2012. szeptember 15., szombat

Az Intel új tenyérleolvasó technológiája feleslegessé teszi a jelszavakat

Az online banki ügyintézéshez, közösségi hálózatokhoz és emailekhez használt jelszavak helyébe egy új technológia léphet, amihez a kezünkön kívül semmi másra nem lesz szükség, amennyiben az Intel által fejlesztés alatt álló új módszer bekerül a laptopokba és táblagépekbe.
Az Intel fejlesztők célja, hogy ne kelljen többé megjegyezni az internetes szolgáltatások igénybevételéhez szükséges tömérdek jelszót, így egy új szoftverrel és biometrikus érzékelővel ellátott táblagépet állítottak össze, ami az emberi kézben futó erek egyedi mintázata alapján azonosítja a felhasználókat.
„A jelszavakkal az a baj, hogy túl sok van belőlük, a kiválasztásukra vonatkozó szabályok pedig szolgáltatásonként eltérőek és sokszor túl összetettek,” mondta Sridhar Iyengar, az Intel Labs biztonsági kutatórészlegének igazgatója az Intel Fejlesztői Fórumán San Franciscóban. „Erre azonban van megoldás, és a biometrikus azonosítók alkalmazása az egyik opció.”
Iyengar azonnal demonstrálta is a technológiát azzal, hogy elhúzta kezét a táblagép előtt anélkül, hogy hozzáért volna. A felhasználó felismerését követően a gép biztonságosan továbbítja az azonosítót a banknak, közösségi hálózatnak vagy bármilyen egyéb szolgáltatásnak, ahol az adott felhasználó regisztrálva van, magyarázta az Intel igazgatója.
Ha olyan laptopokat, táblagépeket és okostelefonokat gyártanánk, amelyek átvennék a felhasználó azonosításának felelősségét, többé nem lenne szükség arra, hogy minden egyes weboldalon külön jelszót kelljen beállítani.
„Szeretnénk együttműködni a szolgáltatókkal, hogy minél jobban ki tudjuk használni a technológiában rejlő lehetőségeket,” mondta Iyengar.
„A technológiát alkalmazó eszközökbe gyorsulásmérőt szerelnénk, hogy érzékelni tudják, amikor a felhasználó leteszi és így automatikusan kijelentkezne, a jogosulatlan használat elkerülése érdekében.”
A tenyérazonosító technológia csak egy volt a számos bemutató közül, amelyet Justin Rattner, az Intel technológiai igazgatójának fórumnyitó beszéde során láthattak a résztvevők. Rattner az azonosítási és jövőbeli technológiai problémák kutatásáért felelős Intel Labs vezetője is egyben.
A jelenleg még fejlesztés alatt álló tenyérazonosító technológia alkalmazásához a különböző eszközökben új szoftver és biometrikus érzékelők szükségesek, újfajta chipek azonban nem kellenek hozzá.
A technológia sokkal működőképesebb, mint az egyes laptop modellekben jelenleg alkalmazott ujjlenyomat olvasók, mondta.

Forrás: financialpost.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése