2013. március 16., szombat

Hol a magyar aranytartalék?


Miért olyan nagy baj a hiánya? Szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranytartaléka, mint Magyarországnak, annak ellenére, hogy a nemesfém ára az egekben jár, bármikor beváltható, és a legkevésbé kockázatos befektetési eszköz. A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése szerint régiós versenytársaink jegybankjai átlagosan negyvenszer több aranykészlettel rendelkeznek, mint a Magyar Nemzeti Bank, amely 1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét. A kelet-közép-európai államok közül Magyarországnak kirívóan kevés az aranytartaléka, az új uniós tagállamokhoz képest az eltérés hozzávetõlegesen négyszeres - derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi statisztikáiból. Hazánknak ötször kisebb az aranytartaléka, mint a visegrádi országoknak, a régió országaihoz képest tekintetében a különbség csaknem negyvenszeres.
Az IMF rangsorában mindössze a 82. helyen állunk a 100 országot tömörítõ listán, utánunk jórészt már csak kisebb fejlõdõ országok következnek. Térségünkben a legtöbb arany a román és a lengyel jegybankban van, országonként 103 tonnányi készlettel, a középmezõnyben pedig Szlovákia és Bulgária áll 35-40 tonnával. A magyar 3,1 tonnás készlet eltörpül még a cseh, szerb, lett és litván tartalékokhoz képest is. A különbség oka, mint arról már korábban beszámoltunk, hogy a jegybank 1990-es döntése értelmében az addigi 65 tonnás aranykészletet rövid idõ alatt szinte teljes egészében értékesítették. A minimális szintre csökkentés Surányi György jegybankelnöksége alatt következett be, ekkor fõleg dollárt vásároltak az unciánként 370 dolláros áron eladott aranyért. A jegybank a lépést az akkori nemzetközi tendenciákkal magyarázta, és arra hivatkozott, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé. Késõbb az amerikai valuta értékének romlása miatt a jegybank fokozatosan áttért a dollárról az euróalapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenésébõl adódó veszteségek ellen. Szakértõk szerint az eladás csak rövid távon hozhatott pozitív eredményt, középtávon azonban - az arany drágulása miatt - több milliárd dolláros veszteséget okozott.
A 62 tonna eladott arany akkori és mostani ára között unciánként 520 dollár a különbség, vagyis jóval több, mint a dupláját érné most a készlet. Az eladás azonban nem csak az árfolyam-különbözet miatt, hanem azért is hibás döntésnek számít, mert az egyes országok a stabilitás és az értékálló biztonság miatt döntenek az aranybefektetések mellett. Az arany értéke ugyanis abban rejlik, hogy a külföldi értékpapíroknál lényegesen kevesebb kockázatot rejt, és vészhelyzet esetén bármikor készpénzzé váltható, sõt kölcsön felvételekor fedezetként is szolgálhat. Az aranytartalékok eladása stratégiailag átgondolatlan döntés volt: a nemesfém szerepét mutatja, hogy amióta a dollár mint globális fizetõeszköz egyre gyengébb lábakon áll, az arany ára az egekbe szökik - fogalmazott lapunknak Bogár László közgazdászprofesszor. Az egyetemi tanár szerint a veszteség megértéséhez a nemzetközi valutáris rendszer történetéhez kell visszanyúlni. A világpénz 1920-ig gyakorlatilag tisztán az aranyon alapult, majd ezt a szerepkört átvette az arany és a legfontosabb valuták együttes kosara. A második világháború után a Bretton Woods-i egyezmény értelmében a dollár lett a globális fizetõeszköz, amelynek értékét az aranyhoz fix árfolyamon rögzítették. Ez a rendszer a vietnami háború túlköltekezése miatt az amerikai fizetõeszköz megroppanásával véget ért: Nixon elnök 1971-ben hivatalosan is elismerte, hogy közvetlenül már nem váltható át a dollár aranyra. Bogár László szerint a dollár túlértékeltsége és az olajválság is közrejátszott abban, hogy a kormányok aranytartalékokat halmoztak fel jegybankjaikban, annál is inkább, hogy az árfolyam-ingadozásokat kivédhessék. - Az arany értéke az összes valutához képest emelkedett, a nemesfémtartalékok szerepe így még jobban felértékelődött - tette hozzá a professzor.
Az MNB lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy 2004 óta a nyersanyagárak növekedése, a dollár árfolyamának gyengülése, és az inflációs veszély újbóli megjelenése ismét előtérbe helyezte az aranyat, mint befektetési eszközt - közli le a Déli Lap. Talán csak nem az aranyrubel bevezetése köpött az atlanti tendertőzsde levesébe? Ezért kaparkodnak az ukrán kincstár tartalékai után is a karvajkezek... Mint a mellékelt ábra is mutatja, hűlt helye az aranynak, helyette tengernyi színes-papír értéktelenedik el a mára már csak a virtuális térben mozgó kárpótlásként! Nyomtassatok 3D-be amennyit akartok belőle, majd az infláció felértékeli.

Gölöncsér Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése