2013. január 19., szombat

Úthenger alatt a gyermekegészségügy!

Történetünk egy méltán híres, nagy múltra visszatekintő gyermekkórházról szól. A kórház ugyan kicsi, de annál több gyermek jövőjét adta vissza és teljesítette be nagyon sok szülő reményét. Olyan dolgozója is van, aki napjainkban gyógyított gyermek nagymamáját is kezelte. Ebben a kórházban érezhető a családias légkör, amit a kis gyógyulni vágyok is megtapasztalnak. Ide már a dolgozók és a gyerkőcök is szinte hazajárnak.

Nem sokáig!

Sajnos ez nem tarthat sokáig. Az első felhők akkor gyülekeztek, mikor e kis kórházat, a Madarász utcai gyermekkórházat hozzácsatolták a Heim Pál gyermekkórházhoz. Az alkalmazottak már hónapok óta érzik, hogy baj van. Érzik, hogy a Nagy Testvér nem szereti Őket. A tavalyi év derekán a kórház ellátási területét elvették. Elindult egy folyamat, ami a lassú művi elsorvasztás spiráljába lökte az intézményt.


Napokban előkerült a tőr is, egy levél formájában. A kórház vezetése közölte a dolgozókkal, és csak a dolgozókkal, hogy április elsejétől többé nem ad akut sebészeti és traumatológiai ügyeletet a kórház.

Ez a lassú kivégzés következő fokozata.

A halotti bizonyítványt ezekkel a sorokkal nyitották meg: „Az előzetes tervek szerint, április 1-től a Madarász utcai sebészet nem vesz részt a budapesti akut gyermeksebészeti ügyeleti ellátásban (a gyermeksebészeti ügyeleti ellátás megszervezése egyeztetés alatt áll), a jelenlegi szervezett 20 gyermeksebészeti és 20 gyermek-traumatológiai ágyból 20 gyermek-traumatológiai ágy szervezetileg átkerül az Üllői útra.”

Mit is jelent a fentiek a gyermekeinknek, mit jelent a dolgozóknak és mit jelent a kórháznak?

A kórház áprilistól hétköznap csak 8 – 16 között láthat el beteget. Mivel nem lehet ügyeletes, így a mentő már ide sem hozza a csemetéinket, hanem egy másik, amúgy is zsúfolt kórházba.

Ha a kórház nem ügyel, a személyzet fizetése jelentősen csökken, ügyeleti és egyéb pótlékok hiánya miatt. A vezetés valószínűsíthetően belekalkulálta a jövedelemkiesés-generálta elvándorlást, hisz így két legyet üthet egyszerre. Információink szerint a Heim Pál kórház azért, hogy tartani tudja pénzügyi terveit, 100 dolgozójától kíván megválni. A fenti akció ennek jelentős részét megoldja és még végkielégítést sem kell fizetni. Ez az első légy. A második csapás, amikor a jelentős számú dolgozó eltávozik, és e kis intézmény működésképtelenné válik, így ezzel önmagát zárja be.

Lám - lám mekkora találmány!

Nem kell kórházat bezárni, mert akkor tiltakoznak. Egyszerűen csendben kell elsorvasztani, végül majd bezárja önmagát.

A kétharmad úthengere így gyűr maga alá mindent, ami az útjába kerül.

De vajon miért van útjában a kormánynak és a mögötte rejtőző hatalomnak egy gyermekkórház?

Ennek a kérdésnek a megválaszolását a kedves olvasóra bízzuk. És azt is, hogy a továbbiakban hogyan gondolja gyermeke jövőjét, és hagynia kell-e egy gyermekkórház bezárását.

Az intézmény megmentésért aláírásgyűjtés indult, mely IDE kattintva érhető el.



Mahgar
Hazatérés Rádió

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése