2011. december 29., csütörtök

Egy független tanulmány szerint a Montanso GMO kukoricája szervkárosodást okoz

Az International Journal of Biological Sciences szakfolyóiratban publikált, a genetikailag módosított ételeknek az emlősökre kifejtett hatását elemző tanulmány szerint az agráróriás Monsanto által előállított GMO kukorica hozzájárul a kutatásokban alkalmazott kísérleti patkányok szervkárosodásához.
Rady Ananda, a Food Freedom oldalon a következőket mondja a tanulmányról: „A Monsanto genetikailag módosított kukoricafajtái közül a Mon 863, a rovarölőszert termelő Mon 810 és a Roundup® rovarölőt magába szívó NK 603 fajtákat az amerikai, európai és számos más egészségügyi hatóság fogyasztásra alkalmasnak találta.” [Mint tudjuk Magyarországon egyelőre nincs engedélyezve, a boltok polcain viszont sajnos így is sok termékben megtalálható.]
A hatóságok a Monsanto saját, mindössze 90-napos tanulmánya alapján összegyűjtött és igen hiányos statisztikai adatai alapján nyilvánították a termékeket fogyasztásra alkalmasnak, pedig a genetikailag módosított élelmiszerek miatt kialakuló krónikus problémák a legritkább esetben mutathatók ki 90 napon belül. Az engedély megadása úgy tűnik elhamarkodott döntés volt.
A tanulmány készítői a következőket írják:
„A hatás leginkább a vese- és májműködésben koncentrálódott, hiszen ez a két szerv felelős a szervezet méregtelenítéséért, de a hatás részleteiben minden GMO típus esetében eltérő volt. Emellett, bizonyos hatás gyakran megfigyelhető volt a szívben, a mellékvesében, a lépben és a vérben. Mivel a máj és vese működése nemenként eltérő, nem szabad figyelmen kívül hagyni a nőstény és hím patkányok szerveire kifejtett hatásban észlelt statisztikailag jelentős különbséget, mint ahogyan azt egyesek tették. Éppen ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy a feltárt adatok erős bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a GMO kukoricafajták májmérgezést okoznak… Ezek az anyagok soha korábban nem képezték az emberi és állati táplálkozás részét, ezért az egészségre kifejtett hatásuk, különös tekintettel a hosszú távú hatásokra, nem ismert.”
A Monsanto azonnal reagált a tanulmányra, kijelentve, hogy a kutatás „hibás elemzési módszereken és érvelésen alapul és nem kérdőjelezi meg az érintett termékek biztonságával kapcsolatos eddigi megállapításokat.”
A Greenpeace aktivistái mintát vesznek a Monsanto teszt gazdaságában Borken közelében Észak-Vesztfáliában. A Mon 810 kukoricafajtát Németországban betiltották.
Gilles-Eric Séralini, a tanulmány szerzője a Food Freedom weboldalán válaszolt a Monsanto nyilatkozatára:
„Tanulmányunk ellentmond a Monsanto következtetéseinek, mivel a Monsanto szisztematikusan figyelmen kívül hagyja, hogy az emlősök esetében a GMO termékek egészségügyi hatásai jelentős különbséget mutatnak a nőstény és hím egyedek esetében és ezek nincsenek egyenes arányban az elfogyasztott GMO termék mennyiségével. Ez egy nagyon komoly hiba, ami drámai következményekkel járhat a közegészségre. Ez kutatásunk legkiemelkedőbb felfedezése, ami az egyetlen olyan munka, ami a Monsanto felületes statisztikai adatait alaposan átértékeli.”
 Forrás: Huffington Post

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése