Gazdag István: Drezda: átnevelés terrorbombázással

1945. február 13-15-én az angol-amerikai légierő több százezer foszforbombát zúdított Drezdára, lerombolva az Elba-parti „ékszerdoboz” nagy részét, megsemmisítve máig ismeretlen számú lakóját és a falai között menedéket remélő menekültet. Németország újraegyesítése óta minden évben félénk megemlékezéseket tartanak az áldozatok emlékére, dacolva a hivatalos szervek tiltásával és a társadalom közönyével.

Drezda nem az egyedüli jelképe a szövetségesek bűneinek, de ezt a jelképet nem szívesen emlegetik a rendszer politikusai. Ráadásul a város elpusztítását és az áldozatok számát igyekeznek szisztematikusan relativizálni a hivatalos történetírásban, egyszerűen csak „járulékos veszteségnek” nyilvánítva az „abszolút gonosz” elleni harcban. Valójában Németország minden sarkában és Európa minden szögletében azonos séma alapján folyt a szövetségesek „felszabadító” háborúja.

A történelmi emlékezet globális konkurenciájában az áldozatok nem élveznek egyenlő jogokat. Egyesekről nap mint nap megemlékeznek, szinte már ad nauseam, míg sokan másokat hagytak teljesen feledésbe merülni. A rendszer politikusai egymással versengve emeltetnek emlékműveket egyes privilegizált népeknek és törzseknek, különösen az európaiak áldozatainak. Egyre növekszik az emléknapok száma, az euroatlantista rendszer vezetői egyre gyakrabban róják le kegyeletüket a nem európai áldozatok emléke előtt, miközben ritkán emlékeznek meg a saját népeik veszteségeiről, dacára mindannak, amit a kommunista és liberális terrortól elszenvedtek. Az európaiakat, különösen a németeket, „felülmúlhatatlannak” mondott bűncselekmények vérszomjas tetteseinek állítják be és folyamatos bűnbánati rítusokra kényszerítik.

Drezda nem csak egy német város, nem csak a német sors szimbóluma, hanem megszámlálhatatlanul sok magyar, olasz, osztrák, francia, belga, holland, horvát stb. városé is, amelyeket az angol-amerikai szövetségesek (a „perfid Albion”, a kontinentális Európa örök ellensége és tengerentúli zabigyereke) bombáztak le, gyakran porig – minden esetben „igazuk” biztos tudatában, a „Jó ügy” és persze Isten nevében. Ez utóbbi momentum különösen ironikus, mert az angolszászok által a földdel egyenlővé tett európai települések között volt a kereszténység (pontosabban a katolicizmus) talán két legfontosabb európai kegyhelye, az olaszországi Monte Cassino apátsága és a franciaországi Lisieux városka is.

Az előbbit, a kereszténység legrégebbi – Szent Benedek által 529-ben alapított – monostorát 1944. február 15-én a történelem egyetlen célpontra irányuló legpusztítóbb bombázása során rombolták le, mint utóbb kiderült, stratégiailag teljesen értelmetlenül. A Szent Teréznek ajánlott Lisieux zarándokhely 1944. június 7-i bombázásában 1200-an vesztették életüket (az akkori lakosság 10 százaléka), köztük 20 apáca, és a város kétharmada megsemmisült. Egész könyvtárat megtöltenének az európai kultúra ily módon elpusztított mementói, feltéve, hogy ezt a könyvtárat nem bombáznák le ugyanúgy a „világ demokratikus átnevelői”, és hogy a benne tárolt könyveket és dokumentumokat nem tiltanák be, mondjuk „felekezeti uszítás” címén.

Jellemző, hogy még az elvileg háborús győztesnek számító Franciaországban is legalább 70 ezer polgári áldozata volt az angolszász és demokratikus bombázásoknak, amely számot igyekszik szégyenlősen a feledés homályába száműzni a hivatalos történetírás, akárcsak az 1941 és 1944 között francia földre ledobott 600 ezer tonna bombát és 100 ezer lerombolt épületet. Noha manapság a rendszer politikusai szívesen tetszelegnek a kultúra (főleg a „multikultúra”) védelmezőinek pózában, szellemi elődeik a különböző európai kulturális műemlékek elpusztításában tüntették ki magukat.

Legutóbb az úgynevezett „demokratikus közösséget” nagyon aggasztották az ex-Jugoszláviában történt etnikai tisztogatások. Mindent elkövettek tehát, hogy a szerb és jugoszláv vádlottakat a hágai törvényszék elé állítsák. A történelem torz fintora, hogy ezeknek az etnikai tisztogatóknak tökéletes példaképeik voltak jugoszláv kommunista elődeik és angolszász szövetségeseik: a második világháború vége felé borzalmas népirtást végeztek Tito partizánjai a német és magyar őshonosok körében, több százezer horvát civilt pedig, akik 1945 májusában Klagenfurtnál próbáltak menedéket kapni, az angol-amerikai megszálló hatóságok visszatoloncoltak és jugoszláv-kommunista hóhéraik kezére adtak.

Nem is beszélve minden idők második legnagyobb etnikai tisztogatásáról, a kommunisták által Keletről elüldözött (Ostvertriebene) németek kálváriájáról. (A történelem leggyilkosabb etnikai tisztogatását az amerikaiak követték el az indián őslakosok ellen.) Visszatekintve megállapítható, hogy a nyugati „demokratikus átnevelők” sohasem tudták volna megvalósítani messianisztikus terveiket kommunista-antifasiszta szövetségeseik mértéktelen emberáldozata nélkül, ahogyan ez utóbbiak sem tudták volna végrehajtani példátlan tömegmészárlásaikat az előbbiek masszív anyagi támogatása és szégyenletes cinkossága nélkül.

Ahogy a modern közélet számos más területén, úgy a második világháború halottairól való megemlékezésben is gyalázatos kettős mérce érvényesül. Azzal, hogy a győztesek legyőzött ellenségüket szörnyetegnek nyilvánították, kivették az emberi jogok hatálya alól. Márpedig a szörnyetegeket egyetlen törvény sem védi. Ugyanígy, amint egy nonkonformista értelmiségi vagy újságíró elkezdi kétségbe vonni a jelenlegi rendszer mítoszait, törvényszerűen azt kockáztatja, hogy „fasiszta szörnyetegként” kezelik, eo ipso megfosztják emberi mivoltától, és az emberi jogok ideológiája sem veszi védelmébe: társadalmi kirekesztés és szakmai halál jut osztályrészéül.

Ez a rendszer, amely egyébként toleranciát tanúsít minden társadalmi deviancia iránt, pária létre kárhoztatja a rendszerkritikus gondolati disszidenseket. A „demokratikus átnevelők” szemében a drezdai német civilek nem voltak emberi lények, hanem csak szörnyetegek, akiket el kellett pusztítani. A rendszergazdáknak még hetven évvel a háború után is a virtuális „fasiszta veszélyre” van szükségük jelenlegi gazdasági kudarcaik és múltbéli háborús bűneik palástolásához.

MD 2013. III. 6.

A szíriai lázadók vereséget szenvednek

Bashar al-Assad szíriai elnök kijelentette, hogy a szíriai kormány legyőzi a lázadókat, írja a szíriai kormányt támogató Al-Akhbar libanoni lap keddi száma. 

„Véget ér a Szíria elleni összeesküvés” – idézi Aszadot a lap. A szíriai elnök szerint, a kormány erők sikeresen haladnak előre, és a lázadók harcolnak a túlélésért. 

A kormányellenes tömegakciók 2011. márciusában kezdődtek meg Szíriában. Két év alatt a békés tüntetések teljes métékű katonai konfliktussá váltak. 

(Oroszország Hangja)

Sáskák pusztítanak Izraelben

Több ezres sáskaraj pusztít Izraelben: a növények zöld leveleivel táplálkozó rovarok Egyiptomból sodródtak át, félelmet keltve a helyi lakosságban, hogy a zsidó húsvét (pészah) előtt bibliai méretű sáskajárás zúdulhat az országra.

A mezőgazdasági minisztérium szóvivője közölte, hogy repülőgépek rovarirtó szert permeteztek a sáskákra. A tárca rendkívüli telefonvonalat hozott létre a segélykérelmek fogadására, és felkérte az embereket, hogy azonnal jelezzék, ha újabb rajokat észlelnek.

Fotó: Ibraheem Abu Mustafa

A zsidó hagyományban a pészah az Egyiptomból való kivonulás emléknapja. A Biblia szerint az Úr nyolcadik csapásként sáskajárással fenyegette meg az egyiptomi fáraót, ha nem szabadítja fel a zsidó rabszolgákat, és nem engedi el a zsidó népet. Mivel a fáraó nem engedelmeskedett, a sáskák elárasztották Egyiptom földjét.

Az idei zsidó húsvét március 25-én kezdődik.

A tel-avivi egyetem állattani tanszékének a vezetője elmagyarázta, hogy a sáskák általában az uralkodó széljárást követik, a most észlelt rajt is keleti irányba fújó szél sodorta át Egyiptomból.
Legutóbb 2004-ben volt jelentősebb sáskajárás Izraelben, akkor nagy területeken pusztítottak a rovarok.
MTI

Az olasz gazdasági gyújtózsinór

Lehetséges, hogy végül Olaszország pénzügyi összeomlása adja meg az Európai Uniónak a kegyelemdöfést?

Olaszország a világ harmadik legnagyobb adósa, az Egyesült Államok és Japán után. GDP arányos adóssága jelenleg 120% és Európában nekik van a legtöbb államadósságuk. Ezért is olyan fontos fejlemény, hogy az olasz szavazók egyöntetűen visszautasították a megszorításokat. A Silvio Berlusconi és Beppe Grillo, megszorítás ellenes jelöltek által vezetett politikai pártok a vártnál sokkal jobban teljesítettek. Együtt a szavazatok 50%-át szerezték meg.

A szavazók látták a megszorítások eredményét Görögországban és Spanyolországban és köszönik, nem kérnek belőle. Sajnálatos módon azonban, eddig a megszorítások ígérete tartotta felszínen az olasz gazdaságot. Most, hogy a szavazók visszautasították a megszorításokat, a befektetők attól tartanak, hogy a többi európai országban is szétesnek a hasonló programok, ami némi pánikot eredményezett a pénzpiacokon.

Egy hete az olasz papírok árfolyama 10 hónapos mélypontra esett, a részvények hozama pedig 19 hónapos csúcson áll. A két legnagyobb olasz bank részvényei több mint 8%-ot estek. Olaszország a negyedik recessziónál tart 2001 óta.

Mit jelentenek a megszorítás-ellenes választási eredmények Európa többi részére nézve? A CNBC a következőket írta:

„Azt gondolom, hogy a választási eredmények (vagy azok hiánya) negatív hatással lesznek az euróra és nyomás alatt tartják az európai valutát egy időre,” mondta Omar Esiner, a Commonwealth Foreign Exchange vezető piaci elemzője, hozzátéve, hogy nem csupán az Olaszországban tapasztalt bizonytalanságról van szó. „A jelenlegi hatalommal szembenálló olasz pártok váratlan erősödése bizonyítja a megszorítások miatt érzett frusztrációt és a Németország által támogatott intézkedések visszautasítását. Ez ismét felszínre hozhatja az adósságválság megoldatlan problémáit és veszélyezteti az eurózóna reformokat.”

A Zerohedge a következőképpen foglalta össze az olasz választási eredmények negatív gazdasági hatásait:

A svájci 2Y árfolyamok egy hónap óta először fordultak negatívba; az euró/dollár árfolyama 1.3050 körülire esett (250 bázisponttal a választás előtti érték alá); az európai VIX szinte felrobbant, a választás előtti 19%-hoz képest 26%-ra nőtt. A részvények tekintetében Olaszország és Spanyolország (és Portugália) voltak az igazi vesztesek. Az olasz részvénypiac az elmúlt hat hónap legnagyobb esését produkálta, 10 hetes mélypontra zuhanva. Az olasz papírok hozama az elmúlt 19 hónap legnagyobb emelkedését produkálta mindössze két nap alatt.

A helyzet előtte sem volt rózsás.

Nagy-Britannia például elveszítette AAA hitelminősítését, ami igen komoly hír.

Spanyolországban az egyik legnagyobb ingatlancég, a Reyel Urbis, összeomlott, több millió euróval tetézve a bankok amúgy is nagy veszteségét. A kormány egy korrupciós botránnyal és a folyamatosan szervezett megszorítás ellenes demonstrációkkal küzd.

Nagy-Britanniában a Moody’s a folyamatos gazdasági gyengeségekre és az ezekből eredő, növekvő kockázatokra hivatkozva rontott az ország minősítésén. Bulgáriában összeomlott a kormány, a gazdaság romokban, a tüntetőkhöz csatlakozott jobboldal pedig szimbolikusan elégette az Unió zászlóját. Hasonló jövőre számíthat a többi megszorítást támogató EU kormány is. (http://www.theglobeandmail.com/report-on-business/international-business/european-business/clouds-of-crisis-return-to-europe/article9052036/?cmpid=rss1)

Ami a helyzetet nehezíti, hogy Európa már eleve recesszióval küzd. A BBC szerint a válság tovább mélyült 2012 utolsó negyedévében:

A hivatalos adatok szerint az eurózóna válság tovább mélyült 2012 utolsó három hónapja során.

A 17 nemzetből álló gazdaság 0,6%-kal csökkent az előző év utolsó negyedévében, ami a vártnál rosszabb eredmény.

2009 óta ez a legélesebb zsugorodás és az első alkalom, hogy a régió nem volt képes növekedést produkálni egy adott negyedév során.

Sajnos az államadósság nem a legnagyobb veszély Európában. A bankrendszer összeomlásának veszélye komolyabb baj. Miért? Képzeljük el, hogy egy szép napon minden fillérünk, ami a bankban volt, eltűnne. Az Egyesült Államokban az FDIC minden betétet biztosít, de sok Európai országban más a helyzet.

Graham Summers a következőket mondta Spanyolországról:

Kevésbé tudott tény a spanyol válsággal kapcsolatban, hogy amikor a kormány egybeolvasztja a bajbajutott bankokat, a betétesek megtakarításait részvényekre váltják.

Tehát, amennyiben a fúzióval létrejött új bank szintén csődbe menne, a megtakarítások köddé válnának. És ez alatt nem azt értem, hogy az amerikai FDIC mintájára a bankbetétekre biztosítást nyújtó intézmény majd idővel visszafizeti az elveszett betéteket. Nem. Azok végleg elvesznének.

Ezért olyan komoly dolog a Bankia csődje. Egyetlen lépéssel hét bank betétesei tulajdonképpen mindent elveszítettek.

Az európai pénzrendszer dióhéjban: egy fizetésképtelen adósságszemét lerakat, amit korrupt karrier politikusok vezetnek, akiknek fogalma sincs arról, hogy hogyan hozzák helyre a gazdaságot… és ami egy nagy kövér nullát eredményez azoknak, akik voltak olyan bolondok, hogy ott befektessenek.

Legyen ez figyelmeztetés! Az elkövetkezendő hónapokban sok Bankia-eset kerül még napvilágra. Aki még nem készült fel a rendszerösszeomlásra, tegye meg most. Szó szerint néhány hónapra, de lehet, hogy néhány hétre vagyunk az európai bankválságtól, ami akár az egész pénzrendszert is magával ránthatja. A Fed több százmilliárd dollárt pumpál az EU bankokba jelenleg, hogy ezt valahogy megelőzze.

Az európai bankrendszer az amerikainál is jóval nagyobb, így egy európai bankválság, az egész globális bankrendszert alapjaiban rengetné meg.

Akik a józanészre hallgatnak, biztosan felfigyelnek Karl Denninger figyelmeztetésére:

A kongresszus elpazarolta az időt, amit az európaiaktól kapott arra, hogy „ideiglenesen” rendbe tegye a helyzetet. Nem tettek rendbe semmit, ahogy azt az olasz választási eredmények megmutatták.

Most, hogy fennáll a veszély a költségvetés felrúgására és a kiadáskorlátozások megszüntetésére (az Egyesült Államok mintájára), a piacok felismerték a veszélyt, ami tulajdonképpen egy percre sem múlt el az elmúlt években.

Egyszerűen csak hazugságokkal takarták el.

Amerikában Bernanke mesterkedései és néhány másik manőver négy évet adott a kongresszusnak, hogy elvégezze, amit kell. Nem tették meg, mert ugyanez az ajándék idő, egyúttal elaltatta veszélyérzetüket a piacok felől érkező sürgetéssekkel szemben.

Krugman és a hozzá hasonlók állítják, hogy minden rendben és nyugodtan lehet költekezni. Nincs igazuk.

A kongresszus kifutott az időből. A deficitet növelő költekezésnek véget kell vetni, függetlenül a gazdasági károktól, amit ez okozhat.

Az amerikai és európai vezetők csupán halogatták a válság kirobbanását és ezzel még rosszabb helyzetet teremtettek. Az idő pedig közben fogy.

Kártérítéssel tartoznak a kereskedelmi bankok a devizaadósoknak

Reményt adhat az Osztrák Legfelsőbb Bíróság véleménye

Nemcsak nálunk vannak bajban a devizaadósok. Ausztriában egyenesen a legfelsőbb bíróság alkotott véleményt, miszerint kártérítéssel tartoznak a hiteleseiknek azok a kereskedelmi bankok, amelyek nem tájékoztatták megfelelően az ügyfeleiket a devizakölcsön kockázatairól . „Egyértelmű, hogy a bankoknak ügyfeleik figyelmét minden kockázatra fel kell hívniuk. A bíróság úgy vélekedett, ha ezen kötelezettségüknek nem tettek eleget, akkor mulasztottak, és kárt okoztak a hiteleseknek. Márpedig ilyen esetben kártérítéssel tartoznak ügyfeleiknek” – mondta lapunknak Dávid László ügyvéd. Hangsúlyozta, amíg egy osztrák hitelfelvevőnek az alapösszeg húsz-harminc százalékára rúgó kárt kell lenyelnie, addig a magyarnak a felvett pénz dupláját. Közben az unió úgy döntött, az egyéves alapfizetésükben maximálják a bankároknak fizethető bónuszokat, de a részvényesek hozzájárulásával ennek duplájára is emelkedhet a juttatás.

http://www.magyarhirlap.hu/karteritessel-tartoznak-a-kereskedelmi-bankok-a-devizaadosoknak

Az első „pápalátogatás” Magyarországon

Szinte természetesnek hat napjainkban, hogy a római pápa utazik. Apostoli látogatásai során számos országot felkeres, hogy közelebbről is megismerkedjen az ottani viszonyokkal. A középkorban mindez nehezen volt kivitelezhető, IX. Leó pápát (1002–1054) azonban nem hátráltatták a logisztikai nehézségek. Útra kelt, hogy a helyszínen személyesen felügyelje az általa kezdeményezett reformokat, tájékozódjon a konfliktusok hátteréről, és problémák esetén megoldást találjon. Így jutott el 1052-ben Pozsonyba is, hogy I. András magyar király és III. Henrik német-római császár közötti békekötésben közvetítsen.

Bruno touli püspököt, Egisheim és Dagsburg grófját III. Henrik császár emelte Szent Péter trónjára a pápaság és a német császárság 962-es szerződése, a Privilegium Otthonianum jegyében. Henriket jogos aggodalom vezérelte, hogy beleszóljon a pápaválasztásba, mivel a pápaság a római nemesi családok pártharcainak hadszínterévé vált, és ez rendkívül rombolta az egyház tekintélyét. A császár beavatkozásának három kiváló egyházfő köszönhető, köztük az 1049-ben trónra lépett IX. Leó, aki igen előkelő, II. Konrád német-római császárral rokon családból származott.

Kortársai nemcsak műveltségét és széles látókörét, hanem jámborságát is csodálták. IX. Leó trónra lépésekor az egyház éppen két évszázados válságból lábalt ki. A Karoling-birodalom összeomlásával a pápaság elveszítette legfontosabb támaszát, és a római nemesség játékszerévé lett, ami miatt arra méltatlan személyek kerültek a pápai trónra. A gyenge egyházfők sorozatát alulról jövő kezdeményezéssel sikerült megtörni, mégpedig a clunyi szerzetesi közösségből kiinduló reformmozgalommal, melynek Bruno püspök is követője volt. Bruno az újításokat sikeresen alkalmazta egyházmegyéjében, pápaként is arra törekedett, hogy azokat kiterjessze az egész egyházra. Ám nem elégedett meg azzal, hogy Rómából irányítsa és hirdesse a reformokat, hanem utazások, találkozók, összejövetelek, szinódusok sorával megpróbálta tettekre váltani azokat a Respublica Christiana legfontosabb országaiban. Pápaságának öt évéből csupán néhány hónapot töltött Rómában, többnyire a húsvéti ünnepek idejét. 1052-ben harmadszor kelt át az Alpokon, ezúttal azért, hogy Pozsonyban közvetítsen békét a magyar király és a császár között.

Míg Szent István király arra törekedett, hogy Magyarország ne kerüljön függésbe a német birodalomtól, utóda, a trónjáról elűzött Orseolo Péter III. Henrik császárt hívta segítségül. Az őt követő Aba Sámuel háborút kezdett a németek ellen, amely az 1044-es ménfői csatában vereségével végződött. Péter királyként térhetett vissza, országát a német uralkodó hűbéresének nyilvánította, s a vezető tisztségeket az őt kiebrudaló magyarok helyett németeknek és olaszoknak juttatta. Az elégedetlenkedők szervezkedni kezdtek, velük szövetkeztek a hazatért hercegek, András és Levente. A Vata-féle pogánylázadás Péter elmenekülésével (egyes források szerint halálával is), majd 1046 végén András királlyá koronázásával végződött. I. András szembeszegült a német-római császárral, és hazahívta Lengyelországból a kiváló hadvezér hírében álló öccsét, Bélát.

A császár 1050-ben hadat indított Magyarország felé, ám azt a magyar csapatok sikeresen visszaverték. A következő évben Henrik serege a Rába vonalán tört be az országba, jelentős erőt képviselő dunai hajóhad kíséretében. A magyarok azonban csellel, egy hamisított levéllel visszafordulásra kényszerítették a hajókat, így a császár hiába várta segítségüket Székesfehérvár előtt. Serege rendkívül legyengült, mivel nem jutott élelemhez: András király és Béla herceg az útjukba kerülő összes gabonakazlat és szénaboglyákat fölégettette, a lakosságot pedig állataikkal együtt kitelepíttette a veszélyeztetett vidékről. A megtámadott császári sereg minden felszerelését hátrahagyta a Vértesben (innen a hegység neve), III. Henrik békét kért. A békekötés azonban elmaradt, hiába bízta meg Leó pápa Hugót, Cluny híres apátját, hogy közvetítsen a két uralkodó között. A vereségbe belenyugodni nem tudó császár 1052 nyarán újra támadásba lendült Magyarország ellen, ekkor Pozsony várát vette célba, ám ismét vereséget szenvedett, mivel hajóit elsüllyesztették (lásd Búvár Kund története a Képes Krónikában).

Ajánlott olvasmányok
Bakócz Tamás, az 1513-as pápaválasztás esélyese
Serédi Jusztinián, akiből majdnem pápa lett

Leó pápa a támadás hírére Pozsonyba utazott, hogy Hugó apát kudarca után ő maga közvetítsen Henrik és András között. Augusztusban érkezett Magyarország földjére, a tárgyalás két-három hetében a császár táborában tartózkodott. András király korábban már próbálta Leó segítségét kérni, hogy a német–magyar ellentét kardcsapás nélkül, diplomáciai úton megoldódjon, ezért többet is ígért a pápának, mint amennyit valójában teljesíteni akart. A pápa közbenjárására a császár is visszalépett szándékaitól, és elvonult Pozsony alól. IX. Leó útját tehát siker koronázta, ám András király nem sietett teljesíteni az egyházfőnek ígért adófizetési kötelezettségeit. Ennek komolyabb következménye nem lett, mivel a pápa inkább a Magyar Királyság függetlenségi törekvéseit támogatta, mint a hatalomvágyó Henrik császár jogtalan igényeit.
Benkéné Jenőffy Zsuzsanna

Jézus hívó szava

Jézus, hallom hívó szavad
Te nem ezt akartad!
Amit az egyház mond:
Olyanok mint a farizeusok.

Te a Hit és spontánság
Erő, Ész, Akarat műve voltál!
A nagy mű, amit elénk letettél,
Nem más ma, mint porrá lett emlék.

De mégis itt vagy a szívünkben.
A 21. században is élsz mindenünkben,
Valahol, érezzük mi lenne a helyes,
De nem hagyjuk felébredni a lelkünkben.

Isten háza a Templom és Szív,
De ez lehet akár egy pigmeus is
Nem baj, ha nem ismerik a Nevedet,
Csak legyen meg végre már a szívekben Szeretet!