A volt faluban minden esztendőben karácsony
éjfélén Krisztus újra megszületett. "Meghallották a hírt az erdőben a
vadak! A fák az erdőben egymásnak hajladoztak, köszöngettek, még ami
görbe fa volt az erdőben, az is kinyújtotta a derekát, mert
megszületett a Kisjézus... Hogy a csillagok milyen szépek voltak!" -
mondta Gari Margit mezőkövesdi parasztasszony Fél Edit néprajzkutatónak
a régi karácsonyokra emlékezve.
"A hajdanvolt ember hitte, hogy a Mindenség valamennyi teremtménye
Isten akaratából létezik, s velük, általuk is üzen az Úr. Üzen a késő
őszön haldokló Nappal, s a halálra készülő mezővel, fákkal, a kora
téli, Karácsonyt előző fagyos-fehér tisztulattal; és az ember is tette
dolgát, alkata, s szerepe szerint együtt a többi létezővel. Miután
szeptember végén Úr Szent Mihály megmérte tetteit - farsangolt
Katalinig.
Énekes lármás kedvvel tobzódott; zavartas, űzte teste vágyát -
közben csak a Mindenszentek, s a Halottak napja intette csöndre...
András muzsikát záró napja után az éjszaka, a szorongató sötétség
nagyon hosszúra nyúlik, de Isten fehér abroszt terít a tájra, tiszta,
illatos gyolcsát adja a hónak; s a régi ember lelkét beletakargatta.
Miképpen megóvta a hó az őszön sarjadt alig-életű vetést, aképpen óvta
a vágytalanná tisztult embereket is; és őrizte őket minden hajnalon az
adventi áhitat. Jóval napkelte előtt gyerekek csengették végig a falut,
s a templomba ment mindenki, aki csak járni tudott. Az "aranyosmiséken"
az ő leheletük tette meleggé a kőhideg templomot, mint a hajdani
Karácsony éjen Betlehemben a barmok lehelete az istállót, amelynek
jászlában a testet-lelket pusztító sötétség kellős közepén világra
született Jézusban a Mindent teremtő és igazító Isten. A templom meleg
csöndjében várták meg a napfölkeltét. Szent Miklós napján maskarás
gyóntató menet járta a tollfosztókat és a fonóházakat. Gyóntatták a
legények a lányokat, s akiben pirosan égett még a test öröme, azt
aléltra táncoltatták a maskara-ördögök, kezük közül angyalnak öltözött
szabadította ki a "vágytalant".
Lucakor cserépbe búzát vetettek. Némely faluban az asszonyok nyála
táplálta a földet, amelyben a Karácsonyt előző legsötétebb tizenkét
napon megfogant az élet, sarjadni kezdett a búza. A búza, amely minden
nyáron magába rejti a Napot ("mag, mag, búzamag, benne aluszik a Nap" -
kántálták a hajdani gyerekek), és Jézus képét hordja. Az aratásra
készülő nyári határban, "Isten terített asztalán", július 2-án, Sarlós
Boldogasszony napján az érett búzatáblákban az első három vágást a
templomban megáldott sarlóval, asszony végezte, s kötötte kévébe a
sárarany csudát, s öltöztette szalaggal, virággal "Jézusát" - e Jézus
kévét Karácsony éjszaka kibontották: a karácsonyi asztal alatt belőle
készítettek Jézusnak ágyat. Fény-Krisztus ágyát, lelkük Megváltót váró
szalmaágyát a minden hajnali áhitattal együtt, betlehemesek és a
karácsonyböjti kántálók igazították. Jézus szobájukban, bennük
született meg minden Karácsonyon. "Begyütt Jézus a házamba, házam
közepibe' megálla" - imádkozták éjféli mise után a karácsonyi asztal
körül, amely alatt a megszületett kisded szalmája fénylett, s amelynek
advent csöndjében szőtt ünnepi abroszán, a kék szalaggal ékesített
lucabúza közepén gyertya égett...
A régiek Karácsony napján "megénekelték" a rokonokat: házról-házra
jártak családostól; énekkel köszöntek be a kapu előtt az érkezők, s
énekkel tártak ajtót a fogadók. A haragosokat is meglátogatták sorra -
bocsánatot kért a sértő és megbocsátott a sértett. Amire ember gyönge,
gyarló azt ilyenkor tette Jézus bennük - s hálával mindenki csak Neki
tartozott."
(kincseslada.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése