2012. december 23., vasárnap

Debreceni házfelügyelők

Debrecenben fűtés nélküli régi romos házakba költöztettek otthonaikból idős házmester családokat, köztük súlyos beteg embereket, akik 8 fokos hidegben kénytelenek élni. További öt család is kilakoltatás előtt áll, több évtizedes, becsületesen ledolgozott élet után – tudatta pénteken a Magyar Szociális Fórum az érintettek képviselőjének beszámolója alapján.
A házfelügyelők pokoljárása a Mikszáth Kálmán lakásszövetkezet felszámolásával kezdődött 2000-ben, majd a Nyár lakásszövetkezet felszámolásával folytatódott 2008-ban. Megszüntették a házfelügyelők munkaviszonyát, és erre való hivatkozással ki akarták lakoltatni őket azokból a lakásokból, amelyekért cserében saját korábbi lakásukról mondtak le nyugdíjba vonult, és megrokkant volt házfelügyelő társaik javára. „Aki becsületesen végzi a munkáját, a későbbiekben sem maradhat lakás nélkül” – mondta nekik a szövetkezet elnöke és gondnoka. Ennek dacára a bíróság elfogadta a végelszámoló érvelését, miszerint a volt cserelakást nem számolja be a mostani lakott lakás árába, hanem azt követeli tőlük, hogy piaci áron vegyék meg, amiben laknak, vagy minden ellenszolgáltatás nélkül költözzenek ki onnan. Hiába hivatkoztak a házfelügyelők arra, hogy szerződésük kifejezetten kimondja: csak annak nem jár elhelyezés, akit fegyelmivel bocsájtanak el, vagy ha a dolgozó mond fel, a bíróság a kilakoltatóknak adott igazat.
„Nem elég, hogy munkanélkülivé váltunk, most még hajléktalanná is akarnak tenni bennünket. Idegenek megveszik a lakást, amiért mi nagyon keményen megdolgoztunk, mi pedig mehetünk az utcára. Kértük a felszámolót, és Debrecen polgármesterét (Kósa Lajos), segítsen, hogy megfelelő önkormányzati lakáshoz juthassunk, de mindenhol elutasításban volt részünk. Vannak olyan volt kolléganőim, akik kiköltöztek a lakásukból, mert már nem bírták azt az idegfeszültséget, ami ránk nehezedik. Az említett lakások mind a mai napig üresen állnak, a volt házfelügyelők olyan körülmények között élnek, ami nem emberhez méltó” – írta érdekképviselőjük, Szabó Györgyné.
(Magyar Szociális Fórum)

Szegedi-ügy: a magyarországi ügyészség a nyomozásra sem hajlandó


A novemberben Szegedi Csanád ellen hivatali visszaélés bűntette miatt tett feljelentésünket, amit az Ambrus Zoltánnal folytatott beszélgetésre alapoztunk Kulcsár Gergely jobbikos képviselőtársammal, a Központi Nyomozó Főügyészség jogorvoslati lehetőség biztosítása nélkül elutasította. Az ügyészség eljárása sajnos nem meglepő, a politikusbűnözők vétkeinek eltusolása legtöbbször rutinszerű a részükről.
Nem lehet viszont szó nélkül hagyni az elutasítás indokait. Elsőként arra hivatkoznak, hogy a hír megjelenése után Szegedi azt nyilatkozta a HVG-nek (!), hogy a hangfelvétel nem eredeti, így nem alkalmas arra, hogy abból következtetéseket és ténymegállapításokat vonjanak le. Az ügyészség hamisan állítja, hogy a hangfelvétel összevágott és nem az eredeti sorrendben szerepelnek az egyes kijelentések. Hivatkoznak továbbá Szegedi azon kijelentésére, hogy az általa kijárt juttatások “teljesen legális módon” jutnak majd el Ambrusékhoz. Ez alapján az ügyészség kétségesnek látja, hogy a felajánlás jogtalan előny biztosítására vonatkozna. Nyomozni viszont nem hajlandóak, számukra egyszerűbb úgy tenni, mintha meg sem történt volna a beszélgetés.
Sajnálatos a magyar “igazságszolgáltatás” hozzáállása az ügyhöz, de bízom benne, hogy az Európai Csalásellenes Hivatalnál (OLAF) tett bejelentés eredménnyel fog járni. Az OLAF most nyilvánosságra hozott jelentésének adatai szerint vizsgálatainak eredményeként 2011-ben 691 millió euró visszafizettetésére került sor, valamint összesen 511 év börtönbüntetést szabtak ki a tagállamok bíróságai. A bejelentések alapján elindított 178 ügyből 144 eset vezetett érdemi vizsgálat lefolytatásához.
Minden jogkövető állampolgár nevében azt kívánom az új esztendőre, hogy a bűnösök nyerjék el méltó büntetésüket!
Lenhardt Balázs
országgyűlési képviselő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése