I. Az empire (1804-1815)
Az empire stílus Napóleon császársága idején (1804-ben koronáztatta
meg magát) fejlődött ki, innen kapta a nevét. Ezt megelőzően a
konzulátus (1799-1804) idején nem sokat változott a direktórium
korszakában viselt öltözék. De az idők folyamán fel kellett ismerniük,
hogy a túl könnyű ruházkodás nem alkalmas a párizsi éghajlathoz. A
császár főként kereskedelempolitikai okokból betiltotta az indiai
muszlin behozatalát, és ezzel a lyoni selyemgyártás fellendülését
segítette elő.Napóleon uralkodása alatt újból divatba jöttek a melegebb
anyagok, a taft, a bársony, a brokát.A dekoltázs kisebb lett, a
ruhaujjak hosszúak, ha mégsem, akkor hosszú kesztyű fedte el a
karokat,az uszály eltűnt a hétköznapokból, és csupán a hivatalos udvari
öltözéknél maradt meg. 1805 1810 körül a ruhák már csak bokáig értek, és
eltűntek a lapos, puha, sarkatlan cipők A derékvonal már az előző
század utolsó éveiben kezdte elhagyni természetellenes magas helyét a
mell alatt.A ruhák ismét színesebbek lettek, de továbbra is az
antikizáló fehér szín dominált. A francia udvar azonban néhány évre
megállította – legalábbis Párizsban – a divat természetes fejlődését.
Napóleon fel akarta eleveníteni a versailles-i udvar hagyományait, és
megbízta udvari festőit, Davidot és Isabeyt, hogy tervezzenek
díszruhákat. Számos ilyen tervet meg is valósítottak a császári pár és
néhány magas udvari tisztségviselő számára, hogy azokat viseljék az
ünnepségeken, melyeknek a fénye az új birodalom nagyságát és gazdagságát
volt hivatva kifejezni; a birodalomét és a császárét, aki az újkor
történetében elsőként akarta az egész világot uralma alá hajtani.
Napóleon miniszterei és marsalljai saját kedvük szerint tervezhették
egyenruháikat, így aztán nem lehet csodálkozni, hogy feleségük,
szeretőik és egész női környezetük ambíciója divatos fantázia toalettek
alkotására irányult. Rövid időre feltámadtak a pompás pelerinek,
arannyal, ezüsttel hímzett rövid culotte-ok, hosszú uszályok, diadémok,
nyakláncok, gyémántos nyakékek, ritka madarak tollai, spanyol gallér és
finom csipkék. Bonaparte alaposan figyelemmel kísérte udvaroncai
öltözködését. Egyik udvarhölgyének hosszú ideig éreznie kellett, hogy
csalódást okozott a császárnak, amiért kétszer merészelt megjelenni az
udvarnál ugyanabban a toalettben. A korzikai nagy súlyt helyezett az
udvari öltözködés pompájára, szívesen látta az elegáns hölgyeket, udvara
díszeit, mert tudta, hogy a Rajnán túl, az Alpokon, a csatornán és az
óceánon túl érdeklődéssel figyelték, mi a divat Párizsban. 1813 I.
Napóleon is azoknak a francia uralkodóknak a sorába lépett, akik egészen
III. Napóleonig.- aktív érdeklődéssel kísérték Franciaország
részvételét az európai divat alakulásában. A párizsi élet
fellendüléséről Napóleon korában, A brantés hercegnő sokkötetes
emlékirataiban ezt lehet olvasni: A kongresszus résztvevői Párizsba
jöttek, hogy részt vegyenek a fényes ünnepségeken, melyek megtartását az
első konzul rendelte el, hogy a nép is részesüljön az örömben, és hogy a
pénz forgalma is megnövekedjék, ami százezer ember érdekét szolgálta,
akik kezük munkájából élnek, és majdnem kizárólag luxuscikkeket
készítenek a magasabb osztályok részére.Az ünnepségek, melyeket a
kormányzat rendezett, jeladás volt Párizs, de egész Franciaország
számára is. A bálok bankettek és mindenféle társadalmi megmozdulások
egymást követték. Párizsban elkezdődött a mozgás, az élet, a forgalom,
amely csak 1814-ben maradt abba. Naponta tíz meghívást is kapott az
ember estére. A keleties luxus, amit a császár később bevezetett az
udvarban, akkor még ismeretlen volt. Madame Bonaparte, aki nagyon jól
tudott öltözködni, maga mutatott példát a legnagyobb eleganciára.
Nem volt még soha olyan kellemes látvány, mint a malmaisoni bálok,
melyeken oly sok fiatal nő jelent meg, akik az első konzul
udvartartásához tartoztak, és már akkor Madame Bonaparte udvarát
alkották. Bár még nem nevezték úgy őket. Mind fiatal volt, mind csinos,
csak egyet ismerek, akit csúnyának lehetne nevezni. Pompás látvány volt
mindet egyszerre látni, virággal díszített fehér ruhában, girlandokkal a
hajukban, s a virágok éppoly frissek voltak, mint ezek a fiatal,
nevető, bájos, a boldogságtól megszépült arcok és az egésznek még emelte
a fényét, hogy ott járkált a táncolók közt az első konzul és azok a
férfiak, akik vele együtt egész Európa sorsát irányították. A
toaletteket gyakran cserélték, és még el sem telt a konzulátus első éve,
mikor a francia manufaktúrák városai hazájuk dicsőségére felvirágoztak.
Napóleon idején a párizsi polgárok egyértelműen távol tartották magukat
az udvar romantikus, historizáló divatjától, ami túlnyomórészt egyetlen
ember akaratából született. Az udvari viselet nem talált nagy
visszhangra, csupán egy ideig a díszegyenruha szerepét töltötte be. Csak
néhány díszítő elemét vette át a nyilvánosság a következő, romantikus
korszakban. De számos európai udvar számára továbbra is irányadó maradt a
versailles-i divat. Egyébként a napóleoni háborúk következtében a
legtöbb európai ország annyira tönkrement gazdaságilag, hogy a polgárok
már anyagi okokból sem követhették azt a luxust az öltözködésben, amit a
francia udvar diktált. A férfiak ruházkodása továbbra is angol példák
szerint alakult, melyek már a forradalom előtt eljutottak
Franciaországba. A császár militarizmusa azonban eltávolította annak azt
a forradalmi jellegét, amelyet a századfordulón öltött magára
Franciaországban – mérsékelte, és bizonyos fokig a katonai egyenruhákhoz
közelítette őket. A nadrág egyre jobban hasonlított a maihoz. A
dekoratív és a kényelmetlen elem – ez a kettő sokszor teljesen egybeesik
– a nyakra összpontosult. Az ing és a zakó gallérja a nyakkendővel
együtt olyan bonyolult együttest alkotott, mintha csak azt akarták volna
bizonyítani vele, hogy az ember még ilyen szituációban is tudja
mozgatni a fejét.
II. A Bidermaier és a Romantika (1820-1840)
A romantika a gépkorszak kezdetén gótikus parlamenteket és
katedrálisokat, reneszánsz palotákat és bankokat épített, a divat is
történelmi példákhoz nyúlt vissza. És a harmincas években sokszor a
legkevésbé művészi elemeket választották ki a különböző stílusokból. A
technika évszázadának hatalmas gazdasági fellendülésével homályos
esztétikai nézetek álltak szemben. A fogyasztók, a vásárlók száma
növekedett, de a vásárló nem volt nagyon válogatós. Szívesen beérte
utánzatokkal, nem ragaszkodott az eredetiséghez. A szép és minőségi
kézműipari munkák helyébe a – többnyire olcsóbb gyári termékek léptek. A
polgárság nem dicsekedett a gazdagságával. A férfiak vállalkozásaikkal
törődtek, asszonyaik igyekeztek kitérni a rossz nyelvek elöl, lányaikat
pedig a férjhez menésig “megvédték” a külvilág befolyásaitól. Ez a kor
nem kedvezett a túlzásoknak.
A XVIII. században a hadiszerencsétől kísért generálisok nem
rejtették el rendjeleiket, igényt tartottak az általános elismerésre,
számítottak környezetük különös figyelmére, és számíthattak is rá. A
XIX. század derekán egy ilyen generális arrogánsnak tűnt volna, ha meg
akarja különböztetni magát a többi uraktól. Királyok – Lajos Fülöp, a
polgárkirály vagy a brit szigetek ura – egyaránt letették uniformisukat,
és sötét ruhákban jártak, cilinderrel és esernyővel, mint a gazdag
polgárok. 1827A divat annál is inkább egyforma volt mindenütt, mert a
polgárok határozottan hirdették egyenlőségi eszméiket. A divat
folyamatosan, egyenletesen fejlődött Párizs és London adta meg az
általánosan érvényes divatot, és a nemzeti jellegnek és ízlésnek csak
csekély eredményeket tett. Itt városiasabb volt, amott vidékiesebb,
egyik helyen dekoratívabb, máshol gyakorlatiasabb, tarkább vagy
józanabb, volt ahol a nemzeti viselet befolyásolta, volt ahol a sport.
További különbségek adódhattak a különböző nyersanyagforrásokból és a
termékek különböző festéséből. Hadd idézzük két szemtanú beszámolóját a
húszas évek Párizsáról és a harmincas évek Londonjáról, elevenítsék föl
még egyszer a két divatmetropolis atmoszféráját, melyekről az Allgemeine
deutsche Real-EncycIoQódie für die gebildeten Stunde (Általános
reálenciklopédia a művelt társaság számára) a következőket állapítja
meg, Az egész világon ismeretes, hogy a londoni szabók parancsainak
minden égöv alatt ugyanolyan szívesen engedelmeskednek, mint a párizsi
divatárusnőknek. Ők uralkodnak a világon, amelyet bizonyos értelemben
kettéosztanak.”
Jean Paul és E. T. A. Hoffmann barátja, Vaerst báró, gárdakapitány,
börze spekuláns, hírlapkiadó és színházigazgató azokban az években ír
egy ma már elfeledett könyvet Párizsról. a “vidám luxusról”, “az ízléses
eleganciáról” mely “színével, formájával, illatával” fogja meg a
szellemet – arról a légkörről, melyben a divat divattá lehet. “Valóban,
kinek lehet kevesebb gondja, mint ennek a népségnek; ki gondol
kevesebbet a múltra és a jövőre, ki keresi erősebben a pillanat örömeit.
Ki menekül jobban a munkától és minden fáradságtól?! Semmittevése – ha
elegánsan csinálja – boldogítja az emberiséget; többet produkál, mint a
szakadatlanul tevékenykedők. Az elegáns úr 11 órakor kel fel a jótékony,
hosszú pihenés megnyitja előtte az utat, amit reggelente a munkások
ezrei úgyis majdnem teljesen elzárnak. Tortonihoz megy reggelizni, itt
reklámot csinál a jó étvágyával, az Ortolane á la provencale-t divatba
hozza, mint ahogy az a hangsúly, ahogyan szarvasgombát rendel
vörösborban, az egész Périgord számára a meggazdagodás forrását jelenti.
Most két óra hosszat bolyong a bulvárokon az ária, amit dúdol.
Divatba jön, egy könnyedén odavetett megjegyzése egy könnyű kocsiról
vagy egy angol lószerszámról keresett cikké teszi a vasat és a bőrt. A
Tuileriák kertjében hanyag eleganciával várja ki az ebéd idejét,
egyszerre két széken ülve, ez a példa fényes bevételhez juttatja a
székeket bérbe adó asszonyságokat. Itt aztán elmeséli Aubry és Vernet
néhány bohózatát, amivel viszont a varieték kasszáját tölti meg, ahová
az ebéd felénél elsietnek az emberek, meg sem várják a desszertet, mert
félnek, hogy már nem kapnak helyet. Egyre inkább otthon éreztem magamat
Párizsban, a divatfiak elit körében, az ártalmatlan és előkelő ifjak
társaságában, 1827 akik nem gondolnak másra, és nem is foglalkoznak
egyébbel, mint bálokkal, operával és egyéb szórakozással. De nagyon
tehetségesek a maguk módján, és a találékonyságban valóságos kis
Odüsszeusz mindegyik. Egy ilyen nagyra becsült közeli barátom szép
mintát rajzolt az áttört férfi-selyemharisnyákhoz; egy másik ehhez való
hímzést tervezett. Az egyik legnagyobb találmány egy férfiingszabás
volt, amelyben még a szűkmellűek is domború mellkast mutatnak, egyfajta
redőzés, ami még most, tíz év után is igen népszerű. A sétapálca
gombjának egy új formája, egy egészen különleges körömreszelő, mellyel a
leglaposabb körömből is szép oválist lehet csinálni – ezek egyformán
fontos ötletek voltak. A legrafináltabbnak a fegyvertárában – az
öltözőasztalon – még Descartes-féle kis ördögöket is ott találtam, és ha
a becsületes munkában kifáradt, ennek a szórakoztató játéknak csendes
szemlélésétől – a kis ördögök mászkálása és ugrálása – új erőt merített a
szépítkezés művészi tökéletesítéséhez.
Londonban, 1820 körül az elegáns világ a Bond Streeten találkozik,
érdemes elolvasni, hogy zajlott ott az élet: “Ez az a hely, ahol az
aranyifjúság csillog és pompázik, a hiúság hullámain fel és alá sétálva
nappal és este egymást illőképpen megnézi, megmustrálja és megszólja. Ez
az a hely, ahol az elegancia – ahogy az egyszerű emberek évszakonként
cserélik a ruhájukat – napszakonként más és más ruhában jelenik meg,
hogy a divat szakadatlan áradásából a legújabbat megmutassa,
megvásárolja és mindent kétszer, háromszor olyan drágán, mint London más
részeiben. Itt kell megvenni, ebben az ünnepelt utcában, itt kell
kiállni a kifinomult ízlésűek éles tekintetét. Naponta a Bond Screetre
zarándokol, aki ruhával és dísszel és mindenféle cifrasággal, amit csak
szorgalmas kezek létrehoznak, el akarja látni magát, és meg akarja
lesni, mi hajtott ki reggelre a divat óriási üvegházában. Így aztán
állandó itt a tarka forgatag.” Ezt a hátteret kell ismernünk a kor
divatjának alakulásához. A romantika igyekezett a férfiak társasági
öltözködésében a fekete színt kötelezőnek nyilvánítani. A feketén kívül
leginkább kék és barna frakkot hordtak, tarka virágos mellényt és
művészien megkötött nyakkendőt.
A XIX. század közepe után a frakk eltűnt a nappali viseletből, és már
csak ünnepi ruhának számított. A biedermeier korban a pantalló, bővebb
lett. Míg a harmincas években simára borotválva járt a legtöbb férfi,
utána a férfiasságot körszakállal hangsúlyozták, és ez túlélte a
romantikát. és megmaradt az első világháborúig. A női divatban a
derékvonal a húszas évek elején visszatért természetes helyére, ezzel
együtt járt a karcsúság hangsúlyozása és újból bevezették a fűzőt.
Huszonöt év után újból győzött az esztétikai szempont a higiéniai
fölött, a szépség vágyálma erősebbnek bizonyult az orvostudomány
felismeréseinél – mint már olyan sokszor a divat történetében. A fűzés
egyelőre nem volt annyira feltűnő és egészségtelen, mint a rokokó
idején. A karcsú derekat az ujjak különös szabásával is kiemelték, és az
egyre szélesedő gallérral, amely végül ernyőszerűen befedte a vállakat
is. A sziluett jellemzője a kúpos szoknya, melyet egyre több
alsószoknyával bővítettek, és amely teljesen kiszorította a hengeres
szoknyaformát. Hogy a szoknya hatalmas felületét élénkebbé tegyék, a
biedermeier kor vége felé csíkos és mintás anyagokat kezdtek használni a
sima helyett. A ruhaujjak sonkaujjnak hívták – terjedelme 1835-ben érte
el a maximumot.
III. Második rokokó (1840-1870)
A múlt század közepén a párizsi udvar még egyszer teremtett egy
pompát, ragyogást kedvelő divatot. Külsőleg hasonlított a rokokóhoz,
innen kapta a nevét. A bő, krinolinos szoknya – a XIX században az
alátét anyagáról elnevezve – már harmadszor bukkant föl a divat
történetében. A krinolin azoknak a képzőművészetből származó
konstrukciós elveknek távoli analógiája, melyeket pl. a londoni
Kristálypalotánál és a kor számos hasonló építkezésénél alkalmaztak. A
krinolinhoz hihetetlen mennyiségű anyag kellett, főleg amikor divatba
jöttek a fodrok – a rokokó virágfüzérek megfelelői. Éugénie császárné
1859-ben egy fehér atlasz báli ruháján 103 fodrot viselt! Az
abroncsfogyasztás is tekintélyes volt. Szászország legnagyobb gyára 1854
és 1866 között összesen 9 597 600 darab krinolint szállított. Egyetlen
darabhoz átlag 90 röf drót kellett, úgyhogy ezzel a mennyiséggel
földünket a délkörök mentén kb. tizenháromszor lehetne körültekerni.Az
abroncsszoknyát akkor is fűzővel viselték. A dekoltázs meglehetősen nagy
volt, szabadon hagyta a mell egy részét, a vallat és a kart. A frizura
az eredeti rokokóval ellentétben mindig kicsi maradt, és annál inkább
kiemelte a ruha alsó és felső része közti ellentétet.III. Napóleon kora
szerette a drága anyagokat. Selymet, atlaszt és finom kamgarn szöveteket
egész nap viselték. 1862 A reprezentatív öltözeteket fénylő taftból,
ripszselyemből, brokátból és főként habos selyemből, moareból szabtak
nyári ruhákban pedig a kreppet, a tüllt és a muszlint kedvelték.1850 és
1870 között Párizsban óriási pompát fejtettek ki – ez a korszak a
hatvanas évek második felében Offenbach bacchusi színpadi ünnepélyeivel
végződött, és ez volt Worth aranykora.
1853-ban lett a spanyol Eugenia di Montijo III. Napóleon felesége.
Moltke, a “hallgatag”, aki fegyelmezett író is volt, látta őt Párizsban:
“Eugénie császárné meglepő jelenség. Szép és elegáns. Nyaka és karjai
utolérhetetlenül szépek, alakja karcsú, öltözéke választékos, ízléses és
gazdag, de minden túlzás nélkül. Olyan méretű fehér atlaszruhában volt,
hogy a hölgyek ezután még néhány rőffel több selymet fognak használni
egy ruhához, mint eddig. Hajában skarlátvörös díszt viselt, a nyakában
pedig pompás dupla gyöngysort. Sokat beszél, és közben több elevenséget
mutat, mint amit ilyen magas helyeken szokás.”De a krinolinnak és
fűzőnek árnyoldalai is voltak: 1859-ben egy párizsi lap hirtelen
tragédiáról tudósított. Egy fiatal hölgy, akit vetélytársnői nem győztek
irigyelni karcsú dereka miatt, két nappal egy bál után meghalt.
Mi történhetett? “Családja tudni akarta, mi okozta hirtelen halálát
ilyen fiatalon, és elhatározták a boncolást. Az eredmény megrázó: három
borda átfúrta a májat!!! Így lehet meghalni huszonhárom éves korban. Nem
tífuszban, sem gyermekágyban, hanem fűzőben! A józan férfiak mindig is
fellázadtak az ilyen egészségre ártalmas divatok ellen – hogy mekkora
eredménnyel, azt el lehet képzelni. Valóságos, “krinolin háború” tört ki
éppen akkor. A krinolinellenes tábor leghatalmasabb szószólója
Friedrich Theodor Vischer volt, az esztétika professzora. Ő így
háborgott: a krinolin túlzás, ami a karcsúság szépségét nem hogy fokozná
vagy kiemelné, hanem eltorzítja megszünteti, hamis fogalmat ad a nő, az
ember felépítéséről. Ha a kontúrok a csípőtől lefelé a lehetetlenségig
szélesednek, akkor már nem érdekli a szemet a kibővülés aránya a derék
keskeny átmérőjéhez képest; akkor minden egyforma, senki sem karcsú,
senki sem széles derekú, ebben a fantasztikus hazugságban már nincs
többé mérce. És ez már csak igazán csúnya! Nagyon csúnya.” Vischer
professzor – egyébként tőle származik a “tárgyak bosszúja” szólás –
tovább részletezi haragja okát, a krinolin impertinens valami.
Impertinens már csak a nagy hely miatt is, amit egy személy részére
elfoglal. De ez még túlságosan általános, túlságosan elvont;
impertinens, mert borzasztóan feltűnő, kihívó a férfiakkal szemben.
Lemész a járdáról, így szól a krinolin a szembejövő hímnemű
individuumhoz, vagy merészelsz engem súrolni, megnyomni? Mit akarsz a
mellettem lévő támlásszéken, öledbe veszel vagy rám ülsz? Érzed a
vaspántokat? 1843 Érzed a bevehetetlen várat, a Malakoff-koszorút, a
szörnyű erényövet a lábszáradhoz nyomódni? Frivolak lennénk?
Ó, bájos olvasóm, annyira nem fogsz ártatlannak tartani még minket,
száraz tudósokat sem. Nem hiszed, hogy nem tudjuk, mit jelent a ruha a
szebbik nemnél, vagy hogy elhisszük, hogy a ruha más is lehet, mint
vonatkozások, sejtések világa, néma jelbeszéd. Szelíd kérdések,
félelmetes elutasítások, megható kérések, borzasztó fenyegetések, izzó
vallomások, Hűvös elzárkózás gazdag tárháza; hogy nem tudjuk, melyek a
csábítóbbak ezek közül a fegyverek közül: a biztatóak vagy az
elutasítóak, vagy hogy kételkedünk benne, mi teszi merészebbé a férfit,
ha csalogatják, vagy ha sarokba szorítják. Ó, te erkölcstelen, hát nem
tudod, hogy egy ruha, ami a test valódi formáitól annyira eltér, hogy
semmilyen képet sem mutat róla, a lehető legerkölcsösebb viselet?
Dehogy, ellenkezőleg, sőt! Éppen a kontraszt izgat, az eltorzítás; ez
fokozza a kíváncsiságot, hogy elgondolkozzunk a valódi alakról, a
természet titkairól, ez indítja az alapos kutatót arra, hogy bevárja,
míg esetleg egy rezgés többet árul el, mint az egész ruha, és így a
szemtelen hódító… – de megálljunk! Te édes ártatlanság, aki ezeket a
sorokat netán elolvasod, és mégis krinolinban jársz, ne ismerj félre
bennünket! Nem vagyunk olyan rosszak, amilyennek látszunk. Mindazt a
rosszat, ami egy kényes ruha láttán eszünkbe jut, nem az egyesek
rovására írjuk, nem gondoljuk, hogy minden kedves viselője végiggondolja
mindazt a gonoszságot, ami ebben a formában rejlik. Ismerjük a divat
hatalmát, tudjuk, hogy elvakít és kényszerít. A férfidivat távol
tartotta magát az efféle kellemetlenségektől Sem színben, sem formáiban
nem érte utol a női öltözködés gazdagságát, és nem is volt köze ehhez az
új rokokóhoz. Ellenkezőleg, még határozottabban lemondott a
színességről és a díszekről.
IV. A XIX. század vége (1870-1890)
A gyors gazdasági fellendülés mindenekelőtt a termelés technikai
fejlődését eredményezte, a tömeges gyártásnál az esztétikai szempontokat
elhanyagolták. Az újgazdagok pöffeszkedően hivalkodtak lakásukkal,
házukkal és ruháikkal. A hatáskeltés fontosabb szempontvolt az
eredetiségnél és a minőségnél. A nagypolgárság reneszánsz stílusú
úriszobát és ebédlőt akart, rokokó budoárt hölgyei számára, keleties
dohányzó szalont, hogy a török díványt ne is említsük, amely bárhol
állhatott. A túlhajtott nacionalizmus még fokozta a stílusok zűrzavarát:
a Vogézek és a Memel közötti területen illett legalább egy északi vagy
ónémet stílusú szobának is lennie a jó polgári házban. 1870 A sűrűn
redőzött függönyök ajtón, ablakon nemcsak a tolakodó külvilágtól zárták
el a “meghitt otthont, hanem a friss levegőtől és a napfénytől is”.A női
ruhákkal is éppúgy áll a helyzet, mint a bútorral. A divat minden
stílust felhasznált, amit használhatónak ítélt. A divatban mutatkozó
zűrzavar is a stilisztikai tanácstalanságot dokumentálja, amely –
liberális elvek szerint – szabad kezet adott, és formában, színben és az
uralkodó divatban is teret engedett az egyes ember személyes
ízlésének.A krinolint már 1870 előtt kiszorította a szűk szoknya. A
turnűr és a “cul de Paris” természetellenes profilt kölcsönzött a női
alaknak. A szoknya alá lószőr-párnát helyeztek, vagy pántokat varrtak az
alsószoknyába. Ez lehetővé tette a szabóknak, hogy ruhákon utánozzák a
függönyök és bútorhuzatok redőzését. A szúk derék fölfelé nyomta a
mellet, és megkoronázta a női ruhák különös oldal nézetét. Általában
hegyes volt a kivágás, a gallérokat csipkével díszítették.
A frizuradivat nem egységes: egyszer a fontange-ra emlékeztet, máskor
rövid vagy föltűzik, leggyakoribb formájában simán hátrafésülik, és a
tarkón szalaggal kötik át. Kedvelt kiegészítő kellék a legyező és a
csipkés napernyő. A legyezőt nemcsak bálokon, koncerttermekben és a
színházak nézőterén használták, hanem nyári sétákon a szabadban is.
Maria von Bunsen mondta el feljegyzéseiben, hogy mekkora jelentősége
volt akkoriban a napernyőnek a női öltözködésben. “Nagy örömmel utaztam
Cannesba, csomagoltam a cókmókjaimat ez a művelet sokkal komplikáltabb
volt, mint manapság. Gondosan mérlegeltem, hány napernyővel tudok majd
kijönni: egy praktikus, egy egyszerű, egy világos, egy jó színes, egy
selyem, ami a legjobb utcai ruhámhoz illik, egy levegős, és egy gazdagon
díszített az elegáns délutáni ruhához. Szükségben ennyi is elég. Egy
egész halom sűrűbb és könnyebb fátylat kellett összekészíteni, és jó
csomó kesztyűt különböző alkalmakra. Minden egyes ruhát becsomagolni –
az se volt olyan egyszerű (kivéve a sportos straparuhát). Rüss, redők,
fodrok, bő ruhaujjak, keményített organtinnal bélelt, aládolgozott,
acélpántokkal merevített szoknyák, ezeknek hely kellett. A kalapdobozok
is egyre nagyobbak lettek. De mindennek így kellett lenni.”
1880 előtt újból lényegesen megváltozott a női ruhák vonala. A ruha
nyaktól térdig olyan szúk volt, ámennyire csak lehetett, nehogy nagy
lépésekkel elrontsák kecses járásukat. Csak térd alatt bővült ki a ruha,
és néha elterülő uszályban végződött. Ahogy azután később valamivel
rövidebb lett a divat, rögtön felfedezték az elegáns, igen magas sarkú
cipőt. A keskeny ruhákhoz igazodva a kalapok is kisebbek lettek. 1890sA
XIX. század második felében általában elmondható, hogy a ruházkodás
egyre egyszerűbb, az alkotórészek száma egyre kevesebb lett. A
krinolinhoz még mindig számos alsószoknya kellett, és ezek nem tűntek el
az abronccsal együtt. A század utolsó öt évtizedében csökkentek ötről,
sőt hétről egyre. Annál nagyobb figyelmet szenteltek a készítők és a
vásárlók arra a maradék egy alsószoknyára. A directoire leheletvékony
ingruhái óta a nadrág állandóan fontos alkotóeleme a női ruhatárnak. A
direktórium idején testhez álló trikóanyagból készült térdig ért,
díszítések nélkül -, a biedermeier hosszabbá tette és díszessé; csak a
század végén rövidítették meg radikálisan.Mindent egybevetve, a XIX.
századi női öltözködés történelmi reminiszcenciákból élt. Talán ezzel is
kinyilvánította a feltörekvő polgárság azt az akaratát, hogy
egyenértékűnek tekinti magát az addigi uralkodó osztállyal. Csak a
szecesszió hullámai mutatták meg a századfordulón, hogy a mélyreható
gazdasági, technikai és politikai változások nem maradtak hatás nélkül a
női ruházkodásra.
A színek és formák zűrzavara láttán támadt általános
bizonytalanságban a divattanácsadóknak egész serege támadt. Bonyolult
megfontolással, mely inkább összezavarta, mint megvilágította a kérdést,
ilyenféle tanácsokat osztogattak például arról, hogy hogyan lehet a
hajszínt és a ruha színét a legharmonikusabban összeválogatni: “Szőkék
általában előnyösen hordhatnak kéket.A nagyon lágy, finom szőke hajúakat
azonban könnyen kifejezéstelenné teszi, így ők inkább merészelhetik a
túlságosan lágy tónusokat a kontraszt segítségével kiemelni. Ehhez egy
különösen finom zöldet lehet ajánlani. A bőr így finom rózsás árnyalatot
kap. Ha ugyanezt ellenkező úton akarjuk elérni, a vörös szín
kisugárzásával, akkor rubin- és gránátvöröset válasszunk. Ha a bőr
ragyogó fehérségét a fényhatások kontrasztjával akarjuk kiemelni,
eredményesen alkalmazhatjuk a bársony puha feketeségét. A tüzes arany az
összes kontraszt színnel jól megfér, a zöld is legtöbbször jól áll.A
rózsás arc élénkpiros színek mellett sápadtabbá lesz, de a sötétvörös
finomabb árnyalatúvá teszi. Ha az arcszín kifejezetten piros, se zöldet,
se élénk pirosat ne válasszunk. Az előbbi a kontraszt révén, az utóbbi
pedig a hasonlóság alapján rikító piros reflexet váltana ki. A barna
típus nyugodtan alkalmazhat intenzív színeket, és nem kell félnie, hogy
arcszíne élénkségéből veszíteni fog, ezért a sötétebb arcbőrhöz
legalkalmasabb a sárga és a piros. Az erős kék, amely a narancsszín
kontraszttal a szőkéket élénkebb színűvé teszi, barnáknál a mindig
sárgásba játszó testszín fokozásával előnytelennek bizonyulna. Még
nagyobb óvatossággal bánjunk a lila színnel, mely a bőr kékesen csillogó
helyeinek igen csúnya zöld árnyalatot ad. A narancs felé hajló
bőrszínnel a barnáknak azért előnyös a sárga, mert világosabbá,
tisztábbá teszi a bőrük színét. A férfidivat megszakítás nélkül,
szervesen tovább fejlődött; vagyis igénytelenebb, egyszerűbb lett, és a
gazdaság és politikai fejlődésnek éppúgy megfelelt, mint a férfi
helyzetének a korabeli társadalomban.
A feudális férfidivat nem élte túl lényegesen a feudális gazdaság
uralmát. A XIX. század folyamán a férfiak öltözködése kétségtelenül
gyorsabban fejlődött, mint a nőké, de századunkban a női divat megint
utoléri, és sok tekintetben előbbre is van. Zakó, frakk – ezek maradtak a
férfiöltözködés legfontosabb elemei Csak a szabás változott időről
időre, és a sportöltözékek állandó hatására egyre kényelmesebbek lettek a
ruhák. Meg kell még említeni a különböző kabátformákat, a kétsoros és
rejtett gombolású felöltőt, a derékra szabott paletot-t és a sportos,
kényelmes raglán kabátot. Mindezek a ruhadarabok tompa színekben
készültek, az uralkodó színek a fekete, a szürke, a barna és a kék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése