Kadarkúti Hétfői üzenetek - 33 - Jézus beszél a 9. parancsolatról

 Jézus: IX. parancs: Felebarátod feleségét ne kívánd!

Én: Édes Jézusom, szeretlek, tégy engem békéd eszközévé! Ma újra Tőled tanulhatunk. Nagy érdeklődéssel várjuk tanításodat. Szentlélek Isten, jöjj, segíts, hogy Jézus szent Szavait méltóképpen tudjam közvetíteni testvéreimnek.

Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Uratok, Istenetek, és Éván keresztül szólok hozzátok. Ma a IX. parancsról lesz szó, mely így hangzik: Felebarátod feleségét ne kívánd! Ez összefüggésben van a VI. paranccsal, a „Ne paráználkodj!"-al.

Ez a parancs kimondja, hogy a bűnös vágy, a bűnös kívánság is már bűn. A vágy megelőzi a cselekedetet. Sajnos az ember gyenge ahhoz, hogy bűnös vágyát ne kövesse tettel, de a jókívánságot bizony már nem mindig váltja cselekedetre.

Minden bűn a kísértésből indul ki. Maga a kísértés még nem bűn, mert tőletek független, a gonosz műve, de a vágy, ami a kísértés terméke, az már a ti akaratotoktól függ. Ezt egy példával szeretném élővé tenni. Apa, anya és kislányuk hétvégi kiránduláson vannak, ülnek a buszon, ölükben a hátizsák. Felszáll a buszra egy csinos, fiatal lány pici miniszoknyában, mélyen kivágott blúzban. Leül a szemközti ülésre. A köldökében csak úgy csillog-villog az ékszer. Néhány csábos pillantást vet a jóképű fiatal apára, aki nem tud ellenállni a látványnak, és szemével alulról felfelé többször végigméri. Buja kívánságok ébrednek benne és ezzel már házasságtörést követett el gondolatban, vágyban. Mit gondoltok, hogyan tudta volna kivédeni ezt az erős kísértést a férfi? Ha nem törődne a csábító jelenséggel, elkezdett volna beszélgetni a feleségével, vagy játszani a kislányával.

Az érzékek közül a szem az, amely befogadja a kísértést és engedelmeskedik neki, ezért a szemet kell megfékezni. A szem látja a szexújságot, és arra ösztönöz, hogy lapozz bele. A szem látja a szexis plakátot az utcán és rábír, hogy állj meg és nézd meg jobban. A szem látja a vonzó, szép testet, és arra késztet, hogy vedd birtokba. A bűnelkövetésnél a következő a sorrend: kísértés, a szem legeltetése és a vágy. Csak úgy lehet a vágyat, mint kész bűnt elkerülni, ha másfelé terelitek a szemetek figyelmét. Nehéz a dolgotok, mert a gonosz felhasznál a kísértés eszközéül mindent, amit csak tud: a TV-t, a szexújságokat, internetet, videó játékokat, szexfilmeket, erkölcstelen színdarabokat, reklámokat, kihívó öltözetű nőket és férfiakat -és ezekkel kísért benneteket. Mivel a nemi ösztön erős, különösen a fiatalokban, csak az tud ellenállni, aki égi segítséget kér és kerüli a kísértő dolgokat.

Mi nehezíti a tisztaság megtartását az egyedül élőknél és a házasságban élőknél? A hibás, bűnös, romlott közvélemény. Gúny tárgyává teszik az olyan férfiakat, nőket, akik önmegtartoztatóan, pár nélkül élik életüket és kinevetik a házasok közül azokat, akik hűségesek a férjükhöz, feleségükhöz. Isten azért rendelte el a házasságot, hogy az Ő segítői legyetek az Ég benépesítésében. De van egy sokkal magasabb állapot, amely tökéletes, ez a szüzesség, amely a születéstől a haláig tart. Az ilyenek - bár teljesen egészségesek - lemondanak a földi örömökről és nemzőképességükről, és egészen Istennek ajánlják magukat.

A IX. parancs, mely így szól: „Felebarátod feleségét ne kívánd!", természetesen a nőkhöz is szól, hogy „Felebarátod férjét ne kívánd!". Nincs különbség, mindenkire vonatkozik. ez a parancs a házasság szentségét védi. Rengeteg házasság felbomlik, mert lábbal tapossák ezt a törvényt. A sok megcsalt férfi és nő új kapcsolatokat létesít, mert nem jó egyedül, s így összeköltözve, szentségi házasság nélkül élik le hátralévő éveiket, évtizedeiket a házasságtörés bűnében.

Mi számít házasságtörésnek? Amit gondolattal, szóval és cselekedettel elkövetnek a házasság szentsége ellen. Elmondok nektek egy esetet. Egy vidám házibulin összejön 4 házaspár. Jól érzik magukat: esznek-isznak, beszélgetnek, táncolnak. Az egyik fiatal asszony, Mónika különösen sokat foglalkozik Krisztiánnal, az egyik barátnője férjével. Próbálnak 1-2 percre kettesben maradni. Kimennek az udvarra és megbeszélnek egy találkozót. A szenvedély növekszik bennük, de elnyomják magukban a társaság előtt. A férfi hazudik valamit a feleségének, és Mónikát elviszi egyik barátnője nyaralójába. Mónika is kitalál egy mesét a férjének, hogy beteg nagynénjét látogatja meg, és csak este jön haza. Így szabad a vásár, egész nap együtt lehetnek, és eleget tehetnek bűnös kívánságaiknak. Ez klasszikus példája a házasságtörésnek. Ennek a bűnnek mindhárom módját elkövették: 1. Gondolatban, mikor először egymásba mélyedt a szemük, egymáshoz simultak a tánc közben, 2. szóban, mikor csábító szavakat suttogtak egymásnak és megbeszélték közös tervüket, 3. cselekedetben, mikor beteljesítették vágyaikat.

Vizsgáljuk meg, milyen következményei vannak a házasságtörésnek! 1. Nagy fájdalmat okoz házastársának, megalázza, haragot, gyűlöletet kelt benne. Lehetőséget ad neki a bűnre, hogy szabaddá válva új kapcsolatot létesíthessen. 2. Gyermekeit megbotránkoztatja és kiábrándítja magából, rossz példát mutat nekik. 3. Visszaél barátja (vagy barátnője) jóhiszeműségével, meglopja, mert legdrágább kincsét feleségét (vagy férjét) elcsábítja. 4. Saját lelkét és azét is akit elcsábított, a kárhozat felé viszi.

Nézzük meg, milyen helyzetekben lehet még házasságot törni!

1. Egy független leány elcsábít egy családos embert. Ezzel ő paráznaságot, a férfi házasságtörést követett el.
2. Egy egyedülálló férfi elcsábít egy férjes asszonyt. A férfi paráznaságot, a nő házasságtörést követett el.
3. Egy elvált férfi és egy nő összeköltözik, de vagy egyiknek, vagy mindkettőnek még él a hites társa, akivel templomban esküdött.

Aki házasságtörésben él, kiesett a kegyelem állapotából, nem veheti magához a szentségeket.

Sajnos a mai züllött világban alaposan elburjánzott a házasságtörés. Sokan egész életüket így élik le lelkiismeret-furdalás nélkül. Ó, te bűnös megátalkodott teremtés! Hát mikor térsz magadhoz? Nem félsz atyám haragjától? Fetrengsz a bűn mocskában, és jól érzed magad benne, mint a disznó a pocsolyában. Semmitől úgy nem undorodom, mint a bujaságtól. Mikor a leprásokat gyógyítottam, te emberek felkiáltottatok a félelemtől és borzongástól a lepra miatt. De én most lélekben kiáltok fel a paráználkodás látványától, ahogy teremtményeim a házasságtörés szennyében hemperegnek. Alig látok szentségi házasságban élő, tiszta, hűséges párokat. Édesanyám és Én véres könnyeket hullatunk e nagy bűnök miatt, mert féltjük őket a rettenetes kárhozattól. Drága, kicsi Engesztelőim, bánatunkban csak ti vagytok vigasztalóink és segítségeink. Ti, akik minden erőtökkel igyekeztek betartani parancsainkat, így a VI. és IX. parancsot is, hirdessétek ezekbe a csúf bűnökbe merült felebarátaitoknak, hogy nagy felelőtlenség ez az életmód lelkükkel szemben. Forduljanak Felém és szakítsanak a házasságtörés bűnével! Boruljanak le Előttem és kérjenek bocsánatot, különben elvesznek. A bűntől irtózom - amiben vannak, de őket végtelenül szeretem, és mindannyiukat üdvözíteni akarom.

Drága Gyermekeim! Imádkozzatok a házasságtörésben élő, megkötözött testvéreitekért. Esdjétek ki a bűnbocsánatot számukra! Bennetek van a reményem. Én majd imáitokat kegyelemmé alakítom és kiosztom közöttük. Egyetlen Üdvözlégy se vész kárba.

Édeseim! Legyenek mindig tiszták gondolataitok, szavaitok és tetteitek. Megáldalak benneteket a tisztaság és a házassági hűség lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

2009.06.22 hétfő

A Nyugat alkonya még várat magára

„Ázsia erősödése legfeljebb multipoláris világot eredményezhet.”

Az elmúlt években és különösen a globális gazdasági válság tavaly őszi kirobbanása óta egyre több közgazdász és külpolitikai elemző jut arra a következtetésre, hogy véget ért a nyugati világ hegemóniája, és a 21. század a feltörekvő keleti nagyhatalmak, mindenekelőtt Kína és India dominanciáját hozhatja. Min-Xin Pei, a Carnegie Endowment for International Peace Kína-szakértője a Foreign Policy-ben sorra veszi - és cáfolja - a Kelet előretörésével kapcsolatos legelterjedtebb feltételezéseket, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdasági növekedés önmagában kevés a geopolitikai befolyás növeléséhez.
Ami a gazdaságot illeti, vitathatatlan, hogy az elmúlt évtizedek az ázsiai csodákról szóltak. De Ázsia a nagy növekedés ellenére is elmarad a Nyugat mögött. A globális GDP-nek még ma is csak 30 százalékát adja, ráadásul az ázsiai egy főre jutó össztermék mindössze 5800 dollár, miközben az Egyesült Államokban 48 000. Ha az ázsiai országok továbbra is az elmúlt évtizedekben látott ütemben fejlődnek, akkor is átlagosan 77 évre lesz szükség ahhoz, hogy egy főre jutó GDP tekintetében utolérjék Amerikát - Kínának 47, Indiának 123 évre. Kína gazdasági termelése a mai növekedéssel számolva csak 2027-re, Indiáé 2050-re érheti el az amerikait.
Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a közelmúltban már megszokottá vált, esetenként kétszámjegyű növekedés a jövőben is fenntartható lesz - figyelmeztet Pei. A produktivitás élénkülésének hátterében ugyanis a nyugati országok által generált kereslet állt, amely most a gazdasági válság hatására elapadt. De még ha sikerül is úrrá lenni a válságon sem garantált az elmúlt évtized dinamizmusa. Kína népessége ugyanis drámai ütemben öregszik, és félő, hogy az eltartottak számának növekedése és a szociális kiadások egekbe szökése visszahúzhatja a gazdaságot, ahogyan az korábban Japán esetében történt.
Ráadásul innováció terén sem rózsás a Kelet helyzete. Igaz ugyan, hogy ezen a téren is dinamikusan fejlődnek a térség országai, de az Egyesült Államok még mindig kétszer annyi új szabadalmat jegyez be évente, mint a Japán és Dél-Korea, a térség két innovációs fellegvára. Az oktatás színvonala sem mérhető az amerikaihoz - nem meglepő, hogy az elmúlt 30 évben mindössze 8 ázsiai (egy kivétellel japán) természettudós kapott Nobel-díjat annak ellenére, hogy ma már Kínában 700 000, Indiában 350 000 mérnököt képeznek évente (az Egyesült Államokban mindössze 70 000-et). Kína és India a tömegoktatást fejleszti, de kifejezetten elmaradottnak számít a kutatás-fejlesztés terén, ami szintén fékezheti a növekedést.
Ha a temérdek a strukturális problémát sikerül is leküzdeni, hosszú távon további problémát jelent a kvázi-tervgazdaság: a kínai növekedés ugyanis nem kis részben annak köszönhető, hogy a kommunista vezetés kézi vezérléssel dönt a megtakarításokról és a beruházásokról.
A közelmúltban számos elemző vélekedett úgy, hogy a következő évszázad a Kelet, és mindenekelőtt Kína geopolitikai előretörését hozhatja. Pei elismeri, hogy a második világháború óta jelentősen nőtt az ázsiai nagyhatalmak geopolitikai súlya, de azért túlzás hegemóniáról beszélni. „Ázsia erősödése legfeljebb multipoláris világot eredményezhet."
Ráadásul - teszi hozzá Pei -, a keleti rezsimek hatalmuk növekedésével szükségképp szembe kerülnek egymással, és a lokális hegemóniáért folytatott versengés lassíthatja őket. Valószínűleg az Egyesült Államok sem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy befolyási övezete kicsúszik az irányítása alól. A helyzetet súlyosbítja, hogy a térségben több rivális atomhatalom található: India és Pakisztán viszonya pedig régóta feszült. Ha Pakisztán a bukott államok sorsára jut, akkor az egész régió stabilitása veszélybe kerülhet, és a rendezés a térség vezető országaitól jelentős erőforrásokat vonhat el.
Különösen a sokak által a világ jövőbeni urának tartott Kína helyzete ingatag: az ország lakosságának közel harmada valamilyen nemzeti kisebbséghez tartozik, és mint azt a tavalyi tibeti és a mostani ujgur felkelés megmutatta, a kommunista vezetés hatalma és tekintélye már nem a régi. A kormány viszont nem engedhet teret semmilyen ellenzéki kezdeményezésnek, hiszen az lavinát indíthat el. A párt csak a töretlen gazdasági növekedéssel, az ellenzék elhallgattatásával és az egyre nacionalistábbá váló külpolitikával őrizheti meg egyeduralmát - ezekhez azonban a hadsereg fejlesztésére van szükség, ami ismét csak költséges.
Végül, de nem utolsó sorban Pei megemlíti, hogy a geopolitikai hegemóniához nem csak gazdasági befolyásra és erős hadseregre van szükség, hanem politikai vízióra is. Ezen a téren pedig súlyos deficit jellemzi a térség államait, különösen Kínát. Az Egyesült Államok a szabad kereskedelem és a wilsoni liberalizmus elveinek exportjával, illetve a multilaterális intézményeknek a segítségével tudott globális szuperhatalommá válni. „Lehet, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságai Ázsiában vannak, ötletek terén azonban Ázsia nem tekinthető a világ vezetőjének. Az ázsiaiak joggal büszkék az új ipari forradalomra. A magabiztosság azonban nem ideológia, és az agyondicsért ázsiai modell nem exportálható."

http://www.foreignpolicy.com/articles/2009/06/22/think_again_asias_rise?page=full

A Nyugat alkonya még várat magára

„Ázsia erősödése legfeljebb multipoláris világot eredményezhet.”

Az elmúlt években és különösen a globális gazdasági válság tavaly őszi kirobbanása óta egyre több közgazdász és külpolitikai elemző jut arra a következtetésre, hogy véget ért a nyugati világ hegemóniája, és a 21. század a feltörekvő keleti nagyhatalmak, mindenekelőtt Kína és India dominanciáját hozhatja. Min-Xin Pei, a Carnegie Endowment for International Peace Kína-szakértője a Foreign Policy-ben sorra veszi - és cáfolja - a Kelet előretörésével kapcsolatos legelterjedtebb feltételezéseket, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdasági növekedés önmagában kevés a geopolitikai befolyás növeléséhez.
Ami a gazdaságot illeti, vitathatatlan, hogy az elmúlt évtizedek az ázsiai csodákról szóltak. De Ázsia a nagy növekedés ellenére is elmarad a Nyugat mögött. A globális GDP-nek még ma is csak 30 százalékát adja, ráadásul az ázsiai egy főre jutó össztermék mindössze 5800 dollár, miközben az Egyesült Államokban 48 000. Ha az ázsiai országok továbbra is az elmúlt évtizedekben látott ütemben fejlődnek, akkor is átlagosan 77 évre lesz szükség ahhoz, hogy egy főre jutó GDP tekintetében utolérjék Amerikát - Kínának 47, Indiának 123 évre. Kína gazdasági termelése a mai növekedéssel számolva csak 2027-re, Indiáé 2050-re érheti el az amerikait.
Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a közelmúltban már megszokottá vált, esetenként kétszámjegyű növekedés a jövőben is fenntartható lesz - figyelmeztet Pei. A produktivitás élénkülésének hátterében ugyanis a nyugati országok által generált kereslet állt, amely most a gazdasági válság hatására elapadt. De még ha sikerül is úrrá lenni a válságon sem garantált az elmúlt évtized dinamizmusa. Kína népessége ugyanis drámai ütemben öregszik, és félő, hogy az eltartottak számának növekedése és a szociális kiadások egekbe szökése visszahúzhatja a gazdaságot, ahogyan az korábban Japán esetében történt.
Ráadásul innováció terén sem rózsás a Kelet helyzete. Igaz ugyan, hogy ezen a téren is dinamikusan fejlődnek a térség országai, de az Egyesült Államok még mindig kétszer annyi új szabadalmat jegyez be évente, mint a Japán és Dél-Korea, a térség két innovációs fellegvára. Az oktatás színvonala sem mérhető az amerikaihoz - nem meglepő, hogy az elmúlt 30 évben mindössze 8 ázsiai (egy kivétellel japán) természettudós kapott Nobel-díjat annak ellenére, hogy ma már Kínában 700 000, Indiában 350 000 mérnököt képeznek évente (az Egyesült Államokban mindössze 70 000-et). Kína és India a tömegoktatást fejleszti, de kifejezetten elmaradottnak számít a kutatás-fejlesztés terén, ami szintén fékezheti a növekedést.
Ha a temérdek a strukturális problémát sikerül is leküzdeni, hosszú távon további problémát jelent a kvázi-tervgazdaság: a kínai növekedés ugyanis nem kis részben annak köszönhető, hogy a kommunista vezetés kézi vezérléssel dönt a megtakarításokról és a beruházásokról.
A közelmúltban számos elemző vélekedett úgy, hogy a következő évszázad a Kelet, és mindenekelőtt Kína geopolitikai előretörését hozhatja. Pei elismeri, hogy a második világháború óta jelentősen nőtt az ázsiai nagyhatalmak geopolitikai súlya, de azért túlzás hegemóniáról beszélni. „Ázsia erősödése legfeljebb multipoláris világot eredményezhet."
Ráadásul - teszi hozzá Pei -, a keleti rezsimek hatalmuk növekedésével szükségképp szembe kerülnek egymással, és a lokális hegemóniáért folytatott versengés lassíthatja őket. Valószínűleg az Egyesült Államok sem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy befolyási övezete kicsúszik az irányítása alól. A helyzetet súlyosbítja, hogy a térségben több rivális atomhatalom található: India és Pakisztán viszonya pedig régóta feszült. Ha Pakisztán a bukott államok sorsára jut, akkor az egész régió stabilitása veszélybe kerülhet, és a rendezés a térség vezető országaitól jelentős erőforrásokat vonhat el.
Különösen a sokak által a világ jövőbeni urának tartott Kína helyzete ingatag: az ország lakosságának közel harmada valamilyen nemzeti kisebbséghez tartozik, és mint azt a tavalyi tibeti és a mostani ujgur felkelés megmutatta, a kommunista vezetés hatalma és tekintélye már nem a régi. A kormány viszont nem engedhet teret semmilyen ellenzéki kezdeményezésnek, hiszen az lavinát indíthat el. A párt csak a töretlen gazdasági növekedéssel, az ellenzék elhallgattatásával és az egyre nacionalistábbá váló külpolitikával őrizheti meg egyeduralmát - ezekhez azonban a hadsereg fejlesztésére van szükség, ami ismét csak költséges.
Végül, de nem utolsó sorban Pei megemlíti, hogy a geopolitikai hegemóniához nem csak gazdasági befolyásra és erős hadseregre van szükség, hanem politikai vízióra is. Ezen a téren pedig súlyos deficit jellemzi a térség államait, különösen Kínát. Az Egyesült Államok a szabad kereskedelem és a wilsoni liberalizmus elveinek exportjával, illetve a multilaterális intézményeknek a segítségével tudott globális szuperhatalommá válni. „Lehet, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságai Ázsiában vannak, ötletek terén azonban Ázsia nem tekinthető a világ vezetőjének. Az ázsiaiak joggal büszkék az új ipari forradalomra. A magabiztosság azonban nem ideológia, és az agyondicsért ázsiai modell nem exportálható."

http://www.foreignpolicy.com/articles/2009/06/22/think_again_asias_rise?page=full

Szovjet kémek Amerikában

A KGB tevékenysége az Egyesült Államokban

The New Republic

Anne Applebaum amerikai Kelet-Európa szakértő a The New Republic hasábjain John Earl Haynes, Harvey Klehr és Alexander Vassiliev új könyvét (Kémek: a KGB tündöklése és bukása Amerikában) elemzi. Cikke elején leírja, hogy az amerikai szovjet kémkedést sokféleképpen ítélték meg, és két szélsőséges véleményt idéz is (az egyik szerint nem történt ilyesmi, ezért a kérdést vizsgálni sem érdemes, a másik szerint minden baloldali és liberális szovjet ügynök volt). A vizsgált könyv e két szélsőség között helyezkedik el. A jelentős tudományos múlttal rendelkező szerzők több mint egy évtizede kutatják a témát, s jártak az egykori szovjet levéltárakban is.

Korábban három népszerű könyvet is megjelentettek már a témában. Az első kötet (The Secret World of American Communism) a Komintern újonnan hozzáférhetővé tett archívumait felhasználva azt sugallja, hogy az Egyesült Államok Kommunista Pártja (EÁKP) jelentős szovjet (anyagi) támogatást élvezett. A második kötet (The Soviet World of American Communism) szintén szovjet levéltári forrásokra támaszkodik, s elsősorban a Szovjetunió EÁKP-ra gyakorolt ideológiai hatásait vizsgálja. Meglepő, hogy ez még erőteljesebb volt, mint az anyagi befolyás. A harmadik kötet (Venona: Decoding Soviet Espionage in America) a Nemzetbiztonsági Ügynökség és a szovjet archívumok „Venonával" kapcsolatos iratait dolgozza fel. A „Venona" a második világháború idején közös amerikai-brit projekt volt a szovjet üzenetváltások megfejtésére. Bebizonyosodott, hogy az 1940-es években a Szovjetunió kiterjedt kémhálózatot működtetett az USA-ban, a legértékesebb szovjet ügynökök között pedig ott volt Alger Hiss és Julius Rosenberg. A szerzők a tényeket sorakoztatják fel, nem polemizálnak, s nem helyeslik Joseph McCarthy szenátor amerikai kommunizmusról vallott véleményét, sőt elítélik azt, ahogy az antikommunizmust „partizánfegyverként" alkalmazta. „Túlzásai" nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai kommunizmus történetéről folytatott vita eltorzult.

Legújabb könyvük, a szovjet kémkedés története Amerikában, ugyanebben a szellemben folytatja a megkezdett munkát, csupán a felhasznált források köre bővült. A szovjet levéltárak, az FBI-archívumok és a Venona-fájlok mellett Haynes és Klehr ezúttal hozzájutott a KGB (Applebaum az egyszerűség kedvéért így nevezi a külföldi szovjet hírszerzést) operatív aktáihoz is, amelyekbe eddig nyugati történészek még nem nyerhettek bepillantást. Ebben orosz társszerzőjük, az egykori KGB-tiszt Vassiliev volt a segítségükre. Ezenkívül szemtanúk, disszidensek visszaemlékezéseit is felhasználták, sőt Applebaum még hozzáteszi, hogy a problémáról szóló ismereteinket a magyar levéltárak anyagai is gazdagítják.

Újdonságnak számít, hogy az atomkémkedésen és Alger Hissen kívül [az amerikai ügyvédet 1948-ban azzal vádolták meg, hogy a háború alatt Moszkvának kémkedett - a szerk.] még rengeteg szovjet hírszerző dolgozott az Egyesült Államokban. A KGB-akták lehetővé tették Haynes és Klehr számára, hogy az FBI által korábban csak a fedőnevükön ismert kémek tucatjait azonosítsák be. Munkájukról, jellemükről, tevékenységükről számos érdekes részletet mutatnak be.

A szórakoztató részleteken túl Klehr és Haynes könyvének a legnagyobb érdeme az, hogy rávilágít az Amerikában folytatott szovjet kémkedés valódi méreteire és az abba bevont emberek számára. A szerzők mintegy ötszáz KGB-ügynökről beszélnek, de nem mindegyikükről rendelkeznek pontos információkkal. De ha csupán azokat vesszük számba, akiknek a név szerinti beazonosítása sikerült, akkor is azt mondhatjuk, hogy jóval több kém tevékenykedett az USA-ban, mint azt bárki gondolta volna, és sokkal mélyebbre hatoltak az amerikai társadalomban, mint hittük. Az 1930-as években a KGB-nek voltak emberei a külügyminisztériumban, a kereskedelmi és az igazságügyi minisztériumban, az OSS-ben [a CIA elődje - a szerk.]. Szaglásztak a Manhattan-terv környékén, a kutatóintézetekben, a vegyipari vállalatoknál, a repülőgépgyárakban stb. Dolgoztak ügynökök a médiában és az irodalmi életben. A KGB még Ernest Hemingwayt is megpróbálta beszervezni, sikertelenül.

A szovjet kémek nagyon magas szinten űzték hivatásukat, karjuk elképesztően messzire elért. Közülük többen orosz vagy kelet-európai bevándorlók voltak. Mások, mint például Hiss, a protestáns fehér elithez tartoztak, akik a Princetonon, Stanfordban vagy a Harvardon végeztek. Egyikük, Samuel Dickstein kongresszusi képviselő volt, Henry Ware pedig a cserkészmozgalomban játszott fontos szerepet. Csak kevesen dolgoztak pénzért - Dickstein bizonyosan közéjük tartozott -, a többségük ugyanis meggyőződésből cselekedett, s nyíltan vagy titokban tagja volt az EÁKP-nak, mely akkoriban szoros kapcsolatokat ápolt a Szovjetunió Kommunista Pártjával (SZKP).

Úgy tűnik, az EÁKP és más országok kommunista pártjai, valamint a KGB közötti kapcsolatok szorosságát nem lehet alábecsülni. Többé-kevésbé azt lehet mondani, hogy aki hitt a kommunizmusban, az hitt a világforradalom szükségességében is, melynek legfőbb letéteményese az SZKP, illetve annak „kardja és pajzsa", a KGB volt. Az igazi marxisták szemében a KGB és az EÁKP céljai meg kellett, hogy egyezzenek. Az amerikai párt főtitkára, Earl Browder maga toborzott és ajánlott ügynököket a KGB-nek (a felesége egykori bolsevik politikai komiszár volt, aki az oroszországi polgárháború idején, 1918-ban és 1919-ben ellenforradalmárokat ítélt halálra). A párt vezetői tisztában voltak azzal, hogy a pénz Moszkvából érkezik, s ebben semmi kivetnivalót sem találtak.

A KGB számára a Szovjetunió és az EÁKP közötti szoros kapcsolat egyszerre jelentett áldást és átkot. Egyfelől a szovjet kommunizmus iránti szimpátia a KGB-t hozzásegítette a széleskörű kémhálózat kiépítéséhez. Vitán felüli, hogy az általa nyújtott információknak köszönhetően a Szovjetunió gyorsabban szert tehetett az atombombára, megerősíthette a Kelet-Európa feletti hatalmát és a hidegháborús pozícióját. Ezek az információk segítséget jelentettek Sztálinnak a Roosevelttel való jaltai tárgyalásain és általában a szovjet vezetésnek abban, hogy jobban megértsék az amerikai döntéshozatal mögött rejlő motívumokat a világháború alatt és után. Másfelől viszont ez az ideológiailag motivált ügynökcsapat egy idő után szükségképpen „ingataggá" vált. Mivel lojalitásukat az eszmék táplálták, politikai nézeteik változásával a hűségük is alábbhagyhatott. Abban a pillanatban, hogy nem értettek egyet az EÁKP vagy a Szovjetunió politikájával, felhagyhattak a tevékenységükkel. Így például az 1937-1938-as koncepciós perek idején vagy az 1939. augusztusi Molotov-Rippentrop-paktum aláírása után több ügynök felmondta az együttműködést. A KGB amerikai csillaga az 1940-es évek végén áldozott le, amikor az antikommunizmus térhódításával sokan megértették, hogy a Szovjetunió iránti lojalitás az amerikai értékek elárulásával egyenértékű: az EÁKP taglétszáma és befolyása drámaian visszaesett, ahogy a KGB toborzási lehetőségei is megnehezültek.

Az érdekességek közül érdemes kiragadni Robert Oppenheimer ügyét. A Manhattan-terv vezetőjéről a szerzők alapos vizsgálódások után azt írják, hogy titokban az EÁKP tagja volt, legalábbis 1941 folyamán. Ezt látva a KGB számos próbálkozást tett, hogy együttműködésre bírja. Úgy tűnik azonban, hogy ezek nem jártak sikerrel. Mások viszont igenis adtak át atomtitkokat.

Az igazi kérdés persze az, hogyan vált lehetségessé, hogy ilyen sok ember működött együtt a KGB-vel. A válasz Applebaum szerint az 1930-as évek nemzetközi kommunista mozgalmának természetében és ideológiájának rendkívüli erejében rejlik. Egyesek hittek abban, hogy a szovjet típusú kommunizmus Amerikában utópiát teremt, de alapvető fontosságú, hogy tudjuk, minden ügynök motivációja más és más lehetett, ami természetesen a megítélésüket is befolyásolja. Ez a „fontos és mélységesen lebilincselő" könyv a tényeket vizsgálja, ami Applebaum szerint helyes, hiszen csak így lehet ezt a jelenséget megérteni és megismerni, a fikciót pedig kizárni.

Irán még nem érett meg a nyitásra

A szavazatok újraszámlálása pusztán taktikai manőver

A Neue Zürcher Zeitung egykori közel-keleti tudósítója, Arnold Hottinger kérdésekre válaszolva fejti ki, hogy Iránban még nem érett meg a helyzet a nyitásra, és arról is beszél, miért nem alkalmas a választások vesztese, Hoszein Muszavi egy olyan vezetői pozícióra, amilyenre az országnak szüksége volna.

Hottinger több okból is gyanúsnak tartja a szavazatszámlálás eredményét. Nem csak a folyamat gyorsaságát érzi furcsának, hanem azt is, hogy az országban mindenütt hasonló eredmények születtek, továbbá hogy Mohszen Rezai, a harmadik jelölt csak egy százalékot ért el, pedig a korábbi választásokon 17 százalék körüli eredményeket ért el. Nyilvánvalónak látja, hogy felső utasításra alakították mindenütt az eredményeket. Ennek pedig az az oka, hogy az Őrök Tanácsa a legfőbb vallási vezető, Ali Khamenei szándékának megfelelően még egyszer Mahmúd Ahmadinezsádot kívánta az államfői posztra, mert tart a rendszer fellazulásától. Muszavi nem mondható valódi reformistának, de mindenki mögötte sorakozott fel, aki alternatívát keres a fennálló állapotokkal szemben.

A zürichi lap további kérdésére válaszolva Hottinger úgy vélte, hogy a szavazatok újraszámlálása pusztán taktikai manőver. Az Őrök Tanácsa ugyanis egyfajta állam az államban, amely a politikai és katonai mellett a saját gazdasági hatalmát is elkezdte kiépíteni. Velük szemben a politizáló ajatollahok belátják, hogy Ahmadinezsáddal nem vezet út előre. Már csak ezért is mindenképpen a nyugalom helyreállításában érdekeltek. Khamanei és társai azzal is tisztában vannak, hogy meg kell akadályozniuk egy lehetséges vezető kiemelkedését a másik oldalon.

„Nincs elegük a fiatal irániaknak a totalitárius rendszerből?" - kérdezte a Neue Zürcher Zeitung volt közel-keleti tudósítójától. Hottinger szerint igen, de ehhez vezetőre van szükségük, aki lelkesíti őket, aki mögé fölsorakozhatnak. Személyes emlékeire utal: Khomeini ajatollah hatalomra kerülése után egy fiatal iránitól csodálkozva kérdezte: „Most zavarták el a sahot, és máris új vezetőt kerestek maguknak?" „A perzsák már csak ilyenek." - hangzott a válasz. Ez az ottani hagyományokból következik. Muszavi azonban aligha tenné ki magát annak a veszélynek, hogy ilyen vezéri törekvéseket ápoljon. Sokan mondják, hogy hogy még mindig túl szkeptikusak azok, akik átélték az 1979-es fordulatot, és nem akarnak újabb forradalmat. Újabb lökést az adhat, ha többségbe kerül a fiatalabb nemzedék. És akkor is az lesz a kérdés, hogy felbukkan-e az új vezető. Más lehet a helyzet, ha Khamenei meghal, ő ugyanis élethossziglan áll az ország élén. Az utódlásért folyó harc elvezethet a nyitáshoz, de mindenképpen hosszú és összetett folyamatra kell számítani - mondta Arnold Hottinger a Neue Zürcher Zeitungnak.

http://www.nzz.ch/nachrichten/international/arnold_hottinger_ehemaliger_nzz-nahostkorrespondent_zur_lage_in_iran_1.2751202.html?printview=true

Az atomfegyvermentes világ ígérete

Az orosz-amerikai leszerelési megállapodás következményei
Policy Review

Tíz éve még csak naiv illúziónak tűnhetett az atomfegyverek nélküli világ képe. Az elmúlt években egyre több biztonságpolitikai szakértő és politikus támogatta a teljes nukleáris leszerelést. Barack Obama hivatalba lépése után pedig tárgyalásokat kezdeményezett Oroszországgal az atomfegyverek számának jelenős csökkentéséről. Henry Sokolski biztonságpolitikai szakértő, az amerikai kongresszus tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozására létrehívott bizottság tagja arra figyelmeztet a konzervatív  Policy Review hasábjain, hogy  a nem kellően átgondolt nukleáris leszerelési program visszaüthet, és könnyen a globális geopolitikai egyensúly felborulásához, illetve újabb atomfegyverkezési versenyhez vezethet.

Sokolski röviden összefoglalja az amerikai elnök által Oroszországnak ajánlott nukleáris leszerelési tervezet főbb pontjait. Barack Obama európai körútján jelentette be, hogy a teljes nukleáris leszerelést fogja szorgalmazni. Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel elvben már meg is egyezett a stratégiai atomfegyverek csökkentéséről. Sokan úgy vélik, hogy a világ nukleáris robbanótölteteinek 96 százalékát birtokló két nagyhatalom vezetőinek egyetértése nyomán remény van rá, hogy globális megállapodást lehet kötni a teljes nukleáris leszerelésről. Így nemcsak a nagyhatalmak közötti atomháború lehetőségét lehetne kizárni, hanem azt is, hogy a nukleáris fegyverek terrorista szervezetek kezére jussanak. Az Obama által javasolt egyezmény megerősítené az atomenergia békés célú felhasználását, de szabályozná a dúsított urán előállítását, tárolását és kereskedelmét is.

Az atomfegyverek számának jelentős csökkentése világszerte nagy érdeklődést váltott ki annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent a két nagyhatalom nukleáris arzenálja. Sokolski emlékeztet rá, hogy Oroszország és az Egyesült Államok a hatvanas években még 77 000 nukleáris töltettel felszerelt fegyverrel rendelkezett, mára azonban hetedére, 11 000-re csökkent a számuk. A folyamat hátterében elsősorban az áll, hogy a modern rakéták sokkal pontosabban célba juttathatók, így az elrettentéshez kevesebb nukleáris töltet is elegendő. Az atomfegyverek jelentős csökkentésére tett obamai javaslat így tulajdonképpen csak az elmúlt évtizedek spontán folyamatainak felgyorsítását indítványozza. Szakértők szerint akár 1000-re, még merészebb elemzések szerint 500-ra csökkenhetne az Egyesült Államok stratégiai atomfegyverkészlete.

Sokolski arra hívja fel a figyelmet, hogy a széles körben üdvözölt obamai leszerelési javaslat könnyen káros mellékhatásokkal járhat. Nem kizárt az sem, hogy globális atomfegyverkezési hullámot indíthat el, ha az Egyesült Államok és Oroszország megállapodik nukleáris arzenáljaik csökkentéséről.

Az egyik problémát az atomenergia békés felhasználásának támogatása okozza. A javaslat értelmében minden államnak jogában állna nukleáris erőműveket üzembe állítani. Sokolski szerint azonban egyáltalán nem könnyű a békés célokat és az atomfegyverek előállítását elválasztani. Az atomerőművekben használatos hasadóanyagok ugyanis könnyen alkalmassá tehetők nukleáris fegyverek előállítására. Oroszország például 700 tonnányi dúsított „békés célú" urániumot és 100 tonnányi plutóniumot raktároz a 160 tonnányi hadászati hasadóanyagon túl. A kínai békés célú tartalékok az ország nukleáris arzelnáljának négyszeresére növelését teszik bármikor lehetővé. De a deklaráltan atomfegyver-ellenes Japán is 50 tonnányi hasadóanyaggal rendelkezik, amelyből akár 1500 atomtöltet is előállítható lenne néhány hónap leforgása alatt.

Az atomerőművek építése és az urándúsítás engedélyezése nem választható el a hasadóanyagok katonai felhasználásától. Az az állam ugyanis, amely atomerőművekkel és urándúsításra alkalmas centrifugákkal rendelkezik, hónapok alatt atomfegyvereket gyárthat. Észak-Korea és Irán évek óta az atomerőművek építésére hivatkozva folytat atomprogramot, és semmi kétség nem fér hozzá, hogy mindkét ország valódi célja nukleáris fegyverek előállítása.

Az is kérdéses, hogy lehetséges-e kellő hatékonysággal kontrollálni a kísérleti atomrobbantásokat. Szakértők szerint ugyanis hiába az egyezmények, ma már mód van olyan kis kísérleti robbantások végrehajtására, amelyeket a szeizmográfok nem tudnak kimutatni.

A legnagyobb kérdés azonban az, hogy a leszerelés vajon hozzájárul-e a globális biztonság és stabilitás növekedéséhez. Sokolsi arra hívja fel a figyelmet, hogy a két nagyhatalom nukleáris arzenáljának csökkentésétől nem feltétlenül remélhetjük ezt. Pakisztán, India, Kína és Izrael ugyanis aligha dönt atomfegyvereinek csökkentése mellett pusztán azért, mert az Egyesült Államok és Oroszország csökkenti atomtölteteinek számát.

Sőt, az sem kizárt, hogy a második világháború óta fennálló, és még a hidegháború idején is aránylag stabil  globális geopolitikai egyensúlyt biztosító rend is felborulhat - figyelmeztet az amerikai biztonságpolitikai szakértő. Ha a két nagyhatalom nukleáris elrettentőereje csökken, akkor a többi atomfegyverrel rendelkező állam kénytelen lesz saját arzenáljának fejlesztésére. Bizonyára akadnának olyan országok is, amelyek úgy érznék, hogy könnyen fontos geopolitikai szereplővé válhatnak atomfegyverek gyártásával. Könnyen lehet, hogy például Japán, Ausztrália, Dél-Korea is nukleáris fegyvereket akar, ha úgy ítéli meg, hogy az Egyesült Államok már nem képes megvédeni. Az orosz-amerikai leszerelés hatására geopolitikai hatalmi harc és atomfegyverkezési hullám indulhat meg, amely jelentős biztonságpolitikai kockázatokkal járna. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség az elmúlt években sem volt képes nem csak meggátolni az atomfegyverkezést, így nincs rá remény, hogy a jövőben meg tudná akadályozni, hogy az atomreaktorokkal bíró államok nukleáris fegyverek gyártásába kezdjenek. Az atomfegyverkezési hullám fokozná annak kockázatát, hogy terrorista szervezetek is nukleáris robbanótöltethez jutnak.

Nem szükségszerű azonban, hogy így legyen - teszi hozzá gyorsan Sokolski. Ehhez azonban nem elég az orosz és az amerikai nukleáris arzenál csökkentése, hanem minden atomhatalomnak el kell köteleznie magát fegyvereinek számának csökkentése mellett, és biztosítani kell az atomsorompó egyezmény betartását is. Legalább ilyen fontos lenne a békés felhasználására szánt hasadóanyagok a jelenleginél sokkal szigorúbb ellenőrzése is. (Sokolski nem fejti ki, hogy milyen előírásokkal és intézmények felállításával lehetne garantálni, hogy a dúsított uránt ne lehessen atomfegyverek előállítására használni.) A globális geopolitikai egyensúly fenntartása érdekében elengedetlen lenne a rakétavédelem erősítése, hogy az elrettentő potenciál csökkenésével ne nőjön a jelenlegi atomhatalmak fenyegetettsége.

http://www.hoover.org/publications/policyreview/46390537.html

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 32 -Jézus tanítása a VIII. parancsolatról

Jézus: VIII. parancs: Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen!

Én: Édes Jézusom, nagyon szeretlek, tégy engem békéd eszközévé. Ma Te leszel a mi bölcs tanítónk. Add, hogy összeszedve figyelmünket, szívvel-lélekkel hallgassunk Téged! Szentlélek Úristen, jöjj, segíts, hogy az Úr Jézus szent Szavait méltóképpen közvetíthessem engesztelő testvéreimnek.

Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok és Éván, eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a VIII. parancsról lesz szó: Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen!

Mi a hamis tanúság? Másról olyat állítani, ami egyáltalán nem igaz. Állítsunk párhuzamba egymással két bűnt: az ítélkezést és a rágalmazást. Mindkettő szeretetlenséget jelent a felebaráttal szemben. Az ítélkező más valós hibáiról beszél, tehát nem hazudik. A rágalmazó hazudik, mert valótlan dolgokat mond másról és ezzel tekintélyét és becsületét tönkreteszi. A rágalmazás kegyetlen dolog, a gyilkosságnál is több. Míg a gyilkos csak a testet öli meg, a hazug viszont megöli a jó hírnevet, becsületet. De van olyan szörnyű rágalmazás is, mely egyaránt megöli a testet és a becsületet. Itt arra a szélsőséges esetre gondolok, mikor a bírósági tárgyaláson valaki hamisan tanúskodik, és miatta halálra ítélik az ártatlan embert.

Az emberek szeretik kategóriákba sorolni a hazugságot: szükség hazugság vagy szívesség hazugság, kegyes hazugság vagy részvéthazugság. De ez csak mellébeszélés. Minden hazugság - hazugság.

Szükséghazugság : Mikor valaki kénytelen azt hazudni, hogy szombaton egy komoly szinfonikus hangversenyen volt, mert különben a művelt társaságból kinézik.

Szívességhazugság : A férjnek titkos randevúja van, és a barátja fedezi őt, hogy ma nála lesz egy videofilmet nézni.

Kegyes hazugság: Csak úgy mehet el szentmisére valaki, ha ateista férjének azt mondja, hogy a barátnőjéhez megy.

Részvét hazugság: 2 fiú focizik az iskolaudvaron, az egyik véletlenül betöri az ablakot és a másik együttérzésből magára vállalja.

Akárhogy szépítitek a dolgokat, ez mind hazugság, mert félrevezetitek, becsapjátok vele felebarátaitokat. Az „igen" legyen mindig „igen" és a „nem" legyen mindig „nem". Akkor nagy lesz a jutalmatok az égben.

Gyermekeim! Vizsgáljuk meg, honnan ered a hazugság! A sátántól. Ő a hazugság atyja. Hasznosnak mutatja be a hazugságot, mert védelmet nyújt a kényelmetlen helyzetekben, esetleg anyagi előnyökhöz juttat, elfedi az emberek szeme elől a bűnöket stb.. De hátrányai sokkal nagyobbak: a kárhozatba visz, a hazug ember környezete tiszteletét, hitét, bizalmát, szimpátiáját elveszti, és általában kitudódik az igazság.

Mi a Sátán legravaszabb hazugsága? Hogy elhiteti veletek, hogy ő és a pokol nem is létezik. Tehát arra ösztönöz, hogy ne féljetek, bátran bűnözzetek, mert nem jár büntetés érte. És mi az ember legnagyobb hazugsága? Ha valaki magát szentnek tartja: nem loptam, nem öltem, jó vagyok, nincs semmi bűnöm, még a házastársamat sem csaltam meg. Biztos a Mennybe jutok. Minden vasárnapi misén ott vagyok és áldozok. Nem gyónok, mert nincs mit meggyónni. Az ilyen embernek elaludt a lelkiismerete, a legrosszabb úton jár. Van egy ilyen öregasszony, már 30 éve házasságon kívüli kapcsolatban él egy emberrel, 13 abortusz van a háta mögött, és mindig arról beszél, hogy ő milyen jó.

Tudjátok-e kedveseim, miről lehet felismerni a hazug, rágalmazó embert? Hogy társaságban hirtelen lehalkítja a hangját és suttogva beszél a fületekbe. Egészen biztos, hogy másokat akar bemártani előtted.

Miért hazudik az ember?

1. Gyűlöletből: Csak az gyűlöl, aki a Sátán barátja. A jó ember sohasem gyűlöl. A gyűlölet a gonosz támadása és lázadása a jó ellen. Nem bocsát meg annak, aki jó. Erre mesélek egy esetet. Láttam egy tanárnőt az iskolában, aki csak kiabálva, trágár szavakkal, kemény szigorral tudott félelmen alapuló fegyelmet tartani. Páttag volt a kommunizmus alatt, magas jutalmakat kapott. Volt egy vidám, kiegyensúlyozott kolléganője, akiről tudta, hogy vallásos, Isten hívő, a tanítványaihoz kedves, mosolygós, barátságos, és szereteten alapuló jó fegyelmet tud tartani. Ez ellenszenvet, gyűlöletet ébresztett benne. Nemegyszer megrágalmazta a tantestület előtt. Egyik lukas órán a tanári szobában megkérdezte tőle: Mondd, te miért mosolyogsz mindig? Nincs semmi gondod? Sose vagy ideges? A szelíd tanárnő így felelt: Ez az én titkom. És közben arra gondolt: „Jézus békéje és szeretete él bennem."
2. Irigységből is hazudik az ember. Bosszantja, hogy a másik tehetségesebb, okosabb, gazdagabb, sikeresebb, mint ő. Egy irodában egymás mellett dolgozott két férfi. A főnökük nyugdíjba készült menni, és gondolta, hogy a nagyobb gyakorlattal rendelkező, szorgalmasabb, ügyesebb beosztottját teszi meg utódjául. A másikat elöntötte a sárga irigység. Ő akart vezető pozícióba kerülni, és ezért minden aljas lépésre készen állt. Egyik délután látta, ahogy az utcán ez a kollégája és a főnök fiatal felesége állnak és beszélgetnek. A fantáziája megmozdult és másnap azonnal mondta az igazgatónak, hogy a kollégaúr elcsábította a feleségét és felmentek a lakására. Egy kis kivizsgálás után kiderült, hogy az állítás alaptalan rágalom.
3. Félelemből is lehet hazudni. Ez nagyon gyakran elő fordul az emberekkel. Van, aki azért rágalmaz, hogy magát kimentse. Ami rosszat tett, azt másra fogja, hogy reá nézve ne legyen következménye és ennek érdekében mindenki előtt eláztatja, rossz színben tünteti fel.
   Először egy olyan történetet mondok el nektek, amiben nincs rágalom, csak félelmen alapuló hazugság. Egy fiatal leány találkozni akar a barátjával, de szülei erről hallani se akarnak, mert sok rosszat hallanak erről a fiúról. A lány - hogy nem kelljen elmondani otthon - azt hazudja, hogy a barátnőjéhez megy tanulni, de elfelejti megbeszélni ezt a cinkosságot a barátnővel. Míg ő a fiúval van, közben az osztálytársa felhívja őt otthon. A szülei veszik fel a telefont és kiderül a hazugság.
   Egy professzor orvosi műhibát követ el a műtétkor, és a beteg meghal. A felelősséget - a következménytől való félelmében - áthárítja az asszisztáló orvosra. A műtős nővér nem mer a főnökével szembeszállni, másik tanú nincs, így az ártatlan orvost ítéli el a bíróság.

Hogyan viszonyulnak az őszinte emberhez, és hogyan a hazughoz. Az őszinte embert szeretik, bizalmasak hozzá, hisznek neki. A hazug embernek még a közelléte is kellemetlen. Nem barátkoznak vele, gyanakszanak rá. Még ha az igazat mondja is, aki hallja, titokban arra gondol: „Vajon most is hazudik?"

Drága Gyermekeim! Legyetek őszinték! Oly szép annak az embernek a szája, aki nem ismeri a hazugságot. Az őszinteség aranynál, gyémántnál értékesebb ajándék, a tömeg fölé emel. Vigyázzatok, mert a hazugságot meg lehet szokni és nehéz abbahagyni. A hazug ember nyugtalan, mert fél a hazugság kiderülésétől, mert emlékeznie kell arra, hogy mit hazudott, kinek hazudott, még évek után is, nehogy ellentmondásba keveredjen. Én végtelenül irgalmas Isten vagyok és ezt a csúf bűnt is megbocsátom. Mély bűnbánattal, szentgyónással és az Én Szent Vérem permetezésével a hazugságot is eltávolítom lelketekről. Vannak emberek, akiket megkötözött a gonosz és notórius hazudozóvá tett. Csak az ima és a böjt segíthet rajtuk. Imádkozzatok a rágalmazókért és a hamis tanúkért, mert ők vétnek a legsúlyosabban a VIII. parancs ellen. Imádkozzatok minden hazudozóért, a nagyzolókért is, akik feltűnési mániából hazudoznak, hogy magukat jobb színben tüntessék fel!

Ti magatok, tiszta szívű kicsi engesztelőim Irántam való szeretetből és az Én kedvemért soha ne hazudjatok. Mindig igazat kell mondani, de az igazat nem kell mindenkinek elmondani. Megáldalak benneteket az igazmondás lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

2009.06.15. hétfő