2013. augusztus 26., hétfő

Az európaiak megtalálták “Moszkva kezét” a román-magyar konfliktusban

Az európaiak megtalálták “Moszkva kezét” a román-magyar konfliktusban Fotó RIAN…”Egyre több európai jut arra a következtetésre, hogy az Európai Unió legfőbb problémája nem a Kremlből, hanem Brüsszelből ered…”

Az európai sajtó egy része már régóta a következő elv alapján dolgozik: ha felmerült valamilyen probléma, akkor sürgősen keresni kell egy okot Moszkva hibáztatására.
A közelmúltban történt konfliktus Románia és Magyarország között nem képez kivételt ez alól. Úgy tűnt, hogy nem lehet Oroszországot vádolni a román-magyar kapcsolatok megromlásával, azonban a német újságírók mégis képesek voltak rá, a logika és a józan ész közötti ellentét bámulatos kitartásának a bizonyításával.
Amint arról korábban beszámoltak, Vona Gábor, a magyar Jobbik párt vezetője szerint a romániai magyar kisebbség érdekeinek a védelme a hivatalos Bukaresttel való konfliktusba kerül. Válaszul Traian Basescu román elnök elmondta, hogy Magyarország a régió instabilitásának a forrása és magára veszi a ”regionális vezető” szerepét Budapest ”megfékezésére”.
Brüsszel nem szereti, amikor az igazi etnikai konfliktusok akadályozzák az európai propagandát, amely szerint az EU egy közös európai ház, ahol az Európai Bizottság éber szeme és a magas életszínvonal biztosítják az etnikai csoportok közötti békét. Nem tűnik lehetségesnek az, hogy beismerjük, az európai politika gyakran súlyosbítja a meglévő konfliktusokat, így pedig bűnösöket kell keresni.
A német Frankfurter Allgemeine Zeitung újság szerint mindenért Sztálin felel! Szerintük Sztálin arra kényszerítette Romániát, hogy hozzanak létre egy erdélyi magyar autonómiát, hogy ”Románia és Magyarország összevesszen”. Az autonómiát később törölték, de ennek visszaállítása a mai napig foglalkoztatja a magyar nacionalistákat.
A Salzburger Nachrichten újságírói úgy döntöttek, nem korlátozódnak a múltra és a jelen elfogult elemzését választották. A konfliktusról szóló cikkükben arra utalnak, hogy Sztálin mellett Alekszandr Dugin orosz politológus is hibás a román-magyar viszony megromlásában, akit az osztrák újságírók a ”nemzeti nacionalizmus ideológusaként” neveznek. A magyar radikálisok vezetője találkozott Alekszandr Duginnal és részt vett a Moszkvai Állami Egyetem által szervezett konferencián. Ez pedig, az európai propaganda szempontjából azt bizonyítja, hogy Vona Gábor cselekedetei nem mások, mint ”a viszály és gyűlöletkeltés kampánya Európában”.
Ha az osztrák sajtó logikáját követjük, akkor az összes olyan ország hibáztatható, amelyekben megfordultak magyar radikális politikusok: Törökország, Kína, Olaszország, Franciaország és így tovább. Az európai újságírók azonban tudják, hogy mindig Moszkva a hibás, ”bizonyítékot” találni pedig arra, hogy Oroszországnak köze van az európai problémákhoz, igazán nem jelent gondot. A német és osztrák újságírók propaganda művészetének az eredményeit lefordították román nyelvre és közzétették a Deutsche Welle rádióállomás honlapján azért, hogy ne csak a németek, de a románok is tisztában legyenek azzal, hogy mindenhol ”Moszkva kezét” kell keresni.
Tisztelegni kell az európai propagandisták gazdag képzelete előtt, ugyanakkor könnyen észrevehető az a közkedvelt módszer, hogy az összes problémát Oroszország számlájára írják le, – már kevésbé sikeres. Egyre több európai jut arra a következtetésre, hogy az Európai Unió legfőbb problémája nem a Kremlből, hanem Brüsszelből ered.
Valentin Mandarescu – Oroszország hangja
A Szabad Riport megjegyzése: Ez a német és osztrák megnyilatkozás, – tipikus példája a nyugat “ruszofóbiájának”.
Az ellenségkép gyártó politikájának és módszereinek újabb és újabb megnyilvánulása, hogy az atlantista, (cion) propaganda megindult az orosz medve ellen, – abban a reményben, hogy a látó szemeket vakká tegye.
SzRTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése