ez a helyzet előáll, a társadalmi elit készen fog állni egy totális diktatúra kereteivel, mert egy ilyen helyzetben a tömegeket csak fegyverrel lehet kordában tartani. A cionista „elit” emiatt végzi minden téren a központosítást: a politikai rendszer összpontosítását, a termőföldek felvásárlását, a zsidóság fegyveres önvédelmére a keretrendszer megalkotását - egy sor intézkedés született az elmúlt hónapok során, ami azt mutatja, hogy az elit számára prioritássá vált a saját maga és a közvetlen kiszolgálók fizikai védelme. Ez azt jelenti, hogy a kapitalista rendszer nemsokára felszámolja önmagát. Mára már a vak is láthatja, hogy ennek a folyamatnak a végén nem demokrácia van, de már túlhaladtunk azon a szakaszon, amikor még nagyban átrendezhettük volna az erőviszonyokat. Egyetlen lehetőség van, utána nincs több. Mindenféleképpen kisebbségi uralom lesz ebben az országban, mert az emberek többsége még mindig ott tart, hogy inkább nem akar tudni semmiről. A kapitalizmus lassan felszámolja önmagát, és a magyarság nincs felkészülve erre a helyzetre.

A magyarság viseli keresztjét, és ez a kereszt a jövőben egyre nehezebb lesz. Az elkövetkező években nagyon sokan fognak rádöbbenni, milyen rossz döntést hoztak, mikor a demokrácia nyújtotta illúziók, a koncerten sörözés és a makacsság mellett döntöttek.
Nógrádi Tamás