2014. május 6., kedd

Tavaszi Vihar az orosz határ mentén

Megkezdődött a NATO Tavaszi Vihar hadművelete Észtországban, emiatt további 6000 fős nyugati haderő érkezett a balti államokba. A hadgyakorlaton első alkalommal részt vesz egy francia kibervédelmi alakulat is. Észtországban a NATO gyakorlaton Lettországból érkező alakulatok is részt vesznek, de a csapatok nagy része amerikai, amit Észtország Védelmi Minisztériuma is megerősített. Lengyelország három Szu-22-es vadászgépet és egy SA-8 rakétavédelmi divíziót küld a hadgyakorlatra, ami egy Tallin melletti létesítmény védelmével lesz megbízva. Az idei Tavaszi Viharban a belga légvédelem is képviselteti magát.
A Tavaszi Vihar egy Észtország EU-csatlakozása óta évente megrendezett hadgyakorlat, amit mindeddig jóval kisebb számú állománnyal hajtottak végre. A gyakorlat az ukrán elnökválasztás kihirdetett időpontja előtt két nappal, május 23-án ér véget.
Tavaszi Vihar, utána ukrán rendőri egyenruha és Kijevben tömegoszlatási feladatok ellátása
A párhuzam nem véletlen: Észtország területén 15-ből 5 megyében is jelen lesznek a gyakorlaton részt vevő NATO csapatok, főként az orosz határ mentén. Vagyis a Tavaszi Vihar művelet ürügy arra, hogy az Egyesült Államok rakétavédelmet és újabb többezer katonát tartson készenlétben Moszkvához közel.
A NATO április 29 óta felgyorsította az orosz határ mentére történő átcsoportosításokat. Alig egy hete 150 amerikai deszantos érkezett az Amari légibázisra. A NATO sorban tucatnyi hadgyakorlatot hirdetett meg Kelet-Európában és mint mindig, az amerikai csapatok a hadgyakorlat végeztével is az országban maradnak. Észtországban hivatalosan 2014 végéig marad az amerikai haderő, amit várhatóan meghosszabbítanak majd. Az ukrán helyzetre hivatkozva a brit és francia légierő is újabb vadászgépeket küldött Litvániába és Lengyelországba. Május 2-án pedig a NATO flotta újabb hajókat küldött Litvániába, hogy "ügyeljék a térség biztonságát".
A NATO kelet-európai haderő-összpontosítása nem csak háborús provokáció, hanem nyílt háborús készülődés Oroszország ellen. A NATO vezetése mostanra hivatalosan is ellenségnek nyilvánította Oroszországot.

http://www.hidfo.net/2014/05/06/tavaszi-vihar-az-orosz-hatar-menten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése