Üzenethozó Sam látomásai 2005. február

 
2005. február 1. Jézusom: ÉN VAGYOK A KENYÉR, ÉN VAGYOK A BOR.



A SZAVAK, AMELYEKET HOZZÁTOK INTÉZEK, AZ ENYÉMEK.

MEGOSZTOM VELETEK, HOGY MI LESZ

AZOK SZÁMÁRA, AKIK ÚGY DÖNTÖTTEK, HOGY KÖVETNEK ENGEM.



BÁR A VILÁG SÖTÉTSÉGBEN VAN, TI MEGLÁTJÁTOK A VILÁGOSSÁGOT.

AMIKOR VISSZAJÖVÖK, HOGY ÖSSZEGYŰJTSEM MINDEN HÍVEMET A MENEKÜLÉSBEN.

ÜLDÖZTETÉSEK, DRÁGA GYERMEKEIM, BŐVEN LESZNEK A FÖLDÖN,

DE BENNETEKET AZ ELLENSÉG EZEKBEN AZ IDŐKBEN NEM FOG MEGTALÁLNI.



AMÍG A RÓZSAFÜZÉR MELLETTETEK MARAD,

MINDENRŐL GONDOSKODOM, AMIRE SZÜKSÉGETEK LESZ.

BÁR KÜZDÖTTETEK, DRÁGA GYERMEKEIM, EZEN AZ EDDIGI ÚTON,

A JELEN HAMAROSAN VÉGET ÉR, AHOGY AZ UTOLSÓ HÁBORÚ IS.



HAMAROSAN EGY VADONATÚJ HOLNAPOT FOGTOK LÁTNI.

AMIKOR NEM LESZ TÖBBÉ GYŰLÖLET, ÉHSÉG VAGY BÁNAT.

A LAKOMA, DRÁGA GYERMEKEIM, MOST KÉSZÜL,

ÉS HAMAROSAN MINDENT, AMIM VAN, MEGOSZTOK VELETEK.



BÁR NEM FOGJÁTOK LÁTNI A TESTEMET, ÉN MÉG MINDIG FOGOM A KEZETEKET;

A HANGOMAT HALLANI FOGJÁTOK, ÉS SZAVAIMAT MEG FOGJÁTOK ÉRTENI.

TÖBBÉ MÁR NEM CSAK A HITRE KELL MAJD TÁMASZKODNOTOK.

MERT TUDNI FOGJÁTOK, DRÁGA GYERMEKEIM, HOGY VALÓBAN ÉN VAGYOK AZ.



„LEGYEN MEG A TE AKARATOD”



2005. február 8. Szűzanya: AZ Ő FÁJDALMAS SZENVEDÉSÉÉRT...



AZT KÉRDEZED, HOGY EZEK A MEGPRÓBÁLTATÁSOK LEHETNEK-E MÉG NEHEZEBBEK;

LEHETNEK, HA ISTENTŐL TÁVOLABBRA SODRÓDNAK GYERMEKEI.

AKIK MOST SOKAT SZENVEDNEK, MÁSOKÉRT IS SZENVEDNEK.

AKIK KÖZÉ TARTOZNAK SAJÁT GYERMEKEIK ÉS TESTVÉREIK IS.



A MOST ELHUNYTAK TERHEIBEN IS OSZTOZHATTOK.

HOGY ŐK GYORSABBAN SZABADULJANAK KI A ZSÁKUTCÁBÓL.

BÁR MINDEN ÁLDOZAT, GYERMEKEIM, NEHÉZ LEHET AZ ELVISELÉSBEN,

A LELKEK, AKIKET MEGSEBEZTEK, MOST SEGÍTHETTEK A GYÓGYULÁSBAN.



MEG KELL TANULNOTOK, DRÁGA GYERMEKEIM, HOGY MEGOSSZÁTOK EGYMÁSSAL

NEMCSAK AZ ÖRÖMÖT, HANEM MINDEN EGYES KERESZTET IS, AMIT VISELTEK.

NE FELEDJÉTEK, DRÁGA GYERMEKEIM, HOGY MINDEN EGYES ÁLDOZATÉRT,

EGY LÉLEK ADÓSSÁGA A TI AJÁNDÉKOTOKON KERESZTÜL KIEGYENLÍTŐDHET.



NE PAZAROLJATOK EL EGYETLEN KERESZTET VAGY EGYETLEN KÖNNYET SEM, AMIT ELVESZTEK;

EGYESÍTSÉTEK ŐKET FIAMMAL EZEN AZ ELŐTTETEK ÁLLÓ ÚTON.

HORDOZZÁTOK KERESZTETEKET SZERETETTEL ÉS EGYÜTTÉRZÉSSEL.

AHOGYAN FIAM TETTE ÉRTETEK FÁJDALMAS SZENVEDÉSE ÁLTAL.



„LEGYEN MEG A TE AKARATOD”

(PP 412-413)

Akiket Jézus a Cunámitól megmentett

„Ha kiállt Hozzám meghallgatom, a szorongattatás idején vele leszek, megmentem és megdicsőítem.” ( 91. Zsolt. 15)

 

Egy igaz történet Meulaboh –ból ( Nyugat Aceh, Indonézia)

A „Calvary Life Fellowship” kiadása nyomán (2005. január 27).

Tanúi lehettünk, a félelmetes földrengésnek és a cunáminak, melyek teljesen tönkretették Meulaboh városát Észak Szumátrán. De egy csodálatos tanúságtételt is megismerhettünk ebből a városból, ahol körülbelül 400 keresztény élt.

2004. december 25. – én a keresztények a városba akartak menni, hogy a Karácsonyt megünnepeljék, de a muszlim közigazgatás nem engedélyezte. A következőket mondták nekik: „Keresztények, ha meg akarjátok a Karácsonyt ünnepelni, akkor ezt a városon kívül kell megtennetek, egy félreeső helyen, a hegyekben!”

Mind a 400 keresztény legnagyobb óhaja az volt, hogy egy különleges Szentmisén vegyenek részt a Megváltó megünneplésének alkalmából, és a városon kívül eső hegyekbe mentek. Mivel későre járt és élelmiszert is vittek magukkal, úgy döntöttek, hogy ott éjszakáznak.

Másnap reggel, december 26 – án nagy földrengés rázta meg Szumátrát és ezt követően egy hatalmas cunámi a földdel egyenlővé tette a várost. Sokan meghaltak, az élők hajléktalanok maradtak. De a keresztények a hegyekben, biztonságban voltak.

Egyes megmenekült muszlimok azt a kijelentést tették, hogy: „ A keresztények Istene megbüntetett minket, mert tiszteletlenek voltunk velük szemben, és nem bántunk jól velük.” Mások pedig: „Miért haltak meg oly sokan közülünk, de egyetlen keresztény sem?”

Ha ezek a keresztények engedélyt kaptak volna, hogy a városban ünnepeljenek, mind meghalhattak volna. Szívük alázata miatt engedtek a nyomásnak és kimentek a hegyre, nem tudván, hogy milyen szerencsétlenséget hoz a holnap. Ismét beteljesedett az írás: „Ne tegyetek a magatok ügyében igazságot, kedveseim, hanem adjatok helyet az Isteni haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én majd megfizetek.”

A fenti történetet Bill Hekman, egy indonéziai pap is igazolta telefonon és E – mailben

Így készüljünk az imádságra:

Nyisd meg, Uram, ajkamat neved dicséretére; tisztítsd meg szívemet minden hiábavaló és vétkes gondolattól; világosítsd meg értelmemet, gyújtsd lángra szívemet, hogy ezt az imát méltón, figyelmesen, áhítattal végezzem, és meghallgatásra méltó legyek isteni fölséged színe előtt. Krisztus, a mi Urunk által.

Megbocsátó ima

Mennyei Atyám, azt a kegyelmet kérem ma Tőled, hogy mindenkinek meg tudjak bocsátani, akivel bajom volt eddig az éltem folyamán. Tudom, hogy megadod nekem azt a kegyelmet és erőt, ami kell ahhoz, hogy megbocsássak. Többé nem akarok Rád haragudni, Istenem, és megbocsátok Neked minden bajért, gondért, betegségért, halálért, ami előfordult a családomban. Tudom, hogy nem büntetés gyanánt küldted ránk ezeket, és bocsánatot kérek Tőled, végtelenül jó és szerető Istenem, amiért azzal vádoltalak, hogy Te küldte a bajt! Ma átadom magam Neked hitben és bizalomban; Te jobban szeretsz engem, mint én saját magamat, Te jobban akarod az én boldogságomat, mint én magam.

Uram Jézus Krisztus, Te vagy az életem Királya. Kérlek, jöjj a szívembe még bensőségesebb módon! Segíts nekem, hogy Veled együttműködve minden akadályt feloldjak, ami gátolja szereteted áradását vagy útját állja Szentlelked működésének bennem és rajtam keresztül! Kérlek, segíts nekem elfogadni azt a kegyelmet, hogy a Te legszentebb szívedben megpihenjek és hagyjam, hogy szeressél!

Uram, mivel Te is megbocsátottál nekem, ezért én is meg tudom bocsátani MAGAMNAK minden hibámat, bűnömet és mindent, amit én rossznak találok magamban. Uram Jézus Krisztus, én megbocsátok magamnak azért, hogy belemerültem az okkult dolgokba: horoszkópokat olvastam és asztrológiával foglalkoztam; részt vettem spiritiszta szeánszokon, boszorkány összejöveteleken, éterből jövő energiákkal gyógyítók összejövetelein, New Age rendezvényeken vagy transzcendentális meditációkban, reiki és agykontroll tanfolyamokon, dianetikai előadásokon, jövendöléseket hallgattam, jósoltattam magamnak és varázslóknál kerestem gyógyulást; felkerestem kristállyal gyógyítókat, tenyérből és tarokk-kártyából jóslókat, ábécés deszkalapokat és olyan jelvényeket használtam, amelyek nem a Te dicsőségedet szolgálják. Uram Jézus, megbocsátok magamnak azért, hogy olyan emberek működését (erőforrásokat) vettem igénybe, akik (amelyek) nem Te dicsőségedet szolgálják, hanem ellened dolgoznak, mint például a jövőbelátók, csodadoktorok, médiumok, jósok, szellemidézők, boszorkányok és vajákos emberek.

Uram Jézus Krisztus, én megbocsátok MAGAMNAK azért, hogy nem Téged tettelek az életem középpontjába, hanem hagytam, hogy emberek és tárgyak legyenek az isteneim. Megbocsátom magamnak, hogy hiába vettem szent Nevedet, hogy csúnya szavakat használtam, hogy pletykálkodtam, hogy rémhíreket terjesztettem, hogy csúnya vicceket meséltem, hogy mocskos dolgokat beszéltem. Megbocsátom magamnak, hogy fogamzásgátlót használtam, hogy bármi módon részt vettem házasságtörésben, homoszexuális cselekedetekben, testi kéjelgésben vagy a tisztaság elleni bármilyen bűnben. Uram, megbocsátom magamnak, hogy sokszor részegre ittam magam vagy kábítószereztem; hogy nem becsültem eléggé magamat és másokat, főleg a családom tagjait (szüleimet, testvéreimet, házastársamat és gyerekeimet). Megbocsátom magamnak, hogy hazudtam, csaltam, loptam. Megbocsátok magamnak minden erőszakos cselekedetet, főleg minden abortuszt.

Uram Jézus Krisztus, neked adok minden önmagamra irányuló negatív gondolatot. Az egész énemet Neked adom teljesen, és kérlek, bocsáss meg nekem, és én is őszintén megbocsátok magamnak azért, hogy nem szerettem magamat és nem szerettelek Téged önmagamban.

Uram Jézus, megbocsátok ANYÁMNAK és APÁMNAK minden bántást, amiben akarva vagy akaratlanul részesítettek: azt, hogy nem szerettek, nem figyeltek rám eléggé, nem beszéltek eleget velem, nem tették azt, amire nekem szükségem lett volna, nem értettek meg és nem támogattak (érzelmileg vagy anyagilag). Megbocsátom nekik, hogy éreztették velem vagy tudomásomra is hozták, hogy engem nem akartak, és csak teher, tévedés voltam az életükben, vagy nem ilyennek akartak. Megbocsátok nekik azért, hogy alkoholisták vagy kábítószerélvezők voltak, hogy veszekedtek, hogy nem becsülték eléggé egymást, a testvéreimet vagy engem, hogy érzelmileg, fizikailag, szexuálisan vagy szóban bántalmaztak. Megbocsátom, hogy elhagytak, hogy a nagyszülőkre bíztak, hogy nevelőszülőkhöz kerültem. Megbocsátom, hogy kritizáltak, hogy zavarba hoztak, hogy túl sokat követeltek tőlem, hogy túl szigorúan ítélkeztek fölöttem, hogy manipuláltak, hogy parancsolgattak, hogy nem védtek meg, amikor arra lett volna szükségem. Megbocsátom, hogy igazságtalanul bűntettek, hogy nehezteltek rám vagy nem fogadtak el engem, hogy egymáshoz nem voltak hűségesek, hogy elváltak és újra házasodtak. Uram, megbocsátok anyámnak, apámnak, és kérlek, hogy áldd meg őket most ebben a pillanatban!

Megbocsátom TANÁRAIMNAK, hogy sokszor nem szerettek, kigúnyoltak, lenéztek, rosszjegyet adtak, amikor pedig jól feleltem, megbocsátok ISKOLATÁRSAIMNAK, amikor megvertek, nem vettek be a társaságukba, rosszra tanítottak, visszaéltek bizalmammal, csalódást okoztak, becsületemben kárt okoztak, megloptak. Uram Jézus, én most mindezeket megbocsátom nekik, és kérlek, áldd meg őket.

Megbocsátom TESTVÉREIMNEK szeretetlenségüket és negatív cselekedeteiket. Megbocsátom, hogy elutasítottak, hogy hazugságokat beszéltek rólam, hogy haragudtak rám, hogy fizikailag és érzelmileg bántalmaztak, hogy versenyeztek velem szüleink szeretetéért.

Megbocsátok továbbá minden ROKONOMNAK azért, hogy beleavatkoztak a dolgaimba (üzlet, család, személyes ügyek), hogy kihasználtak engem, hogy becsaptak, hogy negatív érzelmeket tápláltak irántam. Imádkozom értük, és Isten áldását kérem rájuk!

Megbocsátom HÁZASTÁRSAMNAK és GYEREKEIMNEK, hogy nem szerettek eléggé, hogy nem beszéltek velem eleget, hogy nem kaptam tőlük elég figyelmet, hogy nem fogadtak szót, hogy nem tiszteltek, hogy sokszor kigúnyoltak, nem támogattak, nem értettek meg. Megbocsátok nekik azért, hogy kihasználták egymást, másokat vagy engem; hogy ittak és kábítószereztek, hogy veszekedtek és verekedtek, és mindenért, ami engem zavart vagy bántott. Imádkozom értük és Isten áldását kérem rájuk!

Megbocsátom BARÁTAIMNAK és SZOMSZÉDAIMNAK, hogy nem támogattak és nem voltak rám tekintettel, hogy pletykálkodtak rólam vagy a családomról, hogy előítélettel voltak irántam, hogy a kölcsönt nem adták meg és a kölcsönkért holmit nem hozták vissza. Megbocsátok minden szeretetlen cselekedetet és azt, hogy bűnös viselkedésre bíztattak másokat vagy engem. Uram Jézus, megbocsátok nekik, és kérlek, hogy áldd meg őket ma!

Uram Jézus, megbocsátom minden PAPNAK, APÁCÁNAK, PÜSPÖKNEK (és a PÁPÁNAK is), hogy nem voltak kedvesek és barátságosak és nem nyújtottak segítséget nekem; hogy uralkodni akartak rajtam és nem szolgálni, hogy kicsinyesek és túl szigorúak voltak, hogy anyagiasak voltak, hogy rossz beszédeket mondtak, hogy rosszul tanítottak és hogy akarva vagy akaratlanul fájdalmat okoztak. Megbocsátom továbbá a KÖZÖSSÉG minden TAGJÁNAK, hogy nem fogadtak el, hogy hátrányos megkülönböztetéseket alkalmaztak, hogy pletykálkodnak és hogy egymást kinevetik. Imádkozom értük, Uram, és az áldásodat kérem rájuk!

Megbocsátom MUNKAADÓIMNAK (FŐNÖKEIMNEK), hogy nem fizettek nekem igazságos munkabért, hogy nem méltányolták a munkámat, hogy szeretetlenek voltak és igazságtalanok, hogy megaláztak és gúnyolódtak rajtam hitem miatt, hogy haragudtak rám és veszekedtek velem, hogy nem léptettek elő, hogy nem dicsérték meg a munkámat, hogy felmondtak és nem adtak nekem más munkát.

Megbocsátom az összes MUNKATÁRSAMNAK, hogy pletykáltak rólam, hogy a nyakamba sózták az ő munkájukat, hogy nem segítettek, hogy az én beosztásomra fájt a foguk vagy hogy igyekeztek megnehezíteni az életemet. Imádkozom értük, és Isten áldását kérem rájuk!

Uram Jézus, most kérem a kegyelmedet, hogy meg tudjak bocsátani ANNAK A SZEMÉLYNEK, aki a LEGJOBBAN MEGBÁNTOTT, akiről azt mondtam, hogy neki soha nem fogok megbocsátani, annak, akinek a legnehezebb megbocsátanom. Én most elhatározom, hogy megbocsátok neki. Uram Jézus, kérlek, áldd meg ezt a személyt!

Köszönöm, Jézus, hogy segítesz megnyílnom a megbocsátás ajándékára, elfogadom azt és válaszolni rá, hogy végre lassan elkezdhetek megszabadulni a meg nem bocsátás rabságából.

Köszönöm, Szentlélek, hogy megvilágosítod a szívemet és az értelmemet, hogy megmutatod, kik azok, akiknek meg kell bocsátanom, és hogy erőt adsz a megbocsátáshoz.

Köszönöm, Mennyei Atyám, hogy feltétel nélkül szeretsz engem. Segíts, hogy én is úgy tudjak szeretni és megbocsátani, mint Te!

Ámen.

Kapitalista kiáltvány

A kapzsiság dicsérete
Newsweek

Ismét kísértet járja be a világot: a kapitalizmus visszatér. Az elmúlt félévben politikusok, üzletemberek és szakértők arról győzködtek bennünket, hogy a kapitalizmus válságának kellős közepén vagyunk, a tőkés rendszer pedig mélyreható átalakulásra szorul, fájdalmas évek előtt állunk. Már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt. Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője a tekintélyes magazin lapjain fejti ki a véleményét a kapitalizmus jövőjével kapcsolatban.

Minden gazdasági rendszer megváltoztatható, különösen egy ilyen mély globális válság nyomán. Mégis úgy tűnik, hogy nem lesz túl nagy változás, a pánik megszűnőben van. Meglehet, csoda történt, talán az államok, mindenekelőtt az Egyesült Államok gyors intézkedései normalizálják a helyzetet. A kormányok inkább túlreagálták, semmint alulreagálták a problémát, s ezzel elhárították a rendszer teljes összeomlását. Persze még hosszú út áll előttünk. Még lesznek bankcsődök. A fogyasztók előbb takarékoskodnak, s csak utána kezdenek ismét költekezni. Az adóssághegyeket csökkenteni kell. Az amerikai kapitalizmust kiegyensúlyozzák, újraszabályozzák és helyreállítják. A problémák azonban nem tűnnek el.

Sokak szerint az amerikai bankárokat meg kellene büntetni, akik nem igazán bánták meg a tetteiket. Az igazság ezzel szemben az, hogy a pénzügyi szférában több tízezer állás szűnt meg. A piacok nem az erkölcsről szólnak. Széles, összetett rendszerek, s ha a dolgok kellőképpen stabilak, újra mozgásba lendülnek.

Ha az utóbbi 20 év nagyobb kríziseire visszatekintünk, azt láthatjuk, hogy minden alkalommal (1987, 1997) többen is rendkívül súlyosnak ítélték a helyzetet, amely azonban végül rövid idő alatt rendeződött. Most is sokan mondják, hogy a derivatíváknak (a származékos ügyleteknek) egyszer s mindenkorra befellegzett. Nos, majd meglátjuk (ugyanezt mondták az internet-buborék kipukkanásakor, ehhez képest azóta is hatalmasat fejlődött az iparág). Van, aki éppenséggel azt állítja, hogy több derivatívára van szükségünk ahhoz, hogy a piacok még stabilabbak legyenek. Nagyon is lehetséges, hogy hamarosan azt fogjuk mondani, nem kevesebb, hanem több kapitalizmus kell! Akárhogy is, a kapitalizmus marad továbbra is a legproduktívabb termelési mód, amit valaha feltaláltak. Churchill híres demokrácia-paradoxonja mintájára ez a létező gazdasági rendszerek közül a legrosszabb, kivéve az összes többit... Jó példa India, ahol a közelmúltban tartott parlamenti választásokon a gazdasági liberalizáció ellen kampányoló baloldali pártok az elmúlt 40 év legrosszabb választási eredményét érték el. A világnak ezen a fertályán a piac és a szabad kereskedelem emberek százmillióit húzta ki a szegénységből.

A kapitalizmus fejlődést, ugyanakkor instabilitást is jelent. A rendszer dinamikus, de hajlamos a megtorpanásokra, ami súlyos zavarokat okozhat. Az elmúlt 90 évben szakadatlanul arra törekedtünk, hogy stabilizáljuk a rendszert, miközben megőrizzük a dinamizmusát. Fontos látnunk, mi nem működött. Merthogy amit megtapasztaltunk, az nem a kapitalizmus válsága, sokkal inkább a pénzügyek, a demokrácia, a globalizáció, végső soron az etikai elvek krízise.

A pénzügyek története tele van zavarokkal az 1637-es holland tulipán-ügytől napjainkig. Ezeknek az okai változók, a lefolyásuk nagyjából hasonló. Nyugodt időkben, amikor fejlődik a gazdaság, s zavartalan a technológiai innováció, a pénz olcsóvá, a hitelformák pedig sokfélévé válnak. Az olcsó hitel mohóságot szül, rossz kalkulációkat és összeomlást eredményez. A szóban forgó masszív reformok helyes irányba mutatnak, a derivatívákat szigorúbban kell szabályozni. Az 1930-as években bevezetett szabályok ma is megfelelők volnának, a baj azonban az, hogy az elmúlt 15 évben felhígították őket. A válság a kanadai bankrendszert érintette a legkevésbé, mert ott a régi szabályok ma is érvényben vannak.

Az elmúlt 15 év legelterjedtebb amerikai szabályozója a hitelkamatok változtatása volt. A Fed volt elnöke, Alan Greenspan hol emelte, hol csökkentette a kamatlábakat a folyamatoknak megfelelően, vagyis úgy viselkedett, mint az utóbbi két évtized legtöbb amerikai politikusa: a nehéz helyzetek legkönnyebb kezelését választotta. A piszkos munkát senki sem akarta elvégezni. A kamatok alacsonyak maradtak, az Egyesült Államokban a fogyasztás a GDP 67 százalékáról 73 százalékára emelkedett, miközben a hitelek nagysága az egekbe emelkedett, amit a kormányzat és a Kongresszus is támogatott. Ronald Reagan elnöksége óta az amerikaiak többet fogyasztottak, mint amennyit megtermeltek, a különbözetet pedig kölcsönökből fedezték. Ez nemcsak a magánemberekre, hanem az államra is igaz volt, minek következtében Amerika eladósodott. A rést vagy adóemeléssel, vagy kiadáscsökkentéssel lehetett volna szűkíteni, erre azonban senki sem vállalkozott. S éppen ebben rejlik a modern demokrácia legnagyobb problémája: a rendszer képtelen arra, hogy a hosszú távú haszon érdekében rövidtávon fájdalmas lépéseket tegyen. 20 éve a legkomolyabb strukturális problémákra (a társadalombiztosításra, az egészségügyi ellátásra, a bevándorlásra) szinte ügyet sem vetettek. Miközben Amerikában a problémák akuttá váltak, Európa és Japán több figyelmet szentelt ezeknek a kérdéseknek. A mostani amerikai kormány bátorsága ugyan dicséretes, ez a bátorság azonban a pénzköltésben nyilvánul meg, ennek árát pedig csak néhány év múlva fogjuk megtapasztalni.

A valóságban a probléma messze túlnyúlik Washingtonon, sőt a rossz bankárokon, a laza szabályzókon és a kertelő politikusokon is. A globális pénzügyi rendszer ugyanis az elmúlt 30 évben jóval gyakrabban mutatott fel súlyos zavarokat, mint korábban bármelyik periódusban. A problémák nem egyszerűen a kudarcok következményei, éppen hogy a sikerek eredményéről van szó. Az 1980-as évek végén példátlan politikai stabilitás köszöntött a világra, a hidegháború véget ért, a fegyveres konfliktusok és az áldozatok száma csökkent. Az infláció több helyen megszűnt (az 1970-es években a hiperinfláció még tucatnyi országban érintette súlyosan a középosztályt és destabilizálta a társadalmakat). Az információs forradalomnak köszönhetően példátlan változások mentek végbe, az eredmények pedig önmagukért beszélnek. Az utóbbi 25 évben a világgazdaság tízévenként megduplázta a teljesítményét (1999: 31 trillió, 2008: 62 trillió dollár). A recessziók minden korábbinál enyhébbnek bizonyultak. Ázsiában több mint 400 millió ember jutott ki a szegénység fogságából. 2003-2007 között a világ összjövedelme 3,1 százalékkal bővült, ami az emberiség történetében sohasem fordult elő. A növekedés csúcspontján, 2006-ban és 2007-ben 124 ország produkált 4 százalékos vagy annál nagyobb növekedést. Több olyan ország is van, amelynek annyi pénze lett, hogy hirtelen nem tudta mire költeni. Kína pénzes ládikájában több mint 2 trillió dollár lapul, míg nyolc másik feltörekvő piac tartalékai meghaladják a 100 milliárd dollárt. Az elképzelhető legbiztosabb helyre fektették be a pénzüket, amerikai államkötvényekbe, az adósságvásárlás révén pedig alacsonyan tartották a kamatlábakat, így a hitelek Amerikában olcsókká váltak, ami kedvezett az amerikaiak kedvenc elfoglaltságának, a shoppingolásnak.

A jó idők önelégültté teszik az embereket. A világgazdaság autóversenyhez vált hasonlatossá, ilyen gyorsan azonban korábban még nem vezettünk autót, s igazán azt sem tudtuk, merre tartunk. A baleset végül bekövetkezett. Az igazi probléma az, hogy még mindig vezetjük ezt a kocsit. A világgazdaság még összetettebbé, még összefonódottabbá vált. A kínaiak továbbra is többlettel rendelkeznek, amit valahová muszáj kihelyezniük. Washingtonnak és Pekingnek keményen kell dolgoznia azért, hogy a kölcsönös függőségüket csökkentsék, hogy újabb baleset ne következzen be.

Szélesebb értelemben az alapvető válság, mellyel szembenézünk, maga a globalizáció. Globálissá tettük a nemzetgazdaságokat. A kereskedelem, az utazás és a turizmus összeköti az embereket. A technológia világméretű hálózatokat, vállalatokat és fogyasztást teremtett. Politikánk viszont szigorúan nemzeti keretek között maradt. Ez a feszültség áll korunk legtöbb „balesetének" a hátterében. A politika ugyanis képtelen a globális problémákra globális válaszokat adni. Alaposabb nemzetközi együttműködés nélkül még több problémával fogunk szembesülni, s még a globalizáció is a visszájára fordulhat.

Zakaria a továbbiakban kifejti, hogy jelenleg nem csupán gazdasági, hanem morális válsággal is meg kell küzdenünk. Az utóbbi évtizedben történtek legálisak voltak. De csak nagyon kevesen cselekedtek felelősségteljesen és nagylelkűen. Egyetlen rendszer sem működhet az őt összetartó erkölcsök és értékek nélkül. Hiába vezetünk be reformokat, általánosan elfogadott értékek és erkölcsi normák nélkül eredménytelenek leszünk.

http://www.newsweek.com/id/201935

Államférfiak a trianoni béke-parancsról

Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt
vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta:

"Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer
esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh
uralom hat éve alatt."

Vladimir Iljics Lenin:

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke...ez nem béke, ezek
olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a
védtelen áldozatoknak."

André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében:

"Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást
tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság
ellenszavazata következtében."

Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke:

"Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között."

Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője, 1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt - Hungary s Place in the Sun) címû cikkében a következőket írta:

"Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket
és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak.
Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád
és ostoba trianoni szerződést."

Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében:

"Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába.
Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a
győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.."

Herbert Henry Asguit, aki 8 évig volt angol miniszterelnök, 1925-ben:

"Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye."

Artur Neville Chamberlain, angol miniszterelnök: "A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem."

Stanley Baldwin, angol miniszterelnök:

"Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg."

Lloyd George, angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében:

"Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt."

San Martino 2004.5.30

(San Martino 2004.5.30)
Nagyon drága gyermekeim,
a Szentlélek áldása legyen rajtatok!
Jézus meghívott benneteket
és a Szentlélek áradjon ki rátok!
Jézus azt akarja, hogy az evangéliummal hithirdetők
legyetek a világ számára, és én segítek nektek,
hogy azzá legyetek.
Ma az Egek is tele vannak örömmel,
és az én Szívem túlárad irántatok a szeretettől.
Köszönöm, hogy annyi örömet szereztek nekem!
Ti tudjátok, hogy meg kell változtatnunk a világot,
megújítva azt,
hogy minden ember szentté legyen.
Megáldalak benneteket és megígérem nektek,
hogy mellettetek leszek;
megáldom szeretteiteket
és az összes jelenlevő gyermeket!
Maradjon veletek a Lélek egész életetek folyamán!

A divattörténet 100 éve

I. Az empire (1804-1815)

Az empire stílus Napóleon császársága idején (1804-ben koronáztatta meg magát) fejlődött ki, innen kapta a nevét. Ezt megelőzően a konzulátus (1799-1804) idején nem sokat változott a direktórium korszakában viselt öltözék. De az idők folyamán fel kellett ismerniük, hogy a túl könnyű ruházkodás nem alkalmas a párizsi éghajlathoz. A császár főként kereskedelempolitikai okokból betiltotta az indiai muszlin behozatalát, és ezzel a lyoni selyemgyártás fellendülését segítette elő.Napóleon uralkodása alatt újból divatba jöttek a melegebb anyagok, a taft, a bársony, a brokát.A dekoltázs kisebb lett, a ruhaujjak hosszúak, ha mégsem, akkor hosszú kesztyű fedte el a karokat,az uszály eltűnt a hétköznapokból, és csupán a hivatalos udvari öltözéknél maradt meg. 1805 1810 körül a ruhák már csak bokáig értek, és eltűntek a lapos, puha, sarkatlan cipők A derékvonal már az előző század utolsó éveiben kezdte elhagyni természetellenes magas helyét a mell alatt.A ruhák ismét színesebbek lettek, de továbbra is az antikizáló fehér szín dominált. A francia udvar azonban néhány évre megállította – legalábbis Párizsban – a divat természetes fejlődését. Napóleon fel akarta eleveníteni a versailles-i udvar hagyományait, és megbízta udvari festőit, Davidot és Isabeyt, hogy tervezzenek díszruhákat. Számos ilyen tervet meg is valósítottak a császári pár és néhány magas udvari tisztségviselő számára, hogy azokat viseljék az ünnepségeken, melyeknek a fénye az új birodalom nagyságát és gazdagságát volt hivatva kifejezni; a birodalomét és a császárét, aki az újkor történetében elsőként akarta az egész világot uralma alá hajtani.

Napóleon miniszterei és marsalljai saját kedvük szerint tervezhették egyenruháikat, így aztán nem lehet csodálkozni, hogy feleségük, szeretőik és egész női környezetük ambíciója divatos fantázia toalettek alkotására irányult. Rövid időre feltámadtak a pompás pelerinek, arannyal, ezüsttel hímzett rövid culotte-ok, hosszú uszályok, diadémok, nyakláncok, gyémántos nyakékek, ritka madarak tollai, spanyol gallér és finom csipkék. Bonaparte alaposan figyelemmel kísérte udvaroncai öltözködését. Egyik udvarhölgyének hosszú ideig éreznie kellett, hogy csalódást okozott a császárnak, amiért kétszer merészelt megjelenni az udvarnál ugyanabban a toalettben. A korzikai nagy súlyt helyezett az udvari öltözködés pompájára, szívesen látta az elegáns hölgyeket, udvara díszeit, mert tudta, hogy a Rajnán túl, az Alpokon, a csatornán és az óceánon túl érdeklődéssel figyelték, mi a divat Párizsban. 1813 I. Napóleon is azoknak a francia uralkodóknak a sorába lépett, akik egészen III. Napóleonig.- aktív érdeklődéssel kísérték Franciaország részvételét az európai divat alakulásában. A párizsi élet fellendüléséről Napóleon korában, A brantés hercegnő sokkötetes emlékirataiban ezt lehet olvasni: A kongresszus résztvevői Párizsba jöttek, hogy részt vegyenek a fényes ünnepségeken, melyek megtartását az első konzul rendelte el, hogy a nép is részesüljön az örömben, és hogy a pénz forgalma is megnövekedjék, ami százezer ember érdekét szolgálta, akik kezük munkájából élnek, és majdnem kizárólag luxuscikkeket készítenek a magasabb osztályok részére.Az ünnepségek, melyeket a kormányzat rendezett, jeladás volt Párizs, de egész Franciaország számára is. A bálok bankettek és mindenféle társadalmi megmozdulások egymást követték. Párizsban elkezdődött a mozgás, az élet, a forgalom, amely csak 1814-ben maradt abba. Naponta tíz meghívást is kapott az ember estére. A keleties luxus, amit a császár később bevezetett az udvarban, akkor még ismeretlen volt. Madame Bonaparte, aki nagyon jól tudott öltözködni, maga mutatott példát a legnagyobb eleganciára.

Nem volt még soha olyan kellemes látvány, mint a malmaisoni bálok, melyeken oly sok fiatal nő jelent meg, akik az első konzul udvartartásához tartoztak, és már akkor Madame Bonaparte udvarát alkották. Bár még nem nevezték úgy őket. Mind fiatal volt, mind csinos, csak egyet ismerek, akit csúnyának lehetne nevezni. Pompás látvány volt mindet egyszerre látni, virággal díszített fehér ruhában, girlandokkal a hajukban, s a virágok éppoly frissek voltak, mint ezek a fiatal, nevető, bájos, a boldogságtól megszépült arcok és az egésznek még emelte a fényét, hogy ott járkált a táncolók közt az első konzul és azok a férfiak, akik vele együtt egész Európa sorsát irányították. A toaletteket gyakran cserélték, és még el sem telt a konzulátus első éve, mikor a francia manufaktúrák városai hazájuk dicsőségére felvirágoztak. Napóleon idején a párizsi polgárok egyértelműen távol tartották magukat az udvar romantikus, historizáló divatjától, ami túlnyomórészt egyetlen ember akaratából született. Az udvari viselet nem talált nagy visszhangra, csupán egy ideig a díszegyenruha szerepét töltötte be. Csak néhány díszítő elemét vette át a nyilvánosság a következő, romantikus korszakban. De számos európai udvar számára továbbra is irányadó maradt a versailles-i divat. Egyébként a napóleoni háborúk következtében a legtöbb európai ország annyira tönkrement gazdaságilag, hogy a polgárok már anyagi okokból sem követhették azt a luxust az öltözködésben, amit a francia udvar diktált. A férfiak ruházkodása továbbra is angol példák szerint alakult, melyek már a forradalom előtt eljutottak Franciaországba. A császár militarizmusa azonban eltávolította annak azt a forradalmi jellegét, amelyet a századfordulón öltött magára Franciaországban – mérsékelte, és bizonyos fokig a katonai egyenruhákhoz közelítette őket. A nadrág egyre jobban hasonlított a maihoz. A dekoratív és a kényelmetlen elem – ez a kettő sokszor teljesen egybeesik – a nyakra összpontosult. Az ing és a zakó gallérja a nyakkendővel együtt olyan bonyolult együttest alkotott, mintha csak azt akarták volna bizonyítani vele, hogy az ember még ilyen szituációban is tudja mozgatni a fejét.

II. A Bidermaier és a Romantika (1820-1840)

A romantika a gépkorszak kezdetén gótikus parlamenteket és katedrálisokat, reneszánsz palotákat és bankokat épített, a divat is történelmi példákhoz nyúlt vissza. És a harmincas években sokszor a legkevésbé művészi elemeket választották ki a különböző stílusokból. A technika évszázadának hatalmas gazdasági fellendülésével homályos esztétikai nézetek álltak szemben. A fogyasztók, a vásárlók száma növekedett, de a vásárló nem volt nagyon válogatós. Szívesen beérte utánzatokkal, nem ragaszkodott az eredetiséghez. A szép és minőségi kézműipari munkák helyébe a – többnyire olcsóbb gyári termékek léptek. A polgárság nem dicsekedett a gazdagságával. A férfiak vállalkozásaikkal törődtek, asszonyaik igyekeztek kitérni a rossz nyelvek elöl, lányaikat pedig a férjhez menésig “megvédték” a külvilág befolyásaitól. Ez a kor nem kedvezett a túlzásoknak.

A XVIII. században a hadiszerencsétől kísért generálisok nem rejtették el rendjeleiket, igényt tartottak az általános elismerésre, számítottak környezetük különös figyelmére, és számíthattak is rá. A XIX. század derekán egy ilyen generális arrogánsnak tűnt volna, ha meg akarja különböztetni magát a többi uraktól. Királyok – Lajos Fülöp, a polgárkirály vagy a brit szigetek ura – egyaránt letették uniformisukat, és sötét ruhákban jártak, cilinderrel és esernyővel, mint a gazdag polgárok. 1827A divat annál is inkább egyforma volt mindenütt, mert a polgárok határozottan hirdették egyenlőségi eszméiket. A divat folyamatosan, egyenletesen fejlődött Párizs és London adta meg az általánosan érvényes divatot, és a nemzeti jellegnek és ízlésnek csak csekély eredményeket tett. Itt városiasabb volt, amott vidékiesebb, egyik helyen dekoratívabb, máshol gyakorlatiasabb, tarkább vagy józanabb, volt ahol a nemzeti viselet befolyásolta, volt ahol a sport. További különbségek adódhattak a különböző nyersanyagforrásokból és a termékek különböző festéséből. Hadd idézzük két szemtanú beszámolóját a húszas évek Párizsáról és a harmincas évek Londonjáról, elevenítsék föl még egyszer a két divatmetropolis atmoszféráját, melyekről az Allgemeine deutsche Real-EncycIoQódie für die gebildeten Stunde (Általános reálenciklopédia a művelt társaság számára) a következőket állapítja meg, Az egész világon ismeretes, hogy a londoni szabók parancsainak minden égöv alatt ugyanolyan szívesen engedelmeskednek, mint a párizsi divatárusnőknek. Ők uralkodnak a világon, amelyet bizonyos értelemben kettéosztanak.”

Jean Paul és E. T. A. Hoffmann barátja, Vaerst báró, gárdakapitány, börze spekuláns, hírlapkiadó és színházigazgató azokban az években ír egy ma már elfeledett könyvet Párizsról. a “vidám luxusról”, “az ízléses eleganciáról” mely “színével, formájával, illatával” fogja meg a szellemet – arról a légkörről, melyben a divat divattá lehet. “Valóban, kinek lehet kevesebb gondja, mint ennek a népségnek; ki gondol kevesebbet a múltra és a jövőre, ki keresi erősebben a pillanat örömeit. Ki menekül jobban a munkától és minden fáradságtól?! Semmittevése – ha elegánsan csinálja – boldogítja az emberiséget; többet produkál, mint a szakadatlanul tevékenykedők. Az elegáns úr 11 órakor kel fel a jótékony, hosszú pihenés megnyitja előtte az utat, amit reggelente a munkások ezrei úgyis majdnem teljesen elzárnak. Tortonihoz megy reggelizni, itt reklámot csinál a jó étvágyával, az Ortolane á la provencale-t divatba hozza, mint ahogy az a hangsúly, ahogyan szarvasgombát rendel vörösborban, az egész Périgord számára a meggazdagodás forrását jelenti.

Most két óra hosszat bolyong a bulvárokon az ária, amit dúdol. Divatba jön, egy könnyedén odavetett megjegyzése egy könnyű kocsiról vagy egy angol lószerszámról keresett cikké teszi a vasat és a bőrt. A Tuileriák kertjében hanyag eleganciával várja ki az ebéd idejét, egyszerre két széken ülve, ez a példa fényes bevételhez juttatja a székeket bérbe adó asszonyságokat. Itt aztán elmeséli Aubry és Vernet néhány bohózatát, amivel viszont a varieték kasszáját tölti meg, ahová az ebéd felénél elsietnek az emberek, meg sem várják a desszertet, mert félnek, hogy már nem kapnak helyet. Egyre inkább otthon éreztem magamat Párizsban, a divatfiak elit körében, az ártalmatlan és előkelő ifjak társaságában, 1827 akik nem gondolnak másra, és nem is foglalkoznak egyébbel, mint bálokkal, operával és egyéb szórakozással. De nagyon tehetségesek a maguk módján, és a találékonyságban valóságos kis Odüsszeusz mindegyik. Egy ilyen nagyra becsült közeli barátom szép mintát rajzolt az áttört férfi-selyemharisnyákhoz; egy másik ehhez való hímzést tervezett. Az egyik legnagyobb találmány egy férfiingszabás volt, amelyben még a szűkmellűek is domború mellkast mutatnak, egyfajta redőzés, ami még most, tíz év után is igen népszerű. A sétapálca gombjának egy új formája, egy egészen különleges körömreszelő, mellyel a leglaposabb körömből is szép oválist lehet csinálni – ezek egyformán fontos ötletek voltak. A legrafináltabbnak a fegyvertárában – az öltözőasztalon – még Descartes-féle kis ördögöket is ott találtam, és ha a becsületes munkában kifáradt, ennek a szórakoztató játéknak csendes szemlélésétől – a kis ördögök mászkálása és ugrálása – új erőt merített a szépítkezés művészi tökéletesítéséhez.

Londonban, 1820 körül az elegáns világ a Bond Streeten találkozik, érdemes elolvasni, hogy zajlott ott az élet: “Ez az a hely, ahol az aranyifjúság csillog és pompázik, a hiúság hullámain fel és alá sétálva nappal és este egymást illőképpen megnézi, megmustrálja és megszólja. Ez az a hely, ahol az elegancia – ahogy az egyszerű emberek évszakonként cserélik a ruhájukat – napszakonként más és más ruhában jelenik meg, hogy a divat szakadatlan áradásából a legújabbat megmutassa, megvásárolja és mindent kétszer, háromszor olyan drágán, mint London más részeiben. Itt kell megvenni, ebben az ünnepelt utcában, itt kell kiállni a kifinomult ízlésűek éles tekintetét. Naponta a Bond Screetre zarándokol, aki ruhával és dísszel és mindenféle cifrasággal, amit csak szorgalmas kezek létrehoznak, el akarja látni magát, és meg akarja lesni, mi hajtott ki reggelre a divat óriási üvegházában. Így aztán állandó itt a tarka forgatag.” Ezt a hátteret kell ismernünk a kor divatjának alakulásához. A romantika igyekezett a férfiak társasági öltözködésében a fekete színt kötelezőnek nyilvánítani. A feketén kívül leginkább kék és barna frakkot hordtak, tarka virágos mellényt és művészien megkötött nyakkendőt.

A XIX. század közepe után a frakk eltűnt a nappali viseletből, és már csak ünnepi ruhának számított. A biedermeier korban a pantalló, bővebb lett. Míg a harmincas években simára borotválva járt a legtöbb férfi, utána a férfiasságot körszakállal hangsúlyozták, és ez túlélte a romantikát. és megmaradt az első világháborúig. A női divatban a derékvonal a húszas évek elején visszatért természetes helyére, ezzel együtt járt a karcsúság hangsúlyozása és újból bevezették a fűzőt. Huszonöt év után újból győzött az esztétikai szempont a higiéniai fölött, a szépség vágyálma erősebbnek bizonyult az orvostudomány felismeréseinél – mint már olyan sokszor a divat történetében. A fűzés egyelőre nem volt annyira feltűnő és egészségtelen, mint a rokokó idején. A karcsú derekat az ujjak különös szabásával is kiemelték, és az egyre szélesedő gallérral, amely végül ernyőszerűen befedte a vállakat is. A sziluett jellemzője a kúpos szoknya, melyet egyre több alsószoknyával bővítettek, és amely teljesen kiszorította a hengeres szoknyaformát. Hogy a szoknya hatalmas felületét élénkebbé tegyék, a biedermeier kor vége felé csíkos és mintás anyagokat kezdtek használni a sima helyett. A ruhaujjak sonkaujjnak hívták – terjedelme 1835-ben érte el a maximumot.

III. Második rokokó (1840-1870)

A múlt század közepén a párizsi udvar még egyszer teremtett egy pompát, ragyogást kedvelő divatot. Külsőleg hasonlított a rokokóhoz, innen kapta a nevét. A bő, krinolinos szoknya – a XIX században az alátét anyagáról elnevezve – már harmadszor bukkant föl a divat történetében. A krinolin azoknak a képzőművészetből származó konstrukciós elveknek távoli analógiája, melyeket pl. a londoni Kristálypalotánál és a kor számos hasonló építkezésénél alkalmaztak. A krinolinhoz hihetetlen mennyiségű anyag kellett, főleg amikor divatba jöttek a fodrok – a rokokó virágfüzérek megfelelői. Éugénie császárné 1859-ben egy fehér atlasz báli ruháján 103 fodrot viselt! Az abroncsfogyasztás is tekintélyes volt. Szászország legnagyobb gyára 1854 és 1866 között összesen 9 597 600 darab krinolint szállított. Egyetlen darabhoz átlag 90 röf drót kellett, úgyhogy ezzel a mennyiséggel földünket a délkörök mentén kb. tizenháromszor lehetne körültekerni.Az abroncsszoknyát akkor is fűzővel viselték. A dekoltázs meglehetősen nagy volt, szabadon hagyta a mell egy részét, a vallat és a kart. A frizura az eredeti rokokóval ellentétben mindig kicsi maradt, és annál inkább kiemelte a ruha alsó és felső része közti ellentétet.III. Napóleon kora szerette a drága anyagokat. Selymet, atlaszt és finom kamgarn szöveteket egész nap viselték. 1862 A reprezentatív öltözeteket fénylő taftból, ripszselyemből, brokátból és főként habos selyemből, moareból szabtak nyári ruhákban pedig a kreppet, a tüllt és a muszlint kedvelték.1850 és 1870 között Párizsban óriási pompát fejtettek ki – ez a korszak a hatvanas évek második felében Offenbach bacchusi színpadi ünnepélyeivel végződött, és ez volt Worth aranykora.

1853-ban lett a spanyol Eugenia di Montijo III. Napóleon felesége. Moltke, a “hallgatag”, aki fegyelmezett író is volt, látta őt Párizsban: “Eugénie császárné meglepő jelenség. Szép és elegáns. Nyaka és karjai utolérhetetlenül szépek, alakja karcsú, öltözéke választékos, ízléses és gazdag, de minden túlzás nélkül. Olyan méretű fehér atlaszruhában volt, hogy a hölgyek ezután még néhány rőffel több selymet fognak használni egy ruhához, mint eddig. Hajában skarlátvörös díszt viselt, a nyakában pedig pompás dupla gyöngysort. Sokat beszél, és közben több elevenséget mutat, mint amit ilyen magas helyeken szokás.”De a krinolinnak és fűzőnek árnyoldalai is voltak: 1859-ben egy párizsi lap hirtelen tragédiáról tudósított. Egy fiatal hölgy, akit vetélytársnői nem győztek irigyelni karcsú dereka miatt, két nappal egy bál után meghalt.

Mi történhetett? “Családja tudni akarta, mi okozta hirtelen halálát ilyen fiatalon, és elhatározták a boncolást. Az eredmény megrázó: három borda átfúrta a májat!!! Így lehet meghalni huszonhárom éves korban. Nem tífuszban, sem gyermekágyban, hanem fűzőben! A józan férfiak mindig is fellázadtak az ilyen egészségre ártalmas divatok ellen – hogy mekkora eredménnyel, azt el lehet képzelni. Valóságos, “krinolin háború” tört ki éppen akkor. A krinolinellenes tábor leghatalmasabb szószólója Friedrich Theodor Vischer volt, az esztétika professzora. Ő így háborgott: a krinolin túlzás, ami a karcsúság szépségét nem hogy fokozná vagy kiemelné, hanem eltorzítja megszünteti, hamis fogalmat ad a nő, az ember felépítéséről. Ha a kontúrok a csípőtől lefelé a lehetetlenségig szélesednek, akkor már nem érdekli a szemet a kibővülés aránya a derék keskeny átmérőjéhez képest; akkor minden egyforma, senki sem karcsú, senki sem széles derekú, ebben a fantasztikus hazugságban már nincs többé mérce. És ez már csak igazán csúnya! Nagyon csúnya.” Vischer professzor – egyébként tőle származik a “tárgyak bosszúja” szólás – tovább részletezi haragja okát, a krinolin impertinens valami. Impertinens már csak a nagy hely miatt is, amit egy személy részére elfoglal. De ez még túlságosan általános, túlságosan elvont; impertinens, mert borzasztóan feltűnő, kihívó a férfiakkal szemben. Lemész a járdáról, így szól a krinolin a szembejövő hímnemű individuumhoz, vagy merészelsz engem súrolni, megnyomni? Mit akarsz a mellettem lévő támlásszéken, öledbe veszel vagy rám ülsz? Érzed a vaspántokat? 1843 Érzed a bevehetetlen várat, a Malakoff-koszorút, a szörnyű erényövet a lábszáradhoz nyomódni? Frivolak lennénk?

Ó, bájos olvasóm, annyira nem fogsz ártatlannak tartani még minket, száraz tudósokat sem. Nem hiszed, hogy nem tudjuk, mit jelent a ruha a szebbik nemnél, vagy hogy elhisszük, hogy a ruha más is lehet, mint vonatkozások, sejtések világa, néma jelbeszéd. Szelíd kérdések, félelmetes elutasítások, megható kérések, borzasztó fenyegetések, izzó vallomások, Hűvös elzárkózás gazdag tárháza; hogy nem tudjuk, melyek a csábítóbbak ezek közül a fegyverek közül: a biztatóak vagy az elutasítóak, vagy hogy kételkedünk benne, mi teszi merészebbé a férfit, ha csalogatják, vagy ha sarokba szorítják. Ó, te erkölcstelen, hát nem tudod, hogy egy ruha, ami a test valódi formáitól annyira eltér, hogy semmilyen képet sem mutat róla, a lehető legerkölcsösebb viselet? Dehogy, ellenkezőleg, sőt! Éppen a kontraszt izgat, az eltorzítás; ez fokozza a kíváncsiságot, hogy elgondolkozzunk a valódi alakról, a természet titkairól, ez indítja az alapos kutatót arra, hogy bevárja, míg esetleg egy rezgés többet árul el, mint az egész ruha, és így a szemtelen hódító… – de megálljunk! Te édes ártatlanság, aki ezeket a sorokat netán elolvasod, és mégis krinolinban jársz, ne ismerj félre bennünket! Nem vagyunk olyan rosszak, amilyennek látszunk. Mindazt a rosszat, ami egy kényes ruha láttán eszünkbe jut, nem az egyesek rovására írjuk, nem gondoljuk, hogy minden kedves viselője végiggondolja mindazt a gonoszságot, ami ebben a formában rejlik. Ismerjük a divat hatalmát, tudjuk, hogy elvakít és kényszerít. A férfidivat távol tartotta magát az efféle kellemetlenségektől Sem színben, sem formáiban nem érte utol a női öltözködés gazdagságát, és nem is volt köze ehhez az új rokokóhoz. Ellenkezőleg, még határozottabban lemondott a színességről és a díszekről.

IV. A XIX. század vége (1870-1890)

A gyors gazdasági fellendülés mindenekelőtt a termelés technikai fejlődését eredményezte, a tömeges gyártásnál az esztétikai szempontokat elhanyagolták. Az újgazdagok pöffeszkedően hivalkodtak lakásukkal, házukkal és ruháikkal. A hatáskeltés fontosabb szempontvolt az eredetiségnél és a minőségnél. A nagypolgárság reneszánsz stílusú úriszobát és ebédlőt akart, rokokó budoárt hölgyei számára, keleties dohányzó szalont, hogy a török díványt ne is említsük, amely bárhol állhatott. A túlhajtott nacionalizmus még fokozta a stílusok zűrzavarát: a Vogézek és a Memel közötti területen illett legalább egy északi vagy ónémet stílusú szobának is lennie a jó polgári házban. 1870 A sűrűn redőzött függönyök ajtón, ablakon nemcsak a tolakodó külvilágtól zárták el a “meghitt otthont, hanem a friss levegőtől és a napfénytől is”.A női ruhákkal is éppúgy áll a helyzet, mint a bútorral. A divat minden stílust felhasznált, amit használhatónak ítélt. A divatban mutatkozó zűrzavar is a stilisztikai tanácstalanságot dokumentálja, amely – liberális elvek szerint – szabad kezet adott, és formában, színben és az uralkodó divatban is teret engedett az egyes ember személyes ízlésének.A krinolint már 1870 előtt kiszorította a szűk szoknya. A turnűr és a “cul de Paris” természetellenes profilt kölcsönzött a női alaknak. A szoknya alá lószőr-párnát helyeztek, vagy pántokat varrtak az alsószoknyába. Ez lehetővé tette a szabóknak, hogy ruhákon utánozzák a függönyök és bútorhuzatok redőzését. A szúk derék fölfelé nyomta a mellet, és megkoronázta a női ruhák különös oldal nézetét. Általában hegyes volt a kivágás, a gallérokat csipkével díszítették.

A frizuradivat nem egységes: egyszer a fontange-ra emlékeztet, máskor rövid vagy föltűzik, leggyakoribb formájában simán hátrafésülik, és a tarkón szalaggal kötik át. Kedvelt kiegészítő kellék a legyező és a csipkés napernyő. A legyezőt nemcsak bálokon, koncerttermekben és a színházak nézőterén használták, hanem nyári sétákon a szabadban is. Maria von Bunsen mondta el feljegyzéseiben, hogy mekkora jelentősége volt akkoriban a napernyőnek a női öltözködésben. “Nagy örömmel utaztam Cannesba, csomagoltam a cókmókjaimat ez a művelet sokkal komplikáltabb volt, mint manapság. Gondosan mérlegeltem, hány napernyővel tudok majd kijönni: egy praktikus, egy egyszerű, egy világos, egy jó színes, egy selyem, ami a legjobb utcai ruhámhoz illik, egy levegős, és egy gazdagon díszített az elegáns délutáni ruhához. Szükségben ennyi is elég. Egy egész halom sűrűbb és könnyebb fátylat kellett összekészíteni, és jó csomó kesztyűt különböző alkalmakra. Minden egyes ruhát becsomagolni – az se volt olyan egyszerű (kivéve a sportos straparuhát). Rüss, redők, fodrok, bő ruhaujjak, keményített organtinnal bélelt, aládolgozott, acélpántokkal merevített szoknyák, ezeknek hely kellett. A kalapdobozok is egyre nagyobbak lettek. De mindennek így kellett lenni.”

1880 előtt újból lényegesen megváltozott a női ruhák vonala. A ruha nyaktól térdig olyan szúk volt, ámennyire csak lehetett, nehogy nagy lépésekkel elrontsák kecses járásukat. Csak térd alatt bővült ki a ruha, és néha elterülő uszályban végződött. Ahogy azután később valamivel rövidebb lett a divat, rögtön felfedezték az elegáns, igen magas sarkú cipőt. A keskeny ruhákhoz igazodva a kalapok is kisebbek lettek. 1890sA XIX. század második felében általában elmondható, hogy a ruházkodás egyre egyszerűbb, az alkotórészek száma egyre kevesebb lett. A krinolinhoz még mindig számos alsószoknya kellett, és ezek nem tűntek el az abronccsal együtt. A század utolsó öt évtizedében csökkentek ötről, sőt hétről egyre. Annál nagyobb figyelmet szenteltek a készítők és a vásárlók arra a maradék egy alsószoknyára. A directoire leheletvékony ingruhái óta a nadrág állandóan fontos alkotóeleme a női ruhatárnak. A direktórium idején testhez álló trikóanyagból készült térdig ért, díszítések nélkül -, a biedermeier hosszabbá tette és díszessé; csak a század végén rövidítették meg radikálisan.Mindent egybevetve, a XIX. századi női öltözködés történelmi reminiszcenciákból élt. Talán ezzel is kinyilvánította a feltörekvő polgárság azt az akaratát, hogy egyenértékűnek tekinti magát az addigi uralkodó osztállyal. Csak a szecesszió hullámai mutatták meg a századfordulón, hogy a mélyreható gazdasági, technikai és politikai változások nem maradtak hatás nélkül a női ruházkodásra.

A színek és formák zűrzavara láttán támadt általános bizonytalanságban a divattanácsadóknak egész serege támadt. Bonyolult megfontolással, mely inkább összezavarta, mint megvilágította a kérdést, ilyenféle tanácsokat osztogattak például arról, hogy hogyan lehet a hajszínt és a ruha színét a legharmonikusabban összeválogatni: “Szőkék általában előnyösen hordhatnak kéket.A nagyon lágy, finom szőke hajúakat azonban könnyen kifejezéstelenné teszi, így ők inkább merészelhetik a túlságosan lágy tónusokat a kontraszt segítségével kiemelni. Ehhez egy különösen finom zöldet lehet ajánlani. A bőr így finom rózsás árnyalatot kap. Ha ugyanezt ellenkező úton akarjuk elérni, a vörös szín kisugárzásával, akkor rubin- és gránátvöröset válasszunk. Ha a bőr ragyogó fehérségét a fényhatások kontrasztjával akarjuk kiemelni, eredményesen alkalmazhatjuk a bársony puha feketeségét. A tüzes arany az összes kontraszt színnel jól megfér, a zöld is legtöbbször jól áll.A rózsás arc élénkpiros színek mellett sápadtabbá lesz, de a sötétvörös finomabb árnyalatúvá teszi. Ha az arcszín kifejezetten piros, se zöldet, se élénk pirosat ne válasszunk. Az előbbi a kontraszt révén, az utóbbi pedig a hasonlóság alapján rikító piros reflexet váltana ki. A barna típus nyugodtan alkalmazhat intenzív színeket, és nem kell félnie, hogy arcszíne élénkségéből veszíteni fog, ezért a sötétebb arcbőrhöz legalkalmasabb a sárga és a piros. Az erős kék, amely a narancsszín kontraszttal a szőkéket élénkebb színűvé teszi, barnáknál a mindig sárgásba játszó testszín fokozásával előnytelennek bizonyulna. Még nagyobb óvatossággal bánjunk a lila színnel, mely a bőr kékesen csillogó helyeinek igen csúnya zöld árnyalatot ad. A narancs felé hajló bőrszínnel a barnáknak azért előnyös a sárga, mert világosabbá, tisztábbá teszi a bőrük színét. A férfidivat megszakítás nélkül, szervesen tovább fejlődött; vagyis igénytelenebb, egyszerűbb lett, és a gazdaság és politikai fejlődésnek éppúgy megfelelt, mint a férfi helyzetének a korabeli társadalomban.

A feudális férfidivat nem élte túl lényegesen a feudális gazdaság uralmát. A XIX. század folyamán a férfiak öltözködése kétségtelenül gyorsabban fejlődött, mint a nőké, de századunkban a női divat megint utoléri, és sok tekintetben előbbre is van. Zakó, frakk – ezek maradtak a férfiöltözködés legfontosabb elemei Csak a szabás változott időről időre, és a sportöltözékek állandó hatására egyre kényelmesebbek lettek a ruhák. Meg kell még említeni a különböző kabátformákat, a kétsoros és rejtett gombolású felöltőt, a derékra szabott paletot-t és a sportos, kényelmes raglán kabátot. Mindezek a ruhadarabok tompa színekben készültek, az uralkodó színek a fekete, a szürke, a barna és a kék