2013. november 22., péntek

Mennek a bankok – jönnek a tankok?

Két évtizednyi lassú leépülés után valaki követ hajított az állóvízbe, és olyan dolgok indultak be Kelet-Közép-Európában, ami a látszólag mindig, mindenhol érinthetetlen pénzintézetekre is nyomást gyakorolt. Ukrajnából fejvesztve menekülnek a bankok, és az előzetes hírek szerint ugyanez vár a térség többi államára, köztük hazánkra is.
A közelmúltban az Erste Group kivonult Ukrajnából. Azt követően a Bank Austria jelentette be, hogy visszavonulót fúj, majd a hét végén a Raiffeisen vezérigazgatója is bejelentette Budapesten, hogy megkezdik a kivonulást a térségből. Ukrajnából, Szlovéniából, de Magyarországról is távozik a Raiffeisen Bank. Az még egyelőre nem lett nyilvánosságra hozva, hogy ki vásárolja fel a bank érdekeltségeit, de annyi tudható, hogy az ukrán leányvállalatra már érkeztek ajánlatok.
Hogy ki vásárolja fel a bank ukrán leányvállalatát, az pedig sejthető, mert a bank azonnal visszavonulót fújt, amint hírek érkeztek az ukrán és orosz államfők közti, médiacsend által övezett találkozóról. Miközben Brüsszelben néma döbbenet fogadta az ukrán fordulatot, úgy tűnik, az Erste és a Raiffeisen már rég birtokában volt olyan információknak, ami alapján inkább elvonulnak.
Mi csak üdvözölni tudjuk ezeket a fejleményeket. Az átrendeződés megkezdődött, akinek nyugatról itt pénze van, az jobb, ha még most kimenekíti, ameddig még lehetősége van rá – mert később nem lesz. A gazdasági együttműködések megkötése csak a kezdet. Miután a kormány betöltötte szerepét a papírok aláírogatásával, viharos politikai átmenet következik, amit a térségben a katonai erőviszonyok átrendeződése követ majd. Az új bankrendszer a vámunió és hazai vállalkozások érdekeinek lesz alárendelve, – a karvalytőke pedig államosításra kerül, hogy az ellopott, elsikkasztott vagyonokból a nép végre megkapja, amit elvettek tőle.

http://hidfonet.wordpress.com/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése