2013. április 20., szombat

Vona és az emberei

Vona Gábor április 24-én Ózdon is útjára indítja a Magyar Élet Menetét a Jobbik helyi alapszervezetével. Annyi mindenképp Gábor javára írható, hogy bátor „gyerek”, hiszen megjelenik abban a városban, ahol a Szegedi-ügy kirobbanásakor, senki kérésre nem volt hajlandó ellátogatni! Sőt, ahová látogatás, és beszélgetés helyett csak egy üzenetet küldött: - Feloszlatom szervezeteiteket, mi a Csanád pártján állunk! Nem lennék meglepődve, ha az egykori megtagadottak, meglepetéssel várnák az országos elnököt!
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és a Szegedi-ügy az Európai Parlamentig gyűrűzött. Végül a Jobbik egész vezetésének be kellett ismernie, hogy Szegedi Csanád ugyanolyan cionista zsidó, mint például Soros György, csak éppen számára az anyagi hasznot a „nemzeti radikalizmus biznisz” hozta! Itt válik azonban érdekessé a történet, hiszen Vona most egy olyan városba érkezik, ahol az új alapszervezetet Szabó Gábor és Szegedi Csanád hozta létre, helyi árulók segítségével, akik bajtársaik ellen fordultak személyes politikai előrehaladásukban reménykedve! Vona Gábor miután Csanád minden mocskos titkát megtudta, ahelyett, hogy feloszlatott volna minden olyan alapszervezetet, aminek újjáalakulásánál Szegedi Csanád ott volt, semmit sem lépett, most pedig megjelenik az egykori fellegvárban, olyan kétes személyekkel egy színpadon, mint például a mostani ózdi elnök, Janiczak Dávid.
Dávid a lengyel kisebbségtől érkezett a nemzeti radikális táborba. Így nem véletlen, hogy az ózdi Jobbik szervezetében sem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel az akkor még 23 éves fiatalembert, hiszen nem mindenki nacionalizmusába fért bele az, hogy egy kisebbségtől érkezett személy egészen a kampányfőnöki pozícióig jusson. Dávidka amellett, hogy jobb napjain úgy néz ki, mint egy „meleg”, polgári foglalkozását tekintve az arlói Suvadás Liget vezetője. Neki „köszönhetően” látogatott el például a környékre Takács Nikolas, vagy az Ő nevéhez fűződik az év egyik legnagyobb kábítószeres rendezvényének megszervezése, ami a Sex On The Beach elnevezésre hallgat! Számára ez teljesen összeegyeztethető a nemzeti radikalizmussal! Ahelyett, hogy egy ilyen hely vezetőjeként valódi értékteremtő dolgokat valósítana meg a ligetben, egyszer az hagyta el a száját, hogy a nemzeti rendezvényekre nincs igény (bár megjegyzem nem is nagyon próbálkozott)! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért a királdi Balsors Zenekart például vendégül látták, azonban Velük is sikerült vitába keverednie, mivel a fellépti díjhoz, mondjuk úgy, nem egyszerűen jutott hozzá a zenekar. Rossz nyelvek szerint, olyan eset is előfordult, hogy az eltűnt pénzekről azt állította, hogy ellopták, és bizonyos rendezvények minden harmadik belépője nem a Liget, hanem a saját zsebébe vándorolt. Bár mit várunk egy olyan embertől, aki azzal hencegte tele a Facebookot, hogy élete egyik legnagyobb álma az, hogy Rover kerüljön a birtokába? Hogy egyeztethető ez össze Vona Gábor állítólagos tradicionalizmusával?
Valószínűleg az ország legtöbb megmaradt jobbikos alapszervezetében ülnek még kétes alakok, és ahogy egykori fegyverhordozója írta egy fórumon az önellentmondásokba keveredett Vonáról: „Egyik percben azt mondja évértékelőjében, hogy mi a vallások feletti Tradíciót képviseljük, a másikban meg azt veti az általa szakadároknak tartottak szemére, hogy miért nem alapítanak pártot?! Lavíroz világnézetek, létszemléletek között, egy olyan párt elnökeként, ami tele van szimplán hülye gyerekekkel, ostoba sovinisztákkal, és van egy pár százalékos kisebbség, ami autentikus jobboldaliságot hirdet! Nem irigylem a kedves Gábort, nehéz fába vágta a fejszéjét, amellett, hogy még értelme sincs ennek a tudathasadásos pártvezetésnek!”
Sajnos ez Vona, és ilyenek az emberei.
Kárpáti Attila

HIÚ REMÉNYEK A JOBBIKKAL KAPCSOLATBAN
Alább a neves szerző és gondolkodó túl jóhiszeműen itéli meg a Jobbik magyarellenes politikáját. Már a vakok is látják, hogy a Jobbik is átvette a többi bűnpárt szokását, az úgynevezett „látványpolitizálást”. Ahogy vannak „látvány pékségek”, ugyanúgy vannak látvány pártok is. Magyarul ez azt jelenti, hogy egy párt látszólag hangzatos és nagyon fontos kérdésben megszólal, de a gyakorlatban nem csinálnak semmit. Vagy azért, mert nem is akarnak csinálni semmit, vagy azért, mert a parlamenti helyzetüknél fogva nem is tudnak csinálni semmit. Ezért ezek a bűnpártok megelégednek a látványos bejelentésekkel, ingyencirkuszokkal. A Jobbik áruló és kétszínű politikájára megannyi példát lehetne fölsorakoztatni, de akik fanatikusan vakhitűek, azok nem akarnak látni a jobbikos szemellenzőjüktől. A képviselőik meg megfélemlített pártkatonák, akiknek a búsás parlamenti jövedelem a legfontosabb. Vajon hányszor többet kapnak, mint a nettó minimálbér? A Jobbiknak nem a Szent Koronára kellett volna fölesküdni, mert annak szellemét és törvényeit ezerszer megsértették már.
A JOBBIK BŰNPÁRTOLÓ MÓDON MŰKÖDIK
Ugyan mit várhatunk el a Jobbiktól, főleg a rájuk szavazók, hiszen a Jobbik nem hívta vissz az EU-ból a bűnözésben rajtakapott képviselőjét, Szegedi Csanádot, akit jóval korábban már a pártból is kizártak, de Szegedi továbbra is veszi föl a sok tízmilliós képviselői összegeket az EU-ból. A Jobbik bűnpártolására mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a két képviselőjük, a híres jogvédők (Morvai, Gaudi) nem intézkedtek még Szegedi eltávolításáról az EU-ból. De még csak szóba sem hozzák ezt a piszkos ügyet. Ugyan mit várhatunk el attól a Jobbiktól, amelyik bolsevik párt módon működik, hiszen képviselői és pártvezetősége pártkatonákból áll, ami annyit jelent, hogy ezek ugyan belülről látják a párt belső bűnözéseit, de cinkosan hallgatnak. És mit várhatunk el a birkának nézet jobbikos tagságtól, akiknek a véleményeit még a pártlapjukban sem engedik megjelenni, ha valaki netán a párt bűneiről szólna.
ADALÉKOK A JOBBIK POLITIZÁLÁSÁHOZ
A Jobbik képviselőcsoportja elveszítette ítélőképességét, amikor a magyar nemzet számára e sorskérdésben behódolt. Vona Gábor magyarázkodása édeskevés: azt gondolta, ezért a „gesztusért” cserébe kapnak egy emléknapot a turáni népek összetartozását ünneplendő. A megesett cselédlány szokott volt így magyarázkodni, hogy ő azt hitte, ha jó lesz ahhoz a svihákhoz, cserébe az is jó lesz hozzá, netán még el is veszi feleségül. Ennyi lenne a becsület? A finnugorizmus 1849. október 6. óta nemzetünk alávetettségének a legbiztosabb alapja, maguk a jobbikos vezetők is számtalan formában felléptek ellene. Nem engedhetjük, hogy a Jobbik ezen az úton menjen tovább, mert ők a nemzet utolsó reménysége a politika színterén. A magyarság színe-java azért szavazott rájuk, hogy megszorongassák azt a fránya Soros-bagázst, kimondják az igazságot, még ha bele is pusztulunk. Tessék visszaemlékezni, milyen elszánással vonultak a kupolacsarnokba esküt tenni a Szent Korona előtt. És hányan megtagadták már közülük azt az esküt. Egy részük tagadva rejtőz. Elkezdtek politizálni, kompromisszumokat kötögetni. Majd ők megmutatják, mennyire együtt tudnak működni a hatalommal, nem is olyan kemény fiúk, csak be kell fogni a szájukat. Mivel? Bizottsági hellyel, felügyelőbizottsági tagsággal, a nagygazemberek asztaláról lehulló kicsinyke morzsával. (Kubinyi Tamás facebook oldaláról)

A JOBBIK HAZAÁRULÁSA
Az alábbi két téma kifejezetten kimeríti a hazaárulás fogalmát és bűncselekményét, különösen egy olyan „radkális” párt estében, mint a Jobbik. Magyarázat azoknak, akik ezekre a súlyos jelenségekre még nem figyeltek föl. Köztudomású, hogy az érvényes magyar törvények szerint a társadalmi szervezetek (alapítványok, egyesületek, pártok, stb.) nem bűnözhetnek, sem tevékenységben, sem pénzügyi kérdésekben. Ezzel szemben mi a valóság? Most a bűnözésekből a pártokat hagyjuk ki, bár ebben az egész bűnözési körben ők a legnagyobb felelősök. A Jobbik nagyon jól tudja, hogy Magyarországon több tízezer egyesület és alapítvány van bejegyezve, amelyek állítólag „működnek”. Ezzel szemben ezeknek a döntő többsége – az állam és a NAV tudtával – bűnözésből él, mind működésüket, mind pénzügyi működésüket tekintve. S ezek az alapítványok és egyesületek többségében állami pénzeket markolnak föl, a parlamenti döntések értelmében. Most megkérdezzük a minden iránt érdeklődő és fogékony olvasókat. Hallottak-e valamikor is a Házban olyan jobbikos fölszólalást, törvényjavaslat benyújtását, ami a fenti bűnözéseket gyökeresen (radikálisan) megszüntette volna? Ilyen jobbikos kezdeményezés három év alatt sem történt a Jobbiknál, miközben ők azt igérték a becsapott választóiknak, ha a parlamentbe bekerülnek, akkor majd szóvá tesznek minden bűnözést. Ugyanehhez a témához kapcsolódik az is, hogy a Jobbik soha nem szólalt még föl – de a pártlapjukban sem írták -, nem kezdeményezett törvényjavaslatot annak érdekében, hogy a „közszolgálati” tévék, rádiók, lapok és internetes oldalak ne folytassanak sajtóbűnözést. Hogy ez a sajtóbűnözés miben merül ki? - azt most nem részletezzük, mert hosszú tanulmányt igényelne, de minden józanul és reálisan gondolkodó ember tudja, hogy miről van szó. Ide kell érteni a hamis hírektől kezdve az uszításon át, a létfontosságú hírek elhallgatásán keresztül a sorozatos magyarellenes kampányokat, stb. Mindezt teszik ezek a szócsövek, többségében állami pénzekből, azaz a magyar adófizetők pénzéből. Hogy másra se utaljunk a gyengébb folfogásúak számára, hogy a magyarnak csúfolt rádió és tévé miket követ el „közszolgálat” címén. Ezeket a fontos témákat a Jobbik még soha nem hangoztatta, sehol sem olvasni erről pártlapjukban sem. Nemzeti állami rádiót és nemzeti állami tévét követelünk! És üdvös lenne egy országos kormánylap is (interneten is!), s akkor egyszeriben megszüntethetők lennének a tucatnyi szóvivők és akkor a magyar állampolgárok hiteles forrásból tájékozódhatnának a kormányzati tervek és intézkedések ügyében, s nem kellene annyi fölösleges műsoridőt elpazarolni arra, hogy a kormánynak és az illetékeseknek naphosszat csak tévék előtt kelljen magyarázkodnia, miszerint semmi sem úgy van, ahogy azt más hírforrások állítják. Mindezekből a jelenségekből egyértelműen kiviláglik, hogy a hazai sajtó és tömegtájékoztatás (nem média!!! nevű idegen hamis szó) bűnös és velejéig rohadt. Változtatásra lenne szükség sürgősen, a magyar nemzet igényeinek és elvárásainak megfelelően.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése