Napjaink szíriai
kontextusában „Nyugat” alatt az angolszász és arab vallási-politikai
puritanizmusok (kálvinizmus és vahabizmus) perverz cinkosságát értjük,
amelyhez az európai elitek szervilizmusa szolgáltat agitprop-hátteret.
Mára teljesen egyértelművé vált, hogy az állítólagos „szíriai tavasz”
nem más, mint polgárháborúnak álcázott külföldi agresszió, vagyis egy
nemzetközi konfliktus, amely büntetlenül annak is mutatkozik. Immáron
két éve a fősodratú média naponta prognosztizálja a rebellió azonnali
győzelmét, amely azonban egyre bizonytalanabbnak látszik, dacára a
nyugati hatalmak masszív fegyverszállításainak, Szaúd-Arábia és Katar
anyagi, Törökország (többé-kevésbé közvetlen) katonai támogatásának,
valamint a mindenhonnan Szíriába özönlő külföldi fanatikusok fokozódó
szerepvállalásának.
Ez
utóbbi fejlemény ugyanakkor könnyedén kétélű fegyverré válhat a Nyugat
számára, amint azt – többek között – Afganisztán, Irak és Líbia példája
is bizonyítja. Az amerikaiak azonban, akárcsak egykor a Bourbonok, úgy
tűnik, semmit sem tanultak, még a saját kárukon sem, viszont mindent
elfelejtenek. Már Izrael figyelmeztetésére sem hallgatnak, pedig a
térség átalakuló erőviszonyaira való tekintettel a cionista entitás
semmiképpen sem veheti félvállról Szíria „irakizálódását.” Nyilván nem
véletlen, hogy a MEMRI, ez a formálisan Washingtonban székelő, de
valójában izraeli kötődésű think tank már tavaly megkondította ezzel
kapcsolatban a vészharangot. November 15-én ugyanis az algériai Echorouk
magántévé egyik dokumentumfilmjére hivatkozva arról számolt be, hogy
„külföldi harcosok (muhadzsirun) érkeztek Szíriába a rendszer elleni
harcra, köztük nagy-britanniai, franciaországi, magyarországi,
németországi, balkáni, svédországi és csecsenföldi muszlimok, valamint
egy chilei konvertita, aki meghalt a harcok során. A filmben részletek
láthatók az aleppói Ahrar al-Sam brigádok főnökével, Abu Ahmaddal
készült interjúból, aki arról beszélt, hogy az Aszad-rezsim megdöntése
után reményei szerint egy iszlám állam fog létrejönni”.
Azóta
a külföldi dzsihadisták szíriai jelenléte és egy új kalifátus
létrehozására irányuló szándéka olyannyira nyílt titok, hogy azt már a
nyugati média sem képes elkendőzni, noha kétségtelenül mesteri szinten
űzi az önmegvalósító próféciák terjesztését. A közvélemény
kondicionálása persze mindig is az egyik kötelező előfeltétele volt a
rendszerint humanitáriusnak álcázott NATO-intervencióknak, ez azonban
Szíria kapcsán mostanában érdekes módon lekerült a napirendről. Hangfogó
került az Aszad-rezsim állítólagos tömegpusztító – adott esetben vegyi –
fegyvereivel kapcsolatos átlátszó propagandaszólamokra is. Mi
következik ebből? Egyrészt az, hogy ezek nyilván sohasem jelentettek
valós fenyegetést, másrészt pedig az, hogy a helyzet alapjában változott
meg, és a nyugati koalíció immáron nem forszírozza a közvetlen katonai
beavatkozást.
Vajon
mi állhat a habozásuk hátterében? Talán az orosz határozottság, amely a
tartuszi katonai támaszpont körüli tengeri jelenlétük megerősítésében
konkretizálódott? Vagy a Szíriának végül mégiscsak leszállított
szuperszonikus SZ-300 PMU-2 föld-levegő mobil rakétarendszer, amely egy
csapásra véget vetett a nyugati légi fölénynek a szíriai légtérben?
Esetleg a Muzulmán Testvérek egyiptomi győzelme, amely hangsúlyos
instabilitási tényezőként jelentősen megváltoztatta a térség
geopolitikai leosztását? E tekintetben szembeötlő az amerikaiak egy
újabb következetlensége. Washington ugyanis Szíriában a világi
Bász-rendszer elleni felforgató harcában lényegében a Muzulmán
Testvérekre támaszkodik, mint egyedüli politikai mozgalomra, amely
mélyen beépült a többségében szunnita társadalmi szövetbe. Ugyanakkor az
Obama-adminisztráció felvetette a terrorszervezetek feketelistájára a
szíriai lázadás lándzsahegyét alkotó al-Nuszra Front dzsihadista
csoportot, az iraki al-Kaida helyi fiókszervezetét, amely időközben a
„futottak még” kategóriába száműzte a nyugatiak favoritjának számító ún.
Szabad Szíriai Hadsereget.
Ha
Washington, London és Párizs óhajának megfelelően Szíria végül elesik,
egy damaszkuszi új iszlamista állam Jordániára is közvetlen fenyegetést
fog jelenteni. Könnyen elképzelhető egyébként, hogy a Nyugat mindeddig
engedelmes bábjaként viselkedő hasemita királyság feláldozása már benne
van az izraeli-palesztin konfliktus regionális rendezésének tervében:
Jordániát Ciszjordániáért cserébe. Egy másként megoldhatatlan
nézeteltérés lakosságcserével történő megoldása, amely csak az ún. „Nagy
Kelet Kezdeményezés”, vagyis a Gibraltártól az Indusig terjedő teljes
iszlám élettér amerikai-izraeli stratégák által elképzelt általános
földrajzi és politikai átrendezése keretében valósítható meg.
Így
válik érthetővé az egymást követő amerikai kormányok igencsak
inkoherens Közel-Kelet-politikája is, amely gyakorlatilag az
eseményekkel való sodródás látszatát mutatja. Akárcsak egy a fék és a
gázpedál között vacilláló esetlen tanulóvezető az autóját, az amerikaiak
is kétségbeesetten igyekeznek kontrollálni az állandó forrongásban lévő
Közel-Kelet potenciális láncreakcióit. Az a tény tehát, hogy Szíriában a
Muzulmán Testvérek támogatásával remélik korlátozni legszélsőségesebb
elemeik – az al-Nuszra Front és a harctéren hemzsegő szalafista /
takfirista katibák – ártalmasságát, egyáltalán nincs ellentmondásban az
arra irányuló akaratukkal, hogy mindent elkövessenek ugyanezen
iszlamisták féken tartására Egyiptomban, a katonai puccsot is beleértve.
Historia
est magistra vitae. Washington azonban szokásához híven ismét figyelmen
kívül hagyja ezt a régi latin bölcsességet, és nem hajlandó tanulni az
általa létrehozott gólemek történetéből. Az al-Kaida valójában csak az
emblémája ugyanazon kauzalitás-láncolatok változatlan ismétlődésének,
amikor a háborús uszítók kreatúrái elkerülhetetlenül óvatlan gazdáik
ellen fordulnak. Az amerikai diplomácia és a CIA közel-keleti szövetségi
politikája egyre inkább emlékeztet Daidalosz labirintusára, amelyből
csak úgy juthatnának ki, ha a józan ész vezetné őket Ariadné-fonalaként.
Máskülönben minden esély megvan rá, hogy Minótaurosz rajtuk vesz
posztumusz revánsot.
MD 2013. VIII. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése