2012. augusztus 15., szerda

Megállapodtak az orosz-kínai-iráni katonai együttműködésről

Egy orosz napilap szerint elkészültek és aláírásra várnak az Oroszország, Kína és Irán közötti katonai és gazdasági együttműködésről írt dokumentumok, melyek értelmében orosz és kínai egységeket telepítenének Iránba.
A megegyezés értelmében a jelenleg Szíria partjainál tartózkodó egységeket a NATO Szíria elleni támadásának semlegesítése után az iráni partokhoz csoportosítják majd át. 
Az orosz Északi Flotta légiereje jelenleg készül az iráni repterekre való áttelepülésre.
Néhány nappal ezelőtt a Földközi-tengeren került sor egy interkontinentális ballisztikus rakéta tesztelésére, melyet egy Kamcsatka melletti orosz atom-tengeralattjáróról indítottak.
Moszkva arra készül, hogy más országokat is mozgósítani fog békefenntartó feladatokra, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmányának védelmében, mivel a NATO tevékenysége jelenleg az ENSZ valamennyi szabályozása szerint törvényellenes.
Moszkva úgy véli, a helyzet rendkívül súlyos, mivel az amerikai politikai elit érzi, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás, és ez a Szíria és Irán elleni nyílt támadásra ösztönzi őket.
Úgy tűnik, Oroszország és Kína a közös ellenség elleni kiállás idejére félre tud tenni minden érdekellentétet, és együttes erővel fognak fellépni az amerikai-cionista világuralmi törekvésekkel szemben.
Molnár István


Síita milíciák szerveződnek Szíriában

 

A Pentagon tegnap egy nyilatkozatban felrótta Iránnak, hogy szír milíciákat képez ki, melyek a Bashar Al-Asszád rendszert támogatják. Természetesen ez egy elítélendő vádként hangzott el, de a vak is látja, hogy ennek a kijelentésnek nagyon is sok valóságalapja van. Ami érdekes, hogy az amerikai nyilatkozat sem a milíciák kiképzését kifogásolta, hanem azt, hogy ezen keresztül Irán térségi befolyása erősödik.
Leon Panetta kijelentése kifejezetten az iráni jelenlét erősödését kifogásolta, de azt láthatjuk, hogy az amerikai félnek valójában fogalma sincs arról, hogy Irán nemrég kezdett lakossági milíciák szervezésébe, vagy már régóta működnek ezek a csoportok, csak a szervezés üteme erősödött.
Az egyértelmű, hogy az Egyesült Államok a NATO tagállamok, valamint Katar és Szaúd-Arábia bevonásával képezi az országot kezdetben destabilizáló terrorista csoportokat (amiatt csak kezdetben, mert már közel egy éve a NATO tagállamok alakulatai harcolnak Szíriában). Ezt követően fel meri róni Iránnak, hogy a lakosság védelmére milíciákat szervez!
Mondjuk ki bátran, az amerikai külpolitikát az bántja, hogy - egy-két szerencsétlenen kívül - terroristának nem sikerült beszervezni senkit, akinek szír állampolgársága van, viszont a lakossági milíciák gomba módra szaporodnak. Afelől sem lehetnek kétségeink, hogy ha az országban jelen lévő iráni különleges alakulatok lakossági milíciákat szerveznek, az a művelet elsősorban a síita lakosság védelmét szolgálja.
Ezek a vallási alapon szerveződő milíciák pedig közvetlen Hamenei ajatollah parancsait követik. Ez az, ami az amerikai felet igazán aggasztja - mert az ajatollah parancsait követő fegyveres csoportoknál nem tudnak elérni semmit pénzzel és megvesztegetéssel.
Molnár István


A katonai konfliktus túllépte Szíria határait


A fegyveres szíriai lázadók ellenségeket szereztek maguknak a szomszédos Libanonban: a felkelők néhány libanoni embert hurcoltak el túszként, köztük van az egyik siita vezér fia is. Válaszként azok elfogtak több mint 20 szíriai lázadót, és most követelik honfitársaik szabadon bocsátását, azzal fenyegetőzve, hogy elfognak Libanon területén tartózkodó minden ellenzékit.
Ez komoly aggodalmat váltott ki, hogy ebben az országban is kirobbanhat a polgárháború – az egymással hagyományosan szembenálló siiták és szuniták között. Szaud-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emirátusok hatóságai felszólították állampolgáraikat, hogy sürgősen hagyják el Libanont.
ruvr.ru

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése