2012. június 8., péntek

Vatikán: negatív híresztelések, és ami a színfalak mögött zajlik

A L’Osservatore Romano június 8-i számában Angelo Sodanót, a bíborosi testület dékánját kérdezték arról, mi történik mostanában a Szentszék falai között, mi áll a média által oly szívesen hangoztatott ellenségeskedések hátterében.
Sodano több mint ötven éve áll a Szentszék szolgálatában, tizenhat éven keresztül töltötte be az államtitkári tisztséget.

A bíboros elismeri: a sajtónak feladata, hogy a Szentszékről is tájékoztassa a közvéleményt. Elégedett azzal, hogy fontos eseményként tárgyalták a családok világtalálkozóját, beszámoltak az Emilia-Romagna tartomány földrengéskárosultjainak és a nigériai keresztényeknek nyújtott egyházi segítségnyújtásról. A negatív tartalmú információkat azonban gyakorta eltorzítja a média.

A riporter a Római Kúria működéséről kérdezte a bíborosi testület dékánját, aki elmondta: a dikasztériumok és a különféle szervezetek mind az egyetemes egyházat szolgálják a római pápával együttműködésben. A kormányzóság pedig Vatikánváros államának vezetésére hivatott. A Kúria személyzete főként egyházi személyiségekből áll, míg  a kormányzóságon többségében laikusok dolgoznak. A legújabb kimutatás szerint a kúrián 2 843 fő, a kormányzóságon 2001 fő dolgozik. Sodano hangsúlyozta, hogy személyes tapasztalata alapján mindenki azon igyekszik, hogy igazi közösséget építsen a munkahelyén a pápa szolgálatában. Majd hozzátette: „természetesen egy ilyen nagy létszámú közösségben előfordulhat, hogy valaki nem teljesíti kötelességét. Egyedül a paradicsom angyalai és szentjei bűntelenek!”

Elmondta, mennyire elcsodálkozott a sajtó azon értesülésén, hogy a Kúria bíborosai között megosztottság van. A véleménykülönbség nem jelent megosztottságot – hangsúlyozta. Sokszor megtörtént, hogy a bíborosok ülésén valamelyik testvére másképp szavazott, mint ő, mégis ugyanúgy barátok maradtak. A szavazatok fényében aztán a Szentatya szabadon dönthetett a bíborosok véleményének fényében. Ez történik a konzisztóriumok alkalmával, amelyekre mind a 209 bíboros meghívást kap, és a Kúria dikasztériumainak tanácskozásain is, amelyeken a 75 Rómában élő bíboros van jelen. Természetes dolog, hogy a különböző nemzetből származó, különböző kultúrát, társadalmi érzékenységet képviselő emberek között munkamódszerek tekintetében vannak véleménykülönbségek. Emlékeztetett rá, hogy az Egyház kialakulásának idejében is voltak nézeteltérések, például Pál és Barnabás között (ApCsel 15,39). Az évszázadok során számtalan szerzetesrend jött létre, apostolkodásuk módszerei különbözőek, mégis egységben vannak, mert Krisztus Egyháza szolgálatának lelkülete vezető őket.

Angelo Sodano tizenhat éven keresztül volt a Vatikán államtitkára. Ismerte elődeit, az 1961-ben meghalt Domenico Tardinit is. Az őt követő államtitkárokkal (Amleto Cicognani, Jean Villot és Agostino Casaroli) rendszeres kapcsolatban állt. Beszélt a jelenlegi államtitkárral, Tarcisio Bertonével való kapcsolatáról is: családias viszonyban vannak és a római pápa szolgálatának lelkülete is összeköti őket, szívesen működik együtt vele. Hangsúlyozta továbbá, hogy XVI. Benedek pápa jósággal és bölcsességgel vezeti, bátorítja a bíborosokat.

Végül egy latin nyelven író költőt, Giuseppe Del Ton érseket idézte, aki a második világháború idején a Szent Péter-székesegyház kupoláját az Egyház megingathatatlansága szimbólumaként ábrázolta. Ezeket a szavakat tulajdonította neki azokban a nehéz időkben:  „láttam már szeleket, láttam már viharokat”. A történelem, az élet tanítómestere nekünk is ezt tanítja – zárta le gondolatait Angelo Sodano bíboros, a bíborosi testület dékánja.

Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése