Az
október 10-én Washingtonban „A középosztály felemelkedése” címmel
tartott rövid beszámolót és fórumot a Világbank. Az eseményen a
nemzetközi pénzügyi szervezet Latin-Amerikáért és a Karib-térségért
felelős alelnöke, Hasan Tuluy bejelentette, hogy „a középosztály immáron
meghaladja a szegények számát Latin-Amerikában.”
A
Világbank elnöke, Jim Yong Kim a derűs hangvételhez hozzátette, hogy ma
négy latin-amerikaiból csupán egy él szegénységben, és hogy csökken az
egyenlőtlenség. Kim úgy fogalmazott, hogy a szegénység visszaszorulása
kétharmad részben a gazdasági növekedésnek, egyharmad részben pedig a
célzott szegénységcsökkentő programoknak köszönhető.
A
Világbank rendezvényének nem minden felszólalója volt annyira bizakodó
az elmúlt évtizedben Latin-Amerikában végbement társadalmi haladás
mélységét és tartósságát illetően. Enrique V. Iglesias, az
Ibero-amerikai Együttműködési Titkárság főtitkára megjegyezte, hogy a
középosztály életszínvonalának növekedése törékeny, és elveszhet, ha a
gazdasági növekedés lassulni kezd Latin-Amerikában. Ezzel kapcsolatban a
fórum résztvevőinek többsége azt tartotta, hogy egyre nagyobb a
valószínűsége.
Az
ezt követő beszélgetés során, amelyet Moisés Naim, az El País
újságírója moderált, a fórum résztvevői számos komoly fenntartást
fogalmaztak meg a latin-amerikai társadalmi gyarapodást illetően. Nancy
Birdsall, a Globális Fejlődésért Központ elnöke felhívta figyelmet az
„új osztály” gyakran mellőzött, ámde gyorsan növekvő csoportjára. Ez
azokat az embereket jelenti, akik nem szegények, de nem is tartoznak a
középosztályhoz. Marta Lagos, a Latinobarómetro közvélemény-kutató
szervezet ügyvezető igazgatója is kiemelte ezt a clase bajót (alsó- vagy
munkásosztályt). Ma a clase bajóhoz az összes latin-amerikai közel
tartozik, mondta Lagos.
A
Világbank meghatározása szerint a középosztályhoz az tartozik, aki
legalább 10 amerikai dollárt keres naponta. De ez az összeg, 3.650
dollár PPP (vásárlóerő-paritás, olyan arányosítás, ami tükrözi a
vásárlóerőben fellépő egyes országok közötti különbségeket) egy évben,
nem az a pénzügyi küszöbérték, amiről azt gondolnánk, hogy belépést
biztosít a középosztályba. Valóban, elképesztő, hogy a Világbanknál
bárki azzal próbál érvelni, hogy ez így van. Ahogyan valaki a
közönségből fogalmazott, azok az emberek, akinek ennyi bevételük van
„piszkosul szegények.”
A
közönség egy másik tagja felhívta a figyelmet a nagy
jövedelemkülönbségekre, amelyek Latin-Amerikát jellemzik, helyesen
megjegyezve, hogy Chilében a lakosság egy százalékához folyik be a
bevételek 30 százaléka. A jövedelemeloszlás továbbra is Latin-Amerikában
a legegyenlőtlenebb a világon.
Nancy
Birdsall egyetértett ezzel az értékeléssel, és hozzátette, hogy ő is
„aggódik a folytatódó egyenlőtlenség” miatt. Miközben a „feltételes
osztályátlépő programok nagyszerűek”, mondta, „nem elegendőek. Itt az
ideje, hogy foglalkozzunk a jövedelem- és hatalomkoncentrációval.”
Ehhez, tanácsolta Birdsall, komoly adóbeszedésre lesz szükség a
latin-amerikai felső középosztálytól és az elit csoportoktól, amelyek
kifejezetten aluladóznak a világ átlagához képest.
Ez
egy okos ajánlás, de talán még ez sem elég. Üdítő lenne, ha a Világbank
őszintébben tudná kifejezni aggodalmát azok iránt a hétköznapi férfiak
és nők iránt, akik minden nap azért küzdenek, hogy rendes életet
biztosítsanak a családjuknak. Időnként a Világbank még mindig
tartózkodónak tűnik, és olyannak, akinek nincs kapcsolata a külvilággal.
Washingtonból beszél Latin-Amerika szegényeiről, de nem sok szívből
jövő aggodalmat mutat a sorsuk iránt. Tíz dollár egy nap nem a
középosztály.
Dr. Ronn Pineo, a Townson Egyetem történelem tanszékének vezetője
(latin-amerika.hu )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése