2011. december 12., hétfő

Az ENSZ öko-fasiszta világkormány-tervezete a durbani klímacsúcson

Az ENSZ bürokratái az eddigi legdrákóibb klímaváltozási egyezményt dolgozták ki a durbani klímacsúcson, aminek értelmében a nyugatnak kötelessége lenne tiszteletben tartani „földanya jogait” a kötelezőnek szánt „klímaadósság” megfizetésén keresztül, ami egyúttal a világkormány megalakításához és működtetéséhez szükséges forrásokat is előteremtené.
Miközben az ember által előidézett globális felmelegedés támogatóinak maradék hitelessége is elpárolog a második klímabotránynak* köszönhetően, a kezdeményezés mögött rejlő bürokratasereg töretlen erővel masírozik előre. Lord Christopher Monckton rendkívül részletes jelentése kitér a konferencián megfogalmazott célok legfontosabb pontjaira, amelyekből a legfontosabbakat ismertetnénk.
„A fővonalas média hallgatásának köszönhetően, szokás szerint a klímacsúcson hangzott el először az őrült terv, amit Rajendra Pachauri és bürokratahada el akar fogadtatni a világ hatalmaival,” írja Lord Monckton, hozzátéve, hogy a klímakutatás, mint tudomány, illetve annak kutatási eredményei egyáltalán nem kerültek napirendre a klímacsúcson.
Az egyezmény a széndioxid kibocsátás 50%-os csökkentését tűzte ki célul az elkövetkezendő nyolc évre, ami egymagában képes lenne csődbe juttatni a világgazdaságot, azonkívül további 100%-os csökkentést 2050-ig, ami feltételezésünk szerint csak úgy lehetséges, ha előtte megszabadulnak néhány milliárd embertől, nehogy túl sok széndioxidot lélegezzen ki.
„Tehát nincs több benzinhajtású autó, le a gázzal hajtott erőművekkel, repülőkkel és vonatokkal. Vissza a kőkorszakba, azzal a különbséggel, hogy ez alkalommal tüzet gyújtani sem lesz jogunk barlangunkban, mert az túl nagy széndioxid kibocsátással járna,” írja Lord Monckton.
Az egyezmény előírja a hőmérséklet 2 ̊C-os csökkentését, ami Lord Monckton szerint több millió ember halálát okozná és egy második jégkorszakot idézne elő.
Az egyezmény által szükségesnek ítélt széndioxid kibocsátás csökkentés pedig a növények kipusztulásához vezethet, hiszen a növényeknek minimum 210 ppmv széndioxidra van szükségük a túléléshez.
A nemzeti hadseregeket is fel kellene számolni, mivel szerintük jelentős mértékben hozzájárulnak a klímaváltozás előidézéséhez. Feltételezhetően ezt követően az ENSZ venné át a globális rendőrség szerepét.
tartozna és kötelezné a nyugati országokat „klímaadósságuk” törlesztésére, valamint meghatározná a harmadik világ országai által, a széndioxid kibocsátás csökkentése fejében fizetendő alacsonyabb mértékű adót. A terheket a „történelmi felelősség” alapján határozták meg, ami szerintük azt jelenti, hogy az időjárás változásaiért az ipari hatalmak felelősek, ezért bűnhődniük kell.
És most jön a lényeg: A karbonadót az ENSZ szedné, és miután levonták járandóságaikat, a maradék pénzt saját bürokratáinak döntése alapján osztanák szét. „Ahogyan azt egy vezető beosztású ENSZ diplomata mondta nekem tavaly, ’Az ENSZ létezésének egyetlen célja van: több pénzt szerezni.’ Ez az egyetlen ok, amiért az ENSZ ilyen érdeklődést mutat a klímaváltozás iránt,” írja Lord Monckton.
Az ENSZ környezetvédelmi végrehajtó testületei világkormányi hatalmat kapnának a klímaváltozás elleni harc nevében. „Az egyezménytervezet megfogalmazza, hogy közös irányelvekre és eljárásokra valamint koordinációs és felügyeleti funkcióik biztosítására van szükség a UNFCCC (ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye) számára,” azaz a politikai, gazdasági és környezetvédelmi hatalom globális központosítására a klímahatóság szinte láthatatlan, de hihetetlen hatalommal bíró szépen manikűrözött kezében. Semmilyen rendelkezés nem szól a klímahatóság vezetőinek demokratikus megválasztásáról.
A klímakormány előírja a nyugati országok számára, hogy kétévente jelentést készítsenek az elért fejlődésről, majd hozzák meg a világkormány által számukra előírt intézkedéseket.
Az ENSZ több új pénzalapot is létrehoz pénzes ládái megtöltésére, beleértve az új hajó és repülőgép üzemanyag adót, a szintén új „zöld klíma alapot” és természetesen a globális kibocsátáskereskedelmet. A kiadások fedezetének terhét, legalábbis annak oroszlánrészét, átadják az adófizetőknek.
A fenti néhány pont csupán néhány azok közül az intézkedések közül, melyeket az ENSZ kötelező érvénnyel rá akar kényszeríteni a világra.
*2009 novemberében nyilvánosságra került a Kelet-angliai Egyetem Klímakutató Központjában dolgozó egyes tudósok több ezer emailből álló levelezése. Egyes emailek a klímaszkeptikusok (az ember által okozott klímaváltozás tényét tagadók) szerint arra utalnak, hogy a kutatók manipulálták vagy elrejtették az adatok egy részét, hogy megvédhessék tudományos álláspontjukat a klímaváltozás veszélyeiről és emberi eredetéről. 

Forrás: Infowars.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése