2012. május 24., csütörtök

A svájci bank nem rendelkezett ügyfele aranyával

Egon von Greyerz, a King World News-nak adott interjú során elmondta, hogy amikor egyik ügyfelük át akarta szállítani vagyonkezelő cégéhez a saját tulajdonában lévő aranyát, kiderült, hogy a svájci bank, ahol eddig tartotta nem rendelkezett az arannyal.
Egon von Greyerz a svájci Matterhorn Vagyonkezelő alapítója és társtulajdonosa. Greyers szerint „óriási kockázatot jelent aranyat a bankrendszerben tartani.”
Először azonban lássuk mi a véleménye az európai bankrohamokról:
„Ez hihetetlen, Eric. Írni sem lehetne ’jobb’ történetet. Bankrohamok Görögországban, Spanyolországban, most már egy francia bankban is. Az egyik legnagyobb jelzálogbanknál alakultak ki gondok. Írország. Azt gondolták, ők rendben vannak, erre kiderül, hogy még több pénzre van szükségük.”
„A dominók tovább dőlnek. Ez még csak a kezdet. Európában nem vagyunk messze attól, hogy a félelem elhatalmasodjon és a mostaninál komolyabb bankrohamok kezdődjenek. Több olyan ország van, amelyik azt gondolja, hogy rendben van, pedig nem ez a helyzet. Vegyük Németországot például. Akárhogyan is alakulnak a dolgok, Németország problémákkal fog szembenézni.”
„Voltak ugye a G8-as találkozók, és Angela Merkel-nek rossz kedve volt, mert mindenki irányából rá nehezedett leginkább nyomás, hogy több pénzt teremtsen elő Európa és Görögország megmentésére…”
„Természetesen ez számára politikailag teljesen elfogadhatatlan. Nem teheti meg.  Már most is rengeteg szavazatot veszített a választásokban. Természetesen Görögország pisztolyt tart Németország fejéhez azzal, hogy azt mondja ’Több pénzt akarunk, de megszorítások nélkül.’”

Forrás: King World News

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése