Mit tegyünk a romákkal vagy inkább a romákért? A francia települések
környékén egyre súlyosabb közbiztonsági és közegészségügyi problémát
jelentő illegális cigányputrik felszámolásával párhuzamosan ezzel a
dilemmával szembesül a francia közvélemény, miután a kormány augusztus
23-án enyhített ugyan a foglalkoztatási szabályokon, hogy megkönnyítse
az országban hivatalosan nyilvántartott 15 ezer (ténylegesen legalább
tízszer ennyi) romániai cigány beilleszkedését, a következő napon
közzétett rendőrségi statisztikából viszont az is kiderült, hogy ez a
közösség ugyanakkora találékonyságot, mint amekkora termelékenységet
tanúsít a legváltozatosabb bűncselekmények elkövetése terén.
A naiv széplelkeknek, akik Nicolas Sarkozy elnöksége idején a
kitoloncolással fenyegetett romániai cigányok mellett tüntettek,
nyilván fogalmuk sem volt arról, hogy a probléma nem merült volna fel
Európában az iszlám intolerancia nélkül. Valójában ugyanis Ghazni
Mahmud szultán űzte ki őket fegyveres erővel Szindből, a jelenlegi
Pakisztán egyik tartományából 1000 körül. Az így hontalanná vált
szintik Nyugat felé menekültek, egy részük a Bizánci Birodalomba, majd
tovább Európába, mások Egyiptomba. És hogy mi váltotta ki a ghaznevid
uralkodó fatváját? Túl azon, hogy buzgó neofitaként szemérmetlennek
találta parázna táncaikat és vérforraló zenéjüket, mindenekelőtt
„élősködő és tolvaj életmódjuk” miatt nyilvánította nemkívánatosnak
ezeket a nomád és asszimilálhatatlan törzseket, amelyeket egyébként már
az árja Indiában is kaszton kívülieknek tekintettek. Kezdetben a
keresztény országok többnyire szíves fogadtatásban részesítették őket,
már csak azért is, mert - a korabeli zsidó diaszpórával ellentétben -
az iszlám bebocsátást kérő üldözöttjei szisztematikusan átvették ezek
vallását, nyelvét és családneveit. Rövidesen azonban egyre növekvő
teherré váltak a befogadó népek számára, és a Fekete-tengertől a
Gibraltári szorosig mostanra lényegében mindenhol elakadtak a
cigánykérdés megoldásában.
Noha helyi és nemzetközi emberi jogvédő szervezetek mellett az
Európai Bizottság is üdvözölte a francia kormány újonnan bejelentett
intézkedéseit, ezek eredményessége korántsem garantált, hiszen a
kedvezményezettek beilleszkedési akarata enyhén szólva is kétséges.
Mint tudjuk, a kommunizmus, amely majdnem fél évszázadig uralkodott
Kelet-Európában, ahol azzal dicsekedett, hogy megteremtette az „új
embert”, nagyon aktív, sőt kényszerítő politikákat alkalmazott a
cigányság „normalizálása” érdekében, amely viszont lankadatlanul azon
agyalt, hogy kivonja magát ezek alól. Ha a „kemény” marxista
totalitarizmus csődöt mondott e téren (is), akkor vajon a „puha”
polgári demokráciáknak milyen csoda folytán sikerülne?
Mindenesetre a „román (sic) bűnözés Franciaországban egy olyan
realitás, amelyet nem kell tagadni”, mondta az új szocialista kormány
belügyminisztere, nyilván annak tudatában, hogy egy nemrég közzétett
rendőrségi jelentés szerint 2009 és 2011 között 69 százalékkal
növekedett (Le Parisien, 2012. augusztus 24.). Éppen ezért Manuel Valls
rendkívüli határozottságot ígért „az utcai és a szervezett bűnözés
ellen egyaránt, amikor fiatalkorúak, nők és férfiak rohamosan terjedő
kihasználásáról és prostitúcióra kényszerítéséről van szó”. Egyáltalán
nem meglepő azonban, hogy az eddig jobbára csak szavakban megnyilvánuló
virtuális szigor eredményeként a fiatalkorúak körében még a felnőtteket
is megszégyenítő módon növekedett a bűnözés, két év alatt 103
százalékkal csak a „románok” esetében, akik közül 2011-ben több mint
ötezer gyermek- és serdülőkorú ellen indítottak eljárást. Ezt a csapást
eddig egyetlen kormánynak sem sikerült felszámolnia a bűnbandák által
zsebtolvajlásra kiképzett, majd Párizsra és a francia Riviérára
szabadított „jugoszláv” suhancok ’80-as évekbeli feltűnése óta.
Arra a paradox anomáliára azonban a belügyminiszter sem adott
magyarázatot, hogy miközben a kormány csak 15 ezerre becsüli a
Franciaországban csellengő romániai romák számát, a rendőrségi
statisztikában „húszezer eljárás alá vont románról” esik szó, akik
ellen főleg betörés, rablás, csalás, áruházi lopás, kitartottság,
állatkereskedelem (háziállatok lopása és illegális begyűjtése, majd
laboratóriumoknak történő továbbértékesítése) és színesfémtolvajlás
miatt indult büntetőeljárás 2011-ben. Így tavaly már minden 10.
külföldi bűnelkövető román állampolgár (vagyis román állampolgárságú
cigány) volt. Tömeges jelenlétük és a rendőri-igazságügyi apparátus
velük szembeni erélytelensége következtében kialakult
büntetlenség-érzetük ugyanakkor egy újabb problémát okoz, nevezetesen
erőszakosságuk fokozódását mind a védekezni próbáló áldozatokkal, mind
az elfogásukkal kísérletező hatóságokkal szemben. Olyannyira, hogy a
romák által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma 2011-ben az
előző évhez képest robbanásszerű (72,4 százalékos ! ) növekedést
mutatott a párizsi régióban. Igaz, a francia rendőrség is teszi a
dolgát, és például Párizsban tavaly 78 százalékkal több „románt”
állított elő, mint az előző évben. Hogy aztán közülük hányat vettek
őrizetbe és honoráltak az „érdemeiknek” megfelelő börtönbüntetéssel, az
már más kérdés.
Másrészt a „románok” csak egy részét alkotják a franciaországi roma
galaxisnak és nyilván még sötétebb lenne a kép, ha számításba vennék a
„bolgárokat”, „szlovákokat”, „szerbeket”, „bosnyákokat”, „albánokat”,
„koszovóiakat” stb., akiket szintén mágnesként vonzzanak a
franciaországi élősködési lehetőségek, mindenekelőtt a tipikus latinos
hanyagsággal osztogatott szociális juttatások. Mindez a gazdasági
válság kellős közepén, amikor az őslakosok között egyre több az „új
szegény”; amikor a bűnözés oly sok, többnyire szerény anyagi helyzetű
francia család életét mérgezi meg; amikor a börtönöket szinte
szétfeszíti az általában idegen, főleg muszlim fogvatartottak nyomása.
Már csak a „románok hiányoztak”, de nem sokáig. Az afrikaiak után
immáron ők is felfedezték maguknak Franciaországot. Csak az a gond,
hogy akárcsak amazok, ők sem turistaként.
MD 2012. IX. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése