„A segítség többet árt, mint használ”

Afrikán csak a segélyek leállítása és a reformdiktatúra segíthet

Afrika az elmúlt évtizedek során dollármilliárdnyi segélyeket kapott, a nyomort mégsem sikerült enyhíteni. Dambisa Moyo szerint csak azzal lehetne végérvényesen elejét venni az afrikai szegénységnek, ha a Nyugat véget vetne a gazdasági fejlődés kialakulását gátló segélyek folyósításának. A zambiai származású közgazdász márciusban megjelent könyvéről Matthew Rees közöl részletes recenziót a The Wall Street Journalben.

„A modern kor egyik legnagyobb rejtélye, hogy miért él Afrikában ma is több mint 300 millió ember nyomorban. Hiszen a Világbank, a külföldi kormányok és segélyszervezet az elmúlt évtizedekben jelentős erőfeszítéseket tettek a térség felemelésére. A kontinens néhány országában az elmúlt évek során jelentős gazdasági növekedés kezdődött, de Afrika egészének egy főre jutó jövedelme a hatvanas évek óta alig emelkedett. Akkoriban Afrika és Kelet-Ázsia nemzeti összterméke hasonló szinten volt, 2005-ben viszont a kelet-ázsiai GDP ötszöröse az afrikai átlagnak. Az elmúlt 50 évben Afrikának juttatott több mint 1000 milliárd dollár segéllyel szinte semmit sem sikerült elérni" - írja Rees Dambisa Moyo zambiai származású közgazdász a Halott segély, avagy miért nem működik a segélyezés, és mi szolgálná Afrika fejlődését című március közepén megjelent könyvéről készített esszének is beillő recenziójában.

Moyo elismeri, hogy a nemzetközi segélyekre nagy szükség van - de csak speciális esetekben, katasztrófa idején. A természeti katasztrófák után, a humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében, és az újjáépítés felgyorsításához elengedhetetlen a külföldi támogatás. A hosszú távú növekedést azonban nem lehet segélyekre alapozni. A második világháború után az Európának nyújtott Marshall-segély azért lehetett sikeres, mert szigorúan csak az újjáépítéssel kapcsolatos kiadásokra költhették, és az Egyesült Államok világossá tette, hogy egyszeri programról van szó, amely az öt éves periódus után nem hosszabbítható meg.

Sőt, a támogatások megnehezítik a gazdaság talpra állását és a nyomor okainak felszámolását - véli a zambiai származású közgazdász. A segélyek segítenek a korrupt rezsimek hatalmon tartásában. Az afrikai diktatúrák vezetői nem érdekeltek a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtésben: minél nagyobb a nyomor, annál több segélyt lehet kérni a fejlett országoktól, és ráadásul annál könnyebb elnyomni az ellenzéki kritikákat. „Semmi sem ösztönöz a hosszú távú gazdasági tervezésre, a növekedés alapjainak megteremtésére, ha elég hátradőlni, és a csekket a várni." Nem véletlen, hogy a legtöbb segélyt kapó afrikai országokban volt az elmúlt három évtized során a legkisebb a gazdasági növekedés - pontosabban negatív növekedés, hiszen a leginkább támogatott államok GDP-je évi átlagban 0,2 százalékot zsugorodott harminc év alatt.

Rees szerint nem kétséges, hogy Moyo könyve fel fogja bosszantani a Világbank és az amerikai kormány segélyezésért felelős hivatalnokait és az afrikai nyomort szívükön viselő jótét lelkeket. Pedig a zambiai származású közgazdász nincs egyedül renegát véleményével: egyebek között Paul Kagame ruandai és Abdoulaye Wade szenegáli elnök is hasonló álláspontra helyezkedett. A Moyo által csak „segély-biznisznek" nevezett üzletágban azonban félmillió ember dolgozik, akiknek a megélhetése függ a szegény országoknak nyújtott támogatásoktól. Arról nem is beszélve, hogy amióta rocksztárok is felkarolták az afrikai nyomor ügyét, a segélyezés ellenzése politikailag inkorrektté vált.

Mi lenne hát a megoldás Afrika problémáira? Moyo szerint elsősorban a szabad kereskedelem és a hitelezés terén kellene kezdeni a nyomor felszámolását: ha sikerülne a vállalkozási kedvet élénkíteni, akkor elindulhatna a növekedés. A nyomor felszámolásához mindenekelőtt piaci viszonyokat kellene teremteni, amire Moyo leginkább a felvilágosult reformdiktátorokat tartja alkalmasnak. Ha egy jó szándékú egyeduralkodónak sikerülne keresztülvinnie a reformokat, akkor a szabad piac kialakulása után a demokratikus intézmények is meggyökeresedhetnének - véli a neoliberális közgazdász.

Vajon mindez tehát azt jelenti, hogy ha Nyugat bejelentené, hogy öt év múlva véget vet Afrika segélyezésének, akkor a kontinens végre fejlődésnek indulna? - teszi fel a kérdést Rees. Moyo hosszasan méltatja Botswanát és Dél-Afrikát, a segélyfüggőséget idejekorán felszámoló, és a gazdasági növekedés pályájára álló országokat, amiből az következik, hogy a zambiai származású közgazdász igennel felelne a provokatív kérdésre.

http://online.wsj.com/article/SB123725502933150589.html

Washington kész a NATO nélkül is dönteni Afganisztánban

Súlyos kérdéseket várnak az áprilisi NATO-csúcsra

A NATO alapításának hatvanadik évfordulója alkalmából a jövő hónapban esedékes csúcstalálkozó elvben ünneplésre szolgál, de Barack Obama amerikai elnöknek a szövetség jövőjével kapcsolatos nagyon kényelmetlen kérdésekkel kell szembenéznie - írta Judy Dempsey elemző az International Herald Tribune hasábjain.

Elvben van mire büszkének lenni. Az Egyesült Államok által 1949-ben létrehozott szövetség, amelynek célja az volt, hogy megvédelmezze Nyugat-Európát a Szovjetunió katonai erejével szemben, megérte hatvanadik születésnapját. Ez nem kis eredmény egy transzatlanti szervezet számára, hiszen különösen 1991 óta, amikor véget ért a hidegháború, szükségességét ismételten kétségbe vonták.

Az Obama-kormányzat azzal fenyeget, hogy megkerüli a NATO-t Afganisztánban, a szövetség legfontosabb katonai műveletének színhelyén. A különösen az ország déli részén romló katonai és politikai helyzetben Obama úgy döntött, hogy további 17 ezer amerikai katonát küld Afganisztánba. Ha az európaiak nem tesznek hasonló vállalást - és nincs jele, hogy tennének - az Egyesült Államok szép csendben ki fogja szorítani a NATO-t az ottani döntéshozatalból.

Erre a terep már alkalmas. A NATO-vezette Nemzetközi Biztonsági Erő, az ISAF, valamint az OEF (Operation Enduring Freedom) nevű speciális, a lázadók elleni küzdelemre kiképzett egység élén egyaránt amerikai tábornok áll. A NATO szerint két különálló szervezetről van szó. A valóságban az Egyesült Államok vezeti mindkettőt és bármikor kiszoríthatja az európaiakat.

Marcel de Haas, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó, Clingendaelben működő holland intézet biztonsági szakértője szerint nem is lehet elvárni másféle amerikai magatartást. „A NATO megosztott a védelmi kiadások, Oroszország, a további bővítés és az afganisztáni csapaterősítés tekintetében. Obama azzal szembesül, hogy szinte egyetlen európai ország sem kész arra, hogy bármi többet nyújtson az eddiginél Afganisztánban."

Nem ez lenne az első eset, hogy az Egyesült Államok elfordul az általa alapított szövetségtől. Szerbia 1999 évi NATO-bombázása például szörnyű csalódás volt. Az Egyesült Államok - és akkori elnöke, Bill Clinton - számára kiábrándulást okoztak a NATO „bizottságban meghozott döntései" és az, hogy Európa nem rendelkezett az alapvető felszereléssel sem olyan területeken, mint a logisztika és a kommunikáció.

A Bush-kormányzat hasonlóan reagált. A 2001. szeptember 11-i terrorista támadások után a NATO, történetében először, alapokmányának V. cikkelyét idézte, amely kötelezi a tagállamokat a segítségnyújtásra, ha valamelyik tagállamot agresszió éri. Az Egyesült Államok azonban hűvösen elutasította az ajánlatot. A NATO helyzete tovább romlott, amikor Washington, érzékeltetve az Irak megtámadására irányuló amerikai tervek által kiváltott NATO-nézeteltérésekkel kapcsolatos sértődöttségét, az invázió támogatására „az erre önként kész országok koalícióit" hozta létre.

Amikor a NATO 2003-ban átvette Afganisztánban a soknemzetiségű ISAF erők parancsnoki posztját, minden áron be akarta bizonyítani az Egyesült Államoknak, hogy tudja kezelni az új kihívásokat, sőt még „működési területén" kívül, hagyományos európai támaszpontjától távol is képes fellépni. A gond az, hogy miközben a NATO és az Egyesült Államok már 61 900 katonával van jelen Afganisztánban, az európai csapatok még olyan alapvető eszközöknek sincsenek a birtokukban, mint a helikopterek, tábori kórházak, F-16-os vadászgépek és olyan szállító repülőgépek, amelyek tankokat és csapatokat képesek mozgatni az országon belül.

Németországot, amelynek 3600 katonája van a terepen, „nemzeti záradékok" korlátozzák, akárcsak más országokat: katonáik bizonyos órákban nem járőrözhetnek, nem merészkedhetnek túl bizonyos határokon és nem küldhetik őket Délre. Az Egyesült Államok lemondott arról, hogy német csapatok segítségét kérje Dél-Afganisztánban. Németországban ez választási év.

Washington néhány olyan hű szövetségese viselte a harc fő terhét Délen, mint Ausztrália, Nagy-Britannia, Kanada, Dánia, Hollandia és Lengyelország. A „Déli Csoport" nemrég Edinburgh városában vitatta meg az Egyesült Államokkal a követendő stratégiát - több más NATO-tagállam bánatára, amelyek szintén igényt tartottak volna a meghívásra.

Stephen Flanagan, a washingtoni stratégiai és nemzetközi tanulmányi központ (CSIS) rangidős alelnöke szerint „az amerikai kormányzat az atlanti szövetség vonakodó támogatása miatt a NATO helyett egyre inkább a részvételre kész országok koalícióira helyezi a hangsúlyt".  

Ha az európaiak nem hajlandók a részvételre, annak meglesz az ára. Ha a NATO marginalizálódik, elvesztik befolyásukat. Azonban éppen a befolyás biztosítása volt fontos az európaiak számára az 1990-es Balkán-háborúk vége óta. Aztán amiatt panaszkodtak, hogy nekik kell „a tányérokat mosogatni" az amerikai vezetésű katonai akciók nyomán - amin az értendő, hogy nem volt beleszólásuk a háborús döntésekbe, de aztán elvárták tőlük, hogy ők fizessenek az újjáépítésért.

Nagy-Britannia és Franciaország abbeli törekvésétől ösztönözve, hogy megszüntessék ezt az egyensúlyhiányt, Európa saját védelmi képességeket és struktúrákat igyekezett kiépíteni. Csakhogy az európai országok többsége, köztük Németország, Olaszország és Spanyolország, sohasem volt hajlandó a puha erőt - diplomácia, békefenntartó missziók, fejlesztési segély - valódi kemény erővel párosítani, ami haderőt és több védelmi kiadást is jelent. A puha erő alkalmazása is gyakran nyomorúságos volt: az afgán rendőrség német kiképzése kudarcnak bizonyult, de nem ment sokra az olaszok próbálkozása sem az erős afgán igazságszolgáltatás megteremtésére.

Hosszabb távon a NATO peremre szorítása veszélyeztetné azt a biztonsági ernyőt is, amelyet az Egyesült Államok 1949 óta biztosított Európának. „A NATO már leértékelődött" - mondta Jan Techau, a német külkapcsolati tanács biztonsági szakértője. „Egy olyan időpontban, amikor új gondolatokkal kellene előállnunk Oroszország és Afganisztán kezelése, a NATO kiszélesítése és a szövetség új doktrínája tekintetében, az európaiak befelé tekintenek."

Judy Dempsey mindebből azt a következtetést vonja le, hogy a NATO-nak nem sok ünnepelni valója lesz áprilisi csúcsértekezletén. 

http://www.iht.com/articles/2009/03/18/europe/letter.php

Kadarkúti Hétfői üzenetek -21- A Szűzanya a 4.-5.-6. stációról

A Szűzanya a 4.,5.,6. stációról

Szűzanya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok, égi Édesanyátok, Éva hangján szólok hozzátok. Ma Jézus keresztútjának a 4., 5. és 6. stációjáról tanítalak benneteket.

4. stáció: Jézus Szent Anyjával találkozik, 5: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni, 6.: Veronika kendőt nyújt Jézusnak. Ez az a három mozzanat a Keresztúton, melyben Szent Fiam némi enyhülést, vigasztalást kap, de ezekbe a vigasztalásokba fájdalom is vegyül. Nézzük végig e 3 állomást!

4. Jézus Szent Anyjával találkozik

Ó, Gyermekeim! Életem legfájdalmasabb napját éltem meg ekkor. A pilátusi ítélet után úgy éreztem, Fiam mellett van a helyem. János és néhány asszony kíséretében elindultunk, hogy lássuk őt ezen a fájdalmas úton. Egy átjáró házon kellett átmennünk, hogy a szomorú menet elé kerüljünk. Mát hallatszott a közeledők zaja, kiabálás, kürtök harsogása. Azon gondolkodtam, ki fogom-e bírni Szent Fiam látását, vagy inkább forduljunk vissza. Mégis úgy döntöttem, hogy maradok. A farizeusok lovagoltak elől, utánuk egy fiú a felirattal, amit a keresztre készítettek és néhány lépésnyire tőle az Én Jézusom. Alig ismertem rá saját gyermekemre. Támolyogva, kimerülve, görnyedten lépegetett vállán a nehéz kereszttel, fején töviskoronával. Arca, az Ő drága imádott szép arca kínzásoktól eltorzítva csupa vér, seb, daganat, köpet, sár, por. Vérbeborult, beesett szemével komolyan és részvéttel nézett Rám, szenvedő anyjára. Drága édesanyák! Ti akik nem egyszer virrasztottatok lázas gyermekeitek ágya fölött, ti, akik a műtő előtt vártatok reszketve, mikor tolják ki sápadt fiaitokat, ti, akik tehetetlenül nézitek lelki fájdalmakban küszködő leányotokat rossz házassága miatt, bizonyára át tudjátok érezni anyai fájdalmamat, mikor rápillantottam összetört, vérben ázott Fiamra. Láttam, amint térdre esett, mert elbotlott. Nem törődve a durva katonákkal, odasiettem Hozzá, mellétérdeltem és átkaroltam Őt. Eszembe jutott, hogy mikor pici volt, elesett és sírva fakadt, mindig odaszaladtam, ölbe kaptam és össze-vissza pusziltam, vigasztaltam. Most nem tudtam ölbe kapni, de még felemelni sem. A katonák gorombán elkergettek mellőle. Nagyon elgyengültem a fájdalomtól. János és az asszonyok egy kapu tövébe kísértek, ahol már nem bírtak el a lábaim, és összeestem. Ez a találkozás Szent Fiam szívében egyrészt vigasztalást keltett, hogy szeretett anyja a legnagyobb bajban vele van, másrészt növelte a szenvedését, mert az Én anyai gyötrelmem nagy részvétet keltett Benne.

Mivel nem csak Jézus az Én gyermekem, hanem ti is, mindnyájan, együtt érző anyai szeretetem sokszor próbára van téve. Minden bajotokat, gondotokat, gyötrelmeiteket, fájdalmaitokat, betegségeiteket szívemen hordozom és együtt szenvedek veletek. Féltelek titeket, különösen lelketeket, amely örök és hallhatatlan. Sürgetem a megtérést, a bűnbánatot, az imákat és áldozatokat, de mindhiába. Oly kevesen hallgattok üzeneteimre. Az olyanokat, akik bezárkóznak és nem figyelnek Rám, nem tudom megmenteni a kárhozattól. Véres könnyeket hullatok értük. Többségüket nem tudom megóvni a közelgő Figyelmeztetés kemény szenvedésétől. Miért ilyen érthetetlenek az Én szeretett gyermekeim? Bennetek van minden reményem kicsi, hűséges engesztelőim, hogy Velem együtt fáradhatatlanul imádkoztok értük, a megtérésükért. Csak együtt tudunk segíteni rajtuk.

5. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

Emlékezzetek, hogy mikor először esett el a kereszttel, akkor is egy kiálló kőbe botlott bele. Most is ez történt. Elzuhant és olyan gyenge volt, hogy nem bírt felállni. Az egyik farizeus megjegyezte, hogy élve kell feljutnia a hegyre, segítséget kell keresni. Éppen arra jött egy pogány kertész: Cirenei Simon családjával. Megfogták és követelték, hogy vigye az elítélt Jézus keresztjét. Hevesen ellenkezett, hallani se akart róla, fáradt volt és sietett volna haza. Ránézett Jézusra, aki olyan véres, piszkos és sáros volt, hogy undorodott tőle. De az Én Szent Fiam sírt és olyan könyörgően nézett Simonra, hogy az fölsegítette a Földről. Ettől kezdve ketten vitték a nehéz keresztet. Simon pár perc múlva mély részvétet érzett Megváltónk iránt. Jézus a nagy szenvedése közben még azt a csekély vigasztalást se érezhette, hogy az Őt szerető barátai közül az egyik segít neki. Látnia kellett, hogy az az idegen milyen dühösen, kedvetlenül, kényszerítve nyúl a kereszthez. Így érezheti magát a szenvedő, ágyban fekvő, tehetetlen öreg, akit lánya vagy menye szeretetlenül, zúgolódva ápol. De mikor látta Jézus, hogy Simonban részvét támad, megbocsátotta neki ezt a rossz hozzáállást és megjutalmazta a hit kegyelmével. Simon késve kialakult együtt érző szeretete adott némi vigasztalást Szent Fiamnak, hiszen nemcsak hogy vitte a keresztet, hanem védelmébe is vette Jézust, mikor látta, hogy az egyik elesésekor milyen kíméletlenül ütlegelik. Rákiabált a hóhérszolgákra, hogy ha tovább kínozzák, ledobja a keresztet, és keressenek mást helyette. Ezért a viselkedéséért meg is ölhették volna Cirenei Simont, tehát nagy bátorság volt tőle. Drága Gyermekeim! Ezt a stációt vonatkoztassátok saját mai élethelyzeteitekre! Segítsetek a szenvedőn! Annyi, mintha Szent Fiamnak segítenétek. Gyűrjétek le magatokban az ellenállást, amit a gonoszt támaszt ilyenkor bennetek! Szívesen, együtt érző szeretettel segítsetek azon, aki hozzátok fordul. Oly sok lehetőség kínálkozik erre: egy nélkülöző családnak bevásárolni egy reklámszatyor élelmiszert, egy öreg, beteg, magányos néninek befűteni, hogy ne fázzon, egy munkanélkülit összeköttetéseitek révén álláshoz juttatni, egy öregotthon szomorú lakóját meglátogatni, egy lelkileg összeomlott felebarátodat megvigasztalni, és még sok-sok alkalmat találtok. Ezeket a szeretetcselekedeteket Mennyei Atyám beírja az Élet Könyvébe és nagy jutalomban fogtok részesülni.

6. Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Ahogy a menet lassan haladt az utcán, egy szép nagy házból egy magas, előkelő asszony lépett ki kislányával és szaladt Jézus felé. Szeráfiának hívták, ti Veronikának nevezitek. Siráknak, a templomtanács tagjának felesége volt. Ezután Veronikának fogom nevezni. Veronika rokonuk volt, Keresztelő Szent János nagynénje, nálam 5 évvel idősebb volt. Mikor az én 12 éves kis Jézusom 3 napig a templomban tanított, Veronika szerzett neki szállást és vitt neki ennivalót. Mikor odalépett Jézushoz egy gyapjúkendő volt a kezében és a 9 éves kislányának egy borral telt korsó. Veszélyes vállalkozás volt, mert a durva katonák akadályozták őket. Jézus elé lépett és térdrehullva felnyújtotta neki a kendőt és így szólt Hozzá: „Méltass engem arra, hogy Uram arcát felszárítsam!" Szent Fiamnak jobb kezével a keresztet kellett tartani, így bal kezével megfogta a kendőt és tenyerével véres arcára borította. A 9 éves kislány felemelte a boros korsót, de a katonák kiütötték a kezéből, darabokra törté és elfolyt a tartalma. Szegény, drága Fiam egy kortyot se ihatott gyötrő szomjúságában. Mikor Veronika hazatért, a kendőt kinyitotta, kiterítette az asztalra és megdöbbenésében ájultan esett össze, a kislánya ott sírdogált mellette. Bejött a lakásba egyik ismerősük és így találta őket. Veronikát magához térítette, azután ámulva és imádattal nézték a kendőt, melyre Szent Fiam véres, elkínzott Arca csodálatos élesen rá volt nyomódva. Veronika bátorságáért, együtt érző szeretetéért ezt a nagy ajándékot kapta.

Ez a stáció, Gyermekeim, sok mindenre tanít benneteket. Ha olyan helyzetbe kerültök, hogy meg kell vallani hiteteket, Isten-szereteteteket, akkor nem kell törődni mások véleményével, elutasításával, támadásával, hanem nyíltan meg kell vallani meggyőződéseteket, még akkor is, ha hátrányotok lesz belőle, sőt életetek árán is. Hiszen mondta nektek Jézus: Aki megtagad Engem az emberek előtt, azt Én is megtagadom Atyám előtt.

Bátorságot is tanulhattok Veronikától. Mit számított neki a sok fenyegetőző, szitkozódó katona, pedig bármikor letámadhatták volna. Csak rohant Szent Fiam felé a kendővel. Pedig ő csak egy gyenge nő volt. A katonák és poroszlók annyira megdöbbentek elszántságán és merészségén, hogy meglepetésükben elfelejtették lefogni és megfenyíteni. Hányszor és hányszor előfordul a ti életetekben is, hogy bátornak kell lenni.

Már gyermekkorban is előfordul, hogy gyengébb, félősebb játszópajtásotokat meg kell védeni egy agresszív, nagyobb gyerektől. Vagy szüleidnek be kell vallani, hogy focizás közben betörtél egy ablakot, vagy rossz jegyet kaptál az iskolában. Ahhoz is bátorság kell, hogyha megtudod, hogy gyógyíthatatlan beteg vagy, csak hónapjaid, vagy heteid vannak hátra. Ilyenkor le kell győznöd a félelmet, ami elkeseredésbe kerget. Bátorság kell ahhoz, hogy kiállj barátod mellett, akit mindenhonnan támadás ér. Ezekben az esetekben gondolj a hősies Veronikára, aki életét is kockáztatva sietett Jézus segítségére. És ami a legfontosabb, együtt érző szeretetet meríthettek e jóságos asszony viselkedéséből.

Tanuljatok meg együtt örülni és együtt sírni fele barátaitokkal. Hány és hány ember panaszkodik, hogy míg jól ment a sora, volt sok pénze, autója, szép háza, addig rengeteg barátja volt. De amint rosszra fordult az élete, elvesztette állását, leszegényedett, mindenki elfordult tőle. Magára maradt. Ez azért van, mert sokan önzőek és érdekből tartják a kapcsolataikat. Hiányzik az igazi, mély hiten alapuló, együtt érző felebaráti szeretet. Drága Gyermekeim! Belelátok az emberek életébe: nem mennek át a haldokló szomszédhoz, mert nem bírnak ilyen nézni. Nem segítenek az úttesten fekvő embernek, mert hátha részeg. Ha az utcán férfiak letámadnak egy magányos nőt, hogy kirabolják, a járókelők - bármily sokan vannak - nem védik meg. Hiába sikoltozik segítségért egy anya gyermekeivel, mert brutális, részeg férje félholtan üti őket, senki nem nyitja rájuk az ajtót.

Csak tibennetek van reményem kicsi Engesztelőim, hogy a bajbajutottakat nem hagyjátok magukra és Veronikaként nyújtjátok segítő karjaitokat feléjük. Mind a három stáció - amit ma hallottatok - együtt érző szeretetre, segíteni akarásra nevel benneteket: az Én mély anyai együttérzésem Fiammal, Cirenei Simon szívből eredő szánalma és Veronika nőies színvallása.

Megáldalak benneteket az együtt érző és segítő felebaráti szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az „5 Szent Seb" Rózsafüzér előtt:

Én: Jelenleg legfontosabb feladatunk a közömbös és hitetlen lelkek mentése. Ezt a rózsafüzért az ő megtérésükért ajánljuk fel. Segíts, Uram, hogy a Nagy Figyelmeztetés előtt egyre többen megtérjenek és megbánják bűneiket, hogy a rájuk váró nagy szenvedéstől mentesüljenek.

Édes Jézusom! Tanácsot szeretnék Tőled kérni. Szinte szakadatlanul küldöd az égi jeleket, melyek arra engednek következtetni, hogy a Nagy Figyelmeztetés igen közel van. Hogyan viselkedjünk, ha bekövetkezik? Maradjunk a lakásban? Vagy menjünk ki a szabad ég alá? Vagy siessünk a templomba? És ha éppen úton vagyunk? Bújjunk össze családtagjainkkal, vagy mindenki vonuljon a saját szobájába?

Jézus: Kicsinyeim! A Figyelmeztetés nagyon hamar és egészen váratlanul fog jönni. Lesz, aki álmából ébred, lesz, aki éppen főzi az ebédet, lesz, aki a kertben dolgozik, lesz, aki az irodájában ül, lesz, aki éppen utazik valahova. A járművek és gépek le fognak állni. Az egész Földön egy időpontban, egyszerre következik be, így az egyik helyen éjszaka lesz, a másik helyen nappal. Ezért teljesen mindegy, hogy hol lesztek, és mit csináltok éppen.

Attól kezdve, hogy meglátjátok a keresztemet az égen, térdepeljetek le és bánjátok bűneiteket! Imádkozzatok családtagjaitokért, szeretteitekért és minden ember megtéréséért! Ne féljetek! Veletek leszek! Nektek és szeretteiteknek a haja szála se fog görbülni. Teljesen hagyatkozzatok Rám, Édesanyámra és az egész Szentháromságra. A bátorság lelkületét öntöm szívetekben.

2009. március 16.

Kadarkúti Hétfői üzenetek -20- A Szentlélek beszél az első 3 stációról

Szentlélek az első három stációról

Szentlélek: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a harmadik isteni személy a Szentlélek Isten és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. A Keresztút első 3 stációjáról szeretnék beszélni: 1. Jézus elítéléséről, 2. hogy vállára veszi a keresztet, 3. és hogy először esik el a kereszt súlya alatt.

• 1. stáció: Jézust elítélik
  Elfogták Üdvözítőtöket és kegyetlenül megkötözték. Kezeit mell előtt keresztbetéve csuklóit könyökéhez kötötték, derekára belül tüskés bilincsövet erősítettek és ehhez is hozzákötötték a kezeit. Majd nyakára is belül tüskés övet tettek. Ezekről az övekről erős szíj lógott, melynél fogva rángatták. Ettől a rángatástól útközben többször is elbotlott, ilyenkor ütötték, hogy álljon fel. Útközben a Kidron patak hídján haladtak át és a hídról kötelekkel bedobták a sziklás patakba, hogy igya tele magát. Hosszan ivott a vízből, a sziklákba össze-vissza ütötte-verte lábait, kezeit, hátát, majd gorombán felhúzták.
  Éjfél körül értek Annás főpap palotájába. Összecsődítették a farizeusok a sok gonosz, bosszúálló embert hamis tanúnak. Annás egy magas dobogón ült és 28 tanácstag vette körül. Az volt a feladata, hogy a tanítás tisztasága felett őrködjön. Ott állt Jézus, lehajtott fejjel, hallgatva, és teleszórta szidalmakkal, igazságtalan vádakkal, hazugsággal és dühösen kérdezte Jézus: „Felelj, mi a te tanításod?!" Jézus így felelt: „Én nyilvánosan beszéltem mindenki előtt. Kérdezd azokat, akik hallották tanításomat!" Annás erre dühös lett és egy talpnyaló katona vaskesztyűs kezével durva ütést mért Jézus szájára, arcára e szavakkal: „Így felelsz a főpapnak? Azután Annás felszólította az összegyűlt hamis tanúkat, akik elborították hazug vádjaikkal. Annás egy tekercsre felírt néhány vádat ezek közül, beletette egy lopótökbe és gúnyosan Jézus kezébe adta, hogy mint saját kormánypálcáját vigye Kajafáshoz, a főpaphoz. Kajafás is gúnnyal és kérdések özönével fogadta, itt is felbőszítve zúgtak a hamis tanúk, de Jézus csak állt és hallgatott. A hamis tanúk összekeveredtek egymást megcáfolva, és ez egészen felbőszítette Kajafást. Odament Jézushoz és kiabálva mondta: „Kényszerítelek téged az élő Istenre, mondd meg nekünk, te vagy -e Krisztus, a Messiás, a felséges Isten Fia?!" Ekkor Jézus méltóságteljesen így felelt: „Én vagyok, te mondád. De mondom néktek, majd látni fogjátok az Emberfiát a Fölséges jobbján ülni és eljönni az ég felhőin." Kajafás erre azt mondta: „Káromkodott!" Megszaggatta ruháját, és a népet ítéletre szólította. A nép így zúgott: Méltó a halálra! A főpap elvonult és hagyta, hogy a sok gonosz ember letámadja, üsse, vágja, köpdösse. Kb. reggel 6 órakkor vezették Pilátus elé, aki megkérdezte gúnyosan és fölényesen a főpapoktól: „-Micsoda vádat hoztok fel ellen az ember ellen? Úgy formálták a zsidó papok a vádakat, hogy Jézus császár ellen vétő gonosztevőnek tűnjék
  fel: népámítónak, lázítónak, a köznyugalom felkavarójának. Hogy arra bíztatja a népet, hogy ne fizessenek adót a császárnak. Hogy azt tanítja, Ő a zsidók megígért királya. Jézust Pilátus odahivatta közelebb magához és megkérdezte: „Te vagy-e tehát a zsidók királya?" Jézus így felelt: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna országom, bizonyára volnának szolgáim, akik harcolnának értem, hogy ne adassam a zsidók kezébe." Pilátus nem talált vétket benne, nem akarta elítélni és tovább küldte Heródeshez.
  Heródes utálkozó részvéttel nézett rá és megparancsolta, hogy mosdassák meg. A szolgák durva kézzel letisztogatták sebes arcát. Heródes borral kínálta Jézust, de nem fogadta el. Hízelegve kérte, mutasson valami csodajelet neki. De Jézus hallgatott és ez feldühítette és így szólt: „Vigyétek ki ezt a bolondot!" A katonák lökdösték őt egy udvarba, és ott össze-vissza kínozták. Egy zsákba öltöztették, taszigálták, gúnyolták, szurkálták, ütötték, verték. A feje csupa vér volt. Ellenségei dühösen visszavitték Pilátushoz. Ezen az úton is fejbeütésekben, rúgásokban, ráncigálásokban volt része. Pilátustól kérte a nép, hogy régi szokás szerint az ünnepre bocsásson el nekik egy foglyot. Barrabást Jézus mellé állította, aki egy ismert zendülő és gonosztevő gyilkos volt. A hálátlan nép Barrabás szabadon bocsátását követelte és Jézus keresztre feszítését. A gyáva Pilátus ezért Jézust ostorozásra ítélte.
  Drága Gyermekeim! Láttátok, hogy viselkedett Üdvözítőtök az ítélet alatt? A rengeteg rázúduló, igazságtalan rágalmat, megalázatást némán, lehajtott fejjel tűrte. Tudott volna védekezni? Nincs az az ügyvéd, aki olyan védőbeszédet tudott volna mondani, mint Ő, és ennek következtében azonnal szabadon bocsátották volna. De Atyja iránti engedelmességből és irántatok érzett lángoló szeretetből nem bújt ki a megváltás lehetősége alól. Ezért jött közétek! Hogy futamodhatott volna meg? Azon kívül, ezzel a hallgatással példát adott elétek, hogyan viselkedjetek ti a ma emberei, ha igazságtalan ítéletek érnek. Gyermekeim! Látom küszködéseiteket. Ebben nem könnyű követni Őt. Tőlem, a Szentlélek Istentől kérjetek erőt a néma tűréshez! Ha nem vágtok vissza a megalázó ítéletekre, győzelmet arattok a gonosz felett, és méltó követői lesztek Megváltótoknak, eggyé váltok Vele.
  Eddig az ítéletről volt szó, az 1. stációról.
• 2. Most a második stációról kívánok beszélni nektek: Jézus vállára veszi a keresztet. Uratokat az ostorozás és töviskoronázás után egy percig se hagyták pihenni, pedig alig állt a lábán, csak úgy szédelgett a fájdalomtól és gyengeségtől. A pribékek már hozták is a keresztet és ledobták eléje a földre. Ekkor Jézus letérdelt melléje és 3-szor megcsókolta és megköszönte az Atyának, hogy elkezdheti a megváltást. Felállt, a jobb vállára vette a keresztet és a jobb kezével ölelte át. A világ bűneinek súlya teljesen ránehezedett. A
  kereszt végére két kötelet kötöttek, hogy lebegjen, ne súrolja a földet. Jézus derekán lévő bilincsöv köteleit másik két szolga fogta. Az Üdvözítő balkezével bő ruháját fogta, hogy ne essen el benne. Így indult meg a keresztúton támolyogva, étlen-szomjan, álmatlanul, sebektől, láztól kimerülve, mezítláb.
  Ő szeretettel fogadta a keresztet, tőletek Gyermekeim csak annyit kíván, hogy fogadjátok el és ajánljátok fel a szenvedést, és máris nagy érdemeket szereztek vele. Ti emberek, ha jön egy fejfájás vagy fogfájás, azt se tudjátok, hogyan szabaduljatok meg tőle minél hamarabb. Beveszitek a fájdalomcsillapítót. Ha van a családotokban vagy közösségetekben egy rosszakarótok, legszívesebben eltávolítanátok onnan, hogy többé ne bántson meg. Jézus várta a keresztet, ti pedig szabadulni akartok tőle. Az elfogadott és felajánlott szenvedés örök kinccsé válik, a káromkodva és zúgolódva viselt szenvedés értéktelen teher.

3,stácó: Jézus először esik el a kereszttel
Ahogyan haladt a menet, az úton volt egy mély gödör, amiben víz és sár szokott összegyűlni, és hogy át lehessen menni rajta, egy nagy kő volt beleállítva, mint a többi gödörbe is Jeruzsálem utcáin. S mikor Jézus a súlyos kereszttel odaért át akarta lépni, de gyengesége és nagy terhe miatt képtelen volt rá. A pribékek megrántották a kötelekkel és Ő teljes hosszában végigvágódott rajta. A kereszt is nagy puffanással lezuhant a földre, felsebezve hátát, kezeit, lábait. A térde, könyöke csupa vér lett. A kínzói csak rugdalták, ütötték, hogy álljon fel. Ő a remegő kezét nyújotta feléjük, hogy segítsenek. Nagy nehezen felemelte a fejét, és egy gonosz gyermek visszanyomta a fejébe a leesett töviskoronát. Végül mégis talpraállították, hogy tudjon tovább menni. Így támolygott tovább a súlyos kereszttel az egyre jobban emelkedő úton.
Drága engesztelő Gyermekeim! Egy percre álljatok meg, és gondoljátok végig eddigi életetek szenvedéseit. Emlékezzetek vissza, hogy volt már olyan nehéz keresztetek, hogy összerogytatok alatta. Erőtök elhagyott, úgy éreztétek nem megy tovább, nem bírtok felállni. Az embernek elég egy kilátástalannak látszó súlyos, fájdalmas betegség és lelkileg összeesik. Senki nem tud segíteni neki, hogy felálljon ebből a bajból. Elég egy rossz természetű, követelőző, goromba, önző gyermek a szülőnek és úgy érzi, nincs tovább, már egészen a padlón van, meg akar szabadulni tőle, el akarja kergetni. Elég egy részeges, agresszív férj, aki undort és rémületet kelt a feleségben, aki hiába kér segítséget rokonoktól, szomszédoktól, rendőrségtől. Magára marad és lelkileg összeomlik a tehertől, ami ránehezedik. Elég, ha egy családapa minden igyekezete ellenére nem talál munkahelyet, hiába kéri, senki nem segít rajta. Éhező apró gyermekeinek nem tud enni adni. Lassan idegileg felőrlődik ebben. Ó, Drágáim! Mindegyiketeknek volt már olyan élethelyzete, hogy úgy érezte nincs kiút, nincs segítség. Ilyenkor nagy bizalommal tekintsetek a Keresztúton eleső Jézusra, aki szelíden és némán tűrte az elesettségét és boldogan felajánlotta a ti megváltásotokra. Életetek mély hullámvölgyeit ti is hasznosítsátok: ajánljátok fel saját lelketek tisztulásáért, hozzátartozóitok hitének erősödéséért, a tisztuló lelkekért, közömbös és hitetlen felebarátaitok megtéréséért stb..
Kedveseim! Jézusotok Keresztútjának 3 első állomását véssétek mélyen a szívetekbe és tanuljatok belőle: némán tűrjétek az igazságtalan ítélkezést, bátran, hősiesen vállaljátok a szenvedést, és ha összerogytok a tehertől, az előttetek álló nemes cél érdekében álljatok talpra, s folytassátok a küzdelmet.
Megáldalak benneteket a kitartás és állhatatosság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az „5 Szent Seb" rózsafüzér előtt:

Én: Még mielőtt elkezdjük az engesztelést, szeretném megkérdezni Tőled, hogy hogyan kövessünk Téged az igazságtalan megítéléskor, ha mélyen megsértenek minket. Szinte lehetetlen számunkra, hogy ilyenkor ne szóljunk vissza. Mit tegyünk?

Jézus: Drága Gyermekeim! Mikor köztetek jártam a földön, mint ISTENEMBER, ugyanolyan fájdalmasan érintették Szívemet a bántások, mint nektek. Különösen kínszenvedésem alatt kerekedett felül Bennem az emberségem. Ilyenkor Atyámhoz fordultam erőért és türelemért és Ő maximálisan megadta. Figyeljetek Rám! Abban a pillanatban, mikor elhangzik a sértés, semmit se várjatok! Mielőtt elborít a harag így hívogassatok: „Jézus, gyere gyorsan, segíts! Ne engedd, hogy felfortyanjak, hogy visszaszóljak! Jézus, jöjj, adj megbocsátó szeretetet nekem! Bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit cselekszik!" Ha elkéstek ezzel és engeditek, hogy betöltsön az önsajnálat és a düh, akkor már nem tudtok hallgatni. Akkor már ellenségem, a gonosz birtokba vesz benneteket és miután jól beolvastatok megbántótoknak, csak akkor döbbentek rá, hogy megint bűnbe estetek. Tehát azon múlik minden, hogy ne késlekedjetek, azonnal Felém forduljatok. Erre csak az képes, aki „szüntelenül imádkozik", tehát egész nap belevon Engem gondolataiba, cselekedeteibe.

Megáldalak benneteket a megbocsátás és türelem lelkületével.

2009.03.09 hétfő

A bársonyos fordulat vagy új reformáció?

A homoszexualitás kérdése kettészakíthatja az anglikán egyházat

Paul Elie, akinek vallási témájú írásai jelentek meg többek közt a New York Times, az Atlantic és a katolikus Commonweal lapjain, ezúttal The Atlantic hasábjain az anglikán felekezet állapotát taglalja, amelyet kettészakíthatnak a homoszexualitással kapcsolatos nézeteltérések.

Ebben a kérdésben nem új keletű a vita, de az ellentéteket kiélezte, hogy az anglikán egyház feje, Rowan Williams canterburyi érsek ellenezte a homoszexualitását nyíltan vállaló amerikai V. Gene Robinson episzkopális lelkész kinevezését New Hampshire püspökévé, és nem hívta meg a püspökök tízévenként Canterburyben rendezett „csúcstalálkozójára", a prímás hivatalos londoni rezidenciájáról elnevezett Lambeth-konferenciára sem. Elie mégis bátornak látja a Williamset, mert párbeszédet kezdeményez a meleg papok elfogadásáról akkor, amikor az egész keresztény táborban viszály dúl emiatt: a presbiteriánusok és a kongregacionalisták pártolják a melegek egyenjogúsítását, az evangélikusok hevesen ellenzik, a Vatikán nem hajlandó változtatni a tanain, a mormonok népszavazással döntenének, Afrika keresztény vezetői pedig egyenesen Nyugatról importált veszedelemnek tartják a homoszexualitást.

Az anglikán közösség történetében nem ritka a válság: a Church of England VIII. Henrik dührohamából született a 16. században, megrázta a reformáció és a puritanizmus, a 19. században gyengítette az Oxfordi Mozgalom (amelynek hatására számos kiválósága katolizált), megsínylette a két világháborút, és Diana hercegnővel együtt mintha az anglikán egyházat is elhantolták volna. De amit Angliában elveszített, azt mindig ellensúlyozták a világ - a birodalom - más részein (például Afrikában, Indiában és Hongkongban) bekövetkezett változások. Ma a római és a görög ortodox egyház után a harmadik legnépesebb, 80 millió lelket számláló felekezet négyötöd része Anglia határain kívül él, míg az országban a vallásukat gyakorló muszlimok száma meghaladja a gyakorló anglikánokét.

Williamset 2002-ben választották Canterbury érsekévé. Ezt a tisztséget hagyományosan váltakozva tölti be az anglikán egyház két, anglokatolikus felső és evangélikus alsó ágának jelöltje. Az evangélikus George Carey helyébe az anglokatolikus Williams lépett, aki azonban egyesítette a két irányzat jellemzőit: walesi származású, presbiteriánusnak született, de az anglikán egyházat választotta, szocialistának vallotta magát, mégis teológiát tanult, majd tanított, méghozzá Cambridge-ben, hogy aztán visszatérjen Walesbe, mesterfokon elsajátítsa a welsh nyelvet, és végül a tartomány püspöke legyen. Ellentmondásos alak, egy személyben tudós és vezető, írásaiban is gyakran felbukkant az ellentmondásosság témája. 1989-ben - amikor világszerte felismerték, milyen óriási veszélyt jelent az AIDS - a Lesbian and Gay Christian Movement felkérésére előadást tartott (The Body's Grace), és a testi örömök szerzését, a másik számára fontossá válást kegyelmi állapotnak festette le, amelyet a homoszexuális emberektől sem lehet megtagadni, hiszen az ilyen kapcsolatban tanúsított hűség a hitbéli hűséggel rokon. Fogalmazásában is megtalálta a jellegzetesen anglikán, a tradicionális és a progresszív közötti „középutat" (via media).

Vagyis Elie szerint Williams érdeme, hogy bár nem „helyesli", hogy melegeket is pappá szenteljenek egyházában, a homoszexualitást mai életünk részének tekinti. Épp emiatt bírálják mindkét oldalról: a progresszív irányzatnak nem elég támogató, a tradicionálisnak pedig nem elég elutasító. Próbakőnek bizonyult Jeffrey John esete: Williams földijét és barátját readingi püspöknek jelölték, ő jóvá is hagyta a kinevezést, de visszakozott, amikor kampány indult a meleg püspök ellen. Ezzel Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érseket is meglepte, aki úgy véli, hogy amit az 1980-as években nem tehettek meg Afrikában (mert a melegek jogairól folytatott vita megbonthatta volna az apartheid elleni egységfrontot), annak épp itt az ideje, és a meleg püspökök is sokat várnak Williamstől.

A homoszexualitással szemben számos keresztény forrást idézhetünk: a Genezis szakaszait, Pál apostol leveleit, egyházi hagyományokat és szokásokat, a férfi és nő kapcsolatára és a házasság szentségére, a gyermeknemzésre vonatkozó tanításokat. Idővel azonban enyhült a szigor, ma már akadnak a tiltásnak ellenzői. A tradicionális irányzat képviselői viszont úgy vélik, hogy a „puhítás" hatására a keresztények a szexualitást is másként ítélik majd meg, és maga Benedek pápa figyelmeztetett arra, hogy ez nemcsak a házasság intézményét ingathatja meg, hanem az Isten képére teremtett ember természetét is eltorzíthatja.

Williams ebben a helyzetben kísérelte meg közelíteni az álláspontokat a Lambeth-konferencián. De a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött: liberálisok és konzervatívok, korábbi gyarmati területek és az Egyesült Államok, Anglia álltak szemben egymással az elmérgesedett „kultúrháborúkban", nehéznek tűnt értelmes vitára bírni őket. A prímás úgy véli, hogy tudósként bátrabban fogalmazhatott, egyházvezetőként azonban óvatosabbnak kell lennie, emiatt határozatlannak tartják. Épp ezért arra törekszik, hogy türelemre intse és egy asztalhoz ültesse a szembenállókat. A konferencia előtt az elszakadással fenyegetőző püspökök Jeruzsálemben tanácskoztak, miközben az angliai püspökök Yorkban jóváhagyták a nők pappá szentelését. A sajtó már-már elsiratta Williamset, egyházszakadást jósoltak.

De mi történt? Ez az egyház nagy nyilvánosság előtt döntött a jövőjéről, prímása nemhogy fékezni próbálta volna a folyamatot, hanem épp ellenkezőleg, igyekezett nyitottá tenni. Hiszen szerinte az egyház feladata, hogy feloldja az efféle konfliktusokat. A konferencián az egységről beszélt, elérte egy vitákat eldöntő fórum létrehozását, de egyházában továbbra sem lehet püspökké szentelni homoszexualitásukat nyíltan vállaló vagy regisztrált élettársi kapcsolatban élő papokat, és nem adja áldását az azonos neműek viszonyára sem. Hiába, nem következett be egyházszakadás, amit a sajtó Williams megfontolt stratégiájának tulajdonít. Úgy tűnik, Canterbury érseke még nem látja elérkezettnek az időt, hogy egyházában szabad utat kapjanak a melegek. Az egység megőrzésével mégis megmutatta a követendő irányt. Tavaly decemberben neotradicionális amerikai mozgalom alakult az Illinois állambeli Wheatonban. Bár a szakadár püspököknek számos támogatója akadt, éppen annyian elpártoltak tőlük, ráadásul a mozgalmukat máris belső viták gyengítik. A brit Guardian a Lambeth-konferenciát követően közölt néhány részletet Williams 2000-2001-es leveiből, amelyekben az érsek leírta, hogy az egyháznak változtatni kellene a melegek házasságával kapcsolatos álláspontján. Anglia prímása a konferencián nem tette meg a döntő lépést, nem foglalt állást, de nyitva hagyta a változás lehetőségét - ami azt sugallja, hogy helyesli egyháza fokozatos megnyitását a melegek előtt.

http://www.theatlantic.com/doc/200903/archbishop-canterbury

Feszült tibeti helyzetkép: riport a felkelések évfordulója előtt

A lappangó ellenállás jelei

A kínai hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket hoztak a tibeti fennsík nagy részén, katonák ezreit vezényelték a térségbe, attól tartva, hogy a tibeti lázadók tavalyi támadásainak és az 50 évvel ezelőtti felkelés évfordulói újabb zavargásokra adnak alkalmat - jelentette a The New York Times riportere a helyszínen általa tapasztaltak alapján.

Március 10-én lesz az 50. évfordulója a kínai uralom elleni, levert tibeti felkelésnek, amelynek nyomán a dalai láma indiai száműzetésbe kényszerült. A lappangó ellenállásra sok jel utal. A múlt héten a Kínában élő hat millió tibeti közül sokan nem ünnepeltek a tibeti Újév napján, mert a tavalyi összecsapások tibeti áldozatait gyászolták. Csinghaj (Qinghai) és Szecsuán (Sichuan) tartomány egyes részein a szerzetesek gyűléseket tartottak. Múlt pénteken a szecsuáni Kirti kolostor egyik buddhista papja felgyújtotta magát egy piactéren, a biztonsági erők tisztjei ezért tibeti csoportok közlése szerint rálőttek - a helyi hatóság ezt cáfolta.

A kínai hatóságok a tavaly tavaszi szecsuáni földrengés óta a legnagyobbnak tekinthető katonai erőket vezényelték a térségbe. A NYT riporterének kivételes alkalma nyílt ennek megfigyelésére, bár a hatóságok őrizetbe vették és visszaküldték Pekingbe a Tibettel szomszédos Kanszu (Gansu) tartományból.

A nyugat-kínai térség gyér népességű, tibetiek lakta területei az újságíró beszámolója szerint militarizált övezetté változtak. A városok közepén védett őrhelyeket állítottak fel, az országutakon katonai konvojok közlekednek, a milícia őrjáratai kutatják át az autókat. Lhászában, a tibeti fővárosban kijárási tilalmat léptettek életbe. 

„A tibeti etnikai helyzet nagyon súlyos" - mondta a milícia (a NYT elnevezése szerint a Fegyveres Népi Rendőrség) egyik tisztje, miután őt és három külföldi társát feltartóztatta egy havas hegyi úton. „A tibetiek bajt keltenek. Ezek nagyon nehéz idők."

A fiatal tiszt és féltucatnyi kollégája, akik az ellenőrző ponton feltartóztatták a külföldieket, elmondták, hogy egységük Pekingben állomásozik, ők az olimpia idején a Madárfészek stadionnál teljesítettek szolgálatot. A múlt hónapban Tibetbe vezényelték őket, egyik feladatuk az, hogy távol tartsák a külföldieket - bár nem kell külön engedély a térségbe való utazáshoz.

A NYT riportere, Edward Wong és két társa éjszaka jutott el a térségbe sofőrükkel, mielőtt a milícia őrizetbe vette volna őket. Maqu és Hezuo városba vitték őket kihallgatásra, ezután Lanzhouba, Kanszu tartomány székhelyére szállították őket gépkocsin, majd feltették őket egy Pekingbe induló gépre.

Tavaly tavasszal több évtizedre visszamenőleg a legnagyobb tibeti felkelés tört ki azt követően, hogy a kínai biztonsági erők szétverték a szerzetesek lhászai tiltakozását. Az Új Kína hírügynökség akkori jelentése szerint legalább 19 személy vesztette életét, többségük kínai - han - polgári személy. Az ezt követő megtorlásban 220 tibeti halt meg, csaknem 1300-an megsebesültek és mintegy 7000 embert vettek őrizetbe vagy börtönöztek be a kínai  hatóságok az Indiában működő száműzött tibeti kormány szerint. A kínai kormány a dalai lámát, a tibetiek szellemi vezetőjét vádolta az erőszak szításával. A dalai láma autonómiát követel Tibetnek a kínai fennhatóság elismerése mellett, de elhatárolja magát az erőszaktól és azt hangoztatja, hogy nem kívánja a tartomány elszakadását Kínától.

A legvéresebb lázongások tavaly márciusban a tibeti Kannan (Gannan ) autonóm körzet területén voltak, ahol a tibetiek, a kínaiak és a muzulmán hujok világa érintkezik egymással. Tavaly márciusban legalább 94 személy sebesült ott meg. A körzet nyugati részén lévő Hsziahö (Xiahe) városban lévő Labrang kolostorban élő több mint ezer szerzetes két napon át tiltakozott és kormányépületeket támadott meg. Most az ott élők szerint nincs jele tiltakozásnak, mivel a várost teljesen elzárták más térségektől. A nemrég készült fotókon az látható, hogy az utcákon rohamrendőrök masiroznak. „Mindenütt biztonsági erők vannak, minden sarkon, éjjel-nappal: ne jöjjön ide!" - mondta egy tibeti nő, akit az újságíró hívott fel. A nőmásokhoz hasonlóan, akiknek telefonált a riporter, nem volt hajlandó elárulni a nevét.

Hezuoban, Kannan körzet székhelyén, amelynek közelében tavaly márciusban lóháton érkező nomádok dúltak fel egy iskolát és a kínai zászló helyébe tibetit tűztek ki, az újságíró körkörös homokzsák-posztot látott mintegy fél tucat őrködő katonával, mint egy frontvonalon. Ám Cairang Dao'erqu, a helyi külügyi hivatal egyik tibeti tisztviselője, aki kínai nevét használja, kijelentette az újságírónak, hogy a városban nincs szó semmiféle etnikai konliktusról. „Nézze az utcákat - minden békés. A kínaiak, a tibeti és a huj emberek jól kijönnek egymással" - jelentette ki egy ebéden... a szerző rövid fogvatartása idején.

A tibetiek azt mondják, sejtelmük sincs arról, mi lesz március 10-én, az 50 évvel ezelőtti bukott felkelés évfordulóján. A dalai láma a múlt héten arra szólította fel őket, ne hagyják magukat provokálni a kínaiak részéről, mert bármiféle radikális lépés ürügyet szolgáltathatna a kínai kormánynak még szigorúbb intézkedések meghozatalára. „Nehéz elképzelni értelmes eredményt életek feláldozásával" - mondta a dalai láma. 

http://www.nytimes.com/2009/03/05/world/asia/05tibet.html?th&emc=th

„Az amerikai pénzügyi rendszer lényegében csődbe jutott”

Nouriel Roubini szerint elkerülhetetlen a válság további súlyosbodása
Forbes

A pénzügyi válságot és a globális recessziót évekkel előre megjósoló iráni származású amerikai közgazdász szerint tévednek, akik azt hiszik, hogy a krízis nehezén már túl vagyunk: semmi jel nem mutat rá, hogy a tavalyi drámai visszaesést hozó utolsó negyedév után lassult volna a recesszió üteme, nemhogy fordulat történt volna. A manapság leginkább csak 'Mr. Végítéletként' emlegetett Nouriel Roubini hosszú és elhúzódó recesszióra számít: a Forbes magazinban megjelent elemzésében kifejti, hogy a pénzügyi szektor fenntarthatatlansága miatt nincs esély a világgazdaság talpraállására.

A héten nyilvánosságra hozott tavalyi utolsó negyedéves gazdasági adatok nagy csalódást okoztak. Az Egyesült Államok és az eurózóna gazdasága 6, Németországé 8, Japáné 12, Szingapúré 20 százalékkal lassult. Bár Kínában és Amerikában némiképp élénkülni kezdett a hitelezés, Roubini szerint semmi jel nem mutat akár csak a recesszió ütemének lassulására. A csökkenő nyersanyagárak ugyanis arra utalnak, hogy a kölcsönöket nem a reálgazdaságban fektetik be, hanem inkább magasabb kamatokkal próbálják tovább adni vagy lekötni. Az amerikai közgazdász különösen aggasztónak tartja, hogy Japánban, Kínában, Thaiföldön és Koreában 40-50 százalékkal zuhant az export. „A GDP, bevételek, a fogyasztás, a befektetések, a tőkebeáramlás globális visszaesésének üteme és nagysága az 1930-as gazdasági világválság óta nem tapasztalt mértékű."

Roubini ahhoz sem fűz nagy reményeket, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések hatásosak lehetnek. Hiába fogadta el az amerikai törvényhozás Obama közel 800 milliárdos csomagját, hiszen idén a bankszektor mindössze 200 milliárd dollárt hívhat le. Az adócsökkentés sem élénkíti a gazdaságot, mivel a rossz kilátások miatt az amerikaiak inkább megtakarítanak, így a fogyasztás nem fog nőni. Ráadásul a tőzsdeindexek 50 százalékos zuhanása és az ingatlanárak 25 százalékos csökkenése (amelyet Roubini szerint még újabb 20 százalékos visszaesés fog követni) az amerikai lakosság összmegtakarításainak nettó csökkenését jelenti. Kínában ugyan még mindig 8 százalékkal nőhet a gazdaság, de hiába a kormány gazdaságélénkítő programja: a drámai építőipari visszaesés miatt drasztikusan nőni fog a munkanélküliség, ami hosszú távon a mélybe taszítja a kínai gazdaságot.

Mivel az Egyesült Államokban aligha fog nőni a fogyasztás, Kína, Japán, Németország és a világ többi exportőr országa csak akkor állhat talpra, ha a hazai fogyasztás élénkül - de erre sincs remény. Az amerikai recesszió így 2010-ben is folytatódni fog, és nem lehet tudni, hogy mikor áll meg.

Ráadásul az amerikai állam jelentős részesedést vásárolt a csőd szélére jutott bankokban és garanciát vállalt a hitelekre, a recesszió miatt azonban aligha lesz képes a bankokat finanszírozni. „Röviden szólva tehát az amerikai pénzügyi rendszer lényegében csődbe jutott" - zárja újabb borúlátó jövendölését Mr. Végítélet.

http://www.forbes.com/2009/03/04/global-recession-insolvent-opinions-columnists-roubini-economy.html