2012. április 2., hétfő

"Vége a játéknak" - Brüsszelben letartóztattak 483 tüntetőt

Brüsszelben, a szabad véleménynyilvánítás és demokratikus vita hazájában tegnap bezártak 483 békepárti tüntetőt. A politikai vezetésnek láthatóan nem nyerte el a tetszését, hogy az emberek tiltakoznak a NATO gyarmatosító háborúi ellen. A tüntetők ugyanis a NATO brüsszeli központja elé vonultak egy "NATO Game over" (vége a játéknak) nevezetű rendezvény keretében.
A közel ötszáz békeaktivista 11 európai országból érkezett, így valószínűsíthető az elengedésük. Egyelőre.
A résztvevők a májusra meghirdetett chicagoi NATO-csúcstalálkozó miatt vonultak éppen most az utcára, és az Európába telepített amerikai rakétavédelmi pajzs, a NATO csapatok Líbiában és Afganisztánban tartózkodása, illetve az Európában tárolt atomfegyverek ellen tiltakoztak azzal, hogy elkezdtek átmászni a NATO adminisztrációs központja körüli kerítésen - ekkor került sor a tömeges letartóztatásra.
Ezzel a hatalom közölte, hogy persze, véleményszabadság az van - a kerítésen kívül.
Nem tudni, mi másra számítottak, bár az események jó irányba haladnak. Ugyanis ha a hatalom fellép az ilyen tiltakozó akciók ellen, az csak felhívja az emberek figyelmét arra, hogy tüntetgetéssel nem mennek semmire - egy országok tucatjait felölelő katonai rendszer ellen. Hogy ezt valaki egy pillanatig is komolyan gondolta, az viszont a helyzet súlyosságát hangsúlyozza ki.
Felmerül a kérdés: hol voltak eddig? Hol voltak akkor, mikor a NATO porig rombolta a líbiai média adóállomásait, majd az erőműveket, hogy ne legyen áram, aztán a vízellátást, a kórházakat, miközben mesterlövészekkel lövette a civil lakosságot? Hol voltak a tüntetők akkor, mikor a NATO katonái Afganisztánban rajtaütésszerűen hatoltak be békés családok otthonába, hogy az apát, anyát megöljék, a gyermeket pedig ott hagyják, hogy biztosan ne legyen belőle békeszerető demokrata? Hol voltak a tüntetők akkor, mikor Szíriában a NATO mesterlövészekkel kezdte lövetni a civileket, mikor a határon túlról rakétatámadásokat intéztek a szíriai haderő létesítményei ellen, hogy a szír hadsereg kénytelen legyen átlépni a határt, és így kiprovokáljanak egy háborút?
Ha a gyarmatosító háborúk ellen a civil lakosság bármit is tenni akar, ahhoz előbb a fejekben kell rendet tenni, mert szép szóval bizony nem érnek el semmit. Tudniillik, ha ugyanezt Szíriában szír állampolgárként tették volna meg, nem a rendőr viszi be őket, hanem a NATO mesterlövészei lövik fejbe mind az ötszázat egytől egyig, majd a nyugati média ráfogja az Asszád-rendszerre, mondván hogy már ötszáz áldozat van és humanitárius beavatkozás kell.
Ennek ellenére a tüntetés üzenete önmagáért beszél: vége a játéknak! Miért is? Megmondjuk, hol voltak ezek a tüntetők a fenti események alatt. Otthon ültek télen a fűtött lakásban, nézték valamelyik valóságshow-t. Most viszont Európa-szerte kezdenek éledezni a NATO-ellenes megmozdulások. Hogy miért éppen most? Megtehették volna az elmúlt húsz évben bármikor, de egy-egy erőtlen, párfős tiltakozásnál nem futotta többre. Most megmondjuk, ezek a tiltakozások nemsokára hatalmas tömegbázisra tesznek szert, mert nem önszerveződésről van szó, hanem arról, hogy a NATO terjeszkedése során beletenyerelt olyan dolgokba, hogy már más nagyhatalmak érdekeit sérti. Ezért a NATO belső (civil) ellenzéke feltűnően gyorsan meg fog erősödni!
Nem árt megjegyezni, a NATO is civil tömegbázis kiépítésével kezdi egy rendszer felbomlasztását. A "vége a játéknak" egy nyers üzenet a nagyhatalmaktól, hogy megváltoztak a játékszabályok!
A civilek pedig birka módjára kimentek eszközként táblát lobogtatni.
Fenyvesi Áron

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése