2012. november 23., péntek

MEGBUGGYANT AZ ÁLTUDÓS
Mindenki hallotta, hogy a volt külügyminiszter egy egyetemi jegyzetében azt írta, hogy a cigányoknál elég sok a szellemi fogyatékos, a sok vérfertőzés miatt. Mint utóbb kiderült, Jeszenszky a Wikipediából idézte ezt a részt. Dr. Czeizel Endre, a neves és hirhedt áltudós, aki több évvel ezelőtt még bűnügyi hírekben szerepelt, mert állítólag cigánycsecsemőkkel üzletelt Amerikában, de aztán a bíróság szépen elaltatta az ügyet, ahogy ez már minálunk szokásos. Most megint nagy dobása volt az áltudósnak, mert az ATV-ben nemcsak azt állította, hogy amit Jeszenszky is írt a vérfertőző cigányokról, hanem azt mondta, hogy "ezt eddig is tudtuk", miszerint a cigányoknál ez a vérfertőzés (közösülés családtagokkal és rokonokkal) 16-szor nagyob mint az átlagnépességnél, de fölhozta a zsidókat is, hogy ott is közismert a vérfertőzés, mert szegények egybe voltak mindig zárva mivel más népekkel nem akartak keveredni. De - tette hozzá gyorsan az áltudós - a zsidók azért nem lettek szellemi fogyatékosok a véfertőzés miatt, mert ők már gyerek korukban is fújják kívülről a Talmudot és egy igen tanult népségről van szó. Nem úgy mint a cigányoknál. Az ATV-n ez az épületes videó talán még fönn van, de ha nem, akkor ezt a részt föltesszük a YT-ra.
Azonban ma Czeizel doktor megint rátett egy lapáttal....A cigány "értelmiség" előtt tartott egy előadást erről a témáról, de képes volt arra, hogy visszavonta a tévében elmondott korábbi szövegeit a cigányok vérfertőző szokásairól és azt állította - kapaszkodjunk meg -, hogy  a cigányoknál azért olyan sok a szellemi fogyatékos, mert a fiatal anyák rosszul tápláltak, a szegénység miatt nem esznek rendesen és emiatt hülyülnek meg a kis purdék, már a születésük után....Nahát! Ezt eddig nem is tudtuk....Ezek után várjuk, hogy Czeizel doktor mesélje el nekünk, hogy a zsidók miért nem hülyülnek meg a vérfertőzések miatt?
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/h%C3%A9t-legjobb-vicce-1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése