Noam Chomsky, nyelvészprofesszor, nemzetközileg elismert nyelvtudós és író, ma a világ legtekintélyesebb társadalomkritikusai közé tartozik. Chonsky több mint harminc politikai, és társadalomtudományi könyv szerzője, amelyek közül legismertebbek: „A közvélemény kialakítása”, Hegemónia, vagy túlélés – Az Amerikai Egyesült Államok világbirodalmi törekvései”, „A közös jóról”
"A legegyszerűbb érv az ellen, hogy azoknak az országoknak, amelyek kölcsönöket vettek fel a Világbanktól, és a Nemzetközi Valuta Alaptól (IMF) nincs joguk ezeknek a kölcsönöknek a megbocsátását, illetve eltörlését követelni, abban rejlik hogy maga a megfogalmazása hamis. Indonézia esetében, például nem az „ország” vette fel a kölcsönöket, hanem annak az Amerikai Egyesült Államok kormánya által támogatott vezetői. Ezekkel a kölcsönök ténylegesen körülbelül 200 (vagy még kevesebb) személy rendelkezik: a diktátor és családja, valamint az uralkodó érdekszövetkezet szűkebb körének tagjai. A fenti személyeknek valóban nincs joguk a kölcsönök megbocsátását, illetve eltörlését követelni, de arra nincs is szükségük, mert a saját vagyonuk, (amelynek nagy része a nyugati bankokban van) valószínűleg elegendő lenne a kölcsönök visszafizetésére. Ez az eshetőség, persze a tényleges „kapitalista elvre” épül, mely szerint, ha én kölcsönt veszek fel tőled, és azon Mercedest, és palotákat veszek a magam számára, a pénz legnagyobb részét, pedig beteszem egy zürichi bankba, amikor pedig eljön az idő Te, mint kölcsönző megjelensz, és az adósság visszafizetését követeled tőlem, akkor én nem mondhatom, hogy: „Bocsánat, de én nem akarom visszafizetni a tőled felvett kölcsönt. Követeld a pénzedet a külvárosok szegénynegyedeinek lakóitól.” A tényleges „kapitalista elv” szerint a kölcsönző viszont nem mondhatja, hogy a magas kockázatú kölcsönnek a sommás kamatok formájában megvalósított nyeresége engem illet, de most, amikor az adós nem akar fizetni, akkor a vesztességeket közösségi alapon, illetve a vesztesség szocializálása révén az ország lakosaira hárítom.”
A tényleges kapitalista elv alkalmazása, azonban a gazdagok és a hatalmasok számára elfogadhatatlan. A kölcsönök költségeinek terhe és a kockázati vesztességek a bepótlásának kérdésében nem a kapitalista, hanem a teherviselés szocializációs elve érvényesül. Vagyis, a nyereség privát, a vesztesség, pedig közös.
A Nemzetközi Valuta Alap vesztességeit a nyugati adófizetők viselik, az „állami kölcsönök” terhét (kamatait, és kamatos kamatait), pedig a kölcsönző országok lakossága fizeti. Azok, akiknek semmi beleszólásuk nem volt sem a kölcsönök felvételébe, sem azok felhasználásába. Természetes, hogy a Nyugat, (főleg az Amerikai Egyesült Államok) által támogatott rabló jellegű kormányok , és gengszter típusú vezető egyéniségek arra törekszenek, hogy az általuk felvett kölcsönök visszafizetését, az ország népére hárítsák. Ne felejtsük el, hogy ezeknek a beépített kormányoknak a feladata, hogy az országot megnyissák a külföldi harácsolók számára, és ennek biztosítása érdekében, az állami erőszak alkalmazásával kordába tartsák a helyi lakosságot.
A nemzetközi jog
Az érv, mely szerint, „az ország” vette fel a kölcsönt, tehát a kölcsönökért az ország népe a felelős, meghaladja a cinizmus határát, és nem is vehető komolyan. Az ilyen „államadósságok” visszafizetésének kényszere a nemzetközi bíróság előtt sem állja meg a helyét. Chomsky a továbbiakban Kuba esetét idézi, amikor az Amerikai Egyesült Államok semmisnek minősítette Kuba Spanyolországnak való állami tartozásait, azzal az indokkal, hogy a „kölcsönöket, ráerőszakolták” Kuba népére. Jogi nyelven, a fenti elv a „gyűlöletes adósság ” (odious debt) néven ismeretes. Karen Lissakers, a Nemzetközi Valuta Alap vezérigazgatója, szerint, ha a fenti elvet következetesen alkalmaznák, a harmadik világ „államadósságainak” nagy része megszűnne. Ez azt jelentené, hogy a kölcsönzők viselik a kockázatot, a tényleges adósok, pedig költségeket. Chomsky szerint, a hatalmi elitnek jutatott „állami” kölcsönök visszafizetésének kérdése nem pénzügyi kérdés , hanem alapvető demokrácia kérdése – tehát politikai kérdés."
"A legegyszerűbb érv az ellen, hogy azoknak az országoknak, amelyek kölcsönöket vettek fel a Világbanktól, és a Nemzetközi Valuta Alaptól (IMF) nincs joguk ezeknek a kölcsönöknek a megbocsátását, illetve eltörlését követelni, abban rejlik hogy maga a megfogalmazása hamis. Indonézia esetében, például nem az „ország” vette fel a kölcsönöket, hanem annak az Amerikai Egyesült Államok kormánya által támogatott vezetői. Ezekkel a kölcsönök ténylegesen körülbelül 200 (vagy még kevesebb) személy rendelkezik: a diktátor és családja, valamint az uralkodó érdekszövetkezet szűkebb körének tagjai. A fenti személyeknek valóban nincs joguk a kölcsönök megbocsátását, illetve eltörlését követelni, de arra nincs is szükségük, mert a saját vagyonuk, (amelynek nagy része a nyugati bankokban van) valószínűleg elegendő lenne a kölcsönök visszafizetésére. Ez az eshetőség, persze a tényleges „kapitalista elvre” épül, mely szerint, ha én kölcsönt veszek fel tőled, és azon Mercedest, és palotákat veszek a magam számára, a pénz legnagyobb részét, pedig beteszem egy zürichi bankba, amikor pedig eljön az idő Te, mint kölcsönző megjelensz, és az adósság visszafizetését követeled tőlem, akkor én nem mondhatom, hogy: „Bocsánat, de én nem akarom visszafizetni a tőled felvett kölcsönt. Követeld a pénzedet a külvárosok szegénynegyedeinek lakóitól.” A tényleges „kapitalista elv” szerint a kölcsönző viszont nem mondhatja, hogy a magas kockázatú kölcsönnek a sommás kamatok formájában megvalósított nyeresége engem illet, de most, amikor az adós nem akar fizetni, akkor a vesztességeket közösségi alapon, illetve a vesztesség szocializálása révén az ország lakosaira hárítom.”
A tényleges kapitalista elv alkalmazása, azonban a gazdagok és a hatalmasok számára elfogadhatatlan. A kölcsönök költségeinek terhe és a kockázati vesztességek a bepótlásának kérdésében nem a kapitalista, hanem a teherviselés szocializációs elve érvényesül. Vagyis, a nyereség privát, a vesztesség, pedig közös.
A Nemzetközi Valuta Alap vesztességeit a nyugati adófizetők viselik, az „állami kölcsönök” terhét (kamatait, és kamatos kamatait), pedig a kölcsönző országok lakossága fizeti. Azok, akiknek semmi beleszólásuk nem volt sem a kölcsönök felvételébe, sem azok felhasználásába. Természetes, hogy a Nyugat, (főleg az Amerikai Egyesült Államok) által támogatott rabló jellegű kormányok , és gengszter típusú vezető egyéniségek arra törekszenek, hogy az általuk felvett kölcsönök visszafizetését, az ország népére hárítsák. Ne felejtsük el, hogy ezeknek a beépített kormányoknak a feladata, hogy az országot megnyissák a külföldi harácsolók számára, és ennek biztosítása érdekében, az állami erőszak alkalmazásával kordába tartsák a helyi lakosságot.
A nemzetközi jog
Az érv, mely szerint, „az ország” vette fel a kölcsönt, tehát a kölcsönökért az ország népe a felelős, meghaladja a cinizmus határát, és nem is vehető komolyan. Az ilyen „államadósságok” visszafizetésének kényszere a nemzetközi bíróság előtt sem állja meg a helyét. Chomsky a továbbiakban Kuba esetét idézi, amikor az Amerikai Egyesült Államok semmisnek minősítette Kuba Spanyolországnak való állami tartozásait, azzal az indokkal, hogy a „kölcsönöket, ráerőszakolták” Kuba népére. Jogi nyelven, a fenti elv a „gyűlöletes adósság ” (odious debt) néven ismeretes. Karen Lissakers, a Nemzetközi Valuta Alap vezérigazgatója, szerint, ha a fenti elvet következetesen alkalmaznák, a harmadik világ „államadósságainak” nagy része megszűnne. Ez azt jelentené, hogy a kölcsönzők viselik a kockázatot, a tényleges adósok, pedig költségeket. Chomsky szerint, a hatalmi elitnek jutatott „állami” kölcsönök visszafizetésének kérdése nem pénzügyi kérdés , hanem alapvető demokrácia kérdése – tehát politikai kérdés."
Forrás: International News, Green Left Weekly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése