A kurd olajfegyver

Iraki geopolitika realitások

Az iraki olajipari minisztérium bejelentette, hogy május 31-én megkezdik az olajszállításokat Törökország felé azokról az újonnan feltárt területekről - a Tak Tak-i, valamint a tavkei mezőkről van szó -, amelyek Dahuk tartományban vannak. Csakhogy Dahukot már évek óta kizárólag a kurdok ellenőrzik; mind adminisztrációs, mind pedig katonai szempontból ott egyedül az úgynevezett Kurd Regionális Kormánynak van szava - írja tanulmányában a Stratfor nevű amerikai biztonságpolitikai elemzőközpont.

A bejelentés értelmében már idén a napi szállítások mértéke eléri a 100 ezer hordót, 2011-tól pedig a mennyiség meghaladja majd a 450 ezret.

Miközben a kurdok nagy győzelemként könyvelik el az üzletet, mindez nem olyan egyértelmű vívmány a Bagdadot irányító síita és szunnita arab vezetés szemében. Mint ismeretes, ők hosszú küzdelmet folytattak a lokális kurd kormányzattal az északi olajvagyon sorsa miatt. Stratégiai szempontból az iraki araboknak éppúgy, miként az ország szomszédainak, mindig is elemi érdekük fűződött ahhoz, hogy pórázon tarthassák a kurdokat, ekként is akadályozva önálló államiságuk kialakulását. E politikának nagyon fontos eleme az olajvagyon feletti dominancia is. Ezért igyekeztek elérni, hogy a kurdok által bármilyen ez irányú, külföldi cégekkel kötött megállapodásra Bagdad adhassa elsőként áldást, illetve, hogy az olajból származó jövedelmek regionális szétosztását is a központi kormány ellenőrizhesse.

A kurdok persze felismerték, hogy Szaddam Husszein bukását követően elérkezett az a történelmi pillanat, mely lélegzetnyi lehetőséget ad számukra céljaik elérésére. A helyi kormányzat egymás után kötötte a közös megállapodásokat, gyakorlatilag fűvel-fával; a külföldi cégeknek 10-20 százalékot ígérve a profitból, sőt részleges tulajdonjogot is biztosítva számukra az olajmezők felett. A bagdadi olajminisztérium mindazonáltal állandó nyilatkozatokban figyelmeztetett arra, hogy csak a központi kormányzat által jóváhagyott üzletek tekinthetők érvényesnek, amelyek sokkal kisebb profitnyereséget ígértek, mint a kurdok, és kizárták az olajmezők akár parciális eltulajdonlását is.

A vita ma is folytatódik és nem világos, milyen irányt vesz majd a jövőben. Ám a kurdok most megtalálták a kormány sebezhető pontját, ami nem más, mint a kitermelés jó ideje tartó stagnálása. Bagdad minden igyekezete ellenére nem tud eleget tenni a külföldi elvárásoknak, képtelen arra, hogy a napi összkitermelést 2 millió hordó fölé tornássza. Minthogy az államkassza üres, vonakodva bár, de hozzájárult ahhoz, hogy a kurd területek is bekapcsolódhassanak az exportba, ezzel jelentős mértékben csökkentve a költségvetési feszültséget. A kurdok tehát nem várt lehetőséghez jutottak, ugyanakkor nem tekinthetnek el attól, hogy a szállítóeszközök - mind biztonsági, mind pedig technológiai szempontból - továbbra is a tulajdonostól, azaz a központi kormánytól függnek, és azzal is számolniuk kell, hogy vajon - a kurd önállósodásban olyannyira ellenérdekelt - Törökország továbbítja-e a kurd olajat a nemzetközi hálózatok felé...

Fontos tényezője e geopolitikai küzdelemnek Irak síita miniszterelnöke, Nuri al-Maliki, aki miközben árgus szemmel figyeli a Kurd Regionális Kormány minden lépését, igyekszik a helyzetet saját politikai céljaira kihasználni. Számára az iraki olajkitermelés stagnálása ugyanis legalább olyan fontos politikai kérdés, mint a kurdok szeparatizmusa. Így aztán arra az időre gondolva, amikor az amerikai csapatok elhagyják majd az országot, már most megpróbál a kialakult helyzetből politikai előnyöket kovácsolni, elsősorban úgy, hogy az olajkitermelés fiaskóiért bűnbakot keres. Korrupciós vádak alapján sikerült a kabinetből kibuktatnia a kereskedelmi minisztert, miközben egy jövendő kormányátalakítás már most az olajipari miniszter távozását is előre vetíti. Ez utóbbiról, vagyis Husszein Sahrisztániról bizonyos körök úgy nyilatkoznak, mint Iránhoz igen közel álló személyről. Az ellene tervezett parlamenti eljárás, illetve potenciális távozása a kabinetből annak a befolyásos politikusnak a bukását hozhatja, aki komoly veszélyt jelent Irak számára egy olyan jövőben, amikor már az amerikaiak képtelenek lesznek az ország önállóságát - esetleg integritását - megőrizni Teherán regionális nagyhatalmi ambícióival szemben.

Ráadásul Törökország is kezdi látványosan visszanyerni erejét és kezdeményező képességét, és minduntalan komoly vitába bonyolódik Washingtonnal arról, hogy bevonulhasson az északi kurd területekre. A többi szomszéd - elsősorban Szaúd-Arábia - pedig az iraki szunniták kizárólagos védelmezőinek szerepében tetszelegve, mindent elkövetnek, hogy a síita többségű bagdadi vezetés, beleértve al-Maliki legitimitását elvitassák, sőt gyakorta magának Iraknak a legitimitását is megkérdőjelezik.

Al-Maliki egyébként nem csinál tikot abból, hogy legfőbb feladatának tekinti erős és önálló arab állammá tenni ismét Irakot - méghozzá a többségi síita lakosságra támaszkodó vezetés alatt. Mint ismeretes, e többség dacára az országot számos, földrajzilag, történelmileg, de főként politikailag és etnikailag elkülönülő tájegység alkotja; al-Maliki a síita, szunnita és kurd ellentét csökkentésével igyekszik elkerülni, hogy országa menthetetlenül libanonizálódjék. Ahhoz, hogy ebben sikeres legyen, a miniszterelnök már rég felismerte, hogy önmagának kell az otthoni autonóm törekvések élére állnia. Ezzel nem csak kifogja a szelet e követelések hálójából, de kontrollálni is tudja őket.

Nem kétséges, al-Maliki az arab világ „legújabb demokráciájának" erős embere, aki tisztában van azzal, hogy a Szaddám-utáni realitások nem a legkedvezőbbek a demokratikus kibontakozás számára. A demokrácia az ő olvasatában nem más, mint egy lehetőség, mellyel szemben még ott van alternatívaként a többség egyértelmű uralma, amire feltétlenül szükség van, ha az országot nem lehet másként egyben tartani. Ezért sokan a miniszterelnököt inkább autoriter, semmint demokratikus meggyőződésű embernek tartják, de ez túlzás, hisz nem személyes ambíciókról van szó. Hívják az ország vezetőjét akár Szaddamnak, akár al-Malikinek, Irak csak akkor maradhat fenn, ha a kiválni kívánó közösségeket sikeresen benn tudják tartani valamilyen államszövetségben, engedmények, vagy akár - és Irakról lévén szó, ez sokkal valószínűbb - a síiták és a szunniták vaskezű uralma révén. E tény a térség geopolitikai realitásainak szerves része - állapítja meg a Stratrfor elemzése.

Thatcher öröksége

A jobboldali fordulat évfordulóján

Harminc éve a brit jobboldal történelmi győzelmet aratott. A toryk dicsőséges éveinek ikonikus figurája Margaret Thatcher, a három cikluson át kormányzó miniszterelnök. Az évforduló és a gazdasági válság kapcsán Nagy-Britanniában számos mérleg készült a Vaslady örökségéről. A miniszterelnök személyének és politikájának egyik legalaposabb elemzését Nigel Lawson, a Thatcher-kormány pénzügyminisztere készítette a Standpoint magazin számára.
Különös aktualitást ad a brit konzervatívok 1979-es történelmi győzelmének a gazdasági válság. Szinte elkerülhetetlen a rendkívül súlyos brit recesszió kapcsán az előző kormányok felelősségének vizsgálata.
Sokan elsősorban a jelentős kiadáscsökkentést, privatizációt és deregulációt végrehajtó Thatcher-kormányt, és a toryk által megkezdett reformokat folytató Tony Blairt tették felelőssé a brit visszaesésért. Akadt, aki szerint a tavaly kirobbant globális válsággal véget ért a Thatcher miniszterelnökké választásával kezdődött konzervatív ciklus: Robert Skidelsky közgazdász amellett érvelt, hogy az állami beavatkozástól mentes szabadpiaci doktrína korszaka leáldozott, és vissza kell térni az erőteljesebb állami szerepvállalást szorgalmazó keynesiánus intervencionizmus politikájához.
Hasonló szellemben, de talán még keményebb szavakkal értékelte a thatcheri örökséget Gideon Rachman, a Financial Times szerkesztője április végén. A tekintélyes brit publicista szerint nem csak Nagy-Britanniában, de az egész világon véget ért a szabadpiaci konzervativizmus harminc éves korszaka: a thatcheri fiskális konzervatív gazdaságpolitika nem csak a fejlett országokban, de Kelet-Európában, Kínában és Oroszországban egyaránt katasztrofális következményekhez vezetett.
A jobboldalon természetesen máshogy látják a dolgot. Lord Powell, Thatcher egykori titkára állítja, hogy a konzervatív reformok nélkül ma Nagy-Britannia még súlyosabb válsággal küzdene: Powell szerint a szigetország már régen Zimbabwe sorsára jutott volna. David Willetts, Thatcher korábbi tanácsadója némileg kritikusabban fogalmaz. Továbbra is kitart mellette, hogy a tory reformok többsége elkerülhetetlen és sikeres volt, de hozzáteszi, hogy a Vaslady hibát követett el, azzal, hogy túlzottan érzéketlennek mutatkozott a szociális kérdésekkel kapcsolatban.
Nigel Lawson, a Thatcher-kormány pénzügyminisztere a tory választási győzelem évfordulójára készült tanulságos elemzésében a konzervatív reformok értékelése mellett arra is kitér, hogy mi tette lehetővé a thatcheri átfogó, és a társadalom széles rétegeitől rendkívüli áldozatokat követelő reformokat.
A deregulációval, a privatizációval és az állami szerepvállalás csökkentésével kapcsolatban Lawson megjegyzi, hogy alaptalanok azok a kritikák, amelyek a jelenlegi válság gyökereit a 19 éve leköszönt Thatcher számlájára írják. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy milyen borzalmas állapotban volt a brit gazdaság a hetvenes évek végén. A túlzottan nagy hatalommal rendelkező szakszervezetek elleneztek minden az állami tulajdonban lévő iparágakra vonatkozó reformot. Pedig nem csak közgazdászok tudták, hogy Nagy-Britannia a csőd felé araszol. Ezért az adott helyzetben elkerülhetetlen volt az állami szerepvállalás csökkentése és a gazdasági növekedést ösztönző piacbarát dereguláció.
Lawson megjegyzi, hogy még Thatcher legkeményebb baloldali kritikusai sem gondolják, hogy vissza kellene térni a hetvenes évek gazdaságpolitikájához, és államosítani kellene a fontosabb iparágakat, illetve kvótákat kellene bevezetni. Hozzáteszi azt is, hogy a Thatcher-kormány valóban híve a dereguláció politikáját képviselte, ami viszont egyáltalán nem jelenti, hogy a szabályozatlanság híve lett volna. A konzervatívok a hetvenes évek végén nem általában ellenezték a piacok ellenőrzését, hanem csak a korábbi munkáspárti kormányok alatt kialakult túlszabályozás mértékét sokallták.
Nem helyes, ha a thatcheri évek mérlegét a tavaly kirobbant gazdasági válság alapján vonjuk meg. A konzervatív kormány évei alatt sikerült megfékezni az inflációt és tartós növekedési pályára állítani a gazdaságot. A munkanélküliség nőtt ugyan, de ez elsősorban a korábbi évek állami túlfoglalkoztatottságának felszámolásának következménye volt.
Lawson szerint komoly tanulságokkal jár annak átgondolása, hogy hogyan volt képes Margaret Thatcher ilyen jelentős, és a társadalom széles rétegeinek rövid távon rendkívül hátrányos reformok keresztülvitelére.
A reformok sikerében fontos szerepe volt annak, hogy a brit gazdaság rendkívül rossz helyzetben volt, és a lakosság többé-kevésbé tisztában volt azzal is, hogy csak megszorítások árán lehet megfékezni a recessziót. Az elit körében pedig egyetértés uralkodott abban a tekintetben, hogy nem lehet folytatni a korábbi szocialista kormányok gyakorlatát, amely minden bajra még több állami szerepvállalással akart megoldást találni.
Lawson arra is felhívja a figyelmet, hogy a britek nem becsülik túl a demokráciát: tudják, hogy a szabadság a legfontosabb érték, és a demokrácia csak eszköz, amely arra alkalmas, hogy négy évenként erőszakmentesen le lehessen váltani a kormányt, ha elégedetlenek vele. A ciklus közben viszont tudomásul kell venni, hogy a kormány a jog szabta kereteken belül azt tesz, amit akar. Hiába fájtak tehát a thatcheri reformok, a britek tudomásul vették, hogy csak a ciklus végén mondhatnak véleményt a kormány teljesítményéről.
A reformok sikerében nagy szerepe volt Margaret Thatcher személyiségének is - teszi hozzá Lawson. A Vaslady kérlelhetetlen eltökéltségével a kormány átfogó reformjait kivitelezhetetlennek tartó konzervatív politikusok sem mertek szembeszállni. Az ellenzékkel pedig nem sokat bíbelődött Thatcher: tudta, hogy az általa szükségesnek ítélt változások tekintetében nem lehetséges konszenzus kialakítása, ezért a siker érdekében bátran vállalta a konfrontálódást. A miniszterelnök eltökéltségét az egy évig tartó, az országot kis híján meegbénító, szélsőbaloldali szakszervezeti vezetők által indított bányászsztrájk sem törte meg.
A szerencse is Thatcher kezére játszott - ismeri el egykori pénzügyminisztere: a falklandi háborút sikerült gyorsan megnyerni, ami kapcsán az emberek kezdték elhinni, hogy a Vaslady bármire képes.
Lawson nem mulasztja el megjegyezni, hogy a Thatcher-kormány sikere fontos tanulságokkal szolgál a David Cameron vezette Konzervatív Párt számára, amely a jövő évi parlamenti választások után minden bizonnyal kormányt alakíthat. A gazdasági válság miatt ugyanis valószínű, hogy Cameronnak is átfogó és fájó intézkedéseket kell hoznia. Thatcher példája azonban igazolja, hogy nem kell megijedni a széles rétegek rövid távú érdekeit sértő reformoktól, csak kellő kitartással és következetességgel kell végrehajtani az átalakítást.

http://www.standpointmag.co.uk/node/1484/full

Az iráni elnökválasztás tétje a külpolitikai enyhülés

Külpolitikai kérdések az Iráni elnökválasztás fókuszában

Council on Foreign Relations

Célegyenesbe fordult az iráni elnökválasztási kampány. A Council on Foreign Relations külpolitikai intézet Farideh Farhit, a Hawaii Egyetem és a Teheráni Shahid Behesti Egyetem politológusát, a Urbánus forradalmak Iránban és Nicaraguában című könyv szerzőjét kérdezte az esélyekről és a választás kimenetelének külpolitikai következményeiről. Az Irán-szakértő politológus szerint jó esély van rá, hogy a történelem során először veszítsen a hivatalban lévő elnök, és az ellenzéki győzelem után enyhüljön Irán és a Nyugat viszonya.

Elemzők néhány hónapja még egyöntetűleg azt állították, hogy a június 12-én esedékes iráni elnökválasztás kampánya a gazdasági kérdésekre fog összpontosítani. Mahmúd Ahmadinezsád elnökségét állandó társadalmi, gazdasági és politikai viszályok övezték. A kormány képtelen volt megoldani Irán szociális, gazdasági és társadalmi problémáit, amiért az ellenzék és a külföld egyaránt élesen bírálta. A gazdasági válság kirobbanása óta jelentősen zuhant a kőolaj világpiaci ára, és vele az iráni kormány bevételei.

Az elmúlt hónapokban azonban egyre inkább a külpolitikai kérdések kerültek a kampány fókuszába. Ahmadinezsád jelenlegi elnök mindhárom kihívója elsősorban a külpolitika terén ígér változásokat: a konzervatív elnök keményvonalas, provokatív és agresszív fellépésének bírálói enyhülést szeretnének. Az elmúlt hetekben minden jelölt emelte a tétet, és mára nyilvánvalóvá vált, hogy az elnökválasztás döntően befolyásolhatja Irán külpolitikáját, mindenekelőtt az iráni-amerikai viszonyt - állítja Farhi.

Ami az esélyeket illeti, Farhi szerint egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy melyik jelölt szerzi meg a legtöbb szavazatot. Az iráni közvélemény-kutatások elég megbízhatatlanok. Annyi mindenesetre a rendelkezésre álló felmérések alapján is valószínűsíthető, hogy második fordulóra kerülhet sor, hiszen kevés rá az esély, hogy az első körben bármelyik jelölt 50 százalékos támogatásra tenne szert. Felmérések szerint a második fordulóra Mir Hoszein Muszavi korábbi miniszterelnöknek, a reformista ellenzék vezérének és Mahmúd Ahmadenizsádnak van esélye. Bár Muszavit a legfrissebb felmérések valamivel esélyesebbnek mondják, a június 19-i második forduló eredményét lehetetlen megjósolni, hiszen a két kieső jelölt szavazóinak magatartása jelentősen megváltoztathatja az erőviszonyokat.

Farhi emlékeztet rá, hogy a négy évvel ezelőtti választásokon is rendkívül szoros eredmény született. Az iráni politológus szerint azonban a második forduló az ellenzéknek kedvez: az első fordulóban az ismertség még a jelenlegi elnöknek kedvez, de ha második fordulóra kerül sor, ahol a reformista Muszavi és Ahmadinezsád közül kell választani, akkor a jelenlegi elnök kritikusai győzelemre juttathatják Muszavit. „Ha Ahmadinezsádnak nem sikerül a szavazatok felét begyűjtenie június 12-én, akkor a második fordulóban valószínűleg veszíteni fog." Ha így alakulna, az történelmi jelentőségű esemény lenne: Iránban hivatalban lévő elnök még sosem veszített az elnökválasztáson - igaz, eddig egyetlen elnöknek sem volt annyi kritikusa, mint Ahmadinezsádnak. És - ellentétben a korábbi választásokkal - most egyetlen jelentős szervezet sem szólította fel bojkottra támogatóit, ami szintén az ellenzéknek kedvez.

Ahmadinezsád veresége esetén jelentős külpolitikai változásokra lehet számítani - véli Farhi. „Ahmadinezsád mindhárom kihívója olyan irányzatot képvisel, amely ellenzi a jelenlegi elnök bombasztikus külpolitikai stílusát: a holokauszttagadást, és az atomprogrammal kapcsolatos tárgyalási módot. Mindhárom elnökjelölt mérsékeltebb külpolitikát és enyhülést szeretne." Farhi ezért úgy véli, hogy ellenzéki győzelem esetén jelentősen javulna az atomprogram jövőjével kapcsolatos amerikai-iráni tárgyalások sikerének esélye. Bíztató az is, hogy az Obama-kormány elődjénél jóval rugalmasabbnak és nyitottabbnak tűnik, ami megteremtette a párbeszéd lehetőségét - még a keményvonalas konzervatív Ahmadinezsád sem utasíthatta el a tárgyalás lehetőségét. Az elnökválasztás után nyáron, de legkésőbb ősszel megkezdődhetnek az atomprogrammal kapcsolatos egyeztetések.

http://www.cfr.org/publication/19494/foreign_policy_factor_in_irans_presidential_race.html

Nem igaz, hogy ez a legnagyobb válság 1929-33 óta

A recesszió földrajzi dimenziói

Stratfor

Semmilyen valós alapja sincs annak az állításnak, hogy a jelenlegi gazdasági válság a legnagyobb volna az 1929-33-as világválság óta; ez egy sokak által szajkózott mítosz – állapítja meg Peter Zeihan tanulmánya, melyet az amerikai biztonságpolitikai elemzőközpont, a Stratfor tett közzé. Valóban jelentős válságot él át a világ e pillanatban, a legnagyobbat 1982 óta – állítja –, amikor hasonló kihívásokkal kellett szembenéznie a gazdaságnak, főként azoknak az ágazatoknak, amelyeket érzékenyen érintett az energiahordozók akkori drágulása. Mindazonáltal a mostani folyamatoknak van egy eléggé különös, sőt abszurd jellege. Az Egyesült Államokban a gazdaság 2,6 százalékkal esett vissza, Oroszországban 9,5 százalékkal, Japánban 9,1 százalékkal stb.

Ennek láttán sokakban felmerül a kérdés: vajon nem is Amerikából indult volna ki a mostani recesszió? De onnan – válaszolja a szerző –, csakhogy részben a pénzügyi háttér, továbbá a gazdaságot mozgató filozófia, és nem utolsó sorban a földrajzi – más szóval a geopolitikai – adottságok sok tekintetben befolyásolják a dolgok alakulását; egyes helyeken tompítják a krízis hatásait, másutt felerősítik azokat.

Az Egyesült Államok

Mind Oroszország mind pedig Kína messze elmarad Amerika mögött a mezőgazdaságilag hasznosítható területek tekintetében – írja s szerző. Ez az Egyesült Államok egyik nagy előnye. Továbbá a területi nagyság dacára Oroszország, mely összehasonlíthatatlanul nagyon szárazföldi területekkel rendelkezik, Kínához hasonlóan messze elmarad Amerika mögött az urbanizáció terén, valamint az egyes vidékek technikai-ipari fejlődése tekintetében.

A másik fontos előny amerikai szempontból az ottani tengeri, illetve folyami hajózhatóság technikailag magasa színvonala. A Mississippit már évszázadosan kiépített, bonyolult és jól funkcionáló rendszer köti össze a Louisianát átszelő Red, illetve a Missouri, Ohio és Tennessee folyókkal, amelyek összekapcsolják a legfejlettebb területek kereskedelmi hálózatát az egész világgal. Ami a tengerhajózási lehetőségeket illeti, Amerika e téren szintén roppant előnyökkel rendelkezik. Elég csak a térképre nézni: a San Francisco-öböl, a Washingtontól délre fekvő Chesapeak-öböl, továbbá Long Island és New York kikötői egész éven át jégmentesek, tehát fogadhatnak hajókat. Az Egyesült Államok olcsón és nagy biztonsággal képes eljuttatni árúit nem csak egyik pattól a másikig, hanem gyakorlatilag az egész világ bármely tájára. Nem mellékes, hogy a belső víziutak, valamint a legnagyobb kikötői kapacitások közvetlenül és szinte szimmetrikusan kapcsolódnak a nagy mezőgazdasági területekhez.

Egyrészt Amerika már rég kiépítette e kapacitásokat, másrészt azonban ezek a természeti adottságok az évtizedek során nagyon nagy tehertételtől szabadították meg a nemzetgazdaságot, illetve ma is jelentősen csökkentik a költségvetési kiadásokat.

A harmadik nagy előny, hogy Amerikának – szemben Oroszországgal vagy Kínával, de e téren az Európai Unió is említhető – kevés térségbeli versenytárssal kell számolnia. Kanada zord időjárása és túlnyomóan hegyes domborzata teljességgel alkalmatlan a mezőgazdasági tömegtermelésre, azok a bel-közlekedési útvonalai, melyekre érdemben számíthat – melyek főként a nagytavak vidékét fedik le – lényegében megoszlik Amerika és Kanada között. Kanada már rég felismerte, hogy számára az ipari és gazdasági előnyök sokkal könnyebben realizálhatók, ha inkább integrálódik az Egyesült Államokba semhogy konkurálna azzal.

A másik nagy szomszéd Mexikó még kevesebb kihívást jelent; gazdasága semmilyen szempontból sem versenyképes, amit az is jelez, hogy sem számottevő tengeri kereskedelmi kapacitással, sem pedig belső hajózási rendszerrel sem rendelkezik.

Amerika számára egyik szomszédja sem képvisel biztonsági kihívást; Kanada részben máris az amerikai gazdasági szféra részét képezi, a két ország között gyakorlatilag határ sem létezi. Ami Mexikót illeti, ott ugyan biztonsági kihívást jelent az illegális migráció, amit vaskerítések oldanak meg, de nem szükséges, hogy költséges, a biztonságot garantálni képes haderőt tartson az Egyesült Államok a déli határokon.

Mindezek elképesztő energiákat és potenciálokat szabadítanak fel, melyeket Amerika más célokra mozgósíthat.

És ez még csak a földraji lehetőségekkel összefüggő előnyök. Az amerikai kapitalizmus – a laissez-faire filozófiája – szintén nagy versenyelőnyt jelent. A túlnyomórészt a privátszektorban működő tőke ugyan számos esetben kaotikus állapotokat okoz, mindazonáltal ez a legalkalmasabb gazdasági szerkezet arra, hogy leghatékonyabb módon termelje magát újra a tőke, méghozzá hosszú távon. A jelenlegi, elsősorban hitelorientált krízis mindenekelőtt a rövidtávú gazdasági folyamatoknak a része, így ezekben okozza a legtöbb gondot, ez azonban az Egyesült Államok szabadvállalkozásokra épülő gazdaságát hosszú távon semmiképp sem érinti. Létezik persze fezsültség, e rendszernek látványos gyengéje az egyenlőtlenség és a társadalmi stressz, de a távlati folyamatokat ezek sem befolyásolják. És ha valaki ebben kételkedik, elég csak ha fellapozza az ország történetét: a polgárháború óta Amerika számos konfliktusnak volt a részese, és egyedüli államként gazdagabban és erősebben lépett ki e konfliktusokból, mint ahogy azokba belépett.

Oroszország

Elég csak az ország térképére nézni, hogy bizonyítva lássuk: óriási üres területek vannak, amelyeken nem vagy nem megfelelő minőségű mezőgazdasági termelés folyik. Az orosz sztyeppe és az eurázsiai tajga gyakorlatilag kihasználatlanak, és sok tekintetben még lakóhelynek sem alkalmasak. A lakosság zöme városokban él, melyeket azonban gyenge és elavult úthálózat köt össze. Az olcsó és biztonságos vízi közlekedési hálózatoknak Oroszország teljességgel híján van. A Volga-vízirendszer kiépítésére valaha megindultak bizonyos beruházások, de a folyó az év jelentős részében befagy tehát hajózhatatlan, ugyanakkor a Kaspi-tengerbe ömlik, amely egy elszigetelt vízi terület, nemzetközi gazdasági kapcsolatokban gyakorlatilag értéktelen. Ráadásul a Volga torkolatát itt is évente hónapokra jég fedi.

Ha a jövőt nézzük – állapítja meg a szerző – a 21. század úgy köszöntött rá az oroszokra, hogy használható modern úthálózattal nem rendelkeznek.

Oroszországot, határai mentén – a volt szovjet és az azt megelőző cári imperializmus áldatlan hagyatékaként – az őt gyűlölő népek gyűrűje veszi körül. Nem véletlen, hogy a függetlenségi törekvések megelőzése végett Moszkva arra kényszerül, hogy költséges és nagyon nagy hadsereget állomásoztasson a Kaukázus térségétől, közép-Ázsián át a Távol-Keletig. A ma is tapasztalható orosz törekvés, hogy nagy területeket hódítsanak vagy szálljanak meg, óriási energiákat emészt fel, hisz kellő mértékben ki nem épített infrastruktúrákkal kell e problémákat megoldaniuk, ugyanakkor olyan populációt kényszerítenek minduntalan orosz fennhatóság alá, amely permanens ellenségességet mutat.

Oroszország munkaerő- és töke-tartalékai messze nem elégségesek ahhoz, hogy megoldják a gazdasági gondokat, illetve, hogy csökkentsék az ország sebezhetőségét. Mindez Moszkva számára olyan kényszerhelyzeteket teremt, amelyek kikerülhetetlenné teszik a központi tervezést, ami eleve megakadályozz azt, hogy valódi szabadpiaci állapotok meghonosodhassanak. Az efféle tervgazdaság csak látszatra garantál hosszú távú hatást, valójában – miként a történelemben mindenkor – lényegében rövidtávú reakciókra volt csak képes, és ennek negatívuma a mostani válság kezelésekor is több, mint nyilvánvaló.

Kína

Ennek a hatalmas birodalomnak a földrajza sem kényezteti el az ott élőket, illetve azok gazdasági lehetőségeit sem javítja. A legnagyobb három folyó – a Sárga-folyó, a Jangce és a déli Gyöngy-folyó – csak részben volt hajózható az évszázadok során. A gyakori árvizek nem tették lehetővé biztos kikötői infrastruktúra kiépítését, bár a Jangce mostani szabályozása stratégiai beruházásnak fog bizonyulni, miként a Sárga-folyó és a Jangcét összekötő Központi Csatorna kiépítése is, melyre a pekingi kormány szinte erejét meghaladó összegeket költ. A mezőgazdasági termelés is csak egyes elszigetelt vidékekre jellemző, az ország legnagyobb részén nem igazán térül meg az ebbe ölt energia.

Kína válasza a jelenlegi kihívásra viszonylag egyszerű. Minthogy az ország gazdaságának legalább 50 százaléka exportorientált, a kivitel volumenének biztosítása mindennél fontosabb. A recesszió meglehetősen lecsökkentette az igényt a Kína által eddig exportált áruk iránt, így Peking jelentős pénzeket pumpált a bankokba, hogy azok hitellel láthassák el a kieső exportjövedelmek elmaradása miatt csőd szélére került vállalatokat. 2009 első négy hónapjában annyi pénz ment ki ilyen hitelekre, mint a teljes 2008-as évben.

Európai Unió

A szerző a világkrízis hatásainak vizsgálatakor kontinensünk esetében is elsősorban a földrajzi adottságok vizsgálatából indul ki. Európának hagyományosan kiválóan hajózható folyói vannak – állapítja meg –, de néhány kivételtől eltekintve nem igazán köti össze őket hasznosítható csatornarendszer. Az itteni kikötők is vannak olyan jók, mint az amerikaiak, ugyanakkor nem oszlanak el megfelelő egyöntetűséggel, így egyes országok komoly hasznot húznak azokból, másoknak meg semmi sem jut. Mezőgazdasági területekben is bővelkedik a kontinens, de azokon is – így az Észak-közép-európai Alföldön – több mint hét etnikailag elkülönülő térség osztozik, melyeknek viszonya nem mindig kiegyensúlyozott.

Európa egységének legnagyobb akadálya a szerző szerint, hogy földrajzi felülete rendkívül változatos, ami a kapcsolatokat akadályozta, a habitusokat pedig rendkívül differenciálta. Csak néhány példa: Spanyolország hosszú tengermellékkel rendelkezi, miközben Ausztriának egyáltalán nincs kijárata a tengerre, felszínét pedig magas helyek uralják; Hollandia ezzel szemben lapos és ki van szolgáltatva a tengernek, az apró Észtország pedig az év java részében fagy alatt áll. Még ha lenne is az Uniónak egy olyan nemzetek-feletti autoritása, amely megoldaná a közös adózást vagy a bankrendszer szabályozását, a nemzetek-feletti megoldások mindig megbuknának az egyes országok érdekei által alakított politikán.

Mindez Európa szerte a nemzetek-feletti politikával kapcsolatos gyanakvásban ölt testet; jó példa erre a helyi bankoknak a preferálása mint befektetési technika; sokkal kevésbé jellemző az itteni állapotokra a bizalom a tőzsdék tőkegyarapító lehetőségeivel kapcsolatban. Vagyis, a helyi bankok helyi tőket használnak, és helyi szabályozás vonatkozik rájuk, miközben a tőzsdék valóban nemzetközi perspektívát tudnának nyitni a tőke számára. Spanyolországban, Itáliában, Svédországban, Görögországban és Ausztriában a finanszírozás 90 százaléka bankokon át történik, Nagy-Britanniában ez 84, Németországban 76 százalék. Mindeközben az Egyesült Államokban mindössze 40 százalék.

Ha most azt vesszük, hogy a jelenlegi válság a gazdaságnak ebből a szegmenséből – vagyis a bankokból – indult el, azaz alapvetően pénzügyi válságként indult, akkor felmérhetjük azt a drámai helyzetet, amit a kialakult helyzet Európában okozott, épp a bankszektor nagy befolyásának következtében. Az egész Európát átfogó erőteljes reformok és új irányok megszabása nélkül a jelenlegi válság ott nem megoldható, vagyis felül kell emelkedni az egyes országok sajátos érdekein.

http://www.stratfor.com/

Küldhessen-e a hatóság kémprogramot a gépünkre?

Az internet szabályozásának hátulütői

Dadvsi, Hadopi és újabban Loppsi - ezekben a francia betűszavakban két dolog közös: bonyolult nevű törvények rövidítései, illetve különböző közhasznúnak tartott célok érdekében szabályozni próbálják az internet használatát vagy meg kívánják akadályozni a hálóval való visszaéléseket. A sorban a legújabb a Loppsi2, amelyet még csak ezután fog megvitatni a francia parlament: ez lehetővé tenné, hogy az internetes bűnözés elleni harcban a hatóságok kémprogramokat küldjenek a felhasználók számítógépeire, tehát a hackerek módszereit használják fel a bűnözők elleni harcban. A párizsi Le Monde online portálja (Monde.fr) Guillaume Lovet szakértőt kérte fel, hogy chat-fórum keretében válaszoljon a törvénnyel és általában az internet szabályozásával összefüggő kérdésekre.

Lovet a cyberbűnözés szakértője, aki a hálót érő fenyegetések kivédésére irányuló kutatásokkal foglalkozik. Véleménye szerint az internetet mintegy ördögi színben feltüntető törvények sorozata sajnálatos és valószínűleg a kívánt hatás ellenkezőjét fogja elérni.

A 2006-ban elfogadott Dadvsi a szerzői jogok védelmére, az idén tavasszal elfogadott Hadopi a hálóról történő illegális letöltések fokozatos szankcionálására (előbb figyelmeztetés, majd az internet-kapcsolat akár egy évre történő felfüggesztése) vonatkozik. A Loppsi első változata a 2002-2007-es közbiztonsági kerettörvény volt, a most napirenden lévő Loppsi 2 annak aktualizált változata, amely először tartalmazza a gyanúsított személyek számítógépeire a nyomozó hatóság által küldendő „cookie"-k, felderítő szoftverek alkalmazásának törvényesítését a terrorizmus és más súlyos bűntettek elleni küzdelemben.

Guillaume Lovet véleménye szerint az utóbbi előírás (a törvénytervezet 5. fejezetének 23-ik cikke) minőségi különbséget jelentene a klasszikus, mikrofonos vagy rejtett kamerás megfigyeléshez képest, mivel a magánéletbe való behatolás foka az előbbieknél nagyobb, és főleg mérete kiterjedtebb lehetne. Lehetetlen mindenkinél poloskákat vagy kamerákat felszerelni, ez túl sok időbe telne és túl sokba kerülne. A számítógépekre küldhető kémszoftvert, ezt az „elektronikus trójai falovat" viszont tetszés szerint lehet sokszorosítani, és viszonylag könnyű nagy méretekben alkalmazni. Annak kockázata tehát, hogy egy globális megfigyelés felé csúszik a gyakorlat, sokkal nagyobb, mint a hagyományos lehallgatásnál.

A törvény szövegében szerepel az a megkötés, hogy ezt a megfigyelési formát csak a legsúlyosabb bűnözési formák, így a terrorizmus elleni küzdelemben, a vizsgálóbíró ellenőrzése alatt, az államügyész felhatalmazására lehet alkalmazni. Lovet szerint is fontos, hogy az állam egyenlő fegyverekkel vehesse fel a harcot a cyberbűnözők ellen, de állandó éberségre van szükség az alkalmazással való  visszaélés megelőzésére. A chat során több partner is felvetette, hogy a Loppsi-2 keretében szó van például a „szervezett bandában" elkövetett bűntettek elleni harcról is, tehát nem csak a terroristák ellen lehet bevezetni ezt a megfigyelési formát.

További kockázat, hogy az elektronikus megfigyelő szoftver olyan keyloggert tartalmaz, amely a továbbiakban továbbítja a megfigyelőnek a számítógép klaviatúrájával végzett munka adatait, azaz ugyanolyan elv alapján működik, mint a hackerek és a cyberbűnözők számítógépes programjai. A vírusellenes programok pontosan ezeknek a kiszűrésére szolgálnak. Ez is különbség a hagyományos lehallgatáshoz képest, hiszen senki sincs felszerelve mikrofonok felderítésére szolgáló műszerekkel, de minden pc-hez tartozik vírusölő program. Jó esélye van tehát annak, hogy a számítógép védelme a hatóság trójai falovát is felderíti, ami oda is vezethet, hogy a gyanúsított a hatóság ellen alkalmazza saját eszközét. Az úgynevezett reverse ingeneering (a kém-szoftver megfejtése és felhasználása) nem igényel költséges felszerelést, csak alapos hozzáértést. Fennáll tehát annak a kockázata, hogy a hatóság eszközét „eltérítik" és arra használják fel a bűnözők, hogy hamis, például ártatlanokat bemártó információkkal vezessék félre a nyomozókat.

Egy chatpartner felvetette, hogy a Loppsi 2 lehetővé teszi a bűnügyi rendőrségnek „az internetes adatok távolból történő megszerzését". Ez felveti a digitális szuverenitás kérdését. A rendőrség hatásköre a francia területre terjed ki, viszont a digitális bűnözés java külföldről, Oroszországból, Kínából, az Egyesült Államokból, Nyugat-Afrikából ered. Jogilag hogyan lehet külföldi számítógépből adatokat lefoglalni? Lovet szerint erre valószínűleg nemzetközi felügyelő szerv engedélye alapján kerülhetne sor.

A francia szakértő rámutatott, hogy a háló törvényes célokra kezdeményezett szűrésével világszerte sok esetben visszaéltek. Így például 2008 decemberében a sajtó- és információs szabadság védelmével foglalkozó Wikileaks közzétette a thaiföldi informatikai minisztérium által megfigyelt portálok titkos jegyzékét. Noha elvileg a pedofília elleni küzdelem jegyében rendelték el felügyeletüket, 1203 megfigyelt honlap minősítése „felségsértés" volt - vagyis a királyi család bírálóit ellenőrizték.  2009 márciusában az ausztráliai lista került nyilvánosságra: felerészben semmi közük nem volt az internetes pedofíliához, sok hagyományos pornó-honlap, de póker-, wikipédia-, meleg és sátánista portálok is szerepeltek rajta: minden, ami egyes cenzoroknak nem nyerte el a tetszését. Finnországban pedig a listán egyenesen ott szerepelt az internetszabályozási törvény ellenzőinek portálja is.  

További veszély, hogy a háló felügyeletére irányuló törvények nyomán az internetezők maguk is védeni kezdik hálózataikat. A Hadopi esetében, amely az illegális letöltést büntetné, megjelentek azok az ellenprogramok, amelyek a felhasználók számára részletesen elmagyarázzák, miként lehet elkerülni a megfigyelést, valamint a fizető kódolt illegális magán-letöltési programok. Nincsenek olyan kémprogramok, amelyek egyszerre több keresőmotorra alkalmazhatók, de lehet mindegyikre megfelelő változatot készíteni. Viszont a ritkább rendszerek használata ahhoz hasonló védettséget nyújthat a nyomozóprogramok ellen, mint a kódolás.  

A chat-fórum zárószavában Guillaume Lovet megjegyezte, hogy bármilyen céllal vezettek be egy-egy titkos tartalom-megfigyelési rendszert, mindig voltak antidemokratikus elcsúszások. Csupán annak alapján, ami a pedofil- és pornográfia-portálok megfigyelésére létesített szűrőprogramok nyomán történt, a szakértő szerint fel lehet tenni a kérdést, hogy ezzel a törvénnyel a hatóságok nem nyitnak-e kiskaput az internet kormánycenzúrája felé.

http://www.lemonde.fr/technologies/chat/2009/05/29/loppsi-2-les-ecueils-ethiques-techniques-et-juridiques-en-question_1199303_651865_2.html

Egy fanatikus iszlamista, aki elítélte 9/11-et

Interjú a Hezbollah szellemi vezetőjével

„Az arab-izraeli konfliktus hosszú története során még egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy az amerikaiak semleges álláspontra helyezkedtek volna. Az 1940-es években általában szerettük Amerikát. Wilson [elnök] elvei [a nemzeti önrendelkezés] a szabadságot jelképezte Európával szemben, amely gyarmatosított minket. Csakhogy Amerika mai politikája rosszabb, mint a brit vagy a francia gyarmatosítás" - mondta Mohamed Husszein Fadlallah Bejrútban Robert L. Pollocknak, a The Wall Street Journal újságírójának még a választások előtt készült interjúban.

Az interjúra Dél-Bejrút egyik erősen őrzött épületében került sor. A környék tele volt a Hezbollah „mártírjait" dicsőítő plakátokkal. A plakátok szerint Fadlallah nagy ajatollah a Hezbollah szellemi vezetője, habár formálisan nem tagja a Hasszán Naszrallah által irányított libanoni síita szervezetnek. A tolmács ugyanakkor elárulta, hogy 2006 nyarán az izraeliek bombázták a házát. 1985-ben is megpróbálták eltenni láb alól, a neki szánt bomba közel 80 civilt gyilkolt meg Bejrútban. Ez akkoriban történt, amikor a szervezet öngyilkos merényleteket hajtott végre (1983: amerikai és francia katonák ellen), valamint amerikai túszokat ejtett foglyul. Az iráni forradalmi rendszeren kívül a Hezbollah tett a legtöbbet azért, hogy a síizmust sokan a radikalizmussal és a terrorral azonosítsák.

Az 1935-ben született Fadlallah fekete turbánt hord, szemei élénken csillognak. Gyakran mondják róla, hogy „progresszív" gondolkodó, mert a nők szerepét egyenértékűnek tekinti a férfiakéval a muzulmán társadalmakban. Semmi kétség, az ajatollah nézeteit nagyban befolyásolták annak a Libanonnak a törékeny belső viszonyai és erőszakos története, amelyet az 1960-as évek közepe óta a hazájának vall. Egy 1984-ben megjelent könyv előszavában a következőket írta: „A civilizáció nem azt jelenti, hogy furkósbottal szegülsz szembe egy rakétával, papírsárkánnyal egy vadászgéppel vagy vitorlással egy hadihajóval. Az embernek erővel kell szembeszegülnie a vele egyenlő vagy nálánál erősebb ellenféllel. Ha egyszer legitim dolog az önvédelem és a hazánk és a jövőnk védelme, akkor ez azt jelenti, hogy mindenféle önvédelem legitim."

Fadlallah az iraki Nedzsefben született, ahol apja egy vallásos szemináriumban tanított. Ettől az iskolától kapta vallástudósi címét (a síiták csak nagyon kevés embert ismernek el nagy ajatollahnak, nekik van joguk vallási szabályokat, azaz fatvákat kibocsátani). „Nemzetközi" neveltetése erősen hatott a gondolkodására. Arra a kérdésre, hogy Iraknak jobb volt-e Szaddám Huszein diktatúrája alatt, mint most, így felel: „Iraknak nehéz volt a diktatúra idején, de ez a diktatúra kapcsolatban állt a korábbi amerikai adminisztrációval. [Irán ellen] az amerikaiak stratégiáját hajtotta végre. Szaddám Huszein a CIA eszköze volt, s a feladatát elvégezte." A Bush-kormány a „konstruktív káosz" politikáját folytatta a megszállás során.

Amikor 2005-ben megszűnt a szíriai megszállás Libanonban, napirendre kerültek a választások. Fadlallah a Nyugatot állította be jó példa gyanánt: „Azt reméltük, a választások ugyanolyan szabadok lesznek, mint a civilizált népek esetében. Az arab világ problémája az, hogy az emberek félnek a vezetőiktől, ezért nem jutnak el odáig, hogy leváltsák őket, pedig a dolgok természete az lenne, hogy a vezetők tartsanak a népüktől. Nagyra értékeljük az Amerikában vagy nyugaton érvényes választási szabályokat, az amerikaiak és az európaiak nem ragaszkodnak egyetlen személyhez. Mérlegelik elnökük vagy kormányuk sikereit és kudarcait, majd időről időre lecserélik őket."

Pollock felvetésére, miszerint a politikai síizmust sokan Iránnal és a vilájat al-Fakíh koncepciójával [a vallástudós uralmával] azonosítják, Fadlallah kijelentette: „Ennek Libanonban semmilyen szerepe sincs. Talán vannak olyanok, akik azonosulnak a politikájával, mint ahogy olyanok is vannak, akik a Vatikán politikáját támogatják [a maronita közösség a katolikus egyház részét képezi]. Az a véleményem, hogy a vilájat al-Fakíh nem azonos az iszlám rendszerrel."

Fadlallah úgy látja, egy muzulmánnak a választásokon a saját véleményét kell képviselnie. „Az iszlám arra tanít: ha szavazol, tekints Istenre, hiszen Isten felelőssé tesz téged a választás végeredményéért. Ha olyan emberre szavazol, aki méltánytalan volt, akkor Isten számon fogja rajtad kérni, hogy részt vettél ebben a méltánytalanságban. Azok az amerikaiak, akik Bushra szavaztak, felelősek a háborúban és a megszállás alatt kiontott minden csepp vérért."

A Hezbollahhal kapcsolatban leszögezte: „A Hezbollah a modernizációt támogatja. Olyan síitákból áll, akik egyetemet végeztek. Tudjuk, hogy akár itt, Libanonban, akár nyugaton számos olyan embert találni az egyetemeken, akik egyetértenek a Hezbollah eszméjével." Legalábbis ami az Izraellel kapcsolatos magatartást illeti... „Mi nem utasítjuk el a Nyugatot. De nem értünk egyet bizonyos nyugati kormányokkal. Azt gondoljuk, Amerika nem egyenlő a kormány által kormányzott Amerikával. Amerika sokkal inkább az egyetemeket, a kutatóközpontokat és az amerikai embereket jelenti. Ezért akarunk barátai lenni az amerikai népnek. Én voltam az első muzulmán személyiség, aki elítélte a szeptember 11-i eseményeket. Négy óra elteltével sajtóközleményt adtam ki, amelyben kimondtam, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan az isteni vagy a vallási törvények szerint is."

Arra a kérdésre, hogy az amerikaiak valóban felelősek-e a vezetőik tetteiért, Fadlallah így felelt: „Az embereknek megvan a felelősségük, de elismerem, hogy nem láthatják előre vezetőik jövőbeni tetteit. Amit el akarok mondani, az az, hogy azért akarunk az amerikai nép barátai lenni, hogy párbeszédet folytassunk vele a döntéseiről, ahogy ő is párbeszédet folytat velünk a mi döntéseinkről. A barátság nem azt jelenti, hogy mindent elfogadunk, amit a barátunk mond vagy tesz. A párbeszéd megerősíti a barátságot, nem pedig megszünteti."

Obama elnökről érdekes véleményt fogalmazott meg: „Azt hiszem, hogy egyes kijelentései azt mutatják, hisz a párbeszéd lehetőségében. Csakhogy van itt egy fontos dolog: Amerikát nem egy ember, hanem különböző intézmények irányítják. A kérdés az, milyen befolyása lesz az elnökre az olyan intézményeknek, mint a Kongresszus. Ha különvéleménye van, vajon az elnök képes lesz-e kivédeni az intézmények és a körülmények befolyását a kormány tevékenységére? Nekünk az arab országokban, itt keleten nincsenek intézményeink. A vezető egy személy, esetleg egy család. Így hát a nép nem tiltakozhat. Azt kívánjuk, hogy Obama elnök a mandátuma alatt mindvégig próbálja meg érvényesíteni azokat a jelszavakat, amelyeket jelöltként közreadott, hogy minden erejével terelje a világot a párbeszéd, ne pedig a háború útjára. Nekünk egyetlen amerikai elnökkel sincs bajunk, csak a politikájával, mely keresztezi a stratégiai érdekeinket. Szeretjük a szabadságot, ezért aztán mindenkivel összefogunk, aki a szabadságunkat tiszteletben tartja."

Mielőtt válaszolt volna arra a kérdésre, hogy Bush talán nem a szabadságot és a demokráciát akarta-e elvinni a Közel-Keletre, vett egy mély lélegzetet: „Rá lehet-e erőltetni a demokráciát a népekre? A megszállás megjeleníti-e a demokráciát a nép számára? A demokrácia a népek szabad döntéséből fakad. Bush elnök elérte, hogy Amerikát az egész világon gyűlöljék. Politikája a háború mentalitása volt, nem pedig humánus gondolkodásmód. A békéről beszélt, de a béke szón háborút értett. Ezért utasította el az amerikai közvélemény."

A Hezbollah Libanonon belül és kívüli szerepvállalásáról Fadlallah így nyilatkozott: „Nem hiszem, hogy a Hezbollahnak Libanonon túlmutató tervei lennének. A Hezbollah Libanonban jött létre válaszul az évtizedekkel ezelőtti izraeli agresszióra. A libanoni hadsereg gyenge, elrettentő ereje csekély. Következésképpen semmilyen izraeli agressziónak sem képes ellenállni. A Hezbollah segít a libanoni hadseregnek megvédeni az országot. Ha a hadsereg megerősödne annyira, hogy meg tudja védeni az országot, többé nem lenne szükség az ellenállásra."

Sok milliárd eurós üzlet lehet a folyók megtisztítása

Súlyos ártalmakat okoznak a PCB-k

A rendkívül ártalmas PCB-k, azaz a poliklórozott bifenilek évtizedeken át szivárogtak be a környezetbe, különösen a folyók medrében halmozódtak fel. A dél-franciaországi Rhône-Alpes tartomány Axelera nevű gazdaságfejlesztő társulása áprilisban nagyszabású programot indított olyan módszerek kidolgozására, amelyek segítségével a vízfolyásokat meg lehet tisztítani az egészségre és az élővilágra káros anyagoktól. Nem mellékesen komoly üzletről is szó van - állítja Véronique Labonté  a Le Monde-ban -: akár 10 milliárd euróba is kerülhet a folyók nagytakarítása.

Egyelőre nincsenek biztos kimutatások arról, hogy hosszú távon milyen károsodással járhat a PCB-mérgezett halak fogyasztása, de már számos alkalommal megfigyeltek bőrirritációt, májfertőzést és sterilitást a halkedvelőknél. A WWF környezetvédelmi szervezet 2008-ban végzett franciaországi felmérése azt mutatta, hogy a Rhône és a Szajna medréből kifogott halak rendszeres fogyasztóinak vérében a PCB-tartalom legalább ötszöröse az átlagosnak.

Egy 2008 februárjában megkezdett, a Suez Environnement cég által  megvalósított 10,5 millió eurós kutatási program révén vizsgálják a PCB hatásait, az eredményeket 2012-re várják. A Monsanto amerikai vállalat 1930-tól forgalmazza a PCB-tartalmú termékeket, amelyeket kezdetben transzformátorok szigetelő anyagaként és kenőanyagként használtak. Franciaországban 1987-től betiltották ezeket a termékeket, amelyek kevéssé oldódnak és feltehetően rákkeltő hatásúak. Mielőtt bejutnának a táplálékláncba, a poliklórozott bifenilek a folyók medrében rakódnak le. 2006-ben az Európai Unió átvette az Egészségügyi Világszervezet normáit a halakban elfogadható PCB-tartalomról, azóta számos prefektusi határozat születetett, amely tiltotta a Somme, a Rhône és a Szajna bizonyos szakaszain kifogott halak fogyasztását.

A folyók megtisztítása komoly gazdasági szektorrá válhat. „2012-ben csak az Alexandra fejlesztési pólus területén 440 munkahely jön létre, a projekt 250 millió eurós évi forgalmat generál, ebből 165 milliót Franciaországban - közölte a lappal a pólus elnöke, Bruno Allenet. Az EU vízminőséggel kapcsolatos előírásai szerint a folyókat 2015-ig kell „jó ökológiai állapotba" hozni, ez az európai piacon 10 milliárd eurós forgalmat teremthet.

Technikailag a probléma nem egyszerű, mivel, mint Anne-Valérie Goulard, a Suez Environnement új környezetvédelmi  technológiákkal foglalkozó igazgatónője  elmondta,  több mint 200 eltérő PCB-forma létezik. Gondosan mérlegelni kell a mérgezett helyek földrajzi adatait is, különös tekintettel azokra a kockázatokra, amelyekkel a folyók alsóbb szakaszára nézve járhatnak a mederben végzendő munkálatok. Várhatóan nagy földmunkákra lesz szükség, mivel ha nem lehet kezelni a mérgezett rétegeket, akkor egy biztonságossá tett helyre kell szállítani azokat.

Ezt a megoldást alkalmazzák a Hudson folyón, amelybe az amerikai General Electric 1947 és 1977 között több mint 590 tonna PCB-t eresztett. Az amerikai környezetvédelmi hivatal kötelezte a céget a folyómeder megtisztítására. A májusban kezdődő munkálatoknak már az első évében 242 ezer tonna hordalékot kotornak ki. Ez a módszer rendkívül költséges, ezért a francia tudósok új eljárásokat keresnek.

Baktériumok, gombák, aktív szén, melegítés: a legkülönbözőbb módszereket alkalmazzák a PCB semlegesítésére. Az eljárások lényege már ismert, a tudományos előrelépés elsősorban az alkalmazás módjában keresendő - húzzák alá a kutatók.

http://www.lemonde.fr/planete/article/2009/05/26/la-depollution-des-eaux-contaminees-aux-pcb-un-marche-prometteur_1198101_3244.html