A háborús
nemi erőszakról, a szovjet katonák által a második világháborúban a
magyar nők sérelmére elkövetett atrocitásokról forgatott filmet Skrabski
Fruzsina. A Biszku-film rendezőjének legújabb, tabudöntögető
dokumentumfilmje egy kibeszéletlen tragédiát dolgoz fel.
Mikor
az oroszok bejöttek, Mária alig tízéves volt. Az idős asszony szomorú
hangon idézi fel a családi tragédiát: apai nagyanyja egy távoli tanyán
élt, hét szovjet katona erőszakolta meg. Az esetnek Mária nem, csak
magatehetetlen nagybátyja volt a tanúja; az egyik katona pisztolyt
szorított halántékához, mozdulni sem tudott. A nagymama – mondja Mária –
mélyen eltemette magában a történteket.
Mária
szívszorító története sajnos messze nem egyedi eset. A szovjet katonák
által megerőszakolt magyar nők tragédiája élő, máig kibeszéletlen
trauma, amelyről a rendszerváltás óta eltelt több mint két évtizedben
szinte semmilyen társadalmi párbeszéd nem folyt, de alig van olyan
ember, aki ne hallott volna a Máriáéhoz hasonló történetet. Ez Skrabski
Fruzsina, a Novák Tamással közösen forgatott, a Biszku-ügyet tárgyaló,
nagy port kavart Bűn és büntetlenség című 2010-es dokumentumfilm rendezője legújabb alkotásának témája.
Ettől
a filmtől nem várható, hogy ugyanazt a hatást éri el, mint a
Biszku-film – mondta el a Múlt-kor megkeresésére Skrabski Fruzsina az
először október 3-án az M1 képernyőjén látható alkotásról. A rendezőnő
ezt azzal indokolta, hogy egyrészt nem ő az első, aki a témával
foglalkozott (Sára Sándor 1996-ban készítette el A vád című
filmjét), másrészt nincs megnevezhető bűnös sem. „A szovjet katona nem
jelenlevő, nincsenek konkrét nevek, amelyek alapján felelősségre lehetne
vonni az elkövetőket” – fogalmazott Skrabski Fruzsina. A rendezőnőt
régóta foglalkoztatta a téma feldolgozása, de csak a Biszku-film után
gondolt arra, hogy ebből filmnek kell születnie. Skrabski Fruzsina
rendkívüli nehézségekbe ütközött az interjúalanyok felkutatásakor: olyan
megszólalót nem is talált, akit megerőszakoltak, viszont fellelt két
olyan nőt, akinek megbecstelenítették az anyját, de csak az egyik
nyilatkozott; a másik közvetlen áldozatnak, aki megszólalt, fejbe lőtték
a nővérét, úgy hogy közben szorította a kezét.
Skrabskiék
Oroszországban is forgattak, ahol az orosz veterán szövetségnél olyan
második világháborús veteránokat kerestek, akiknek voltak tapasztalataik
a polgári lakossággal kapcsolatos bánásmódról. Mivel Oroszországban a
veteránok a legnagyobb nemzeti hősnek számítanak, úgy gondolták, hogy
szentségtörésnek számít, ha egy olyan filmhez kérik fel őket, amelynek
témája a Vörös Hadsereg tagjai által elkövetett súlyos atrocitások
bemutatása. A rendezőnő kérdésünkre válaszolva azonban elmondta:
egyikőjüket sem lepte meg, amikor ezekről kezdték el őket faggatni, s
egyetlen egy interjúalany sem akadt, aki a félórás beszélgetések
alkalmával felállt volna a székből.
Továbbra
sem tudni, hogy hány nő eshetett áldozatul az erőszaknak, erről csak
becslések vannak: a film 400-800 ezerre teszi a számukat. A rendezőnő
szerint az itt harcoló egymillió katona közül minden tízedik követhetett
el nemi erőszakot – ők azonban többször. Azonban mivel a moszkvai
katonai levéltárak a magyar történészek előtt zárva vannak, a téma
nehezen kutatható. Ezt Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem (CEU)
Társadalmi nemek tanszékének docense is megerősítette a Múlt-kornak,
amikor arról beszélt, hogy az ő kutatási engedélyét kétszer utasították
el Oroszországban. Pető Andrea egy 1999-es tanulmányában azt írja, hogy a
nemibeteg-gondozók és a helyi tisztiorvosok által készített jelentés
szerint 50 és 200 ezer között lehet az áldozatok száma. Skrabski
Fruzsina azonban hangsúlyozta, hogy ez csak egy erős becslés, mivel nem
mindenki erőszak miatt lett nemi beteg és nem minden megerőszakolt
fordult orvoshoz.
(Múlt-kor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése