A Baszk Haza és Szabadság (Basque Fatherland and Liberty, Basque
Homeland and Freedom, Euskadi Ta Askatasuna, ETA) a spanyolországi baszk
területek elszakadásáért, és az egységes Baszkföld (Euskadi)
megteremtéséért küzdő, a nyílt összecsapásokat kerülő, egyéni terrorista
akciókkal operáló (akció-represszió taktika), egyszerre marxista és
nacionalista terrorista mozgalom. A szervezet 1959-ben, Frederico
Krutwig Sagredo vezetésével, Francisco Franco Bahamonde (1892-1975)
tábornok regnálása alatt föld alatti szervezetként jött létre (leválva
az általuk megalkuvónak tartott Baszk Nacionalista Pártról (Basque
Nationalist Party, Partido Nacionalista Vasco, PNV)), válaszul arra,
hogy a falangista kormány a baszkoktól megvonta a köztársasági
időszakban, 1936-ban kapott teljes területi és kulturális autonómiát,
illetve rendszeresen terrorizálta a helyi lakosságot. Az ETA a diktatúra
ideje alatt teljes mértékben maga mögött tudhatta a lakosság
támogatását. Így volt ez 1970-ben is, amikor a december 3. és 8. között
megtartott úgynevezett Burgos-i Per (Trial of Burgos, Processo de
Burgos) során az ETA hat vezetőjét Franco katonai bírósága 28-án
kihirdetett ítéletében halálra ítélte. A kormány ugyanis a heves baszk
tüntetések és nemzetközi tiltakozások hatására kénytelen volt döntését
visszavonni és a halálos ítéleteket 31-én 30 éves börtönbüntetésekre
átváltoztatni. A szervezet 1961-ban, amikor szerte az országban a
spanyol polgárháborút kirobbantó falangista felkelés (1936) 25.
évfordulóját ünnepelték, lépett ténylegesen a terrorizmus útjára, akkor
hajtotta végre az első merényletét. Az ETA terroristák ekkor ugyanis
megpróbáltak kisiklatni egy, falangista polgárháborús veteránokat az
ünnepségekre, Donostiába szállító vonatot, azonban ez a merényletük még
sikertelen maradt. 1968. augusztus 2-án azonban tagjai megölték legelső
áldozatukat, Meliton Manzanast, San Sebastian (Guipúzcoa) baszk város
titkosrendőrségének (Szociálpolitikai Brigád, Socio-Political Brigade,
Brigada Político-Social) szadista vezetőjét, a rendszer rettegett
jelképét, a korábbi náci kollaboránst. Leghíresebb és legsikeresebb
akciójukat kétségkívül 1973. december 20-án hajtották végre, amikor is
Madridban egy ETA bomba megölte a Franco tábornok politikai örökösének
és lehetséges utódának tartott Luis Carrero Blanco admirális
miniszterelnököt. Franco tábornok 1975-ös halála – talán e merényletnek
is köszönhetően – így egyben a rendszer végét is jelentette. A spanyol
demokratikus fordulat (1977) után, 1979-ben újból intézményesült a baszk
autonómia, és az oldottabb környezetben az ETA politikai
esernyőszervezete, a Népi Egység (People’s Unity, Herri Batasuna, HB)
mint legális politikai párt jelent meg a közéletben. A rendszerváltás
azonban nem hozta meg az ETA által remélni vélt fordulatot: az addigi
harcostársak, a korábbi spanyol demokratikus ellenzék kormányra kerülve,
az érdekszövetség elmúltával egyre erőteljesebben utasította el a baszk
terrorizmust. A diktatúra elmúltával és a merényletek hatására a
szervezet iránti rokonszenv is fokozatosan csökkent, 1980-ban, az ETA
legvéresebb évében már 118-an vesztették életüket. 1983-ban egy
titokzatos szervezet is feltűnt a színen, az Antiterrorista Felszabadító
Csoport (Anti-Terrorist Liberation Group, Grupos Antiterroristas de
Liberación, GAL). A GAL, amely valójában a spanyol titkosrendőrség
tevőleges támogatását élvező szélsőjobboldali szervezet volt, ez időben
(1987-ig) sorra tette el láb alól az ETA prominenseit, szám szerint
17-et. Az ETA 1987. június 19-én Barcelonában felrobbantotta a Hypercor
bevásárlóközpontot, 21 ember meghalt, 45 pedig megsérült. Ez volt az
első olyan merénylet, amely kizárólag civilek ellen irányult. Az ETA
mindezek hatására egyre inkább radikalizálódott és 1995-ben sikertelen
merényleteket kísérelt meg már Jose Maria Aznar mai spanyol
miniszterelnök (1996 óta) és János Károly király ellen is. Aznar, aki
akkor még csak pártjának, a baszkok által a falangisták örökösének
tartott konzervatív Néppártnak (People’s Party, Partido Popular, PP)
volt az elnöke, csak páncélozott autójának köszönhette az életét, amikor
április 19-én Madridban egy autóba rejtett bombát robbantottak fel
mellette. Augusztus 10-én a rendőrség hiúsította meg Palma de Mallorcán
az ott nyaraló király elleni merényletet, akinek a jachtját kívánta egy
orvlövész egy kikötőre néző lakás ablakából célba venni. A rendőrség
rövid időn belül letartóztatta az ezekért a merényletekért felelősnek
tartott Jose Javier Arizkurent, az ETA vezetőjét, akit később bűnösnek
találtak és 13 éves börtönbüntetésre ítéltek. Az ETA 1997. július 10-én
Eibar vasútállomásán elrabolta Miguel Angel Blancót, a Néppárt egyik
helyi politikusát, azzal a követeléssel, hogy 500 baszk elítéltet baszk
börtönökbe szállítsanak át. A követelés teljesítésére szabott két napos
határidő eredménytelen eltelte után azonban túszukat hidegvérrel
meggyilkolták. 1998. június 25-én egy másik helyi konzervatív politikus,
Manuel Zamarreno esett a terror áldozatául. E merényletek ellenére
1998. szeptember 16-án megszületett az első, azonban akkor még
véglegesnek tekintett fegyverszünet (Lizzara Egyezmény, Pact of
Lizzarra, ?Patto di Lizzarra), ám a béke csak egy rövid évig tartott, és
az ETA azóta meghirdette a harcot többek között még a módszereikkel
egyet nem értő, mérsékelt baszk nacionalisták, illetve tehetősebb baszk
üzletemberek (forradalmi adó) ellen is. Az ETA és esernyőszervezete, a
HB között helyezkedik el az 1975-ben, a Franco-éra utolsó hónapjaiban
alapított, szintén illegális Hazafias Szocialista Koordináció (Patriotic
Socialist Coordination, Koordinadora Abertzale Sozialista, KAS),
illetve annak 1999-es betiltása utáni jogutódja, – az egyébként az ETA
egykori közvetlen jogelődjének számító diákszervezettel azonos nevű –
Cselekedni (EKIN), amely sokak szerint valójában az ETA agytrösztje, az
ETA erőszakos akcióinak kitervelője és szellemi irányítója. Az ETA
vezetők kiváló kapcsolatokat ápolnak és rendszeresen találkoznak az IRA
prominenseivel, az általuk sikeresebbnek ítélt IRA-modell átvétele
céljából.
1999. május 31., hétfő
1999. április 22., csütörtök
Hamis-e Szent István rendelete?
Napjainkban a Magyarországot megszálló idegen erők mindent elkövetnek
azért, hogy a magyarságot elidegenítsék múltjától, nemes hőseitől.
Ennek lett áldozata Szent István is. Kezdve az István a király rockopera népbutító hülyeségén keresztül, egészen addig, hogy már megkérdőjelezik a Szeretlek Magyarország című műsorban a műsorvezető nevével, hogy Szente Vajk? Véletlen lenne a név, vagy szándékos utalás?!
Sajnos a nemzetinek mondott körök is egyre inkább benyelték ezt a hazugságot, hogy Szent István gonosz volt és népe ellensége. Ezzel is a nemzetellenes erők megosztották a magyarságot koppányosokra és szentistvánosokra.
Akik ki akarják velünk dobatni a több mint ezer éves keresztény múltunkat a szemétbe, azok tudatosan, vagy tudattalanul a magyarság ellen tevékenykednek! Itt egy újabb írás arról, hogy a nemzeti körök is milyen csúnyán meg vannak tévesztve és olyan magyarellenes hazugságokat is magukénak vallanak, amelyek csak sötétségbe és pusztulásba taszítják hazánkat. Szent István üldözte a rovásírást? Itt a bizonyíték rá, hogy nem! Megint csak egy megtévesztésnek dőltünk be, amit a nemzetrontók találtak ki számunkra. Többet ésszel ezentúl!
Nem kevésszer merült fel a kérdés, amely valóban sokakat foglalkoztat. Tegyük akkor tisztába - Hamis-e az a törvény, amit Szent Istvánnak tulajdonítottak a rovásírás betiltásával kapcsolatban?
Szent István és a rovás
Amennyire sokakat foglalkoztat az államalapítás korának viszonya az ősi magyar írásbeliséghez, annyira hiányos a tudományos szintű kutatás és elemzés a témában. Bizonyára vitát fog kiváltani az első vélemény publikálása, de tulajdonképpen ez is a cél.
Püsöki Nagy Péter véleménye
De azért a kérdés eldöntése nem volt ilyen egyszerű. Elmondom ennek a történetét. Elhoztam az eredeti szöveget Csallány Dezső dedikációjával együtt. Akkor föl is keltette az érdeklődésemet és utána is jártam. Felolvasok belőle néhány sort: "István király rendelkezései a rovásírással kapcsolatban."
Szöveg: „Vitéz András rozsnyói kanonok Gömör és Kishont vármegyék táblabírája 1816-ban a Szilasi család levéltárában őrzött érdekes oklevelet fordított le. Jelzete: Vatikán ezerben. Nomis calendis octobribos Die festo Jacobi apostoli. Magyarra lefordítva: Október calendéját megelőző kilencedik napon, Vatikánban Jakab apostol ünnepén.”
Szöveg: „I. István király titkos tanácsbelijeivel aláírott és törvénnyé lett rendelet, amely értelme szerint Domonkos, esztergomi érseknek, a magyar keresztény egyházak leendő keresztülvitel, és egyúttal általa Szilveszter pápával, leendő közlésül és kiadatott: Mely szerint Szilveszter pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, jobbról-balrai pogány írás megszüntetődjék, és helyébe latin betűk használtassanak. Itt rendeltetik, hogy a papság azok használatára jutalmazás mellett betaníttassék, és a pogány írásról, valamint tanításától papi állása vesztése és 20 arany penzának büntetése fizetése mellett eltiltassék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinnal felcseréltessenek, valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat, vagy véseteket beadnak 1-től 10 dénárig kapjanak jutalmat. A beadott iratok és vésetek pedig tűz és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék." Forrai Sándor, Budapest, írásos másolata, 1969-ben, amelyért köszönetet mondok. Egy magyar diplomatikával foglalkozó kutató számára ez meghökkentő közlés. Először is azért, mert Szent István okleveleit darabszámra ismerjük, összesen tízről van tudomásunk, amelynek szövege úgy-ahogy megmaradt. Kettőnek a szövege nyilvánvalóan hamis, a XVI-ik században hamisították, maradt még nyolc. Arról a nyolcról kétszáz éve folyik a vita, hogy mennyi hamis belőlük: 90% vagy csak 5%.
Minden esetre van itt néhány tény, ami önmagában cáfolja a fenti rendeletszöveg eredetiségét és megbízhatóságát. Már az első adat sem lehet helytálló, amely szerint „Vitéz András rozsnyói kanonok, Gömör és Kishont vármegyék táblabírája”. Ha ugyanis kanonok volt, akkor nem volt táblabíró, ha pedig táblabíró volt, akkor nem volt kanonok. Ez a két hivatal kizárta egymást. „Szilassy család levéltárában 1816-ban”. A Szilassy család az 1750-es években átadta levéltárát a Magyar Országos Levéltárnak, jegyzőkönyv mellett. Nincs benne ilyen oklevél. Ha a leadáskor nem volt, akkor valamelyik magyar levéltáros nem dugott bele még egyet, ugyanis akkor valamilyen jelzete lenne. Megnéztem akkor rögtön, és láttam, hogy ilyen irat nincs a Szilassy levéltárban.
Ha szemügyre vesszük a keltezést, azt kell megállapítanunk, hogy több hibát is tartalmaz. „Vatikán, 1000-ben.” Nos, 1000-ben még Rómát írtak, nem Vatikánt. Ezt a keltezést csak a Vatikán állam megalapítása után írhatták volna. A „IX. Cal. Oct” rövidítés feloldása "Nomis calendris octobribus”, magyarul „október első napját megelőző kilencedik napon". Ez még rendben van, ezt lehetett írni. De a keltezéshez tartozó "die festo Jacobi apostoli" szöveggel már két probléma is van:
Az egyik az, hogy hiányzik a szövegből a „sancti” azaz szent szó. Olyan nem volt, hogy Rómában egy szent apostol neve elé ne írták volna oda a szent jelzőt. A másik egy naptári ellentmondás. Ha ugyanis a „nomis calendris octobribus”-t kikeressük a kalendáriumban, akkor az szeptember 23-a, mert az elsejét mindig beszámították a leszámítandó napokba. Ha viszont megnézzük, hogy milyen napra esett Szent Jakab apostol ünnepe 1000-ben, akkor azt látjuk, hogy július 25-én volt s egyébként most is akkor van. Ezt egy esetleges álkanonoknak is tudni kellett volna, még ha táblabíró volt, akkor is.
Tulajdonképpen minden adat úgy rossz, ahogy le van írva. Ez az ember, aki ezt a rendeletszöveget írta, nem látott Szent István kori oklevelet: se Berengár királyét, se III. Ottóét, se pápait, se magán oklevelet, semmilyet.
„I. István király titkos tanácsbelijei”. István király megmaradt okleveleiben vagy Pannónia királyának, vagy a magyarok királyának nevezi magát, de I. Istvánnak sehol sem, mert nem tudhatta, hogy lesz még második Istvánunk is. Most ne is beszéljünk a büntetés mértékéről, mert 20 arany pénzen 50 ökröt lehetett volna venni. Szegény klerikus még a tisztítótűz után sem tudta volna ezt a pénzt kifizetni, amit rárótt volna István király.
Tulajdonképpen ez a képtelenségeknek a halmaza. Sajnálatosan. Nagyon kíváncsi lennék, hogy ez a kézirat egyáltalán múlt századi-e, vagy 1968-as? Még az is mentség lenne, ha múlt századi lenne, mert akkor is hamisítottak emeletes dolgokat, amelyekre még pecsétet is tettek.
Ismerek egy nemes családot, tényleg régi család, az 1200-as években kapott nemességet, de jó XVIII. századi mintára Attilától leszármaztatták magukat. Generációról generációra olyan csodálatosan vezették le a családfát, hogy mi történészek is tanulhatnánk belőle. A hitelesség kedvéért van rajta még egy szép nagy pecsét is: Pozsony vármegye jegyzőjének pecsétje. Ez persze a saját pecsétje volt, mert a saját családjának állította ki az oklevelet. Amit aztán mutogathatnak, mert ez valóban nagyon szép oklevél, de ettől még nem lesz igaz.
Ez a fajta családfaszerkesztés ebben a korban divat volt. Szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy ekkor mindenki származtatta a családját. Egy hétszilvafás nemes például származhatott Attilától. Eszterházi Miklós nádor erre azt mondta, hogy ő akkor Julius Cézártól származik s ez a "Trofeum domus Estauras"-ban ki is van kinyomtatva. De nehogy azt gondolják, hogy egy pillanatig is elhitte, vagy komolyan vette volna. Ez csupán egy gúnyirat volt, válaszképpen az akkori közgondolkodásra - mert akkor mindenki tudta, hogy Eszterházi Miklós nagypapája csak hét szilvafás nemes volt: olyan szegény, mint a templom egere. Azért volt állandóan megyei jegyző, mert különben nem tudta volna eltartani a családját. Semmiképpen nem származhatott Julius Cézártól, s ezt maga is jól tudta. De ha már ti Attilától származtok, akkor én a cézártól.
Ez a most elemzett irat is körülbelül ilyen típusú, csak az a kérdés, hogy a szövege látott-e a múlt században tintát és papirost, vagy írógéppel szerkesztették e században. Ha szabad ezt mondani, akkor az újkori magyar oklevél-hamisításnak ez egy rosszul sikerült példánya.
(Elhangzott a Nap Fiai alapítvány és az OMT Rovásszakosztálya által 1998-ban rendezett előadáson)
Rovás
Sajnos a nemzetinek mondott körök is egyre inkább benyelték ezt a hazugságot, hogy Szent István gonosz volt és népe ellensége. Ezzel is a nemzetellenes erők megosztották a magyarságot koppányosokra és szentistvánosokra.
Akik ki akarják velünk dobatni a több mint ezer éves keresztény múltunkat a szemétbe, azok tudatosan, vagy tudattalanul a magyarság ellen tevékenykednek! Itt egy újabb írás arról, hogy a nemzeti körök is milyen csúnyán meg vannak tévesztve és olyan magyarellenes hazugságokat is magukénak vallanak, amelyek csak sötétségbe és pusztulásba taszítják hazánkat. Szent István üldözte a rovásírást? Itt a bizonyíték rá, hogy nem! Megint csak egy megtévesztésnek dőltünk be, amit a nemzetrontók találtak ki számunkra. Többet ésszel ezentúl!
Nem kevésszer merült fel a kérdés, amely valóban sokakat foglalkoztat. Tegyük akkor tisztába - Hamis-e az a törvény, amit Szent Istvánnak tulajdonítottak a rovásírás betiltásával kapcsolatban?
Szent István és a rovás
Amennyire sokakat foglalkoztat az államalapítás korának viszonya az ősi magyar írásbeliséghez, annyira hiányos a tudományos szintű kutatás és elemzés a témában. Bizonyára vitát fog kiváltani az első vélemény publikálása, de tulajdonképpen ez is a cél.
Püsöki Nagy Péter véleménye
- A kérdés: HAMIS-e az a törvény, amit Szent Istvánnak tulajdonítottak, s máig tartanak sokan?
- A válasz: IGEN!
- Az indoklás: Püspöki Nagy Péter előadásának részlete:
De azért a kérdés eldöntése nem volt ilyen egyszerű. Elmondom ennek a történetét. Elhoztam az eredeti szöveget Csallány Dezső dedikációjával együtt. Akkor föl is keltette az érdeklődésemet és utána is jártam. Felolvasok belőle néhány sort: "István király rendelkezései a rovásírással kapcsolatban."
Szöveg: „Vitéz András rozsnyói kanonok Gömör és Kishont vármegyék táblabírája 1816-ban a Szilasi család levéltárában őrzött érdekes oklevelet fordított le. Jelzete: Vatikán ezerben. Nomis calendis octobribos Die festo Jacobi apostoli. Magyarra lefordítva: Október calendéját megelőző kilencedik napon, Vatikánban Jakab apostol ünnepén.”
Szöveg: „I. István király titkos tanácsbelijeivel aláírott és törvénnyé lett rendelet, amely értelme szerint Domonkos, esztergomi érseknek, a magyar keresztény egyházak leendő keresztülvitel, és egyúttal általa Szilveszter pápával, leendő közlésül és kiadatott: Mely szerint Szilveszter pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, jobbról-balrai pogány írás megszüntetődjék, és helyébe latin betűk használtassanak. Itt rendeltetik, hogy a papság azok használatára jutalmazás mellett betaníttassék, és a pogány írásról, valamint tanításától papi állása vesztése és 20 arany penzának büntetése fizetése mellett eltiltassék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinnal felcseréltessenek, valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat, vagy véseteket beadnak 1-től 10 dénárig kapjanak jutalmat. A beadott iratok és vésetek pedig tűz és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék." Forrai Sándor, Budapest, írásos másolata, 1969-ben, amelyért köszönetet mondok. Egy magyar diplomatikával foglalkozó kutató számára ez meghökkentő közlés. Először is azért, mert Szent István okleveleit darabszámra ismerjük, összesen tízről van tudomásunk, amelynek szövege úgy-ahogy megmaradt. Kettőnek a szövege nyilvánvalóan hamis, a XVI-ik században hamisították, maradt még nyolc. Arról a nyolcról kétszáz éve folyik a vita, hogy mennyi hamis belőlük: 90% vagy csak 5%.
Minden esetre van itt néhány tény, ami önmagában cáfolja a fenti rendeletszöveg eredetiségét és megbízhatóságát. Már az első adat sem lehet helytálló, amely szerint „Vitéz András rozsnyói kanonok, Gömör és Kishont vármegyék táblabírája”. Ha ugyanis kanonok volt, akkor nem volt táblabíró, ha pedig táblabíró volt, akkor nem volt kanonok. Ez a két hivatal kizárta egymást. „Szilassy család levéltárában 1816-ban”. A Szilassy család az 1750-es években átadta levéltárát a Magyar Országos Levéltárnak, jegyzőkönyv mellett. Nincs benne ilyen oklevél. Ha a leadáskor nem volt, akkor valamelyik magyar levéltáros nem dugott bele még egyet, ugyanis akkor valamilyen jelzete lenne. Megnéztem akkor rögtön, és láttam, hogy ilyen irat nincs a Szilassy levéltárban.
Ha szemügyre vesszük a keltezést, azt kell megállapítanunk, hogy több hibát is tartalmaz. „Vatikán, 1000-ben.” Nos, 1000-ben még Rómát írtak, nem Vatikánt. Ezt a keltezést csak a Vatikán állam megalapítása után írhatták volna. A „IX. Cal. Oct” rövidítés feloldása "Nomis calendris octobribus”, magyarul „október első napját megelőző kilencedik napon". Ez még rendben van, ezt lehetett írni. De a keltezéshez tartozó "die festo Jacobi apostoli" szöveggel már két probléma is van:
Az egyik az, hogy hiányzik a szövegből a „sancti” azaz szent szó. Olyan nem volt, hogy Rómában egy szent apostol neve elé ne írták volna oda a szent jelzőt. A másik egy naptári ellentmondás. Ha ugyanis a „nomis calendris octobribus”-t kikeressük a kalendáriumban, akkor az szeptember 23-a, mert az elsejét mindig beszámították a leszámítandó napokba. Ha viszont megnézzük, hogy milyen napra esett Szent Jakab apostol ünnepe 1000-ben, akkor azt látjuk, hogy július 25-én volt s egyébként most is akkor van. Ezt egy esetleges álkanonoknak is tudni kellett volna, még ha táblabíró volt, akkor is.
Tulajdonképpen minden adat úgy rossz, ahogy le van írva. Ez az ember, aki ezt a rendeletszöveget írta, nem látott Szent István kori oklevelet: se Berengár királyét, se III. Ottóét, se pápait, se magán oklevelet, semmilyet.
„I. István király titkos tanácsbelijei”. István király megmaradt okleveleiben vagy Pannónia királyának, vagy a magyarok királyának nevezi magát, de I. Istvánnak sehol sem, mert nem tudhatta, hogy lesz még második Istvánunk is. Most ne is beszéljünk a büntetés mértékéről, mert 20 arany pénzen 50 ökröt lehetett volna venni. Szegény klerikus még a tisztítótűz után sem tudta volna ezt a pénzt kifizetni, amit rárótt volna István király.
Tulajdonképpen ez a képtelenségeknek a halmaza. Sajnálatosan. Nagyon kíváncsi lennék, hogy ez a kézirat egyáltalán múlt századi-e, vagy 1968-as? Még az is mentség lenne, ha múlt századi lenne, mert akkor is hamisítottak emeletes dolgokat, amelyekre még pecsétet is tettek.
Ismerek egy nemes családot, tényleg régi család, az 1200-as években kapott nemességet, de jó XVIII. századi mintára Attilától leszármaztatták magukat. Generációról generációra olyan csodálatosan vezették le a családfát, hogy mi történészek is tanulhatnánk belőle. A hitelesség kedvéért van rajta még egy szép nagy pecsét is: Pozsony vármegye jegyzőjének pecsétje. Ez persze a saját pecsétje volt, mert a saját családjának állította ki az oklevelet. Amit aztán mutogathatnak, mert ez valóban nagyon szép oklevél, de ettől még nem lesz igaz.
Ez a fajta családfaszerkesztés ebben a korban divat volt. Szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy ekkor mindenki származtatta a családját. Egy hétszilvafás nemes például származhatott Attilától. Eszterházi Miklós nádor erre azt mondta, hogy ő akkor Julius Cézártól származik s ez a "Trofeum domus Estauras"-ban ki is van kinyomtatva. De nehogy azt gondolják, hogy egy pillanatig is elhitte, vagy komolyan vette volna. Ez csupán egy gúnyirat volt, válaszképpen az akkori közgondolkodásra - mert akkor mindenki tudta, hogy Eszterházi Miklós nagypapája csak hét szilvafás nemes volt: olyan szegény, mint a templom egere. Azért volt állandóan megyei jegyző, mert különben nem tudta volna eltartani a családját. Semmiképpen nem származhatott Julius Cézártól, s ezt maga is jól tudta. De ha már ti Attilától származtok, akkor én a cézártól.
Ez a most elemzett irat is körülbelül ilyen típusú, csak az a kérdés, hogy a szövege látott-e a múlt században tintát és papirost, vagy írógéppel szerkesztették e században. Ha szabad ezt mondani, akkor az újkori magyar oklevél-hamisításnak ez egy rosszul sikerült példánya.
(Elhangzott a Nap Fiai alapítvány és az OMT Rovásszakosztálya által 1998-ban rendezett előadáson)
Rovás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)