2012. november 5., hétfő

Népszerűségnövelés hurrikánnal

Népszerűségnövelés hurrikánnalAvagy "a Sandy hurrikán margójára" lehetne a másik cím, egy több mint száz emberéletet követelő, és hatalmas anyagi kárt okozó mesterségesen felerősített trópusi vihar eredményeként, és az Obama-adminisztráció USA elnökválasztási mementójaként.
Ahogy a Japánt sújtó földrengés előtt is megjelent az USA úszó, mélytengeri fúrótorony platformra ráépített, a USS Trueman repülőgéphordozó kíséretébe tartozó SBX "X-Band Radarja" Japán partjainál, úgy a New York és New Jersey térségében pusztító Sandy-hurrikán kialakításában is szerepet vállalt. Ez, Obama meglepetése volt a választások előtt, egy irányított és mesterségesen létrehozott hurrikán formájában, ami nem az első alkalom volt, emlékezve a 2005-ös (George W. Bush és Dick Cheney), által kormányozott Katrina hurrikánra New Orleans-ban. Obama népszerűsége, a hurrikánnal kapcsolatos intézkedései miatt nőtt.

2010-ben a NASA az USA-ban sikeresen fokozta az Earl trópusi vihart 4. osztályú hurrikánná, és kormányozta (ellenőrzött útján) 11 napig a GRIPS projekt keretében. 2010. augusztus 11-én a NASA bejelentette, hogy GRIPS projekt a "Szent Grál" küldetés a hurrikánkutatásban. A kutatásban a pontos és szükséges feltételeket, egy trópusi depressziós hurrikán "szükségleteit" a tudósok már ismerték, és azt is, hogyan kell irányítani. A NASA tökéletesíteni akarta folyamatot, az időjárás módosítási tömegpusztító fegyver létrehozásához. A kialakítása és elmélyítése valóban a "Szent Grál" ezen a területen, mondta Ed Zipser az University of Utah légkörkutatási tudósa.

"Szeretnénk látni, viharok, hurrikánná válását, és azt akarjuk, hogy néhányuk az itt tartózkodásuk mellett váljanak hurrikánná, így össze tudjuk hasonlítani az AZ adatokat. Ugyanez igaz a hurrikán fokozására. " - mondta Marilyn Vasques, GRIP Project Menedzser.

A NASA különböző időjárás-módosító technológiákat használ és fejleszt ki, intenzívebbé és kormányozhatóvá téve a hurrikánokat. A rendelkezésre álló technológia tartalmaz egy nagy teljesítményű mikrohullámú sugárzásmérőt és egy "radart", valamint a NASA által tervezett és épített LIDAR (lézeres radar) rendszert. A lézer radar egy Global Hawk-ra van szerelve a hurrikán fűtése céljából. Továbbá erre alkalmazzák a tengeri-bázisú X-sávú radart, egy lebegő, önjáró, katonailag ellenőrzött és működtetett mobil radarállomást. A Sea-Based X-Band Radar platform (SBX) része Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma Ballistic Missile Defense System katonai rendszerének.




Sea-Based X-Band Radar (SBX) Pearl Harbor-ból indult. 2006. március 31. után a külső álcázó színre lett festve. A Sea-Based X-sávos radar a világ legnagyobb úszó fázisvezérelt X-band radarja. Ezt a US Department of Defense (Missile Defense Agency) működteti. 2005-ben részt vett egy 52-napos tesztelésen az öbölben, 100 fő vizsgálati tevékenységben. A 52 napos tesztelés augusztus végén kezdődött, és végül 2005. Május. 14-én ért véget, amelyről a légierőtől Gene Henry "Trey" Obering igazgató, az MDA-tól, azt mondta, hogy a demonstrációval képes elérni a legtöbb jelentős működési és fenntartási képességeket. A Katrina hurrikán 2005. augusztus23-án alakult ki, az SBX révén. 2005. augusztus 27-én szombaton, a vihar elérte a 3. kategóriába tartozó intenzitást a Saffir-Simpson hurrikán-skálán.

Lett egy harmadik nagy hurrikán is a szezonban. Egy szemfal csereciklus megzavarta intenzívebbé válását, de az okozott vihar közel kétszeres méretűvé vált. A Katrina gyorsan erősödött, elérve az 5. Kategória státuszt augusztus 28-án reggelre, és elérte csúcspontját is. Erőssége aznap 13:00 órakor, a maximális tartós szelek viszonylatában 175 mph (280 km/h) volt, és a minimális központi nyomás, 902 mbar mellett.


A Department of Homeland Security Tudományos és Technológiai Igazgatósága, mely ügynökség közvetlenül a Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség, a Bevándorlási és "Customs Enforcement" kifejezett elsődleges fontosságú része a tudományos hurrikán módosításnak. Úgy hangzik, mint egy őrült sci-fi, de tényleg az. Ezeket Chris Doyle, vezetőjeként a DHS Tudományos és technológiai Kutatási Részlegének, jelentette ki az Amerikai Meteorológiai Társaság 2008. májusi konferenciáján. A kormány a "Stormfury hurrikánokat" geopolitikai fegyverként használhatja. A Stormfury-projekt volt az első kísérlet a tudósok részéről, az Egyesült Államok Katonai irányítása alatt, a trópusi ciklonok repülőgépes ezüst-jodidos permetezésének. Ez utóbbit arra használták, hogy irányítsák hurrikánokat, valamint, hogy létrehozzanak még nagyobbakat. Ennek a tevékenységnek azóta a fő támogatója az Egyesült Államok kormánya időjárás módosítási programja.
Ma már ismert a tevékenységük, és a hurrikánok kormányzásával a geopolitikai célok elérése.

Felvetődik a kérdés, hogyan lehet elősegíteni hurrikánok kialakulását, vagy létrehozni hurrikánokat?
A hurrikánok formája, amikor levegőt felmelegítjük az óceán fölött, felemelkedik a hűvös felső légkörbe. Ahol amikor a levegőt felmelegítjük, kinetikus energia spirális szelet állít elő és esőt. Minél nagyobb a hőmérséklet-különbség felső és a keskenyebb "hurrikán szeme" között, annál gyorsabban fúj a szél. A hurrikánok tetejének a fűtését szén részecskék szórásával, vagy vegyi-permetező repülőkkel oldják meg a vihar felett, ami változást okoz a vihar légáramlásaiban. Műholdakkal is lehet melegíteni a felhő tetejét, az általuk sugárzott mikrohullámokkal az űrből. A pilóta nélküli X-37B olyan rendszer, amit az amerikai légierő indított pályára az Atlas V Rakéta alkalmazásával. Úgy néz ki, mint egy mini-űrrepülőgép, de célja titok volt egészen mostanáig.


AZ X éS B betűk mutatják az igazi célt. Az X és B jelentéséből az X a sáv. A 37 a szcintillációs index X-band (m = 0:37). X-sáv a tégia szakasz a mikrohullámú tartomány elektromágneses spektrumában. Az X-band egy fázisvezérelt antenna. Gondolom ez sokaknak semmit sem jelent, de gondoljunk a korábban több esetben tárgyalt interferenciára (azonos fázisban, azonos frekvenciájú hullámok hullámmagassága összeadódik, ellentétes fázisban kioltják egymást, a fázisillesztés mindig szükséges a hatékonysághoz). Az X-37B tartalmaz ezer antennát az adó-vevő modulokhoz. A modulok multi-funkciós áramkörök, küldhetnek, fogadhatnak, és felerősítik a jeleket. Célja, hogy felmelegítse az célterület felett az ionoszférát. A második X-37B 2011. március 5-én indult, a "misszió" megnevezése USA-226. A katonai űrhajó üzemeltetését és felügyeletét az Egyesült Államok Légiereje látja el. A Légierő kijelentette, hogy az űrhajó feladata lesz "bizonyítani különböző kísérleteket" ... bevonva "műholdas érzékelőket, alrendszereket, alkatrészeket, valamint a kapcsolódó technológiát". A jármű alkalmas arra, hogy pályán legyen legfeljebb 270 napig.

A fázisvezérelt antenna összesége a számos sugárzó elemnek, melyek mindegyike fázistoló. Minden sugárzó elem konstruktív vagy destruktív hibát hoz létre a nap sugaraival a kívánt irányba. A jelet felerősítik a konstruktiv interferencia fő irányába. Az élesség javul a destruktív interferencia eredményeként.
A szárazföldi HAARP (Gakona, Alaszka), az amerikai haditengerészet úszó HAARP bázisa, a Sea-Based X - Band Radar (SBX) platform, és az Air Force keringő X-37B eleme a képesség, hogy összpontosítsa a rádiójeleket a pontos irányba. Mindhárom felforrósítja az ionoszférát. Az ionoszféra fűtést jelenleg az USA kormánya használja fel arra, hogy módosítsa a természetes ionoszférát azzal a szándékkal, hogy szélsőséges időjárási viszonyokat okozzon, hurrikánok módosításával, monszun eső (árvíz) és a hőség (aszály) előidézésével.


Ha nagy energiával töltött részecskékkel bombázzák a felső légkört az űrből, létrejön az auróra, vagyis a sarkifény zöld ragyogása.
A katonai időjárás-módosító tömegpusztító fegyverek közvetlenül sértik több egyezmény környezetvédelmi tilalmát, így a Genfi-egyezményt is, amit 1977. május 18-án írtak alá, 1978. október 5-én lépett hatályba, 1979. december 13-én erősítette meg az amerikai elnök, és 1980. január 17-én ratifikálták New York-ban. Járulékos kár, vagy véletlen egybeesés-e, hogy földrengéstüske jött létre ugyanabban az időben, mint amikor a Sandy-hurrikán lecsapott a legnagyobb amerikai városra az alábbi vörös vonalon?




A fenti kép bizonyítja Sandy-hurrikán kormányzását az USA partvonalán. Több forrásból megerősített IR (infravörös) képek mutatják, hogy az ionoszférát fűtik Virginia Beach felett. A Sandy-hurrikán tette a dolgát. Befolyásolja a 2012-es választásokat. Hogy elsüllyesszék a kényszerű republikánus Mitt Romney kampányát az események Virginia és New Hampshire-ben. A korai szavazást Maryland és District of Columbia régióban törölték hétfőn és kedden, mert jött a Sandy-hurrikán. A Sandy hatása a választásokra a legnagyobb Virginiában lehet. Észak-Virginia kulcsfontosságú csatatér nemcsak az elnökválasztás, hanem a szoros amerikai szenátusi versenyen miatt. Néhány korai-szavazási állomást bezártak a tengerparti North Carolina megyében. Számos kulcsfontosságú államban került a vihar miatt a korai szavazás felfüggesztésre hétfőn. Az ország fővárosában, Washington DC-ben, az összesl szövetségi alkalmazottat arra kérték, hogy maradjanak otthon és a nyilvános közlekedési szolgáltatásokat megálltak.
A korai -és távolléti szavazást már jelentős módon befolyásolja a Sandy-hurrikán több államban. A US Postal Service lemondott FedEx szállítása, a mail-ben távollevő szavazatok, Maryland, Massachusetts, Connecticut, Virginia, Pennsylvania, Rhode Izland, New Jersey, New York és Washington DC területén kedden, jelentenek problémát. A Sandy-nek sikerült megnehezíti egyes emberek dolgát a Keleti Parton, hogy leadhassa szavazatát. Ez határozottan Obama októberi meglepetése volt.

Mondhatnánk azt, hogy Obamának lenne mit tanulnia a magyar választások csalási trükkjeiből, módszereiből, és kieszelőitől. Az USA miért nem vett marokkói számítógépes választási adatokat feldolgozó (csalásra kihegyezett) programot, és Obama miért nem kért tanácsot Orbántól vagy Gyurcsánytól? Nem kellett volna fél New York-ot és környékét lerombolnia...

Tulok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése