2009. augusztus 11., kedd

Kadarkúti Hétfői üzenet - 40. Jézus az örök kárhozatról

2009.08.10., hétfő Jézus: Az örök kárhozat
Én: Édes Jézusom, szeretlek, tégy engem békéd eszközévé! Nagy érdeklődéssel várjuk tanításodat. Szentlélek Úristen! Jöjj, segíts, hogy édes Jézus szavait méltóképpen tudjam közvetíteni!
Jézus: Drága, engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Üdvözítőtök és Éva által szólok hozzátok. Ma egy megrendítő és súlyos valóságról beszélek nektek, melyről beszélnem kell: az örök kárhozatról.
1.      Van-e pokol? Hogy van Mennyország, egy állapot, ahol véget ér minden földi szenvedés, fájdalom, betegség, halál, ahol minden jócselekedetért jutalom vár – azt könnyű elhinni. De hogy csakugyan volna pokol, ahol örökké, véget nem érő szörnyű gyötrődésben folyik az elkárhozottak örök élete? Bizony van egy állapot, ahol az Isten ellen lázadók örök időkön át szenvednek.
a.) Már az ókori görögök vallása utal a pokol létezésére. Tantulus királynak, aki saját fiát megölte és ételnek elkészítette, szörnyű szenvedést kellett kiállnia a pokolban: büntetésből örök éhség és szomjúság kínozta. Gyümölcs és víz van előtte, de mikor utána nyúl, hátrahúzódnak. „Tantaluszi kínok”-nak szokták mondani. A többi régi kereszténység előtti vallás is beszél a pokol létezéséről. A Szentírás sok helye is bizonyítékul szolgál erre. Máté evangéliumában mit is mond nektek Keresztelő Szent János? „Minden fát, mi jó gyümölcsöt nem terem, kivágnak és tűzre vetnek” Szintén Máté evangéliumában mondom Én, az Úr, hogy a gonoszok olyan állapotba kerülnek, hol az ő férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik. Máshol meg a gyehenna tüzét emlegetem, ahol lesz sírás és fogak csikorgatása. Még sok hasonlót tudnék felsorolni a Bibiából.
b.) Az ész logikája is arra enged következtetni, hogy bizony van pokol. Olvashatjátok az újságokban, interneten, láthatjátok a TV-ben a sok bűnt, kegyetlenséget, gonoszságot: gyilkosságokat, gyűlöletet. Ez a tengernyi bűn kell, hogy valahol elnyerje büntetését. Isten igazságossága csak így tud érvényre jutni, hogy van pokol.
Egyszer már mondtam nektek egyik hétfői tanításomban, hogy ellenségem legravaszabb módszere: elhiteti veletek, hogy nincs pokol, nem lesz számonkérés. Aki ezt elhiszi, bátran elköveti a bűnöket és a pokolba hull. Ezzel sok-sok lelket szerez magának a Sátán.
2.      A pokol valóban örökké tart?
a.) Örökké! Ezt megköveteli Isten igazságossága. Egyesek azt mondják, hogy a pokol nem lehet örök, mert a Jó Isten nem lehet annyira kemény, hogy egy pillanatnyi súlyos bűnért örökre büntessen. Gyermekeim! Isten jósága nem tehetetlen gyöngeség, anyámasszonyos ellágyulás! Mennyei Atyám valóban jó és irgalmas és mindent megbocsát, amit megbántok, még ha bűneitek olyanok is voltak, minta a skarlát, a bűnbánat után fehérre mossa lelketeket. De ha valaki Istennek hátat fordítva él, és így viselkedik a halál perceiben is, nem kér bocsánatot, akkor megérett az örök kárhozatra.
b.) Hogy a kárhozatnak örökké kell tartania, azt megköveteli Isten szentsége. Ha te tiszta kezű ember vagy – utálod a lopást, ha szemérmes, tisztaszívű vagy – gyűlölöd a kicsapongást, ha igazmondó vagy, elítéled a hazugságot. No most képzeld el, hogy Atyám és Én végtelenül tiszták és szentek vagyunk. Előttünk borzalmas a bűn és el kell fordulnunk tőle, örökre.
c.) Ha a pokol nem lenne örök, akkor hiába haltam volna meg értetek a kereszten. Ugyanis egy ideig-óráig tartó kárhozatból a lelkek egyszer csak mind a Mennybe jutnának, így senkit se kellett volna megváltanom, hiszen anélkül is üdvözülnének.
Az igaz, hogy a pokol örökké tart, de vigasztaló, hogy nem ítélünk elhamarkodottan. Figyelembe vesszük a bűnös lélek körülményeit, neveltetését, szenvedélyes természetét. Mi a Szentháromság megadjuk minden embernek a megtérésre hívó kegyelmet. Példának elmondom egy szegény, hitetlen, ateista asszony történetét. Éva, az Én eszközöm, szívén viselte lelke sorsát. Felkereste, elvitte neki naplójából az egyik naplókivonatot. Próbálta meggyőzni, de úgy búcsúztak el, hogy sajnos ő egyáltalán nem tud hinni Istenben és az örök életben. A naplókivonatot hamarosan összetépte azzal, hogy erre neki semmi szüksége nincs. Teltek az évek változatlanul. Egy másik mélyen hívő gyermekemet is elküldtem hozzá, de a beszélgetések után semmi jelét nem adta megtérésének. Régi betegsége elhatalmasodott rajta, hirtelen meghalt. Természetesen nem kért papot haldoklásakor. Ugye – Gyermekeim – azt hiszitek, elkárhozott? Bizony nem kárhozott el. Éva 5 évig imádkozott a lelkéért. Halála perceiben ott állt Előttem reszketve, telve bűntudattal, melyet eszközöm imái esdekeltek ki számára. A tisztítóhely legmélyére került. Ebből az esetből láthatjátok, hogy irgalmam és szeretetem határtalan.
3.   Hogy a bizonytalankodó emberek könnyebben elhiggyék, hogy van örök kárhozat, ezért több választottam lelkét kiragadtam, és elvittem a pokolba, hogy visszatérve beszámolhassanak róla. Ezekben a megtapasztalásokban sok közös dolog van.
Az egyik, amit egyformán mindnyájan állítanak, hogy a kárhozat helye jelenleg lent van, a Föld mélyében, később a tűz tavába lesz vetve. Kinyílik a Föld felszíne, és kísérőjükkel lefelé haladnak, és közben fejük felett bezáródik a föld. A másik, amiről beszámolnak, a sötétség. Azt mondják, soha a földön nem tapasztaltak még ekkora sötétséget. Minden koromfekete és közben milliók kiáltozását, sikoltozását lehet hallani. Azt mondják, hogy a félelem ural mindent. Nem lehet látni semmit, és a szerencsétlen lélek, nem tudja, hogy mikor mi közeledik felé, és mi támadja meg. Ez a félelem felülmúl minden földi félelmet. Mindent undorító szag tölt be: égett hús, nyitott szennycsatorna, romlott tojás, rothadt hús, savanyú tej, kénszag keveredik egymással, torokszorongató szörnyű bűz. A hőség rettenetes a pokolban. A földön ekkora hőségtől pillanatok alatt meghal az ember, de ott mindent tűrni kell, mert nem lehet meghalni. A pokolban rettenetes szárazság van, nincs semmi nedvesség a levegőben és a víz egyetlen cseppje után is epekedik az ember. A pokolban tűz van, és a lángokban égnek az emberek, de nem tudnak elégni, meghalni. És ami mindennél rosszabb, a démonok, a gonosz szellemek kegyetlenül kínozzák a kárhozottakat. Ezeknek a démonoknak szörnyű külsejéről, gyűlöletéről és kegyetlenkedésük módjáról nem kívánok szólni nektek, mert nagyon felkavarna benneteket.
A szenvedésnek fokozatai vannak a pokolban. Mindenki a megérdemelt büntetését kapja. Isten igazságosságának megfelelően.
Drága Gyermekeim! Nem ijesztegetésből beszélek nektek az örök kárhozatról, hanem tanúság céljából. Mert aki hiszi, hogy van pokol, az úgy alakítja a földi életét, hogy messze ívben elkerülje. Óvakodik minden bűntől, különösen a súlyos bűnöktől. Azok a választottjaim, akiknek bepillantást adtam a kárhozat helyére, nagy sajnálatot éreznek és részvétet az oda került lelkek iránt, akiken már semmit sem lehet segíteni. Édesanyám és Én vérző szívvel szemléljük őket, hallgatjuk kiáltozásaikat, de már nem tehetünk semmit. De meg lehet még menteni testvéreitek millióit, akik még élnek, vagy haldokolnak, azokat, akik nagy lépésekben haladnak a pokol kapuja felé. Hogyan? A bűnökben élőkért, a hitetlenekért, a közömbösökért, a rengeteg haldoklóért ajánljátok fel a szentmiséket, amin részt vesztek. Ajánljátok fel a kárhozat felé haldoklókért kisebb – nagyobb testi-lelki szenvedéseiteket, hozzatok értük áldozatokat, imádkozzatok értük szívetek legmélyéből. Ezeket Én mind kegyelemmé alakítom és megtérnek, bocsánatot kérnek és pokol helyett a tisztítóhelyre, a remény helyére jutnak. Édes Kicsinyeim! Engesztelőim! Ilyen sokat tudtok segíteni Nekem. Minden báránykám elvesztése kimondhatatlan fájdalom Nekem és Édesanyámnak, és ti ezt a fájdalmunkat jelentősen tudjátok csillapítani.
Drága Gyermekeim! Ne féljetek, beborítalak benneteket végtelen irgalmammal és szeretetemmel, megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése