Stresszország polgárai: lesújtó kép a magyar lakosságról
Már
megint kaptunk egy papírt a pesszimizmusunkról. Pont annyira vagyunk
boldogtalanok, mint a nálunk jóval szegényebb, természeti csapásoktól
sújtott országok – ezt mutatja a nemzetközi felmérés. A magyar pedig
azt, még csak szegénynek sem kell lenni ahhoz, hogy belebetegedjünk a
jövedelmi helyzetünkbe.
Mibe betegszünk bele?
A
Hungarostudy elnevezésű vizsgálatok 1988 óta adnak számot a magyar
népesség egészségi állapotának alakulásáról. A kétezer fő
megkérdezésével idén tavasszal készült kutatást a héten mutatták be. A
tanulmányok egy része a teljes felnőtt lakosság jellemzőit vizsgálja,
másik része a fiatal felnőttek helyzetét és a családdal,
gyermekvállalással kapcsolatos véleményét tükrözi. A magyarok egészségi
állapotát Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi
Intézetének néhai alapítója és Skrabski Árpád szociológus kezdte el
feltérképezni mintegy két évtizede: az idei adatok megerősítik, hogy a
státuszváltás, vagyis az egyik jövedelmi- társadalmi csoportból való
kikerülés nagyobb nehézséget okoz, mintha eleve rosszabb körülmények
közt él valaki. Ugrásszerűen nőtt a munkahelyi stresszről panaszkodók
száma, ettől pedig most már az iskolai végzettségünk sem véd meg. Vagyis
ugyanúgy küzd ma már a munkaerőpiacon elvileg kelendő diplomás a
létbizonytalansággal, az elismerés hiányával és az állandó
teljesítménykényszerrel, mint az alacsonyabb végzettségű munkavállaló. A
depresszió pedig továbbra is stabilan tartja magát: a mostani jelentés
szerint a lakosság 16,7 százaléka kezelésre szorulna (a Magyar
Pszichiátriai Társaság korábbi vizsgálatai szerint Magyarországon a
lakosság egyharmada érintett a depresszió valamilyen formájával).
Egyértelműen
kirajzolódik, hogy a munka az egyik legfontosabb szempont az életünket
befolyásoló döntéseinkben, értékrendünkben pedig a külső megjelenés és a
pénzügyi siker, az előbbre jutás fontossága növekedett. Meghatározó a
fogyasztói szemlélet, ez pedig minden nagy lelki terhet és állandó
frusztrációt okoz: közérzetünk lényegesen rosszabb, mint az anyagi
szempontból indokolt lenne.
Mindinkább
látszik, hogy a munka is megbetegít. „A magyar munkavállaló
kiszolgáltatottsága, bizonytalan helyzete ma minden társadalmi és
jövedelmi csoportban érezhető” – mondja Székely András, a vizsgálat és a
tanulmány egyik készítője. Korábban az iskolai végzettség komoly
védelmi faktort jelentett, ma már ez nem igaz. A munkahelyi stressz
egyre általánosabb, aminek összetevői a frusztráció, hogy
erőfeszítéseinket mennyire értékelik, illetve a kiszolgáltatottság, hogy
tudjuk, bizonyos életkor felett már nem kapunk új munkát. „Minden és
mindenki azt sugallja, arra késztet, hogy fogyasszunk. Tegyük ezt minél
többet és minél drágábban. Nyugat-európai szintű termékskálát kínálnak,
miközben a jövedelmi viszonyaink messze vannak az ottaniaktól. Olyan
életmintákat, követendő példákat mutatnak, amik elérhetetlenek a
számunkra” – sorolja Székely András, hozzátéve, az általánosan nehéz
helyzetnek is van egyfajta előnye is: könnyebben éljük meg, dolgozzuk
fel a státuszvesztést, elbocsátást, romló anyagi helyzetet, ha az nem
csak velünk történik.
Miben hiszünk?
Váratlan
megállapítása a friss kutatásnak, hogy mind kevesebben vallják magukat
vallásosnak. Míg a legutóbb, 2006-ban készült vizsgálatban még a
megkérdezettek negyede vallotta magát ateistának, ma már harmaduk
nyilatkozott így. Ez is csak alátámasztja a KSH népszámlálási
eredményeit, amely szerint folyamatosan veszítik el bizalmukat az
emberek a „klasszikus” egyházi intézményekkel szemben, miközben mind
többen fordulnak saját maguk „barkácsolt” hitvilág felé. A katolikus
egyházhoz tartozóként nyilatkozók száma közel 1,7 millióval, a
reformátusoké 470 ezerrel, az evangélikusoké 90 ezerrel apadt. A
csökkenés mértéke mindhárom felekezet esetében 30 százalék körül mozog.
Vallásszociológusok vizsgálatai többé-kevésbé hasonló, ugyanakkor jóval
árnyaltabb képet mutatnak. Kamarás István, akadémiai doktor szerint
egyértelműen érzékelhető: a társadalom individualizálódik, mind nagyobb
hangsúlyt kap a személyes szabadság, miközben csökken a bizalom
általában az intézményi rendszerekkel, így az egyházakkal szemben is.
Közben egyre többen vallanak arról, hogy ugyan hívők, de nem vallásosak:
hisznek a maguk módján.
„Az
elmúlt 50 év tendenciáit nézve látható, hogy a hetvenes évek közepén
megállt hazánkban az „elvallástalanodási” folyamat, először a
legmagasabb végzettségűek körében. De nem feltétlenül a vallásosság,
hanem a klasszikus egyházi keretek közötti hitgyakorlás veszített és
veszít népszerűségéből” – mondja a vallásszociológus. A népszámlálás
legfőbb tanulsága az volt, hogy az egyházak valamit rosszul csinálnak:
úgy csökken a vallásosok száma, hogy közben az utóbbi 10-15 évben
kétszeresére nőtt az istenben, túlvilágban, vagy valamilyen
transzcendens dologban hívők aránya, vagyis azoké, akik nem a klasszikus
értelemben vett vallásgyakorlók.
Ennek
viszont közvetlen lelki következményei vannak. A pszichológus szerint
is a mélyen vallásos népeket segíti a hitrendszerük abban, hogy
pozitívabb keretbe helyezzék a velük történteket. Vidámabbak lennének a
mindennapjaink, ha bosszúság helyett azt keresnénk, mit tanulhatunk az
egyes szituációkból. A magatartástudomány intézet kutatói szerint a
kérdést és az összefüggést óvatosan kell kezelni, az azonban tény: a
vallás értékrendet ad, a közösséghez tartozás pedig védelmet jelent.
„Általában azok, akik rendszeresen gyakorolják is a vallásukat,
templomba járnak, jobb fizikai és mentális állapotban vannak. Ez azonban
leginkább a közösséghez tartozással, a közösségi beállítottsággal függ
össze. Vagyis, hogy nem vagyunk egyedül, s emellé stabil értékrendet is
kapunk, ami szintén kapaszkodót jelent” – mondja Székely András, aki
szerint ilyen szempontból azok számítanak a legkockázatosabb csoportnak,
akik a „maguk módján” vallásosak. Náluk még az ateisták is jobb
helyzetben vannak a lelki egészség szempontjából: egy bizonyos értékrend
határozott elutasítása önmagában is egy stabil értékrendet jelent.
Miben bízunk?
Ezek
a megállapítások csak alátámasztják azt a friss Gallup-vizsgálatot,
amely lesújtó képet fest a magyar lakosságról. A 2012-es felmérésben a
világ 143 országában azt vizsgálták, hogy a lakosság hány százaléka érzi
magát boldogtalannak. A listát harmadik éve Bulgária vezeti, ott a
lakosság közel 40 százaléka vallotta boldogtalannak magát. A
Magyarországon élők 32 százaléka érzi rosszul magát, épp annyian, mint a
2010-ben 170 ezer halálos áldozattal járó földrengés sújtotta Haitin.
Pedig a nyolc legboldogtalanabb ország közül mi vagyunk a
leggazdagabbak, nálunk a legmagasabb az egy főre jutó GDP.
A
Gallup azokat sorolta a „pesszimista” kategóriába, akik egy 10-es
skálán 4-re, vagy annál kevesebbre értékelték a saját életükkel való
elégedettségüket és a következő öt évre vonatkozó életkilátásaikat. A
felmérés tehát nem a múltra vonatkozott, hanem a jelenre és a jövőre.
Sokkal gazdagabbak vagyunk, mint Madagaszkár, természeti katasztrófáink
gyakorisága és mértéke meg sem közelítik Haitiét, és olyan
népirtásemlékkel sem kell szembenéznünk, mint Kambodzsa lakosainak. A
kutatás készítői a magatartás-tudományi elemzések mellett ezért arra a
következtetésre jutottak: kulturális, vallási, történelmi és
egészségügyi okai is lehetnek annak, hogy hazánk a negyedik helyen
végzett a 143 ország pesszimizmusát vizsgáló felmérésben.
A
jövőt a fiatalok is meglehetősen pesszimistán látják. Bizonytalanok,
nem igazán tudják, mihez kezdjenek az életükkel: nehezen határozzák el
magukat a házasságra, a gyerekvállalásra, de még egy párkapcsolatra is.
Kimutathatóan nem csak a házasok (10 százalék), hanem a kapcsolatban
élők aránya is csökkent, viszont többen lettek (a korosztály 10
százalékára) azok a fiatalok, akik soha nem akarnak gyereket. A Magyar
Ifjúság című tanulmánykötet elemzései szerint a bizonytalanságot
magyarázza, hogy a gazdasági válságnak nagyon is a tudatában vannak a
felnövekvő generációk, annak végét azonban egyelőre nem látják (utoljára
1994-ben látták a magyar fiatalok ennyire sötétnek a gazdasági
helyzetet). A céltalanság érzése erősödött 2008-hoz képest: 58
százalékuk szerint a gazdaság teljesítménye még romlani fog, alig 7
százalék az optimista fiatalok aránya. Nem csoda tehát, hogy rendkívül
alacsony a társadalmi intézményekbe vetett bizalmuk is. Nemcsak a
kormányban, az Országgyűlésben és a bankokban nem bíznak, hanem –
újdonságként – a köztársasági elnökben és az Alkotmánybíróságban sem,
pedig ez utóbbi a legnépszerűbb intézmények között volt a rendszerváltás
óta.
„A
lelki helyzetünkön nem igen segít, hogy folyamatosan halljuk, látjuk,
olvassuk mindenütt, hogy mennyire rossz és csak rosszabb lesz, ez már
önmagában rendkívül nyomasztó” – mondja minderre a kutató. Tényleg
nyomasztó, amiként a tények is azok.
(Vasárnapi Hírek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése