Mint
látható, ez a kényes téma minduntalan feltűnik valamilyen formában a
politikai palettát színesítendőn. Tehát újra és újra le kell,
kötelességünk lerántani a leplet erről a porosnak vélt démoni
(szürke)hályogról! Pont itt van a kutya elásva mivel a személyisége
démoni, ezért nem is porosodott be, nem is száradt be, mint padláson
kinyuvadt macskatetem, csak megcsontosodott és unos-untalan számtalan
formában próbál napjainkban is a köztudatban manifesztálódni! Aki hóna
alatt huszonegy napig egy tojást melenget, abból nem csibe, hanem lidérc
kel ki: így tartja egy ősi magyar babona. (Tamási Áron "Jégtörő Mátyás"
című regényének ez a témája.) Így nevelték ki az illuminátusok által
uralt szabadkőművesek a francia forradalom bikása után az újabb,
százszorta olyan borzalmas világpusztító erőt, a marxi kommunizmust,
hogy ezzel ledöntessék a régi rend összes maradványait, és helyet
készítsenek a maguk új világrendje számára.
Ezt
az erőt finanszírozták és nyergelték meg a Rothschildok vezetésével a
Pénz urai, akik híven követve a frankfurti bankárok 1773-ban lefektetett
elveit, készen álltak, hogy a szabadkőművesség mezébe öltözve, annak
világrendje képében saját világuralmukat valósítsák meg.
Az
illuminátusokat ugyan még 1785-ben betiltotta a bajor király, mikor
Weishaupt ingolstadti egyetemi katedrájáról is elmozdította,
Franciaországban pedig a forradalom véres hullámzásai során teljesen
hitelüket vesztették, titkos társaságok formájában mégis mindkét
országban tovább éltek, és az 1800-as évek elején ismét felszínre
bukkantak. Weishaupt maga is fejedelmi patrónusra talált a gothai herceg
udvarában, ahol udvari tanácsosi rangra emelkedett, és mikor 1830-ban
82 éves korában meghalt, a különböző neveken működő illuminátus
szervezetek már egész Európában megalapozták volt magukat.
Karl
Marx és Fiedrich Engels is ilyen illuminátus társaságok tagjai voltak,
és ott szerzett kapcsolataik révén kerültek egy kölni zsidó egyetemi
tanár, Moses Hess befolyása alá. Hess utópista szocialista eszméket
vallott, és ezeket olyan hévvel terjesztette, hogy "kommunista rabbi"
néven is emlegették. 1842-ben Marx és Engels felkeresték Hesst, és ez
teljesen megnyerte őket a világkommunizmus ügyének. Ezt követően
mindketten az Igaz Emberek Ligája fedőnév alatt működő illuminátus
társaság keretében tevékenykedtek, és ez 1847-ben megbízta őket egy
közös elveiket összefoglaló kiáltvány megszerkesztésével, melyet
Communist Manifesto (Kommunista Manifesztum) néven egy évvel később
Londonban ki is adtak. Az ebben összegezett forradalmi elvek és
elképzelések tulajdonképpen már évekkel Marx és Engels nyilvános
fellépése előtt széles körben közkézen forogtak, és a két szerző szerepe
mindössze ezek összegezése és formába öntése volt. A Kommunista
Kiáltvány 1872-es német kiadásának előszavában Marx és Engels maguk is
nyíltan megírják a kiáltvány és ezzel a modern kommunista mozgalom
megszületésének hátterét:
"A
Kommunista Liga (korábban Igaz Emberek Ligája)... mely természetesen
csak titkos szervezet lehetett... bízta meg alulírottakat (ti. Marxot és
Engelst) az 1847 novemberében Londonban megtartott nagygyűlésen, hogy
nyilvános kiadás céljából vázolja fel a párt részletes ideológiai és
gyakorlati programját. Ezek voltak a jelen Kiáltvány előzményei, melynek
kéziratát Londonba kellett küldeni, hogy néhány héttel a februári
(párizsi) forradalom előtt nyomdába kerülhessen." (Idézi Robertson, Pat
"The New World Order" c. könyvében, magyar kiadás "Az Új Világrend"
címmel, Budapest, 1993, 81. oldal. Az 1848-as magyar szabadságharcot
azonban nem lehet a szabadkőműves fogantatású forradalmak közé sorolni. A
magyarság több évtizedes függetlenségi küzdelmének voltak bizonyos
szabadkőműves vonatkozásai is a Martinovics-féle összeesküvés révén, de
nem ezek voltak a döntő erők.)
Az
illuminátus társaságok és a kommunista forradalmak közötti szoros
kapcsolatot éles-szemű keresztény megfigyelők is észrevették. Így az
angol Henry Manning bíboros 1885-ben megírta, hogy az 1864-ben létrejött
Kommunista Internacionálé nem Karl Marx műve volt, hanem "titkos
politikai társaságoké, melyek 1789-től napjainkig egyre jobban
tökéletesítik felállásukat, és... sikerült közös nevezőre jutniuk az
egymás közötti szövetség és együttműködés terén. 1848-ra elég erősek
voltak már ahhoz, hogy Európa szinte minden fővárosát megrémisszék egy
szimultán felkeléssorozat által." (Lásd Robertson, i.m. 81. oldal.)
Egy
évvel korábban XIII. Leó pápa a szabadkőművességgel foglalkozó Humanum
Genus című hosszú enciklikájában még világosabban fogalmazta meg a
szabadkőművesség és a kommunizmus közti szoros kapcsolatot:
"(Az
állami rend és a fennálló társadalmi és politikai intézmények) teljes
megváltoztatását gondosan készítik elő a kommunisták és szocialisták
számos szervezetei, sőt ez a nyíltan megvallott céljuk; a
szabadkőművesség nem csupán nem ellenzi terveiket, de a legnagyobb
pártfogással tekint rájuk, mivel azok vezérlő elvei azonosak az
övékével." (Más magasrangú katolikus személyiségek és püspöki karok
hasonló nyilatkozatait illetően lásd De Poncins, Vicomte Léon:
"Freemasonry and the Vatican", saját kiadás, 1968, 151-154. oldal.)
A
számos egybefonódó szálból 1848-ban világforradalmi méretekre lépő
kommunista mozgalom elindításához és fejlesztéséhez természetesen igen
sok és egyre több pénz kellett, melyet az 1800-as évektől fogva a
Rothschildok és a közvetlen üzleti köreikhez tartozó, ez időben szinte
kizárólag zsidó szabadkőművesekből álló bankárok szolgáltattak. Az sem
volt véletlen, hogy a kommunista és egyéb szocialista mozgalmak vezetői
és szellemi irányítói egészen a 2. világháborút követő évtizedekig
szintén túlnyomó részben zsidók voltak, akikkel a bankárok már
származásuknál és szellemi hátterüknél fogva is könnyebben meg tudták
értetni magukat, mint a nem zsidó forradalmárokkal. A mindenható Pénz
urai tehát etnikai alapon osztogatták kegyeiket, és ennek megfelelően
alakultak az egyes országok kommunista szervezetei is. Rothschild Nátán
még 1836-ban meghalt (állítólag fivérei mérgezték meg, mivel apja
végakaratát megszegve, üzleti érdekből felvette az anglikán vallást és
megkeresztelkedett), de fia, Lionel, tovább vezette a londoni bankházat,
és az apja társadalmi elképzelését folytatva, 1858-ban a City of London
(London üzleti központja) egyik képviselőjévé választtatta magát az
angol alsóházban. Az ő fia, Nathaniel pedig már baronet ranggal
választtatta meg magát ugyancsak képviselővé, majd 1885-ben, mint az
első zsidó lord, a Lordok Házának is tagja lett.
Hasonló
társadalmi és politikai sikereket ért el Rothschild Károly ugyancsak
Károly nevű fia, aki a gyermektelen Amschel halála után a frankfurti
anyaház feje lett, és összeköttetései révén a porosz Herrenhaus
(felsőház) életfogytiglani tagságát is elnyerte. Más frankfurti zsidó
bankárcsaládok még ennél is magasabb körökbe törtek be: Theobald von
Bethmann-Hollweg, Moritz Bethmann frankfurti pénzember és az egyik
Rothschild-lány fia, a századfordulón a német birodalom befolyásos
politikusa, majd Bülow után kancellárja lett, és mint ilyen, jelentős
szerepe volt az 1. világháború kirobbantásában. Az ugyancsak frankfurti
bankárfiú, Ernst Cassel pedig Angliába emigrált, és lovagi rangot nyerve
, a későbbi VII. Eduárd angol királynak már wales-i herceg korában
személyes bankárja és bizalmas pénzügyi tanácsadója lett, leányát pedig
sikeresen összeházasította a királyi család egyik rokonával, Lord
Maountbattennel, Fülöp edingburghi herceg, II. Erzsébet királynő
férjének nagybátyjával. A felnövekvő kommunista lidérc szabadkőműves
istápolóinak tehát Európa legmagasabb uralkodó köreiben is voltak fontos
hadállásai, olyan hercegek, sőt királyok személyében, akik nem is
sejtették, hogy maguk és egész házuk kiirtására felesküdt kígyókat
melengetnek keblükön. Mikor erre rádöbbentek, akkor már a legtöbbjük
számára késő volt. Miközben a kommunista mozgalom erősödését és
terjedését nagy gonddal ápolgatták és egyre növekvő ráfordításokkal
támogatták, a szabadkőműves bankárok Európa hagyományos alappilléreit,
az egyházakat - elsősorban a rómait -, és a monarchiákat is szorosan
aláaknázták a francia forradalom liberális eszméinek terjesztésével.
Nagy erővel hirdették a "korszelem" megvalósításának szükségességét,
minek érdekében kezükbe kaparintották a legfontosabb hírközlő szerveket,
az angol Reuters, a francia Havas és a német Wolf hírügynökségeket és a
napisajtó nagy részét (lásd például hazánkban az Est-lapokat és
általában az egész ún. körúti sajtót). Ezek után elvégezték a nagy
tömegek megtévesztéséhez szükséges agymosást. Európa parlamentjeibe
beépített képviselőiken keresztül ők süllyesztették le az emberiség
legősibb és egyik legszentebb intézményét, a házasságot, polgári jogi és
egyre könnyebben felbontható szerződéssé, a családi viszonyokat
tartásdíjfizetési kötelezettségekké, az egyházakat privát társadalmi
szervezetekké, az uralkodókat hatalom nélküli bábokká, az iskolákat és
egyetemeket erkölcsi alapjaiktól megfosztott, szakbarbárgyártó üzemekké,
a politikai intézményeket erőszakszervezetek tülekedő helyévé. Az
egykor keresztény Európa, a Respublica Christiana, így vált tömegemberek
tenyészistállójává, mely már a 19. század végén technikai civilizációba
fulladt, pusztulásra ítélt emberi és szellemi romhalmaz súlyos jeleit
mutatta. Erre az alapjaiban megrendített európai társadalomra
szabadították rá a bankárok századunk első éveiben a bolsevista
világforradalmat, miközben továbbra is fondorlatosan halmozták a
kommunisták ősellenségének vélt tőkét, és terjesztették annak általuk
irányított csápjait az egész földkerekségen. Így történt ez Európának az
ipari forradalom által későn elért, de annál rohamosabban növekvő ifjú
gazdasági óriásában, a cári Oroszországban is, melyet a bankárok már
jóelőre kiszemeltek eszközül a régi, évezredes világrend elsöpréséhez,
hogy helyében az új világrendet megteremthessék. Ezt a Nagy Péter és
Nagy Katalin felvilágosult abszolutizmusa és nyugati stílű reformjai
után ismét keleti stílű és kevésbé felvilágosult abszolutizmusba
roskadt, hatalmas birodalmat akkor kezdte megérinteni a francia
forradalom utószele, amikor Napoleon bukása után Párizs 1814-ben orosz
csapatok megszállása alá került, és az ezeket vezénylő fiatal
arisztokrata tisztek a liberális eszméket megismerték és magukévá
tették. Hazájukba diadalittasan visszatérve, ezek a liberális
reformokban gondolkodó fiatal arisztokraták alapítottak két titkos orosz
szabadkőműves páholyt, melyek tagjai rangjánál és közéleti pozícióinál
fogva, döntő befolyással voltak az orosz reformmozgalomra. Ezek a
szabadkőműves páholyok - melyek természetes szoros kapcsolatokat
tartottak fent a nyugat-európai páholyokkal - istápolták és
részesítették jelentős anyagi támogatásban a föld alatt szervezkedő
reformereket, akik egyre radikálisabb elképzelésekkel léptek fel. A
kezdetben népi, jobbágyfelszabadító célzattal tevékenykedő narodnyikokat
idővel kiszorították a szocialisták, akik már a 19. század derekán
kezdtek megismerkedni Marx és Engels műveivel, és rohamosan növekvő
számú nagyipari munkásság forradalmi erővé való szervezésére törekedtek.
A cári kormányzat rendőri szervei sokáig nem szenteltek különösebb
figyelmet ezeknek a mozgolódásoknak. 1872-ben teljesen legálisan
jelenhetett meg Oroszországban "A tőke" első kötetének orosz fordítása,
amely az egész világon az első fordítása volt Marx e legfontosabb
művének. Ezt követően az akkor még zsenge orosz munkásmozgalom egyre
inkább a birodalom számos vidékén elburjánzó marxista körök irányítása
alá került, melyek vezetői és fő ideológusai többnyire zsidók voltak.
Ezek nyergelték meg a sorsuk jobbítására éhező alsóbb orosz néposztályok
elégedetlenségét, és azt szólamaikkal és hamis ígéreteikkel uraik és a
fennálló politikai és társadalmi rendszer elleni lobogó gyűlöletté
táplálva hajszolták őket az egész cári birodalomra kiterjedő forradalom
felé. 1883-1884 telén Szentpétervárott létrejött az immár kifejezetten
marxista elvekkel fellépő Orosz Szociáldemokrata Párt, mely később a
Kommunista Párt nevet vette fel. Ebben kezdte el politikai pályáját egy
fiatal félzsidó forradalmár, Vlagyimir Iljics Uljanov, aki az általa
felvett Lenin vezetéknéven minden idők legvérengzőbb
rabszolgabirodalmának megalapítójává vált.
Lenin
már 1887-ben, 17 éves ifjúként elkezdte forradalmi tevékenységét a
kazáni diákok megmozdulásában való részvételével, amiért a cári
hatóságok letartóztatták és Szibériába száműzték. Onnan kiszabadulva,
még nagyobb hévvel vetette magát a cári rendszer elleni küzdelembe, és
ennek során a marxista elmélet is jelentősen átdolgozta. Ismételt
száműzetés és börtönbüntetések után, Lenin kénytelen volt emigrációba
vonulni, és onnan terjesztette szélsőséges nézeteit. Végül az 1904
elején kitört japán-orosz háború lehetőséget nyújtott számára, hogy
eszméit a gyakorlatban is megvalósítsa. A japánok támadása, melyet
jelentős mértékben az akkor már az Egyesült Államokban lábukat megvetett
Rothschild-szövetségesek - a később részletesebben említendő John
Pierpont Morgan, Jacob Schiff és mások - finanszíroztak,
felkészületlenül érte az orosz haderőket, és ezek mind a szárazföldön,
mind a tengeren súlyos vereségeket szenvedtek. A cári Oroszország
kelet-ázsiai uralma megingott, és az egész birodalomban kiéleződtek a
politikai és társadalmi ellentétek. A légkör alkalmasnak mutatkozott a
szocialisták szemében, hogy 1905 januárjában általános forradalmat
kezdeményezzenek. Hosszan tartóés egyre nagyobb méretű sztrájkok és
tüntetések után a haditengerészetben és a hadseregben is zendülések
ütötték fel a fejüket, melyek 1905 decemberében széleskörű fegyveres
felkelésbe torkollottak. Az anyagi hátteret mindehhez szabadkőműves
vonzatú szervezetek és pénzemberek biztosították, többek közt az angol
Fabian Society és Joseph Fels amerikai szappanmágnás. Több mint
valószínű, hogy ezek csak frontemberek voltak a Rothschild érdekeltségek
számára.
Lenin
csupán 1905 novemberében tért vissza illegálisan Oroszországba, hogy a
forradalom végső aktusát irányítsa. A cári kormányzat azonban addigra
már kifogta a szelet a forradalom vitorláiból. 1905 augusztusában a cár
kiáltványt bocsátott ki demokratikus reformok bevezetéséről az Állami
Duma (parlament) létrehozásáról, a hónap végén pedig az orosz-japán
békeszerződést is aláírták. Az év decemberében a fegyveres felkelést
mindenütt véresen leverték. Lenin ismét emigrációba kényszerült számos
fegyvertársával és a párton belüli nagy ellenlábasával, az ugyancsak
zsidó származású Leon Trockijjal együtt, mások pedig ezrével börtönbe
vagy Szibériába kerültek. A bankárok első nagy kísérlete egy világuralmi
bázis kiépítésére csúfosan megbukott, bolsevista segédcsapataik pedig
talonba kerültek. Az Újvilágban azonban ezekkel az eseményekkel
egyidejűleg már javában folytak a bankárok előkészületei végső döfésre
szánt hatalmi fegyverük, az amerikai dollár kézre kerítésére.
Endrey Antal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése