2013. május 5., vasárnap

A zsidókártya kulcsszerepe a cionista világuralom módszertanában

… nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy valaki cionista legyen. … a cionisták kezében a nem cionista zsidók pusztán megfizetett eszközök a nagy játszmában. … a minél erőszakosabban erőltetett szemitizmus kitűnő ürügyet biztosít – akár a fizikai beavatkozásra is -, az általa gerjesztett védekező reakciók ellen. … a cionisták, amikor szükséges, zsidónak nevezik magukat, illetve szervezeteiket is előszeretettel titulálják zsidó szervezetnek, ahelyett hogy annak neveznék ami, vagyis cionistának.

Cion-politika a zsidók ellen
cionista_zsido_bankárokAz utóbbi időkben a háttérhatalom szerte a világon egyre erősíti a zsidóellenességet. Ez alól nem kivétel Magyarország sem. Nem erősödik, hanem erősítik, és nemcsak a zsidóellenességet, hanem a cigányellenességet is. A külföldi sajtókban a hasonérdűek, mindenütt a magyarok zsidóellenességéről firkálnak, főként a hazai cionista elemek „információira” hivatkozva.
És valóban, mostanra cionista politika sikeresen kiprovokálta, hogy az eddig befogadó, magyarok egy része legalábbis gyanakvóvá, bizalmatlanná váljon, míg más részüket, pedig kifejezetten felháborodottá tette, aktív védekezésre és tiltakozásra sarkallva őket.
A módszerük ezúttal is a többes haszon elvén működik.
A cionista politikusok támadnak, a nem cionisták pedig védekezésre kényszerülnek a rosszul értelmezett polkorrektség elve alapján.
A háttérben megbúvó érdekek és hasznok
cionista_zsidó_AIPAC_The Zionist War On IranA cionista pénzoligarchia nagy közös célja a világhatalom megszerzése, amit „új világrend” névvel illetnek – ez általuk számtalanszor el- és beismert tény.
E hatalomátvétel egyik eszköze az anyagi javak feletti totális uralom, s általa miden, pénzen megvásárolható érték, és hatalom megkaparintása.
Vagyis országokat (tokkal-vonóval), földestől, gyárastól, infrastruktúrástól és természeti kincsestől – azaz minden ingó és ingatlanvagyonával együtt gyűr maga alá. Sőt olyan pénzzel megszerezhető eszközöket is ide kell számítani, mint a kormányok, szervezetek, zsoldosok, fegyveres erők, média.
Ez alól az egyetlen kivételt az egyes emberek érzései, személyisége jelenti.
A gondolkodó, hazafias elkötelezettségű, logikus kérdéseket felvető, szilárd erkölcsű embereket nem tudja megszerezni anyagi javakkal illetve azok ígéretével a cionista háttérhatalom. Azonban pénzzel irányított eszközeivel igyekszik rátelepedni, magukra az egyes emberekre is, erőszakkal, megtévesztéssel, durva manipulációkkal.
A jelenség kicsit emlékeztet a szintén mesterségesen működtetett „drogháborúra”, vagyis egyfelől a pénzoligarchia irtózatos vagyonokat zsebel be belőle, másfelől fenntartja a küzdelmet ellene, melyet nem mellesleg szintén ő finanszíroz.
Ha ezt lefordítjuk a szemitizmus-antiszemitizmus mesterségesen gerjesztett problémakörre, azt találjuk, hogy ugyanez a pénzoligarchia számtalan módszerrel erőlteti a szemitizmust, mely ellen természetes védelmi reakcióként az antiszemitizmust kapja. Mégpedig ahogyan a szemitizmust egyre erősebben erőszakolja rá az emberekre, ezzel egyenes arányban növekszik az ellene való tiltakozás, védekezés. A módszer igazi aljassága, hogy a cionista háttérhatalom az antiszemitizmust ürügyként tűzi a zászlójára az ellene való fellépése jogosságának igazolására. Vagyis nem az ok, hanem az okozat dominál.
Módszerek a zsidóellensség gerjesztésére
Előre kell bocsájtani, hogy bár igyekeznek a zsidóság és a cionizmus közé egyenlőségjelet tenni, ez azonban így messze áll az igazságtól. Mint Joe Biden mondta, nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy valaki cionista legyen.
cionizmus_gaza_by_latuff2Tudjuk, hogy Izrael, melyet zsidó államnak neveznek, valójában nem a zsidók állama, hanem a cionisták saját magán állama, ahová kizárólag zsidókat telepítettek be. Ennek egyik eklatáns példáját a II. Világháború során is láthattuk, amikor is a németek felajánlották, hogy a zsidó menekülteket fogadják be, az akkor még nem hivatalosan létező Izrael területére, ám ezt a cionisták visszautasították, mert akkor nem lehetett volna mire alapozni a „holokauszt-bizniszt”. Vagyis, minden lelkifurdalás nélkül beáldozták zsidók százezreit a cionisták. Bezzeg, amikor a területszerzés, a terjeszkedés ürügyét kellett biztosítani, akkor százezer számra telepítették be Izraelbe zsidókat a világ különböző országaiból. S nem csupán üres ígéretekkel tették csábítóvá a rabolt területeket, hanem pénzzel és lakhatás, illetve termőföld biztosításával. Vagyis a cionisták kezében a nem cionista zsidók pusztán jól megfizetett eszközök a nagy játszmában. Azért azt se felejtsük el, hogy gyakorta a betelepülő zsidók sem „üres” kézzel érkeztek.
A módszer hazai megvalósítása
Egy másik módszer a pozitív megkülönböztetés, mely garantáltan ellenérzést szül abban akinek a kárára történik. (ezt a módszert előszeretettel alkalmazzák egyébként a cigányok esetében is). Bizonyos szakmák úgynevezett „elzsidósodása” köztudomású, és nem csak mostanság, hanem a zsidóság történetében mindig is így volt, legfeljebb az adott koroknak megfelelően módosult, bővült. (ezen szakmák nem a bányászat, földművelés, vagy más fizikai munkák körébe tartoznak.)
Sok-sok példa van arra is, amikor valódi értékteremtő munka nélkül is vagyonokhoz juttatták őket – lásd a kárpótlások, jóvátételek, földadományozások, stb. formájában.
Ha megnézzük részarányukat pl. a felsőoktatásban, akkor azt tapasztaljuk, hogy messze a társadalomban meglévő arányuk feletti számban kapnak és kaptak teret (a numerus clausus időszakát kivéve).
zsido_kulturaA XX-XXI. században a neoliberalizmust terjesztő háttérhatalom egyre fokozza az úgynevezett „zsidó kultúra”, „judeo típusú” vallásfajták és akaratának ráerőltetését a társadalomra. Ennek része a Holokauszt törvénybe emelése, pontosabban egy zsidókat előtérbe toló, de valójában cionista üzleti multinacionális vállalkozás törvényi erővel szorgalmazott elfogadtatása. Ennek része a judeo-kereszténység, és más vallási köntösbe bújtatott üzleti vállalkozás elterjesztése is.
A HIT „egyház” mely valójában egy ugyanolyan üzleti vállalkozás, mint pl. a szcientológiai „egyház”, történelmi egyház rangjára emelése szintén egy olyan fogás volt, mellyel a társadalmat provokálták. Épp így a gyűlölet-vallás dogmájának és üzleti szemléletének erőszakos integrálása, sőt előtérbe helyezése (a krisztusi értékrend ezzel arányos elnyomása mellett) a hagyományos keresztény egyház, főként a katolikus egyház dogmáiba.
Ez leginkább azért veszélyes, mert a templomba járó vallásos embereket úgy kondicionálják ezen judeo dogmák befogadására, hogy szinte észre sem veszik a megtévesztést, a mögöttes szándékot, melyben a zsidók felsőbbrendűségét próbálják elfogadtatni.
Arról is említést kell tenni, hogy a krisztusi szeretet alapon nyugvó keresztény nézettel szöges ellentétben a HIT-es üzleti vállalkozás azt a dogmát terjeszti, miszerint Isten áldása csak a gazdagokon van.
Az elmúlt 10 évben feltűnően megszaporodott a főként állami finanszírozásban vagy állami támogatással, – azaz az adófizetők pénzén – való a zsinagóga felújítás, építés is.
Ami azt illeti, a templomba nem járó emberek sem maradnak ki ebből a láthatatlan orientálásból, erről gondoskodik a cionmédia és a cionista filmgyártás fellegvára, Hollywood.
Csak egyetlen példa a hollywood-i mételyből, „A függetlenség napja” című film, mely látványossága mellett lényegében arról szól, hogy a világot a megsemmisüléstől (a két főszereplő) a zsidó és néger vezetéssel menti meg a tudatlanságban tartott elnök. A néger szerepének hangsúlyozása az USA-ban az erősödő négerellenességet próbálja ellensúlyozni. Ha ezt a filmet a mi befolyásolásunkra gyártották volna, akkor a néger helyett cigányt vettek volna pozitív hősként.
További módszer, az immár rendszeresített úgynevezett „Élet” menete elnevezésű cionista találmány, mely szintén a világháborús zsidó szenvedéssel operál. Anélkül, hogy a cionisták által vágóhídra hajtott 72 millió II. Világháborús áldozatra akár egyetlen szót is vesztegetne.
jewish_gay_weddingA legutóbbi hazai cionzsoldos ötletek egyike, hogy az iskolásokat kötelezően oktassák a holokauszt üzlet alapját képező zsidó szenvedés történetre, ezzel a pozitív zsidókép kialakítására kívánja érzelmi alapon kondicionálni a gyermekeket. Kvázi a sajnálni való sokat szenvedett zsidóság jogalapját sugallva a megérdemelt vezető szerepre, mely valójában a cionista irányítás elfogadására készíti fel őket.
A felnőttek, a szülők számára a filmeken és törvényeken túl, az anticionizmust és antiszemitizmust elítélő rendezvények szervezése és az ezekről való hangsúlyos „tájékoztatás” hivatott ugyanezt a célt elérni, párhuzamosan a neoliberális szabadosság és deviancia ösztönzésével, valamint az izraeli zsidó és a cion-bolsevik mészárlások letagadásával vagy bagatelizálásával.
A hazai zsidóellenesség többes haszna
Természetesen a többes haszon itt is tetten érhető, de végső soron a cionisták és zsoldosaik nyernek rajta legtöbbet.
Az emberek, a társadalom nagy részének velük szemben megnyilvánuló ellenszenve a zsidókat egyfelől összezárásra, másfelől – bár nem mindig tudatosan – a cionistákhoz való csatlakozásra kényszeríti .
Ezért is mossák össze a zsidóság és a cionisták fogalmát.
A maszatolás és a törvényi erőszak szándéka, hogy a nem zsidók között is olyan híveket szerezzenek, akik meggyőződésből, remélt anyagi előnyökért, vagy csupán félelemből támogatóként jelennek meg mellettük. De legalábbis ne váljanak aktív ellenzőikké, és egy esetleges anticionista, antiszemita tiltakozás alkalmával tétlen szemlélők maradjanak.
A minél erőszakosabban erőltetett szemitizmus kitűnő ürügyet biztosít – akár a fizikai beavatkozásra is -, az általa gerjesztett védekező reakciók ellen. Elegendő terjeszteni, arra hivatkozni, hogy Magyarországon a náci fasiszták és kitudja még kik, tömeges jelenléte miatt antiszemitizmus van, elnyomják a zsidó (és egyéb) kisebbséget, hiszen senki sem vizsgálja ennek igazság tartalmát a már kondicionáltak világában, hanem megfellebbezhetetlen tényként kezelik. S ezen ürügy kapcsán feljogosítva érzik magukat, hogy akaratukat rákényszerítsék a magyar közvélekedésre, az ország gazdasági és politikai vezetésére.
A pozitív megkülönböztetésben részesülő zsidók, filoszemiták és cionista zsoldosok anyagi támogatása kifizetődik nem csak hovatartozásuk erősítésében, hanem a későbbiek során az általuk üzleti vagy vallási alapon visszaadott támogatásában is.
A cionisták által sulykolt, a gójok alárendeltségét hirdető, kvázi zsidó „felsőbbrendűség” kinyilvánítása köszön vissza a tudományban, a művészetben, a pénzügyekben, és még számos területen, mely nem csupán a zsidók, közvetve a cionisták elismertségét képviseli, hanem vezető szerepüket is hivatott magyarázni.
A tudománnyal kapcsolatban itt jegyezzük meg, hogy évekkel ezelőtt arról lehetett hallani, hogy Izrael a hazai zsoldosainak közreműködésével kötött ügyes tudományos „együttműködési” szerződésének köszönhetően, minden magyar tudományos eredményhez és találmányhoz hozzájuthat.
A cion vezérelt zsidó összefogásnak köszönhetően zárt közösség jött létre, mely a munkahelyek bizonyos pozícióiból, vállalkozásokból kipöccinti a nem zsidó, vagy nem filoszemíta embereket. (pl. a kirúgott óvónő esete) Bizonyos foglalkozások esetében pedig a kulimunkán kívül be sem engedi őket.
A cionisták által így kézbe kaparintott cégek azután már csak és kizárólag az elvárt cionista érdekek képviseletében működnek. A legdurvább megnyilvánulása ennek a kezükben lévő bankok „deviza nyilvántartású hiteli”, és a közműveiken, közszolgáltatóikon keresztül megvalósuló ország és családrombolásai.
Végül, de nem utolsó sorban, ne felejtkezzünk el arról a haszonról sem, amit cionisták remélnek, hogy amíg a magyarokat leköti szemitizmus elleni védekezés, addig sem foglalkoznak a zsoldos kormány újabb kifosztási kísérleteivel. Bár ez utóbbi reményük nem mindig jön be. (lásd a korrupció gyanús trafik-botrány)
Akkor hogyan jönnek a képbe a zsidók?
A válasz egyszerű, a cionisták, amikor szükséges, zsidónak nevezik magukat, illetve szervezeteiket is előszeretettel titulálják zsidó szervezetnek, ahelyett hogy annak neveznék ami, vagyis cionistának. Ebbéli törekvésük mára olyan sikeres lett, hogy valóban elmondhatjuk a zsidók, de legalábbis vezetőiknek nagy része zsidó cionista.
DSC01224_vizjelAz utóbbi évek legnagyobb visszhangját a Zsidó betelepedés, a magyar állampolgárság és az ezzel járó állampolgári jogok futószalagon történő osztogatása keltette.
A látszólag cél nélkül főként természetes vizek környékére épített komplex és fegyveres őrzéssel ellátott úgynevezett lakóparkok, melyek már-már luxus kategóriába tartoznak (legalábbis a hazai viszonyok szerint) és nem titkoltan a „minőségi” embereket várják, sok helyen még üresen állnak. Ugyanakkor emberek ezreit hajítják utcára. A „minőségi” emberek olykor kettős állampolgársággal is rendelkeznek, de legalábbis letelepedési, vagy munkavállalási engedéllyel. Nagy részük milliós bevételt, állami támogatást tudhat magáénak. A kevésbé luxus, de még mindig az átlag feletti kivitelű lakóparkok lakásainak jó része is új gazdára vár. Ha ezzel egybevetjük a zsoldosok nyilatkozatát, melyben az ebül szerezett országukból menekülni kényszerülő izraeli állampolgárok tömeges befogadására tettek ígéretet, akkor érthető, miért állnak üresen.
Becsületbeli ügyek
anticionista_tüntetes_20130504A mára (2013.05.04) tervezett, a bíróság által engedélyezett, de a Likud testvérpártjának elnöke által betiltott anticionista tüntetés nem antiszemita (Aaron Cohen rabbi szerint is), bár igyekeztek összemosni. Sikerrel!
Ebben az összemosásban élen járt az említett Likud testvér pártjának elnöke is, aki így nyilatkozott: „A bíróság mai döntését a szombati anticionista tüntetés engedélyezéséről elfogadhatatlannak tartom. Álláspontom egyértelmű: bármely köntösbe is bújtatott, nyilvánvalóan antiszemita szándékú rendezvénynek, a jogállam kijátszásának Magyarországon nincs helye. Magyarországnak milyen jogi eszközök állnak rendelkezésére, hogy érvényt szerezzen az alkotmánynak. Ezzel egyidőben utasítottam a belügyminisztert, hogy minden törvényes eszközt használjon fel az alkotmányellenes rendezvény megakadályozására.” (mazsihisz.hu)
És ha bárkinek kételye lenne Orbán Úr hovatartozásáról, hitvallásáról, annak az alábbi mondatait idézzük:
„Világossá kell tenni, hogy, ha az Izrael iránti kritika túllépi a racionalitás határait, az már antiszemitizmus”
orbán_kipábanAz antiszemitizmus a miniszterelnök szerint gyakran kisebbségi érzésből fakad. Sok emberből hiányzik az önbizalom, azt gondolják, hogy a zsidók erősebbek náluk és ezért kárt okozhatnak bennük. “Nincs semmilyen szándékuk bántani bennünket” – mondta. „Azt magyarázom az embereknek, hogy nekünk tilos a zsidókra, mint veszélyre tekintenünk, inkább tekintsünk rájuk, mint Isten ajándékára. Isten a magyar nemzetet nagyon színesnek alkotta meg, melynek részei a zsidók is” (szombat.org)
Nos, lehet, hogy nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy az összemosás olyan fokra jutott, amikor sok zsidó nem látja, vagy nem akarja látni a különbséget. Azt hiszik, hogy a jó zsidó a cionista zsidó.
Izrael a MAZSIHISZ – a Magyar Zsidó Hitközösségek Szövetsége – nem csupán a zsidók és cionisták összemosásának, valamint a zsidók cionisták közé való integrálásának élharcosa. Mint cionista állam és mint cionista szervezet, jóval többek ennél, a kormány és annak feje cselekedeteinek, megnyilatkozásainak irányítói tevőleges alakítói.
Elég, ha Szaniszló Ferenc nemrégiben elhíresült kitüntetése kapcsán a habzó szájú cionista kirohanásokra gondolunk, amikor nemcsak, hogy belügyeinkbe avatkoztak be durva vehemenciával, és etikátlanul, hanem szégyen-szemre meghátrálásra kényszerítettek mindenkit.
A zsidó hitközösségek és a Likud testvérpárt elnöke nem átallott alaptörvényi sérelemre hivatkozni.
„A MAZSIHISZ felszólítja a Kormányt, hogy az Alaptörvény betűjének és szellemének megfelelően haladéktalanul intézkedjen, és minden törvényes eszközzel akadályozza meg, hogy politikai célokból tovább rombolják Magyarország külföldi megítélését, ne hagyják, hogy a magyarságot a gyűlölködőkkel azonosítsák.
A Fővárosi Munkaügyi és Közigazgatási Bíróság mostani döntése a régi joggyakorlatot követi, és nem veszi figyelembe, hogy az Alaptörvény szigorúan tiltja az emberi méltóságot sértő cselekményeket.”
Fordítsuk csak le magyarra a fenti kirohanást.
Az alaptörvényre hivatkozva az emberi méltóság sérelmét emlegeti. Nos, hol van az emberi méltóság, amikor munkájuktól, otthonuktól megfosztott MAGYAR EMBEREKET bűnözőnek merészelnek titulálni? Vagy az emberi méltóság jogát kizárólag magukra vonatkoztatják? És ha már itt tartunk, az Alaptörvényben még nem tesznek különbséget a zsidók és a gójok között.
elet_menete_2007_Hiller_Szili_Dobrev_Gyurcsány_Lomnici_David_Admon_izrnkövet_Zoltai_Feldmájer__Lendvai_Ezért a tüntetéshez, demonstrációhoz MINDENKINEK joga van
Súlyosan aggályosnak tartjuk, hogy az országunkban gyakran befogadottként, vendégként élő cionisták és izraeli-magyar kettős állampolgárságú zsoldosok, olyan törvényeket, intézkedéseket kényszeríthetnek a magyar emberekre, amelyek nem csak emberi méltóságukban sértik, hanem életfeltételeik megszüntetésével vegetálásra és halálra ítélik őket.
Épp azokat, akik itt nem csupán otthon vannak, de vendéglátóként kellene tisztelniük őket.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a zsidóság legnagyobb ellensége éppen az a cionista háttérhatalom, melynek egyik fő célja, hogy saját bűneit (pénzügyi fosztogatások, válságok, tömeggyilkosságok, háborúk) a zsidóság egészére vetítse rá. Ezért feladatuk, hogy élesen megkülönböztessék magukat ezektől. Ez saját érdekük is egyúttal.

Arató Péter – Bornemissza János – Szabad Riport Tudósító Iroda


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése