Kis generáció, nagy generáció, X generáció, R generáció, Y generáció…
ezerféle néven illetünk különböző gazdasági és társadalmi jelenségek
által felemelt, vagy éppen sújtott korszakokat. Újabb fogalommal kell
megismerkednünk, ami inkább negatív, de akár még jóra is fordulhat
soruk: ők a bumeráng generáció. Akik a bebukott lakáshitel miatt
visszaköltöztek a szülőkhöz.
Nézzünk szét rokonaink vagy ismerőseink körében: devizahiteltől sújtott embereket vagy párokat könnyen találunk. Egy részük előtörlesztett, mások tovább nyögik, megint mások pedig valahogy változtattak, hogy megszabaduljanak a terhektől: jól-rosszul, de kiszálltak a mókuskerékből. Eladták, vagy felszámolták lakásukat és a kapcsolódó hitelt, valami sokkal szerényebbe költöztek, vagy albérletet vettek ki. Van azonban még egy opció: vissza- vagy összeköltözés a szülőkkel. Ők a bumeráng generáció.
Nézzünk szét rokonaink vagy ismerőseink körében: devizahiteltől sújtott embereket vagy párokat könnyen találunk. Egy részük előtörlesztett, mások tovább nyögik, megint mások pedig valahogy változtattak, hogy megszabaduljanak a terhektől: jól-rosszul, de kiszálltak a mókuskerékből. Eladták, vagy felszámolták lakásukat és a kapcsolódó hitelt, valami sokkal szerényebbe költöztek, vagy albérletet vettek ki. Van azonban még egy opció: vissza- vagy összeköltözés a szülőkkel. Ők a bumeráng generáció.
A bumeráng-generáció
fogalma egyáltalán nem csak magyar sajátosság: angolszász országokból
ered, jelentése nyilván a visszatérésre utal. Persze ott elsősorban az
önállósodást egyedül kipróbáló, majd munka és egzisztencia nélkül a
tanuló éveik után hazaköltöző 20-35 évesekre értik. Súlyuk
össztársadalmilag immár akkora, hogy külön politikai programok
formálódnak megmentésükre az USA-ban, illetve Nagy-Britanniában. Ha jól
megnézzük, akkor a legfrissebb magyar munkaerőpiaci könnyítési
koncepció is erről szól: pörgessük fel a pályakezdők, a kismamák, a
fiatal munkanélküliek elhelyezését, különben ránk szakad egy inaktív,
elégedetlen és fogyasztását tekintve a minimumra törekvő réteg. Kiesik
a társadalomból egy jelentős hányad, ezzel tovább növelve az
eltartottak számát, és tizedelve az aktív és keresőképes lakosságot,
akikre már így is jelentős terhek jutnak az adó- és járulékbevételek
előteremtésében, a nyugdíjasok eltartásában. Ha őket is a szüleik kell,
hogy eltartsák, akkor kész a katasztrófa. Jól jelzi a változást az is,
hogy az első lakáshoz jutás átlagéletkora az elmúlt 20 évben 30 éves
kor fölé ment, Nagy Britanniában 40-hez közelít, persze minden relatív,
az Ausztráloknál az verte ki a biztosítékot, hogy átlépték tavaly a
31-et! Figyelem, ez nem saját tulajdonú öröklakást jelent, hanem akár
hitellel terheltet is, tehát azt is jelzi, hogy hitelképessége is
erősen csökken a lakásra vágyóknak.
A világban vannak azonban öngyógyító,
entrópikus folyamatok: alkalmasint egy egészséges egyensúly felé
mozdulhat el a társadalom – és szerencsére nem úgy, hogy az eltartandó
rétegek éhenhalnak.
A szülőkhöz való visszaköltözés ugyanis
egyfajta egészséges tehermegosztást szül, és a hatékonyság irányába
mozdítja a családokat. Köztudott, hogy aki egyedül él, az kisebb
tételeket vesz, arányaiban drágábban, és még jó eséllyel az is rárohad
néha. Az egyedül élők táplálkozási szokásai rendszertelenebbek,
resziköltségeik egy főre vetítve magasabbak. Azok, akik egyedül vagy
párjukkal visszaköltözni kényszerülnek valamelyikük családjához, azok
jobban kiveszik részüket a házimunkából, a Pareto-hatékonyság jobban is
érvényesül (mindenki azt csinálja amihez ért, a férfiak takarítanak és
bevásárolnak, a nők főznek és gyereket nevelnek, ráadásul mivel
megoszlanak a terhek, ezért önmegvalósításra (karrierre,
továbbképzésre, átmeneti álláskeresésre) is több jut.
Amennyiben ennek a családmodellnek
újfent megnő az elfogadottsága, és képessé válunk az egymás mellett
élésre, akkor az a gyerekvállalásnak, a talpraállásnak, és közvetett
módon a lakáspiacnak is lökést ad: amint egyensúlyba kerül a büdzsé,
akkor nagyobb eséllyel érkezik gyerek a családba, és kényszerű lépéssé
válik egy nagyobb lakásba költözés: nő a kereslet a 70-100
négyzetméteres ingatlanok iránt, ami természetesen 5 főre még mindig
nem egy luxus, de élhető és megfizethető. Miközben manapság szinte csak
50 négyzetméter körül van a piacon érdeklődés, ez újraélesztheti a
nagyobb területek szegmensét. Várható persze, hogy az ennek
következtében hajszálnyit javuló demográfiai adatokat (születésszám
alakulása, egészségi állapot, stb.) a mindenkori kormány hajlamos lesz
saját sikereként elkönyvelni, és a profin kimunkált lakás- és
társadalompolitika számlájára írni. Emlékezzünk erre amikor öten vagy
többen ülünk egyszerre a kanapén, és szidjuk a mellét döngető
politikust a híradóban.
(lakasfokusz.postr.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése