2013. december 21., szombat

Ez már több mint vészhelyzet

Reménytelen és kilátástalan – nagyjából így summázható a magyar kórházak pénzügyi helyzete. Hiába bármilyen adósságrendezés, a finanszírozásukban kódoltan ott található a válság. Havonta termelik a milliárdos mínuszokat.
Összesen 31 milliárd forintnyi gyorssegélyt kaptak a kórházak az elmúlt hetekben. Adósságuk arányában szépen elosztották a „tűzoltó” pénzeket, ehhez pedig kaptak egy kis extraellenőrzést is. Ez az ára ugyanis a segítségnek – amely, úgy tűnik, túl hosszú távú kiutat nem jelent, hiszen a kórházak finanszírozásának eddigi gyakorlata semmit nem módosult.
Az intézmények így viszont tovább termelik – az alsó hangon is havi 4-5 milliárd forintos – veszteségeket, így akár már év végére újra feltornázhatják az adósságukat 40-50 milliárdra. Ezzel pedig 10-20 milliárd forinttal „nehezebb” helyzettel nyitják az új évet, mint az ideit. A probléma lényege az, hogy a gyorssegélyekkel nem változik meg a helyzet: ötödik éve már, hogy egyetlen fillérrel sem nő a finanszírozásuk, amely nem követi a gazdasági körülményeket, változásokat. Így például az inflációt vagy mondjuk a minimálbér-emelés változásait sem veszi figyelembe a rendszer, csak ez utóbbi fedezetének hiánya 4,5-5 milliárd forintnyi többletköltséggel, vagyis kiadással sújtja a kórházakat. Úgy tűnik tehát, valós adósságrendezési terv továbbra sem készül, megoldást nem kapnak az intézmények.
S bár a kórházakat folyamatos csődhelyzet fenyegeti, tényleges csődbe nem juthatnak. Részleges krízis, persze, rendre előfordul: nem egy helyen és nemegyszer osztályok zárnak be vagy függesztik fel időlegesen a munkájukat a pénz, illetve a szükséges létszámhiány miatt. Ezzel a módszerrel akár egyes, nem kívánt kórházak kivéreztetése is megtörténhet, azoké, amelyek bezárását – politikai akarat híján – senki nem akarja vállalni.
Mindemellett valós végállapotot hozhat már a gyógyszer-, illetve orvosi eszközök beszállítóinak eladósodása. A döntően magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások ugyanis – amelyeknek súlyos milliárdokkal adósak az intézmények – rendre a fizetési sor végére kerülnek. Ezek a társaságok hosszú távon nem képesek ellensúlyozni ekkora kintlévőséget. Ha bedőlnek, az ellátás valóban végveszélybe kerül.
Szinte mindegyik haldokik
A legsúlyosabb helyzetben lévő kórházak között van a négy nagy orvosi egyetem, a Honvéd Kórház, valamint a debreceni, a nyíregyházi, a váci, a szolnoki, a zalaegerszegi, a szekszárdi, a győri, a salgótarjáni, a szombathelyi, a Veszprém megyei és a Péterfy Sándor utcai kórház is.

(Szabad Föld)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése