2012. november 16., péntek

280 millió egy újabb szennyre

Felháborító, hogy amíg egyre többen kapcsolódnak be a Megtisztulás éjszakája kapcsán a szennytől, mocsoktól való megszabadulásra a tűz segítségével, addig a másik oldalon "gyártják" azokat. Régen örültünk, ha egy-egy új magyar film megjelent, mely feldolgozta a kötelező olvasmányokat is. De hol vannak már a szép magyar irodalmi művek, történelmi regények? A régi színészeink? Az erkölcs?
Már nem csak buzifelvonulás, de buzi filmünk is lesz, ráadásul állami támogatással. A Magyar Nemzeti Filmalap ugyanis gyártási támogatást ítélt meg a Coming Out című film elkészítésére, melynek főszereplője Csányi Sándor lesz. Nem mást, mint Magyarország leghíresebb buziját fogja játszani. Na már erről is híresek leszünk.
"A szexualitását teljes mértékben felvállalja és küzd a köcsögök jogaiért ebben a közegben" - nyilatkozta a rendező. Várhatóan áprilisban kezdik forgatni, addig is további szereplőket várnak. Ja, és még nem említettük az összeget, mert nekünk (az államnak) ez közel 280 milliót ér. Megosztásban persze, mert 150 millió alaptámogatásról és 130 millió többlettámogatásról döntöttek.
Lelki szemeim előtt látom, ahogy a filmbemutatóra a vörös szőnyegen majd a buzik sorfala közt jelennek meg a szereplők. A filmvásznon talán 18-as karika is lesz.

Vásárhelyi Virág

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése