Habár Nagy-Britannia az elsők között írta alá a hadifoglyok kíméletes
bánásmódjáról szóló 1929-es genfi egyezményt, s évtizedeken át az
emberi jogok fő tiszteletben tartójának szerepében tetszelgett, az
1940-es évekből feltárt, náci foglyokon végrehajtott szörnyű vallatási
módszerek alaposan rácáfolnak erre.
A német SS tiszt azért harcolt, hogy megmentse életét, s elkerülje a
háborús bűncselekményért kiszabható kötél általi halált. Fritz Knöchlein
nem hazudott 1946-ban, amikor azt állította, hogy londoni fogsága
idején megkínozták és vallomást kényszerítettek ki belőle a brit katonák
– olvasható Ian Cobain brit történész kutatásában, amelyből kiderül,
hogy Knöchlein esete korántsem volt elszigetelt jelenség a negyvenes
években.
Nagy-Britannia mindig is a becsület, a jogállamiság és az emberi
jogok tiszteletben tartásának hármas eszméjét igyekezett hirdetni. A
szigetország például az elsők között írta alá a hadifoglyok kíméletes
bánásmódjáról szóló 1929-es genfi egyezményt, amely az 1899-es és
1907-es hágai egyezmények által lefektetett nemzetközi humanitárius jogi
rendszert egészítette ki.
Az 1940-es években a brit hadsereg London legelőkelőbb, viktoriánus
negyedeiben kínzóközpontokat működtetett, ahol több tízezer német fogoly
fordult meg. A London Cage néven elhíresült börtönegységben a
hadifoglyokra verés, alváshiány, órákon át, a végkimerülésig tartó
futás, hajkitépés, az arc eltorzulásig történő ütlegelése, áramütéses
vallatás és egyéb megalázó, lelkileg megtörő kényszerhelyzet várt –
fejtette ki Ian Cobain a kutatásait, amelyet a brit Külügyi Iroda
(Foreign Office) aktáiból derített ki.
Egyes túlélők elmondása szerint néhányuk belehalt a kínzásokba, s
holttesteiket a legnagyobb titokban vitték ki az intézményekből. Másokat
pedig azzal fenyegettek, hogy szükségtelen műtéteket fognak végezni
rajtuk orvosi végzettséggel egyáltalán nem rendelkező tisztek. A brit
vezetőség azzal dicsekedett, hogy ők az „angol Gestapo” – olvasható a
Daily Mail online oldalán a történész kutatása.
A Nagy-Britannia-szerte kilenc börtönt magában foglaló London Cage a
Prisoner of War Interrogation Section (PWIS) által működtetett
intézményi hálózat volt, amely a katonai hírszerzés joghatósága alá
tartozott. A PWIS vezetője az az Alexander Scotland volt, aki a század
elején még a német gyarmati rendszerbe tartozó Délnyugat-Afrikában
harcolt az őslakosok ellen a németek oldalán.
Természetesen – fejtegeti a kutató – az eseményeket a megfelelő
összefüggéseikben kell vizsgálni. Amikor a brit kihallgatási központok
első állomásai létrejöttek 1940 nyarán, a német erők Németalföld
elfoglalását követően néhány héttel már mélyen Franciaországban
masíroztak, a britek pedig a túlélésért küzdöttek. Az angliai csata
során több tízezer civil és katona halt meg a bombázások következtében, a
dél-angliai városok romokban álltak, így nem meglepő, ha a brit vezetés
erkölcsileg úgy érezte, elfogadható a náci foglyokkal szemben
tanúsított durva bánásmód.
A legnagyobb megdöbbenést az utókornak azonban az okozta, hogy
kiderült, a második világháború lezárulása után folytatódtak a
központokban a kínzások. Az intézmény feje, a kihallgatási technikák
mestere, Alexander Scotland ezredes munkájához való hozzáállását jól
jellemzi a reggelente a vallató központba érkezőknek mondott „köszöntő”:
„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”
(mult-kor.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése