2013. szeptember 22., vasárnap

Ilyen a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzás!

„Magyarországon az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. A luxuskormányzás helyett valóban az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség” – 2006-ban, még Fidesz szóvivőként – nyilatkozta ezt Szijjártó Péter. A Fidesz prominensei – természetesen ellenzékben – időről-időre felrótták a kormánynak, illetve képviselőinek, hogy fölösleges luxuskiadásokra szórják el az adófizetők pénzét. No persze, amikor saját magukról van szó, már nem ilyen szigorúak a kormánypártiak.
Rogán Antal Vuitton táskája, Orbán Viktor Zegna nyakkendője, luxusutak, magángép – nagyon úgy tűnik, hogy ezek fedik le a Fidesz- féle plebejuskormányzást.
Ezekkel egyébként nem is lenne baj. Miért ne engedhetne meg néha egy kis luxust magának a zértünk, a zemberekért nap mint nap dolgozó, a gyarmatosítókkal, az államadóssággal és a rezsidémonnal való folyamatos harcban megfáradt Államférfi?
Belefér. Csak hogy pár éve még éppen a fent nevezett T. Urak szapulták a baloldalt „az indokolatlan luxuskiadások” miatt. Arról nem is beszélve, hogy az ország és a gazdaság jelenlegi állapotában (amit jelentős mértékben ugyanezen úriembereknek köszönhetünk) azért talán mégis elkelne némi szerénység a NER irányítói részéről.
Biztos például, hogy 2.5 millió forintos repülőjegyet kell venni és 5 csillagos luxusszállodában kell elszállásolni a nemzeti fejlesztési minisztert? Biztos, hogy 28 millió forintért kell különböző kormányzati delegációkat utaztatni Mexikóba és Kínába, a klímaügyi konferenciákra? Biztos hogy 1 millió forintnyi napidíjat kell kifizetni egy gyakornoknak? Biztos, hogy súlyos százezrekért kell lakásokat bérelni kormánytagoknak? Biztos, hogy ingyen autót kell biztosítani nekik?
Biztos, hogy havi 90 millióért kell kompenzálni minden minisztériumi dolgozót a tranzakciós adó miatt? Biztos, hogy milliós fizetéseket kell kifizetni a miniszterelnöki megbízottaknak (van belőlük egy pár) és biztos hogy 37 miniszteri biztosra is szükség van? Biztos, hogy 670 ezer forintot kell fizetni havonta egy 15 perces telefonos tanácsadásért? Biztos, hogy (az állítólagos beszerzési stop ellenére) közel 90 milliárdot (!) kell költeni jármű-, bútor-, telefon- és informatikai beszerzésre, utazásra és külsősök foglalkoztatására?
Most jön a kedvenc: biztos, hogy 1.3 millió forintért kell luxusvécét csináltatni a zuglói városházán? Az különösen „vicces”, hogy az elkövető az ex elszámoltatási kormánybiztos (sic!).
Persze folytathatnánk a felsorolást vég nélkül, de most csak a NAGYON LÁTVÁNYOS dolgokat emlitettük meg.
De persze ennyi talán elegendő is ahhoz, hogy nyugodt szívvel kijelenthessük: ilyen pazarló kormányzást nem láttunk még a rendszerváltozás óta. (Annak előtte pedig elképzelni sem lehetett még hasonlót sem!) Most kussol Szijjártó. No persze elég elfoglalt mostanában: milliókért utazgat a mi pénzünkből, ráadásul igen szerény sikerrel.
Ilyenek ezek. Bort isznak és vizet prédikálnak. Mindezt szemrebbenés nélkül. Közben meg befejezik az ország tönkretételét, ami még ér valamit (földet, trafikot, patikát) a haveroknak osztanak szét. Nagyon jó lenne, ha jövőre elküldenék őket a pi…ba melegebb éghajlatra (ezúttal a saját pénzükből) a T. Választók. (Birobidzsan nyáron nagyon meleg!)
(Egyenlitő nyomán )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése