2013. május 14., kedd

Netanjahu Moszkvába futott

Az izraeli miniszterelnök azután, hogy Putyin alaposan leteremtette a Damaszkusz elleni légicsapás miatt, és közölte vele, hogy leszállítják az S-300-as rakétarendszert Szíriának, azonnal Moszkvába futott könyörögni.
A NATO és az USA nem véletlenül retteg annyira az orosz rakétarendszerektől. Amikor Vietnamban megjelentek a szovjet légvédelmi komplexumok, az amerikai légierő gyors ütemben vesztette el a repülőit. A háború végéig 5000 amerikai repülőgépet lőttek le.
Amikor Putyin helyre tette Netanjahut a légicsapás miatt, és közölte vele az S-300-asok leszállítását, a nyugati térfélen kitört a pánik. Izrael egyből fűhöz-fához futott, hogy valahogy elérjék a rakéták leszállításának megakadályozását. Nem sikerült, sem az angol külügyminiszternek, sem a német és lengyel minisztereknek elérni, hogy visszakozzanak az oroszok. Nem volt mit tenni, Netanjahu elfutott Moszkváig.
Érdeklődve vártuk, mit ajánlanak fel cserébe, és mit sikerül elérni. A zsidó miniszterelnök odáig elment, hogy akár helyet adnának az orosz flottának Izraelben, de a találkozó utáni semmitmondó rövid tájékoztatók arról tanúskodnak, hogy semmit nem ért el Netanjahu.
Ráadásul az események nem kedveznek a nyugati álláspontnak az utóbbi időben. A szírekre ráfogott törökországi terrorcselekmény, melyről kiderült, hogy törökök voltak, a szíriai katona szívét lakmározó terrorista videója, mind a szíriai terroristák ellen hangolja a közvéleményt. Ezeket akarja az USA kormánya felfegyverezni? Ráadásul alig, hogy véget ért az amerikai-orosz tárgyalás Szíria kapcsán, az USA külügyminisztere merőben más nyilatkozatot tett tegnap, az angolokkal lefolytatott tárgyalása után. Máris felrúgták, amit megbeszéltek pár napja. Nagyjából ennyire hihető az is, amit Netanjahu ígérgetett Putyinnak. Az orosz szakértők is azon az állásponton voltak, hogy ez a találkozó semmiféle eredménnyel nem kecsegtetett.
Hídfő.net

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése