2012. december 6., csütörtök

Amerikai repülőgép hordozó érkezett a szíriai partokhoz

Miközben Törökország a NATO jóváhagyására várt a Patriot rakétaelhárító rendszer saját határa mentén történő telepítéséhez, az Egyesült Államok pedig azzal fenyegetőzik, hogy vegyifegyverek szír részről történő bevetése katonai beavatkozást eredményezne, az USS Eisenhower megérkezett Szíria partjaihoz, egyértelművé téve, hogy jelentősen nőtt a közvetlen konfrontáció esélye.
A nyolc vadászbombázó repülőszázadot és 8000 tengerészt, pilótát és tengerészgyalogost szállító anyahajó tegnap, igen rossz időjárási körülmények között érkezett meg a szíriai partokhoz. Az Eisenhower anyahajóhoz a 2500 fős legénységgel rendelkező USS Iwo Jima kétéltű készenléti csoport is csatlakozik.
„Jelenleg az amerikai tengerészet 10.000 embere, 70 bombázója és az Iwo Jima kétéltű csapattal együtt legalább 17 hadihajója áll szemben Szíriával, beleértve egy irányított rakétacirkálót és 10 rombolót is. Ezek közül a tengerészeti járművek közül négy Aegis rakétaelhárítóval van felszerelve,” jelenti a DebkaFile.
Az USS Eisenhower azután érkezett meg a szíriai partokhoz, hogy meg nem nevezett amerikai illetékesek kijelentették „az amerikai különleges erők a megfelelő pozícióban vannak, nem kell odaküldeni őket.” Az Australian híradása szerint ez azt jelenti, hogy „a csapatok már a térségben vannak.”
Tegnap Törökország megkapta az engedélyt a NATO-tól, hogy a határ mentén felállítsák a Patriot rakétavédelmi rendszert, azzal az ürüggyel, hogy megvédhessék magukat az Assad rezsim esetleges támadásaival szemben. Egyesek szerint a lépéssel csupán a Törökország által már hónapok óta kért Szíria feletti repüléstilalmi zóna felállítását próbálják közelebb hozni.
A Patriot rakéták csak földről indíthatók, azonban most már a rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták elhárítására alkalmas THAD és Aegis rendszerek támogatásával is kiegészült a védelem.
Az USS Eisenhower érkezése egybeesik az elmúlt napokban nagy visszhangot kapott feltételezéssel, miszerint az Assad rezsim vegyi fegyvert készül bevetni az ellenzéki erők ellen, akik között, nem mellesleg, számos, az Obama kormány támogatását élvező Al-Kaida terrorista is található.
„Az akció elindításához nem lesz szükség erőink jelentős mozgatására,” nyilatkozta egy amerikai illetékes a London Times-nak tegnap. „Az erő már a helyén van. Túl korai találgatni, hogy mi történne, ha a beavatkozás mellett döntenek. Ez még nem történt meg, ilyen döntés még nem született. Számos opció létezik, de a katonai akciót gyorsan, napok alatt el lehet indítani,” tette hozzá.
Geopolitikai szakértők, mint például Pepe Escobar szerint, a NATO erők durva propagandájával ellentétben, elég valószínűtlen, hogy Szíria valóban vegyi fegyverek bevetését tervezné.
Már hat hónappal ezelőtt keringtek olyan hírek, hogy a mindenre kapható lázadókat gázálarcokkal látták el, hogy megrendezzenek egy vegyifegyver-támadást, amit az Assad rezsimre kentek volna, indokot szolgáltatva a NATO katonai támadásra Szíria ellen.
Augusztusban egy forrás az Addounia nevű szír hírcsatornának azt mondta, hogy egy szaúdi cég 1400 mentőautót szerelt fel gáz és vegyifegyverek elleni szűrőrendszerrel, amelyek darabonként 97.000 dollárba kerültek, a szíriai felszabadítási hadsereg lázadói által tervezett vegyifegyver-támadásra felkészülendő. További 400 járművet pedig a csapatok szállítására készítettek fel.
A támadást Szíria számlájára írták volna. Az elit agytröszt Brookings Intézet 2012 márciusában „Szíria megmentése: a rezsimváltás opciói” címmel közzétett jelentésében is egy hasonló forgatókönyvet olvashatunk, amelyben egy megrendezett humanitárius válság ürügyén alkalmaznak külső erőt.
A történet Francois Hollande, francia elnök beszédével is egybevág, aki kijelentette, hogy egy vegyifegyver-támadás „legitim okot szolgáltatna a közvetlen intervencióra” a NATO erők által.
A DebkaFile szerint a repülőgép hordozó anyahajók érkezése jelzi, hogy „az Egyesült Államok az időjárás függvényében készen áll a közvetlen katonai intervencióra a szíriai konfliktusban.”
Forrás: Infowars.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése